Kollai István nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár: ,,összetartozunk, de ezt egy igazi partnerség formájában szeretnénk megvalósítani, amihez viszont idő kell"
FOTÓ: MAGYARORSZÁG FŐKONZULÁTUSA KOLOZSVÁR
A Tisza-kormány szeretné mielőbb lezárni a korábbi külhoni támogatások „számvetését”, hogy a vitatott ügyek tisztázása után a jövőre lehessen összpontosítani – jelentette ki a Krónikának Kollai István nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár.
A Kolozsvári Magyar Napok alkalmából készült interjúnkban az erdélyi autonómiatörekvésekről, a kisebbségi és nyelvi jogok érvényesítéséről, a román társadalomban erősödő szélsőségekről és az új magyar–magyar párbeszéd formáiról kérdeztük az anyaországi politikust. Kollai István szerint Budapestnek a jövőben is aktívan jelen kell lennie a külhoni magyar közösségek életében, a hosszú távú cél pedig az, hogy a határon túli magyarok otthonosan érezzék magukat szülőföldjükön, és minél kevesebb rossz kompromisszumot kelljen kötniük magyarságuk megéléséért.
– Az új magyar kormány tagjaként Kollai István milyen üzenettel érkezett az első nyilvános találkozására a kolozsvári magyarokkal?
– Korábban már voltunk egy látogatáson, amikor iskolaigazgatókkal, egyetemi vezetőkkel, kutatókkal találkoztunk, de igazából ez az első, tudatosan a nyilvánosságnak szánt látogatás. A miniszteri üzenet – amit a Kolozsvári Magyar Napok nyitóbeszédében is tolmácsoltam – az, hogy érdeklődjünk egymás iránt: mozdítsuk elő, segítsük, kezdeményezzük a kulturális és társadalmi párbeszédet a magyarországi és a határon túli közösségek között.
A Kolozsvári Magyar Napok jelmondatára – "Tárt kapukkal" – nagyon jól lehet rezonálni: érdeklődjünk egymás iránt, és beszéljük meg, hogy kinek milyen élményei, elvárásai, várakozásai vannak. A jövőt csak úgy tudjuk megnyitni, ha a múltat számvetés és önvizsgálat után lezárjuk.
– A Kolozsvári Magyar Napok Erdély egyik legnagyobb magyar kulturális rendezvényévé vált. Ön szerint milyen szerepet töltenek be az ilyen események a külhoni magyar közösségek identitásának és összetartozásának erősítésében?
– Ha azt hívjuk identitásnak, hogy tudunk azonosulni egy hellyel, akkor ezek a kulturális események hozzásegítik az embereket ahhoz, hogy közös élményeik legyenek közös helyeken, és ez adja a kapcsolódási pontokat. Az erdélyi, illetve a kolozsvári magyarság számára ez azért kiemelten fontos, mert itt a köztereken való magyar jelenlétnek különös szerepe van. A határon túli magyaroknak érezniük kell, hogy teljes joggal ehhez a helyhez tartoznak. Nagyon jó látni, hogy magyar standok vannak a Főtéren – ott a Szent István-ünnep felirat –, és helye van a magyar szónak, a magyar hangnak és a magyar programoknak egyaránt. Mindez nagyon sokat hozzátesz a helyi magyar közösségek magabiztosságához. A magyarságpolitikai koncepciónkban ezért is mindenképpen helye van a kulturális programok támogatásának.
– Az erdélyi, így a kolozsvári magyarok is kíváncsisággal várják, hogyan viszonyul hozzájuk a Tisza-kormány. Gyakorlatilag én is ugyanazt kérdezem, amit az elmúlt hónapokban nagyon sok határon túli magyar megfogalmazott: az új magyar kormány hogyan viszonyul a Kárpát-medencei utódállamokban élő magyarsághoz?
