http://www.nyugatijelen.com/allaspont/egy_era_lezarul_de_mi_jon_utana_1.php
2018. november 14-17
A német belpolitikai helyzet rövid idő alatt jelentős változásokat hozott és a következő hetekben további szerepcserékre és talán új politikai stratégiára lehet számítani. Merkel kancellár asszony karrierje utolsó szakaszába lépett, pártjának vezetői tisztségét pár napon bel más veheti át, és bár mint kancellár maradhat egy ideig, de a merkeli éra lassan lezárul. Valószínűleg az lesz a sorsa Emanuel Macron francia elnöknek is, aki túlbecsülte jelentőségét, és jelenleg erősen meggyengült háttértámogatással készül a tavaszi EP-választásokra. Macronnal a franciák nagy része elégedetlen, de vannak érdekcsoportok, amelyek erősen támogatják, és szerepe az Unió politikai színpadán továbbra is erős lehet. Két dolog viszont nagyon meggyengítheti Macron törekvéseit „Európa újjászületésének” megteremtésében. Az egyik a francia nemzeti oldal átszervezése és megerősödése. A Marine le Pen vezette Nemzeti Front „stratégiai” okokból új nevet kapott, és mint „Nemzeti Tömörülés”szövetségeseket keres a Macron elleni politikai csatában. A másik, Macront gyengítő tényező, az új német politikai változás lehet, hiszen a CDU/CSU berkeiben már régebben is elégedetlenség mutatkozott Macron terveit illetőleg. Az új CDU-pártelnök ezt a bizalmatlanságot a jelenlegi francia politika irányában csak növelheti. Pillanatnyilag a legesélyesebb jelölt, Friedrich Merz kiváló közgazdász, a német gazdaság sikereit biztosító ún. „szociális piacgazdaság” támogatója, hívő katolikus, aki a keresztény etikán alapuló kultúra szükségszerűségét elismeri, és a migrációt erősen bírálja, tehát egy szóval mondhatjuk, anti-Merkel pozíciót képvisel.
Merz, ha megválasztják, nem valószínű, hogy a francia „szépfiúval” bratyizni készül.
A „trió” harmadik tagja, Jean-Claude Juncker idén lesz 64 éves, kora miatt még nyugodtan politizálhatna, de beteges, és erősen ellentmondásos. Juncker egy Keresztényszociális Néppárt politikusaként kezdett politizálni, de mint az Európai Bizottság elnöke, a legmagasabb rangú uniós tisztviselő, egy keresztényellenes, veszélyes bevándorlás-politikát támogat. Legkésőbb jövő év májusában mennie kell.
A két „M betűs” európai politikájának ideje véget vetni, és az Unió éléről távozó Juncker helyére is, remélhetőleg, egy „normálisan” gondolkodó, európai érdekeket képviselő politikus kerül.
De ne gondoljuk, hogy ezzel minden probléma elrendeződik. Sokan bíznak a jövő évi EP-választásokban, és remélik, hogy a bevándorlást támogató erőket leválthatja a józanul gondolkodók csoportja. A pénzhatalom viszont árgus szemekkel figyel, és minden erejét felhasználja, hogy eredeti tervei megvalósuljanak. Az összeesküvéselmélet ellenzőinek sokszor igazuk van, mert a világpolitikában rengeteg olyan „bődületes esemény” történik, amit nehéz megmagyarázni, így besorolják a megtervezett összeesküvések sorába. F. D. Roosevelt híres mondása azonban igaz lehet: „A politikában semmi sem történik véletlenül. Ha valami mégis véletlennek tűnik, azt biztos, hogy úgy tervezték meg.”
Nos, nézzük a tényeket: Európa elárulása már régen elkezdődött, amit ma látunk és tapasztalunk, csak folytatása egy jól kigondolt, lépésről lépésre alakuló stratégiának. Mindezt bizonyítani lehet.
