Bíró Blanka • 2019. május 14.
Megegyeztek a tej felvásárlási áráról a háromszéki gazdák és a sepsiszentgyörgyi Covalact tejfeldolgozó, miután a Kovászna Megyei Szarvasmarha-tenyésztők Egyesülete sztrájkkal fenyegetett, és a mezőgazdasági minisztert is értesítette, hogy a feldolgozó csökkenteni akarja az árakat.
Ötvös Mózes, az egyesület elnöke lapunknak elmondta, sikerült kielégítő megoldást találni, ennek értelmében a téli tejhozam feletti tejmennyiség 40 százalékát még literenként 50 baniért átveszi a gyár. Az egyesület elnöke arra figyelmezteti a gazdákat, hogy ennél nagyobb mennyiséget ne adjanak le a gyárnak, mert azért minimális összeget kapnak, inkább próbálják meg a szabadpiacon értékesíteni a különbözetet. A feldolgozó és a gazdák között az okozta a konfliktust, hogy jelentős különbség van a téli hónapokban és a tavaszi-nyári hónapokban leadott tejmennyiség között, a gyár viszont állandó termelésre van beállva, télen-nyáron ugyanannyi alkalmazottat foglalkoztat, a piaca sem módosul jelentős mértékben, így a különbözetért minimális összeget hajlandó fizetni.
„Ez minden tavasszal gondot jelent” – mutatott rá érdeklődésünkre egy neve elhallgatását kérő állattartó gazda. Hozzátette, a korszerű gazdaságokban ma már nincs számottevő különbség a téli és a nyári tejhozam között, a kisgazdáknak is erre kellene törekedniük. Ha télen nem megfelelő minőségű és mennyiségű takarmánnyal tartják az állatokat, drasztikusan lecsökken a tejtermelés, majd tavasszal, amikor a teheneket kihajtják a legelőre, újra megnő a hozam. A gyár viszont egy állandó tejmennyiség feldolgozására van berendezkedve – részletezte a gazda. Hangsúlyozta, a megoldás az lenne, ha télen is megfelelően takarmányoznák a teheneket, mert akkor minden hónapra hozzávetőleg ugyanazt a mennyiséget tudnák leszerződni.
