Az alábbi cikk az Erdélyi HELIKON 1929 januári számában jelent meg. Lényegében a cikkíró egy olyan lehetőségre hivja fel a figyelmet, amit még a mostani körülmények között is könnyen lehetne alkalmazni Z-S
Ez az ébresztő erejű cikk a világháborút követő iskolaválság sokat vitatott problémájára tereli a figyelmet. Nemrég tartották meg nagygyűlésüket Drezdában azok a németek, akik Németországban évek óta gyökeres nevelési reformot sürgettek."Entschiedene Schulreformer" a nevük.
Szövetségük tagjai különböző társadalmi osztályokba és politikai pártokba tartoznak, de ideáljukért egyesült erővel is harcolnak. Vezérük Oestreich Pál, egy asztalos fia, akiről egy angol újság a drezdai gyűlés előtt azt írta, hogy: 4 maker of tbe future Germany.
Aki szemének, szavának, hitének tüzét érzi, az ezt elhiheti. Ha reformálni akarunk, másoknál jobbakká vagy legalább is igazabbakká kell lennünk.
- A környezetet, magatokat változtassátok meg, hogy megváltozzanak azok, akiket neveltek.
- Ha nem azt teszitek, tanításotok elhangzó szó, felszálló füst.
- Valóságra csak valódiság nevelhet.
- Az élet minden undoksága és fájdalma közt hősiesen szolgáljátok az eszmét.
- Hősiességre, jellemszilárdságra van ma leginkább szükség.
- Erre adjatok példát! Mindenütt találjátok meg és ápoljátok az isteni csirát!
Aki így érez, beszél és él, azt nem szeretheti a szobatudós, mert papirrendszerek helyett élő gondolatokat termel, a politikus, mert nyugalmát és köreit zavarja, s a nyárspolgár, mert áldozatot és önuralmat követel. De lelkesen ünnepli és követi a hivek és hivők serege. A nagygyűlés tárgya: Beruf-Mensch-Schule. Valamennyi előadó és hozzászóló rámutat a hivatásnélküliség következményeire és követelményeire.
A kéz és fej munkáját mindinkább gép végzi. Lehetetlen elmúlt korok termelési módjához visszatérni. Minden munka, amire a társadalomnak szüksége van, elvégzendő és megbecsülendő. A jövő nemzedék a hasznos munka szeretetére s együttdolgozásra, együttépítésre nevelendő. Közben a tagok és érdeklődők tömege zsúfolásig megtöltötte a nagytermet és lelkesedéssel hallgatja az elnöki összefoglaló beszédet: A szükséges javak kielégítő termelése és igazságos megosztása a kultúra alapja. A luxuscikkek folytonos halmozása ezt a fundamentumot aláássa. Szükség van olyan eszközökre és intézményekre, amelyekkel minden ember számára biztosítható a minél emberibb élet lehetősége.
Az egyén egyoldalú kiképzése egyfelől s a nagyfokú műszaki munkamegosztás másfelől, mindinkább növelik a társadalmi feszültséget. Küzdenünk kell az ellen a babona ellen, hogy a minél „eredményesebb", „gazdaságosabb", „nyereségesebb" termelés az emberiség életsorsa. Ellenkezőleg, az ember legyen a technikának is ura. Az embernek kell a gépek munkáját saját szervezete érdekeinek megfelelően szabályoznia. A célszerű termeléssel emberibb életet formálni, nem pedig motorokkal esztelen rekordot hajhászni. Reménytelen a helyzet, hogyha a felelősséget érzők példája nem nevel együttküzdésre kész „aszkétákat", olyan embereket, akik, létfenntartó javak birtokában mellőzik, semmibeveszik a fényűzéseket és gyönyörökéi Ezek a jövőt építők, mert meg nem vásárolhatók, meg nem vesztegethetek.