- Erre a kérdésre nagyon nehéz egy mondatban válaszolni. A válasz komplex, másrészt teljesen evidens: az összetartozás és a szolidaritás evidenciájából indulunk ki. A kedd délutáni panelbeszélgetésen elmondtam, hogy a szolidaritásnak is többfajta mozgatórugója lehet. Ilyen a közös kulturális élmény, a múlt, ami a Kárpát-medencei magyarságot máig összekovácsolja. Szomszédaink ezt máig nem értik pontosan, és ezt az élményt bő száz év után is hordozzuk: ez összekovácsolja, „összetolja” a magyarságot. Ebből az összetartozásból és összedolgozásból kell megtalálnunk a közös célt. Ha már így adatott, hogy ennyi országban jelen vagyunk egy kényszerű szétszakítottságban, akkor jobb híján próbáljuk ennek az előnyeit, illetve a lehetőségeit kamatoztatni. Ahány országban vagyunk jelen, annyiban próbáljunk összedolgozni. Magyarországon is fontos újra és újra emlékeztetni az embereket, hogy ez nemcsak egyfajta erkölcsi kötelesség, hanem lehetőség is. Magyarországnak felelősséget kell vállalnia az elrontott külpolitikájáért, hogy a jövőben újra jól tudjunk együtt dolgozni.
– Az elmúlt másfél évtizedben jelentősen átalakult Magyarország külhoni magyar közösségeket érintő támogatáspolitikája. Melyek azok az eredmények, amelyeket mindenképpen folytatni szeretnének, és mely területeken tartanak szükségesnek változtatást?
– Ez egy igen szerteágazó téma, de a fontosabb irányvonalakat lehet látni. A forrásoknak, a támogatásoknak a Bethlen Gábor Alapba történő összpontosítása fontos dolog. Mi abban látjuk a problémát, hogy az egész átláthatatlan, kusza lett: nem mindig egyértelmű, hogy melyik része magyarságpolitikai támogatás, biznisz vagy teljesen magánérdeket szolgáló történet. Mondok egy konkrét dolgot is, hogy az olvasók számára egyértelműbb legyen: a Külgazdasági és Külügyminisztérium bonyolult háttérintézményi struktúrájába olyan ingatlanvásárlások is belekerültek, amelyek magyarok által nem lakott területeken található, felújítandó, drága romokat érintettek, ami erősen megkérdőjelezhető tételeket jelent. Hasonló kérdőjeleket vetnek fel a stadionfejlesztések és a profi futballklubok támogatása, ami sokszor nem is magyar gyerekeket vagy fiatalokat segített. A támogatások egy része „szétfolyt”, nem voltak egymással összhangban. Sok magyarországi minisztériumtól mentek támogatások a külhonba. Nagyon sok helyen politikai vagy üzleti kalandorok is hozzájutottak ezekhez a forrásokhoz, ezért tartjuk fontosnak ennek a folyamatnak a megtisztítását.
Kollai István: a támogatási rendszert átláthatóvá próbáljuk tenni
– Miben változna lényegesen a határon túlra szánt támogatások odaítélése?
– Azt szeretnénk, hogy ezeknek a támogatásoknak az odaítélése a helyi közösségekkel, a helyi vezetőkkel partnerségben történjen. Miközben a határon túli magyarok az oda áramló pénzek révén joggal egyfajta velük való foglalkozást is éreztek, sokan elmondják azt is, hogy mennyire nem tudtak a részletekről. A támogatáspolitikában volt egyfajta összhangtalanság, amit sokan éreztek, de azért néztek el, mert az előző kormány egy nagyon egyértelmű érzelmi tapadási pontot adott az összetartozással. Mi is azt mondjuk, hogy összetartozunk, de ezt egy igazi partnerség formájában szeretnénk megvalósítani, amihez viszont idő kell. Az alappillérekkel rendelkező magyarságpolitikai koncepciót a Tisza-kormány helyi konzultációk révén akarja pontosítani. Hogy a konzultációk után ebből mennyi lesz pályázat vagy kvázi normatív támogatás – például iskolák, szórványkollégiumok, líceumok, közösségi házak számára –, az más kérdés. Azt mondanám, hogy a támogatási rendszert átláthatóvá próbáljuk tenni. Ezt az átláthatóságot a helyi emberek, közösségek bevonásával szeretnénk megvalósítani.
– Pontosan mit ért helyi embereken, közösségeken? Kire támaszkodna az új pályázati rendszer mondjuk Erdélyben?