Az „Eurábia” elnevezés, vagy fogalom régi keletű. 1975-ben jelent meg Párizsban, Genfben és Londonban az „Eurábia” folyóirat, melynek főszerkesztője Lucien Bitterlein volt, aki az akkor már működő „Francia–Arab Szolidaritási Társaság” elnöke volt. A lapot három szervezet közösen adta ki: a genfi „Groupe pour l’Étude de la Civilisation du Moyen-Orient” (GECMO, a Közel-Kelet civilizációjának tanulmányozásával foglalkozó csoport), a párizsi „France-Pays Arab”, (Franciaország–Arab-országok) és a londoni „Middle-East International” (Nemzetközi Közel-Kelet). A folyóirat összes írásai a politikai, gazdasági és társadalmi együttműködés minden szintjén, egy közös és szoros európai–arab álláspontot javasolnak. Egy évvel a lap megjelenése előtt, 1974-ben, már megalakult az „Európai–arab Együttműködés Parlamenti Szövetsége”, ami később „Európai–Arab Dialógus” néven működött, és működik, eredményeit ma már a bőrünkön érezzük.
Visszaugrok még egy pár évet. 1967 őszén De Gaulle francia elnök politikai karrierje tetőpontján már úgy nyilatkozott, hogy Franciaország együttműködése az arab világgal, külpolitikánk központi része lett. Most, egy félévszázad elteltével jogos a kérdés, vajon az a de gaulle-i politika folyatódik ma is, vagy valakik csak kihasználták, folytatták és kiszélesítették a francia elképzelést? De Gaulle a háború után egy erős, angolszász befolyástól mentes Franciaország felépítésén dolgozott, de a jövő Európáját is, az Egyesült Államok és a Szovjetunió befolyásától felszabadítva képzelte el. Valószínűleg az arabokhoz való közeledés is ennek az elképzelésnek a része volt, de azt nehéz elfogadni, hogy a katolikus, erősen nacionalista francia államfő, Európa iszlamizációját támogatta volna. Ma, ugyanis, ez folyik. De Gaulle 1970-ben elhunyt és csak utána indult el az a folyamat, amelynek most nagy sebességgel az utolsó fejezetéhez közeledünk.
A liberális baloldal, az egész világon egy Új Világrend létrehozását támogatja.
Lehetséges tehát, hogy az Iszlám terjeszkedése és az ún. pénzhatalmi erők globalizációs szándékai, együttesen – vagy csak párhuzamosan? – igyekeznek a Nyugati (keresztény) civilizációt bekebelezni? Ha a nemzetállamok megszűnnek, és létrejön egy nyitott, multikulturális társadalom, akkor már csak egy lépés egy Világkormány vezette Új Világrend megteremtéséhez. Az Iszlám viszont nem tudna
a nyugati pénzelit ateista uraival együttműködni! Vagy talán ez is lehetséges?
Sok tehát az ellentmondás.
Európa mai bajaival, főleg az Eurábia tézissel, és a Nyugat iszlamizációjával az utóbbi időben sokan foglalkoztak. Több tucat könyv, és komoly tanulmány jelent meg, melyek feltárják, analizálják a helyzetet, figyelmeztetnek a veszélyre.
Csak néhány cím: az Egyiptomban született, de zsidó származású, és Angliában tanult írónő, Bat Yeor (szül. Gisele Orebi) 2005-ben megjelent könyvében: „Eurábia: The Euro-Arab Axis” (Eurábia: Az euro–arab tengely) részletesen leírja az 1970-es évek elején elindult folyamatot, tulajdonképpen ő volt az első, aki ezzel a témával a közvélemény elé lépett. Halála előtti éveiben a világhírű olasz riporternő, író és publicista, Oriana Fallaci megírta a Harag-trilógiát(A harag és a büszkeség, Az értelem ereje, Az utolsó interjú) melyekben keserűen, de dühösen leírja a szerinte a modern történelem legnagyobb összeesküvésének a megszervezését. Európát egy szövetség eladta az ellenségnek, az iszlámnak, és ez a Szövetség egy „Hármas szövetség! a jobboldal, a baloldal és a katolikus egyház között”. Fallaci bejárta az egész világot, szinte mindenütt jelen volt, ahol valami történt, ismerte az iszlámot és jelen volt az európai politika fejlődésénél. Pontosan tudta, hogy igaza van, és ezt le is írta. Említhetem a német bankárt, Thilo Sarazzin-t, aki „Németország felszámolja önmagát” című könyvében alaposan „beolvas” a német politikának. Otthon szinte elátkozták, de a könyv bestseller lett.