Mint hajdan Rómában a ceterum censeo... úgy figyelmeztet e gyűlései egy-egy szó a szövetség főcéljára. Az érdeklődő idegennek az ideált maga a vezér is szívesen megvilágítja: „Eszményünk a Lebens- vagy Produktionsschule. Ez alkalmat adna a tanulók összes képességei kifejlesztésére. Nem ismeret-foszlányok fejbe gyömöszölésére, hanem szív, fej és kéz együttes kiművelésére, egész emberek neveléséi törekednék ez az új iskola, amely nem Verkopfungsbetrieh, hanem élettel életrenevelő intézet volna. Csak ilyen nevelésű nemzedék lehet ugyanis a gazdaság életnek olyan ura, parancsolója, aki az embert a gépek leigázó uralma alól felszabadíthatja. Emberibb életre tankönyvleckék nem nevelhetnek. Vigyük be tehát az iskolába a tapasztalási, alkotási lehetőséget: az életet. A tizenkét-tizenhat évesek heti egy órában tanulnának irást, kettőben rajzot, négyben számolást és nyolcban németet.
Ez volna a mindenkire kötelez Kernunterricht. Tanulhatnának még kezdetben heti két-két órában idegen nyelvet - angolt, gyakorlati mértant, számtant, természettant, földismerete vegytant, történelmet és közgazdaságtant. Ez a Wahlunterricht.
A fiúk a társadalom létfeltételeiről, a mezőgazdasági és ipari termelésről s a kereskedelemi megfigyeléssel és cselekvéssel tapasztalatokat gyűjthetnének.
A mintagazdaságban és a műhelyekben hasznos, termelő munkát végeznének. Az iskola irodaban, raktáraiban és takarékpénztárában is dolgoznának. Az intézeti színpadon gyakran játszanának. Résztvennének a könyvtár kezelésében s az időjárást jelző készülékek megfigyelésében. Természetesen volna ezen az alkotó munkán sportra és szórakozásra alkalmat nyújtó nevelő-telepen kitűnő mozgóképek vetítőgép és drótnélküli táviró és rádió . . ."
Úgy látszik, még mindig költő és filozofáló nép a német - mondaná ennek hallatára a magyar újságolvasó. De ugyancsak gondolkodóba esnék, ha ellátogatna egy másik germán nép hazájába: Angliába.
Oundle városka iskolája a mohácsi vész kora óta tanít latint és ezen kivül most még görög, francia, német, olasz, orosz és spanyol nyelvet. Látogató mi gyárunkat azonban nem ez lepné meg. Hamarjában nem tudná eldönteni, hogy mi az, ami őt a fűszeresek hajdani céhének iskolájában leginkább csodálkozás: és elgondolkozásra készteti. A kisvárosi középiskola szép biológiai laboratóriuma talán? Vagy az intézet vasöntődéje és villanytelepe? Vagy a mintagazdaság gyönyörű termése? Vagy műhely, munkaterem, játszótér, szántóföld mind együttvéve? Vagy a diákok és tanárok csodás alkotó élete? Hiszen itt reális angoloknál valóra vált már a Drezdában „álmodozó" németek legszebb „álma!" Van ennek az iskolának a földeken, munkatermeken, műhelyeken a tíz internátusi épületen kivül nagyszerű könyvtára, füvészkertje, szanatóriuma, csillagvizsgálója, sok mikroszkópja, gépje, szerszáma s csónakja. Itt még ez sem minden. Nem áll ez az iskola tanmúmiákat őrző kriptaként elhagyottan az élet oázisa szélén. A fiúk a kovácsműhelyben a környékbeli gazdi lovait is patkolgatják s a földművesek és iparosok gépeit is javítgatják. A dolgotatok viszont nemcsak megfizetik ezt a munkát, hanem meg is ajándékozzák iskola farmját, műhelyét és sokféle szertárát.