– A közösséget azért hangsúlyozzuk, mert ez nem feltétlenül csak politikai vezetőket jelent. Az előző magyar kormány nemzetpolitikája nagyon sokakat marginalizált. A határon túli politikában is érvényesült az a fajta kiszorító reflex, amit Magyarországon mi is megéltünk, hogy aki nincs velünk, az ellenünk van. Aki kritizál, az veszélyes, az építő jellegű kritika mint fogalom elveszett, és ez megjelent a határon túli nemzetpolitikában is. Sok embernek elment a kedve az egésztől.
Magyarországon megéltük, hogy az embereknek ismét van kedvük részt venni a közéletben, a politikában. Személyes példát is mondhatok: én már nem gondoltam arra, hogy közigazgatásban fogok dolgozni, egyetemi pályán képzeltem el a jövőmet.
Ehhez képest megjött az ember kedve, hogy ilyenekkel foglalkozzon. Ez az életerő a határon túliakban is megvan, jobban, mint ahogy ma látszik. Korrekt mechanizmusokat indítunk be, hogy egyre többen szolgálják a közösség javát.
A magyar főkonzulátus udvarának színpadán Kollai Istvánnal Grezsa Csaba főkonzul beszélgetett kedd délután FOTÓ: MAGYARORSZÁG FŐKONZULÁTUSA KOLOZSVÁR
– Mielőtt elengednénk a támogatáspolitikát, rákérdeznék az erdélyi gazdaságfejlesztési programok jövőjére. Ön lát-e fantáziát ennek folytatásában, amelynek során gazdák és különböző típusú vállalkozók részesülhetnek magyarországi pályázati forrásokból?
– A gazdaságfejlesztés nem a mi minisztériumunkhoz tartozik: noha a minisztériumok között jó az együttműködés, még korai arról beszélni, hogy ezeknek a programoknak mi lesz a sorsuk, hiszen alig telt el száz nap a kormányzásból. Alapvetően azt tudom mondani, hogy amikor az illetékes minisztérium előáll idevágó új tervekkel, akkor számíthatnak ránk konzultatív, tanácsadó szerepkörben az államigazgatáson, a minisztériumokon belül. Itt még nem tartunk, és egyelőre ezeknek a pályázati konstrukcióknak az átvilágítása folyik. Ezek között is nagyon sok átláthatatlan van: sok esetben felmerül a visszaélés gyanúja, amit tisztázni kell. Ez érdeke a határon túli közösségeknek is. Nem akarunk ott nyomozóhatóságot játszani, hanem egyszerűen jól akarjuk ezt kezelni a jövőben. Át kell látnunk, hogy a múltban mi nem ment, hol tudtak a rendszerrel visszaélni, hol nem volt hatékony, és miért nem járult hozzá a helyi fejlesztéshez.
– Hol tart most a határon túli támogatási rendszer átvilágítása, és várhatóan mikor zárul le?
– A szakmai átvilágítás egy fontos jogi és szakmai folyamat, amely mellett ugyanilyen lényeges a közelmúlt történéseinek őszinte értékelése és az azokkal való mentális számvetés is. Ennek az a lényege, hogy vissza kell néznünk a múltba, meg kell vizsgálnunk, mit és hogyan csináltunk. Társadalmi értelemben is szükség van erre, hiszen Magyarország és a határon túli magyar közösségek az elmúlt tíz évben részben eltérő mentális pályát futottak be. Különösen igaz ez Erdély és Magyarország esetében: más életélmények alakultak ki az elmúlt évtizedben, miközben habitusban szerintem nincs akkora különbség közöttünk, mint amekkorának néha látszik. Fontos lenne, hogy jobban megértsük egymást, és azt is, mi történt az elmúlt évtizedben Erdélyben, illetve Magyarországon. Magyarországon ugyanis, bármennyire sok szó esett a határon túli magyarokról, ez sokszor szimbolikusan történt, egyfajta nemzeti szimbolikába illeszkedett. Emiatt a magyarországi társadalom valójában viszonylag keveset tudott meg a határon túli magyarok konkrét