2010. szeptember 7., kedd

Nagykároly: háború az iskolaigazgatói posztokért

http://www.hirlap.ro/mh/cikk.php?id=32084&apparition=2010-09-07 2010.09.07., kedd

Kovács Jenő nagykárolyi polgármester tegnap sajtótájékoztatót tartott a lejárt mandátumú iskolaigazgatók és igazgató-helyettesek leváltásának ügyében.

Az elöljáró kijelentette: elfogadhatatlannak tartja, hogy a tanfelügyelőség – annak ellenére, hogy az oktatási intézményeket a helyi önkormányzatok tartják fenn – a polgármesterek és a helyi tanácsok megkérdezése nélkül dönt az iskolaigazgatók és igazgató-helyettesek személyéről, sőt, még csak nem is tájékoztatja az érintetteket (tanárokat, szülőket, diákokat) szándékáról. Ráadásul a kinevezéseknél Mariana Popa főtanfelügyelő csakis pártja, a PD-L politikai érdekeit tartja szem előtt, fittyet hányva a szakértelemre, tapasztalatra, illetve a kiszemeltek társadalmi megítélésére. „Az RMDSZ-nek a Demokrata-liberális Párttal való együttműködéséből a Szatmár megyei magyarságnak csakis hátránya származott“ – sommázta véleményét Kovács. Elmondta: a két párt között országos szinten megkötött koalícióban az szerepel, hogy Szatmár megyében 20 iskolai vezetői állást engednek át az RMDSZ-nek, ebből azonban semmi nem lett, sőt, jelenleg épp az ellenkezője történik.
Kovács Jenő szerint a magyar többségű Nagykárolyban 10 óvoda működik, és egyikben sem magyar az igazgató. A három általános iskola közül csak a 3-as számúban magyar a vezető (itt az idén nyugdíjba ment Demeter Éva helyére Visnyai Csaba került). Négy középiskola van, melyből ha a katolikus líceumot leszámítjuk, a helyzet szintén az, hogy háromból csak egyben magyar az igazgató (az elméleti líceum élén Zsidó Sándor áll). Mindemellett kifejtette: ő számos esetben támogat vezetői pozíciók megszerzésében nem RMDSZ-eseket is, amennyiben úgy véli, hogy az illető rátermett. Megemlítette itt Zsidó Sándort, illetve Papi Ovidiu liberális párti tanácsost, akit jó szívvel segített a vízszolgáltatónál tartott vezetőválasztás során.
A polgármester szerint a dolgok jelenlegi állása az, hogy a PD-L helyi, illetve központi szervezetének képviselőivel folytatott egyeztetések eredményeként már csak egyetlen igazgatói kinevezést kifogásol – a Simion Bărnuţiu Iskolacsoport esetén Moldovan Ramonáét, ezt is csak azért, mert szakiskoláról van szó, ahol mérnököt vagy mestert lenne indokolt megtenni vezetőnek, a tanárnő azonban biológia szakos.
Az igazgatóváltások egyébként nagy felháborodást keltettek a városban a tanárok és a szülők körében egyaránt. A legnagyobb felhördülést Ciocotişan Radunak (aki egyébként a PD-L nagykárolyi szervezetének alelnöke) az elméleti líceum aligazgatójává való kinevezése váltotta ki, mivel az illetővel szemben – Kovács szerint – „morális jellegű kifogások“ merültek fel. (Ciocotişan korábban a Nordica nevű harmadrangú nagykárolyi bordélyház tulajdonosa volt – a szerk. megj.) Zsidó Sándor, az iskola igazgatója azonban megfogalmazott egy petíciót, melyben kérte, hogy olyan embert nevezzenek ki helyetteséül, akire „a tanárok és a szülők fel tudnak nézni“. A tiltakozó iratot, melyet az elméleti líceum 48 fős tantestületéből 39-en aláírtak, eljuttatta a tanfelügyelőségre és a Nagykárolyi Polgármesteri Hivatalba. Ciocotişan Radu pedig, aki egyébként Mezőteremen tanít, ennek nyomán lemondott. Kovács Jenő szerint a PD-L-vel abban maradtak, hogy a demokrata-liberálisok jelölnek egy másik igazgató-helyettest, figyelembe véve Zsidó Sándor indítványát, aki azt kérte, hogy a líceum tantestületéből válasszanak valakit.
Az egyes általános iskolában is lejárt az igazgató mandátuma. Ide a főtanfelügyelő Varga Sidoniát nevezte ki, azonban sikerült elérni azt, hogy az igazgató-helyettesi posztra elfogadják Belényi Andreát.
A polgármester véleménye szerint komoly gondok így már csak a volt 10-es iskola épületében működő Simion Bărnuţiu Iskolaközpontban vannak, ahol szerinte – lévén szó szakiskoláról – nem mérnököt vagy mestert szemeltek ki a vezetői állásra, hanem egy biológia szakos tanárt Moldovan Ramona személyében. Kovács kifejtette: ebbe az iskolába sok Károly környéki faluból származó gyerek jár, akik köztudottan gyengén beszélik a román nyelvet, ezért célszerű lenne magyarul jól tudó személyt kinevezni. A polgármester meglátása szerint erre a posztra a legmegfelelőbb ember Gindele Imre mérnök volna.
Lapunk érdeklődésére Kovács Jenő elmondta: azért alakulhatott ki ez a helyzet, mivel megyei szinten az RMDSZ nem tudott egyezségre jutni a PD-L-vel. Hozzátette azonban, hogy a Demokrata-liberális Párt túl sokat akart, a dekoncentrált intézmények igazgatói pozíciói mellett választott tisztségeket is követelt: többek között a megyei tanács egyik alelnöki székét, illetve Szatmárnémeti egyik alpolgármesteri tisztségét. Az RMDSZ központi vezetése pedig nem segítette a Szatmár megyei szervezetet egy méltányos alku kicsikarásában.
Kovács Jenő kijelentette: ha nem fejeződnek be a politikai színezetű vezetőváltások, utcai megmozdulást hirdet Nagykárolyban, melyhez nem kéri majd sem a megyei, sem az országos RMDSZ jóváhagyását.Babos Krisztina