Rokonnépek fejlődési útja-módja is különböző lehet. Ha elhihető is, hogy ötven év múlva csodálkozni fognak a németek, hogy hazájukban valamikor a Produktionsschule érdekében évekig agitálni kellett, ezidőszerint Németországban e nevelő telepnek csupán a szép neve s a filozófiája van meg. Angliában ellenben ez máig is hiányzik. Ott ugyanis „csak" az történt, hogy egyetlen ember hite és akarata s néhány jóbarát támogatása újjászervezett, korszerűvé és világhirűvé tett egy ősrégi nevelőintézetet. Könnyű az angoloknak - mondhatja erre egyik-másik magyar és német. Egy világbirodalom kormánya s a Bank of England aranya csaknem mindent tehet. Dollárkirályi vagyonba kerülő iskolát is építhet. E megjegyzés nagy tévedést árulna el. Sanderson újat alkotó munkáját az angol állam pénze és hatalma sohasem támogatta. Az a régi, elavult vidéki iskola, amelynek ő volt a lelke és igazgatója, úgy fejlődött élő, csodás nevelőteleppé, mint ahogy egy elültetett piciny mag belső és külső életerők hatása alatt idővel gyümölcsöt termő, terebélyes fává nő. Ha a világ bankárai vagyonukat felajánlanák és azt mondanák: építs máról holnapra minden képzeletet felülmúló Sanderson-iskolát, nemcsak hibát, bűnt követne el az, aki kezdetben területnél, víznél, egyszerű gazdasági s taneszközöknél és néhány tanító s tanuló számára elegendő épületnél többet szerezne be. Diáknemzedékeket és nevelőket fosztana meg ugyanis a lényegtől, a tervező és építő munka fájdalmaitól és örömeitől: az élettől. Keserves csalódás volna, ha azok, akik építeni, alkotni készülnek, készen kapnának mindent, amit - Isten segedelmével - sajátmaguk szeretnének évek, évtizedek alatt kitervelni, kiküzdeni. Sanderson vagy Oestreich iskolájához tehát elsősorban nem tőkére van szükség, hanem új, erős hitre, lelki újjászületésre. Amit érezhették az első keresztyenek a pogány bálványok és a cirkuszi játékok láttára, azt kell érezniök azoknak, akiknek élethivatása elavult iskolák helyett vagy mellett, korszerűeket életre kelteni és kifejleszteni. Színvakoknak hasztalan mutatunk színpompás képet. Csak hívő emberek láthatják, hogy nem az élő és termelő nevelőintézet a költséges, a drága, hanem a Verkopfungsbetrieb, a mondóka-iskola, a négy fal, ahova cselekvésre, alkotó életre vágyó ifjak azért járnak, hogy élettelen tankönyvleckéket elmakogjanak vagy ledaráljanak. Mindkét nevelőintézet, a létező angol s az elképzelt német, egyaránt törekszik magasabbrendű életre, igazi vallásosságra, a szolgálat gondolatának megvalósítására, Isten mindenhatóságának megmutatására.
Ahol ma mélyreható, komoly iskolareformról van szó, akár Angliában, akár Német- vagy Olaszországban, ott tervezetekben, ismertető beszédekben és cikkekben lényegben azonos célokat, ideálokat találunk. Megszüntetendő a rég elavult iskolák egyoldalúsága és merevsége.
Egységes, élő, termelő iskola keretében csoportmunka adjon alkalmat többféle hajlam, tehetség, alkotóerő kifejlődésére. Törekedjünk teljességre: egész emberek nevelésére és nem fejek túlterhelésére. Társadalmat bontó okok helyett összetartó, összekovácsoló erők hassanak a jövő nemzedékekre. Rég elporladt férfiak is hirdettek hasonló gondolatokat. Természetesen ők is álmodozók vagy bolondok voltak, mert új igazságokban hittek, új feladatokat, kötelességeket láttak. Nem fog az jól tudni - mondja Pestalozzi, aki a tanulást nem a cselekvésen kezdi.
- Nem a könyv, hanem az élet a tanítás és nevelés fundamentuma.
- A képző, nevelő élet nem a szó, hanem a tett.
- Igazi önbizalom csak tettekből eredhet.
- Jaj annak a gyermeknek, akinek a szíve, lelke szájjártatásának a málhásszamara.