problémáiról. Nagyon esetleges, hogy ki mennyit tud arról, milyen nehézségekkel jár ma a kisebbségi lét, hogyan kell megvédeni az önazonosságot, milyen problémák jelentkeznek a nyelvhasználat vagy a közösségi jogok területén. Fontos, hogy Magyarországon minderről többet tudjanak, és úgy gondoljuk, ennek elősegítése a mi felelősségünk is. Ugyanakkor az is fontos, hogy Erdélyben megértsék, mi történt Magyarországon a kormányváltással. Ez nem írható le úgy, hogy egy „nemzeti” kormány helyett érkezett egy „nem nemzeti” kormány. Volt egy magát nemzetinek nevező időszak, amely valóban a nemzeti emancipációt tűzte ki célul, de mi úgy érezzük, ez a projekt végül nem sikerült. Magyarország gazdaságilag elkezdett lemaradni, súlyos korrupciós problémák jelentkeztek, az ország az Európai Unió perifériájára került, és egyre inkább elszigetelődött. Ebből kijönni és a magyar nemzeti érdekérvényesítést megerősíteni szintén nemzeti projekt. Ami pedig a korábbi támogatásokkal kapcsolatos elszámoltatást illeti: fontosnak tartjuk, hogy ez fókuszált legyen, és gyorsan lezáruljon. A jogbiztonságot és a jövőbe tekintést akarjuk erősíteni, nem pedig aláásni. Ha még két év múlva is folyamatosan erről beszélünk, az már mindent aláásna. Konkrét időpontot egyelőre nem tudok mondani, de személy szerint azt szeretném, hogy minél hamarabb lezáruljon. Az elégedetlenség könnyen a kisebbségeken csapódhat le
– Az erdélyi magyar közösség számára évtizedek óta fájó kérdés az autonómia hiánya. A Kárpát-medencében a vajdasági magyarság rendelkezik kulturális autonómiával, miközben Romániában és Szlovákiában a többségi politika továbbra is elutasító a kollektív jogokkal szemben. Tud-e ezen a területen többet tenni az új magyar kormány, mint az elődje, ahol nem történtek előrelépések?
– Ez valóban nagy probléma, és nagyon fájó, hogy ez a kérdés újra és újra kudarcélményt termel a magyar társadalomban. A kollektív jogok érvényesítéséhez nyilvánvalóan szükség van a többségi társadalmak együttműködésére is, és senki nem állítja, hogy ez könnyű feladat. Magyarországként azt tudjuk mondani, hogy kötelességünk újra és újra koncepcionálisan segíteni a jogvédelmet, illetve a jogérvényesítést. Szerencsére nagyon jó, felkészült helyi aktivisták vannak, ezért nekünk sok esetben elsősorban támogatnunk kell a munkájukat. A jogérvényesítést mindenképpen szeretnénk előtérbe helyezni. Vannak ugyanis olyan kisebbségi jogok, amelyek léteznek, de nincsenek megfelelően kihasználva, vagy csak papíron léteznek. A cél az, hogy ezek a gyakorlatban is megjelenjenek. Ha már a nyelvi jogokról beszélünk, fontosnak tartjuk azoknak a múzeumoknak, önkormányzatoknak, polgármestereknek a segítését is, amelyek, illetve akik nyitottak a többnyelvűség erősítésére. Ugyanakkor azzal is foglalkoznunk kell, hogy csökkenjenek a többségi társadalomban meglévő sztereotípiák és ellenérzések. Ez nem könnyű és nem gyors folyamat, de attól még dolgoznunk kell rajta. Ahogyan a külhoni közösségek támogatását Magyarország kötelességének tekintjük, úgy ezt is annak kell tekintenünk.
A Kolozsvári Magyar Napok megnyitóján Kollai István helyettes államtitkár tolmácsolta Tarr Zoltánnak, a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszternek az üzenetét FOTÓ: ORBÁN ORSOLYA
– Említette, hogy a szomszédos országok társadalmai is változnak, és hol javul, hol romlik a kisebbségek helyzete. Romániában most milyen folyamatokat lát?
