2018-06-25
A borfesztivál keretében adták át az idei Falvak mécsesei díjakat — az oklevelekkel immár nyolcadik éve Szatmár megye azon személyiségeinek munkáját értékelik és ismerik el, akik településeiken kiemelkedő tevékenységet végeztek kulturális, oktatási és közéleti téren.
A Szatmár Megyei Hagyományőrző Forrásközpont a megyei tanács támogatásával nyolcadik alkalommal szervezte meg a Falvak mécsesei díjátadót — rendhagyó módon idén „kihozva” az ünnepséget a négy fal közül, s a borfesztivál keretében méltatva a „mécseseket”. Az oklevéllel azok (sok esetben egész életen át végzett) munkáját ismerik el kiemelten, akik településeiken sokat tettek-tesznek azért, hogy a ma élők, főként a fiatalok megőrizzék az elődeiktől örökölt szokásokat, hagyományokat; jelentős részt vállalnak a közélet formálásából, az oktatásból, azaz tevékenységeikkel fényt gyújtanak a közösségeikben, mécsesként világítva.
A díjátadón Lászó Róbert, a forrásközpont igazgatója kiemelte: az országban sehol máshol nem értékelik ilyen formában a falun, vidéki közösségben végzett munkát, a közösségekben fényt gyújtó tevékenységet — Szatmár megye az egyetlen, ahol létezik ez az elismerés, és ahol átadják ezt a díjat.
Az idei tíz díjazott közül hárman a magyar, egy pedig a sváb közösségekben világít mécsesként, s bár a méltatásokban egy-egy településhez kapcsolták őket, tevékenységük-munkásságuk messze nem csak azt az egy települést érinti. Elek György publicista kezdetben szülőfalujában, Pettyénben részt vett a település kulturális életében, de nem elégedett meg a megszokott, az akkori falvakra jellemző iskolai, egyházi, népművelő tevékenységek színvonalával, megpróbálta megtalálni azokat a lehetőségeket, amelyek révén kiléphetett, vele együtt kiléphettek a pettyéniek is az egyhangúságból. Színdarabokat írt, kultúrelőadásokat állított össze, hogy nem megtagadva a múltat, hanem annak értékeit korszerűsítve folytatódjanak a népnevelő tevékenységek. A továbbiakban bárhova sodorta az élet, kötődése szülőfalujához nem lankadt. Újságíróként — Szatmár megye más településeivel együtt — népszerűsítette az egyházi és a kulturális élet mozzanatait. Sokszor végzett helytörténeti kutatásokat, és bírálta azokat, akik nem megfelelően dokumentálva, nem tárgyilagosan, nem a leghitelesebb ismeretek felhasználásával hamisították meg a település történetét. S vallja: a kultúra egyik legfőbb alakítója az a környezet, amelyben a szellemi kincs, az alkotott érték létrejön. Az ember elhagyhatja ezt a környezetet, de akarva-akaratlan magával viszi azokat a szellemi kincseket, amelyek észrevétlenül beleszívódtak a gondolataiba, az értékrendjébe, a személyiségébe, identitásába. Minél több tapasztalatot, emléket, jó tanácsot, tudást hozunk magunkkal tarisznyánkban a gyerekkorunkból, annál gazdagabb felnőttek leszünk, annál hitelesebb példaképek lehetünk az előttünk álló generációk számára.
Szintén nem csak egy településen világít Ilonczai Zsombor szárazberki lelkipásztor sem, akinek a nevéhez a kereken tízéves Hármashatár Egyesület néptánccsoportjának, népdalkórusának és amatőr színtársulatának a megalapítása és irányítása, vezetése köthető, s tette ezt nemcsak Szárazberken, hanem Pusztadarócon is. A Tövisháton világít — messzire vetítve fényét — Varga Gabriella szilágyszéri tanítónő, aki Antal Máriával közösen öt évvel ezelőtt alapította meg s vezeti a Széri Kukurók néptánccsoportot, és nevéhez kapcsolódik a határainkon innen és túl egyre ismertebb és elismertebb, rangos Nemzetközi Vőfélytalálkozó megszervezése is. Nemcsak több településen, de két, sváb és magyar közösségben is világít Császár Adalbert némettanár, Túrterebes szülötte, aki gyermekkorában a sváb népzene elmaradhatatlan kísérőjének számító harmonikázást is megtanulta, temesvári egyetemi évei alatt pedig nemcsak zenei tudását mélyítette el, hanem a bánáti svábok nyelvjárásának ismeretét is. Túrterebesen sváb néptánccsoportot, a Kölcsey Ferenc Főgimnáziumban pedig német nyelvű korálkórust alapított, s mindkét csoporttal számtalan megyei, de országos fesztiválon, találkozón is szerepelt már.
Szabó Kinga Mária