Az iskola főfeladata - írja Fichte - a földek, kertek művelése, állatok tenyésztése s a szükséges ipari munkák elvégzése. E kis gazdasági állam alaptörvénye: csak sajáttermelésű élelem fogyasztandó és lehetőleg sajátkészítményű ruha és szerszám használandó. A tett minden. Gondolkozni és cselekedni, cselekedni és gondolkozni, ez minden bölcsesség végösszege - tanítja az élet mestere - Goethe. Szomorú, beteg korunkban van-e azonban komoly ember, aki azt hihetné, hogy az a fő, hogy igazságokat ki mikor mondott ki és nem az, hogy siessünk régi és új gondolat-kövekből szilárd élet-várakat építeni. Angliában sohasem hiányoztak az olyan férfiak, akik elavult intézményből idejekorán korszerűt alkottak. A Drezdában összegyűlt németek is jó úton haladnak. Hosszas vajúdásukért ne sajnáljuk őket. Talán túlsók cikket, doktori értekezést és könyvet irnak, de előbb-utóbb mégiscsak komoly építésbe fognak. Nekik különben sincs miért sietni. Nagy tömegű és erejű népnek van ideje várni. Lelkileg, gazdaságilag és politikailag gyenge társadalom azonban nem várhat. Ilyennek van legnagyobb szüksége korszerű intézményekre, legtökéletesebb nevelőintézetekre, erős hitű, jellemű, akarású alkotó nemzedék nevelésére. Erre irányuló törekvésnek ellenszegülne-e a magyar és székely fiúk természete? Abban különböznek-e mindezek az ifjak angol és német kortársaiktól, hogy erdőtől, mezőtől, lótól, bicskától, géptől és szerszámtól iszonyodnak s erőnek erejével vakáción is sivár tantermekbe kivánkoznak, hogy ott napestig idegen szavakat ragozgassanak és kamatos kamatot számítgassanak? Mi hát a teendő? Cselekvésben, alkotó munkában kiknek kell jó példát mutatni? Kiknek kell a jövőért szükség esetén első vonalban leghősiesebben küzdeni? A protestáns poroszok a német egység kovácsai. A csehek azt tartják, hogy ők a szlávság poroszai. A magyaroknál a kálvinizmust szokás magyar vallásnak nevezni. Ez a hit a hívőket vájjon mire kötelezi? Egy francia tudós, aki Kálvin életéről és tanításáról irt nagy művét nemrég fejezte be, azt irja, hogy a téves magyarázatok hallatára az ember azt kérdi néha: Vajon kálvinista-e még Kálvin? Az igazi Kálvin az elvont okoskodás született ellensége. Kálvin csak gyakorlati, építő, életet formáló gondolatok hive. A munka, az emberi beavatkozás az Istentol eredő mag csirázhatásának szükséges előfeltétele.
Egy svájci jogász megállapítja, hogy Zwingli nemcsak egyházszervező, hanem államférfi is akart lenni. Erre a francia tudós megjegyzi, hogy ami igaz Zwingliről, az méginkább igaz Kálvinról. Kálvin minden gondolata Istentől, az ő mindenhatóságától indul ki, hogy az emberneik alkotó munkára, tettekre odaadásánál végződjék. Isten alkotó erő és aktivitás. Az ember se legyen más. Ez a kálvini tanítás. Kálvin a genfi köztársaságnak nemcsak tudós teológusokat, hanem felvilágosult, művelt polgárokat is akart nevelni, őmaga jelenti ki: Megvallom, hogy akik a természettudományokban jártasok, azok ezáltal közelebb jutottak Isten titkainak megértéséhez. Aki Kálvint saját írásaiból vagy Doumergue művéből ismeri, az kétségtelenül meggyőződött arról, hogy a nagy reformátor volna ma a termelő iskola gondolatának legbuzgóbb apostola. Igazi kálvinisták egyre gyakrabban hirdetik, hogy a magyarnak mássá, újjá kell lennie, a maga életét kell élnie, a maga lábán kell állnia, a maga ösvényen kell haladnia. Vájjon azok a hatalomban és anyagi javakban nem szűkölködő magyarok, akik egyházi és állami nyilvántartó lapok szerint helvéthitvallásúak, mikor lesznek lélekben, hitben, tettekben is kálvini kálvinisták? Szabad-e legkisebb okot is adni arra, hogy történelmet író utódok vagy idegenek így is indokolhassák a „félnemzetecske" Ítéletet: Ide jutottak, mert a magyar vallásúak félkálvinistáknak bizonyultak. Lesz-e hát valaha a magyar népnek a legnagyobb magyarhoz hasonló bármilyen rendű-rangú olyan fia, aki hitével, akaratával és alapítványával az első magyar termelő iskolát életre varázsolhatja? DR. KAPUSSY IMRE
FOTÓ: AP