– Romániában egy nagyon sajátos és sajnos inkább ijesztő folyamat játszódik le. Úgy látom, a közép-európai társadalmak bizonyos értelemben belefáradtak a folyamatos felzárkózásba, abba a „robotolásba”, amit a felzárkózás jelentett. Ennek szerintem mély mentális okai is vannak. Nem feltétlenül csak az egyéni életszínvonallal kapcsolatos problémák magyarázzák, hogy Közép-Európában ennyire felerősödnek a szélsőségek, hanem bizonyos mentális egyensúlyok is megbomlottak. Sokszor a középosztályok is belefáradnak a felzárkózási projektbe. Még ha egyéni szinten sikerült is előrébb jutniuk, úgy érezhetik, hogy ennek túl nagy ára volt a munka és a magánélet egyensúlyának felborulása, illetve a helyi életperspektívák gyengülése. Felmerül például a kérdés: vajon a gyermekem itt fog-e élni, itt tervezi-e a jövőjét? Ezt nevezhetjük egyfajta társadalmi vagy felzárkózási fáradtságnak. Mintha valaki felérne a létra tetejére, de közben annyira elfáradna, hogy az egésztől elmegy a kedve. Ez azért veszélyes, mert az elégedetlenség könnyen a kisebbségeken csapódhat le, és előkerülhetnek régi bűnbakképző reflexek Romániában vagy Szlovákiában. Szlovákiában is látjuk a szélsőséges tendenciák erősödését, ugyanakkor ott azt is tapasztaljuk, hogy a jogállami eredményeket védeni kívánó politikai szereplők emiatt elkezdtek együttműködni egymással. Romániában ezt az összekovácsoló erőt egyelőre gyengébbnek látom. A jogállamot védő szereplők nehezebben találják meg egymáshoz az utat. Úgy gondolom, az erdélyi magyar politika ebben jól szerepel, amikor következetesen képviseli az európai uniós és általában az integrációs eredményeket, de ez önmagában kevés. A román pártok ezen a területen egyelőre kudarcot vallottak.
– A Kolozsvári Magyar Napokon rendezett beszélgetésen azt is említette, hogy szélesíteni szeretnék a magyar–magyar párbeszédet. Eddig ennek kialakult intézményrendszere volt: választott képviselők, pártvezetők találkoztak Budapesten. Ha a civil társadalom felé is nyitnának, milyen új keretekben gondolkodnak?
– Elsősorban nem egy új intézményrendszerben gondolkodunk, hanem problémaorientált konzultációkban. Ha van egy konkrét kérdés – például az oktatás, az oktatásfejlesztés vagy az iskolafejlesztés –, akkor kifejezetten oktatáspolitikai kerekasztalt lehet szervezni. Kezdeményező szerepet vállalunk abban, hogy leüljünk azokkal, akik valódi eredményekre törekednek, és készek félretenni az egymás közötti ellentéteket. A célunk ugyanis az, hogy közös asztalhoz ültessük a kooperációra hajlandó embereket. Ennél konkrétabbat egyelőre nehéz mondani, mert ez mindig az adott problémától függ. Az oktatást azért említettem példaként, mert jelenleg ez van leginkább napirenden, és ezen a területen fontosnak tartanánk egy ilyen együttműködés kialakítását.
– Milyenek az első tapasztalataik Erdélyben és a többi külhoni magyar régióban a kormányváltás óta? Az itteni közösségek hosszú éveken át alapvetően Fidesz-barát politikai közegben éltek. Megértik az új kormány üzeneteit, nyitottak az új nemzetpolitikai irányra?
– Szerintem alapvetően értik és megértik ezeket az üzeneteket, de nem biztos, hogy már érzik is. A szó ugyanis csak egy dolog. Fontos, de végül a tettekből látszik, mi valósul meg belőle. Több tett kell még a szavak mellé, ehhez pedig időre van szükség. Azért tartjuk fontosnak a szóbeli megnyilvánulásokat, mert azok is részei a párbeszédnek és az együttműködésnek, de természetesen szükség lesz konkrét munkára, eredményekre és működő mechanizmusokra is. Mondok egy példát, igaz, nem Erdélyből. Kárpátalján nemrég kiírtuk a Zrínyi Ilona Szociális Támogatási Programot. Azok, akiknek ez fontos, akkor nyugszanak meg igazán, amikor látják, hogy valóban megjelent a kiírás. Ha hatszor elmondjuk, hogy ki fogjuk írni, az még mindig nem ugyanaz, mint amikor ténylegesen megtörténik. Úgy érzem, van érdeklődés és nyitottság, egyfajta kíváncsi, pozitívan érdeklődő hangulat. Ugyanakkor van bizonyos tartózkodás is. Éppen ezért a korábbi támogatások számvetésénél is felelősségünknek érezzük, hogy fókuszáltan végezzük el, zárjuk le, tisztázzuk, mi volt problémás, és ami nem volt problémás, arról mondjuk ki, hogy rendben volt. Fontos, hogy a múlt belátható időn belül lezáruljon, és meg tudjuk nyitni a jövőt.