Itthon, egyetlen Nobel-díjasunk, Kertész Imre utolsó, még életében megjelent könyvében, A végső kocsma így ír: „Még a politikáról kellene egyet s mást mondanom, de az igazán fölösleges és unalmas időfecsérlés lenne. Arról volna szó, ahogyan a muzulmánok elárasztják, s majd birtokukba veszik, magyarán elpusztítják Európát; ahogyan Európa mindezt kezeli, az öngyilkos liberalizmusról és az ostoba demokráciáról; demokráciát és szavazási jogot a csimpánzoknak.”
Ha a fent említett könyveket nem is tudjuk elolvasni, elég, ha a nemrégen Aradon járt Drábik János könyveibe belelapozgatunk, és ha valami érdekel, elolvassuk. És akkor felnyílik a szemünk.
Legyünk optimisták és feltételezzük, hogy a „triumvirátus” jövő májustól már nem működik. A komoly módszertani előrejelzések szerint az Európai Parlament összetétele nem sokban változhat. A jobbközép Európai Néppárt marad a legerősebb frakció, és jelöltje, a bajor Manfred Weber lehet Juncker utódja. Merkel már nem lesz a német CDU elnöke, és mint kancellár, hatalma és befolyása gyengül.
A franciáknál sok minden változhat, mert ha a Marine le Pen vezette nemzeti oldal előretör, akkor Macron csillaga leáldozóban. Persze ezek mind találgatások, mert a mai világpolitikában semmit, de semmit nem lehet előre kiszámítani. A Junckert leváltó német CSU-politikusról sokat nem tudunk, kijelentései gyakran ellenmondóak. Ismeretes, hogy Strasbourgban a Sargentini-jelentés mellett érvelt és meg is szavazta. Ugyanakkor – állítólag – kedveli Orbán miniszterelnököt.
Az Európai Unióban egyelőre nincs egyetértés arról, miként kezeljék a migrációs problémát. Valószínű nem is lesz, mert a lényegben nincs közös álláspont. A liberális baloldal nem fogadja el azt a tényt, hogy az ún. Eurábia-politika nem koholmány, nem összeesküvés-elméleti fantazmagória, hanem keserű valóság, amit magas politikai szinten szerveztek meg és az Unió vezetőségétől függetlenül irányítják. Az iszlám számára ismeretlen a vallás és a politika elválasztása, ami pedig a szekularizált keresztény államok sajátossága. Az évszázados nyugati imperializmusra és a gyarmatosításra az iszlám most a maga sajátos eszközeivel kíván visszavágni. Az 1969-ben megalakult „Iszlám Konferencia Szervezete” (OIC) nem sóhivatal, komoly munkát végeznek az iszlám tömegek érdekében. Az ENSZ után a világ második nemzetközi szervezete, jelenleg 57 tagállammal. Nyíltan Izrael- ellenesek, és a tagállamok nagy része Amerika-ellenes. Az észak-afrikai iszlám államok nem titkolják, hogy Európára igényt tartanak, aminek két gyakorlati oka van.
Az egyik, hogy az olaj, ami az egyetlen komoly jövedelmi forrása a muszlim tömegeknek, kiapadóban van, szükség van az európai termelésbe való bekapcsolódásra, másodszor a hiányzó európai munkaerőt könnyű pótolni, a „feleslegessé” vált muszlim tömegekkel. A többi tényező, mint az iszlám vallás és kultúra „felsőbbrendűsége”, és „jótékony hatása” az európai kultúrára stb. elhanyagolhatóak.
Kihangsúlyozom, egy napilap rövid publicisztikája csak „érintheti” a fenti, nagyon komplex és nagyon bonyolult problémát. Egy ilyen kis írás csak figyelmeztetés lehet, hogy ne dugjuk fejünket a homokba, mert ha csak politikusainkra várunk, unokáink már egy egész más világban fognak élni. Ha ebbe beletörődünk, hát istenem, akkor kár beszélni. Öreg kontinensünknek gyorsan megoldást kell találnia; vagy felkészülünk és megoldjuk, megszervezzük az iszlám befogadását, de megfelelő keretek és szabályok közé szorítva, vagy kimondjuk nyíltan és közösen, hogy köszönjük, nem, ebből nem kérünk, ez nem megoldás, és megvédjük kétezeréves keresztény kultúránkat. Mert a két kultúra, civilizáció együtt nem, de egymás mellett igenis békében, és közös akarattal tudná a világot tovább építeni.
Hollai Hehs Ottó, Németország