Kollai István Kolozsváron Kelemen Hunor RMDSZ-elnökkel is találkozott FOTÓ: ORBÁN ORSOLYA
– Ha öt-tíz éves távlatban gondolkodik, milyen külhoni magyar közösségeket szeretne látni? Mit tekintene sikernek a magyar–magyar együttműködésben?
– Azt szeretném, hogy a határon túli magyarok otthonosan és jól érezzék magukat a szülőföldjükön. Úgy érezzék, hogy korrekt módon tudnak részt venni a helyi életben. Ha valaki olyan munkát vállal, amelynek köze van a magyar közösséghez – tanárként, újságíróként, egyházi emberként, vállalkozóként vagy más területen –, akkor minél kevesebb rossz kompromisszumot kelljen kötnie.
Olyan embereket szeretnénk látni, akik jól érzik magukat a saját közösségükben, úgy érzik, hogy értelmes kompromisszumokat kötnek az életben, és jó irányba haladnak. Ez részben mentális és érzelmi kérdés, de hosszú távon éppen ezért rendkívül fontos.
Egy magyar párt folyamatosan bejuthat öt százalék fölötti eredménnyel a parlamentbe, de ha közben elfogy alóla a közösség életereje, az emberek elvándorolnak, a fiatalok pedig nem ott tervezik a jövőjüket, akkor mégsem beszélhetünk stabil jövőről.
Könnyebb kimondani, hogy stabil jövőt és korrekt viszonyokat szeretnénk, mint mindezt megvalósítani, de ez a cél. Az is fontos lenne, hogy minél több kapcsolódási pont alakuljon ki a többségi nemzettel. Ebben Magyarországnak is van feladata. Például egy közös magyar–román történelemkönyv létrejöttét igenis Budapestről is facilitálni kellene. Budapest nem vonhatja ki magát ebből a felelősségből.
– A korábbi magyar kormány miniszterei, államtitkárai és más tisztségviselői nagyon gyakran jártak a határon túli magyar közösségekhez. Fontosnak tartják ezt a fajta személyes jelenlétet, folytatni szeretnék?
– Abszolút. személyes jelenlét fontos része ennek a politikának. És ez nemcsak a mi helyettes államtitkárságunkra vagy a társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárságra vonatkozik, hanem valamennyi minisztériumra. Ahogyan egy másik államtitkár fogalmazott: nekünk úgy kell átjárnunk oda-vissza, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Szerintem ebbe az irányba fog fejlődni a kapcsolattartás. Ha jelenleg látszólag kevésbé aktív ez a folyamat, annak több oka van. Az online világ és a közösségi média teljesen átformálta a politikát, ebben a környezetben pedig ma már komoly kockázatokkal jár a megszólalás. Ez a távolságtartás nem a helyi közösségek ellen szól, hanem a helyzetnek szóló jogos óvatosságnak. A másik ok sokkal prózaibb: rendbe kell tenni a minisztériumainkat. Ez rengeteg munka, és még éjjel-nappali munkával is csak fokozatosan lehet előrehaladni. A gazdaságfejlesztési programokról is azért nem tudunk még minden részletre választ adni, mert ezeknek a kérdéseknek a tisztázása előttünk áll. Úgy szoktam mondani: először a gépházat kell rendbe tenni. Fontos azonban, hogy közben világosan közvetítsük a külhoni magyar közösségek felé: ez nem begubózás, nem barátságtalanság és nem nemtörődömség. A jelenlegi helyzetnek megvannak a konkrét okai, és mindkettő változni fog. korábban írtuk Kollai István Kolozsváron: közösen finomítjuk a magyarságpolitikát A magyar kormány a helyi magyar közösségekkel partnerségben szeretné finomítani, részleteiben kidolgozni a magyarságpolitikáját, a partnerség és a párbeszéd pedig kulcsfogalom ezen a területen – hangsúlyozta Kollai István Kolozsváron.
