Hollai Hehs Ottó Krónika 2020 jan. 9
A magunk mögött hagyott év végén, 2020 elején sok milliószor kívántunk boldog, békés új esztendőt, hiszen az emberek többsége békére, nyugodt életre vágyik. Vannak azonban, akik ezzel nem törődnek, folytatódnak a politikai manőverek, a geopolitikai húzások, a fenyegetések és az öldöklés. Az új év első napjaiban kirobbant amerikai–iráni konfliktus, és az ennek nyomán kialakult kiélezett helyzet következtében a világ ismét csak roszszabbra számíthat. A kardcsörtetés nem szűnik meg.
De miért nem tudunk végre rendet, békét teremteni? Tavaly volt hetven éve, hogy 1949. április 4-én megalakult az emberiség eddigi legnagyobb katonai szövetsége. Az ún. alapító okiratot az Egyesült Államok fővárosában, Washingtonban, írták alá 10 európai és két észak-amerikai állam képviselői. Az Észak-atlanti Szerződés Szervezete (NATO) eredeti célkitűzése a tagországok védelme volt egy esetleges szovjet invázió esetén. Itt megjegyezném, hogy a védelmi terv kizárólag a nyugat-európai országokra vonatkozott, hiszen Délkelet-Európa nemzetei az 1945-ös jaltai egyezmény alapján – a nyugati nagyhatalmak beleegyezésével – a Szovjetunió ellenőrzése alá kerültek. A NATO tehát 40 évig nem védett minket, erre – talán – nem volt joga, vagy nem szándékozott a szovjetekkel konfliktusba kerülni Kelet-Európa miatt. Gyakorlatilag azt láttuk, hogy sem a berlini, sem a lengyel, cseh lázongások, de az 1956-os véres, rengeteg emberáldozatot követelő magyar forradalom se késztette arra a NATO-t, hogy legalább egy kicsit megmozduljon. Erről a kérdésről rengeteg vita folyt, sokan felháborodtak a katonai szervezet közömbös viselkedésén, mikor Magyarországon hatalmas páncélosok gyilkolták a szabadságukért harcoló magyar fi atalokat.
Varsói Szerződés, NATO: cseberből vederbe?
A legyőzhetetlennek tartott szovjet hatalom a nyolcvanas évek végén, pár évig tartó agónia után, 70 évesen elhunyt. 1991 április 1-jén felbomlott a Varsói Szerződés, majd az év utolsó napján, december 31-én kimondták a Szovjetunió megszűnését. Az események ezután gyorsan követték egymást. Folytatódtak az 1990-ben elkezdődött tárgyalások a NATO-val, a magyarok 1997-ben népszavazással döntöttek a katonai tömbbe való belépésről, és 1999-ben NATO-tagok lettünk. A következőévek folyamán a Varsói Szerződés egykori tagállamaimind beléptek a NATO-ba. Sokan mondták ezek után, hogy cseberből vederbe kerültünk. Egyébként a magyarországi népszavazáson csak az ország fele járult az urnák elé, és 85 százaléka a belépésre szavazott. A kampányban Horn Gyula és volt kommunista társai, a belépés mellett kardoskodtak, a Thürmer Gyula vezette Munkáspárt (mely megmaradt az elv mellett) a NATO ellen foglalt állást, a szélsőjobb MIÉP, Csurka István elnökletével, ugyancsak tiltakozott a belépés ellen, arra hivatkozva, hogy a dicsőséges ’56-os magyar forradalom egyik alapkövetelése a semlegesség volt.
A NATO hét évtizedes történetének ismeretében feltehető a kérdés: van-e egyáltalán értelme az egésznek, mire jó ez az iszonyúan költséges katonásdi? Igaz, hogy Európában 1945 után már valamelyest béke volt, de ezt az Európai Uniónak, és nem a NATO-nak köszönhetjük. A szerencsétlen balkáni háborúk is bizonyították, hogy ilyen eseteket sem tud a NATO kellően megoldani; egy gyors beavatkozás és a béke megteremtése helyett a civilek bombázása következett.
Figyelni ’56 tanulságaira, követeléseire
A hidegháború után az oroszok már nem jelentenek veszélyt a Nyugat számára, van elég bajuk, nincsenek háborús elképzeléseik. Geopolitikai törekvéseiket viszont figyelemmel kell kísérni, de ezek az elképzelések minden valamirevaló hatalomnál megfigyelhetők. A NATO fenntartása az ún. oroszveszély ellen nem indokolt, csak ürügy. Még 1996-ban, a népszavazás előtt, írtam egy cikket as akkori “Új Magyarország” napilap hasábjain; “Tiszta vizet a NATO-pohárba” címmel, ebből idézek röviden: „A NATO elsősorban pénzügy. A kapitalista világ pénzforgalmának igenis szüksége van minden olyan „szervezetre”, melynek kiadásai milliárdokra rúgnak. Csak egy statisztikai adat, 1989-ben (már a hidegháború után) a NATO kiadásai 451,2 milliárd dollárt tettek ki.” És a cikk végén: „Magyarország 1956-ban vérrel felírva függetlenséget és semlegességet követelt. Ezt néha nem szabad elfelejteni.”
Véleményem azóta sem változott, sőt! Európa népeinek élete csak a világháborúk alatt volt bizonytalanabb, mint ma. A terrorizmust nem hogy legyőztük volna, például NATO-segítséggel, de napról napra növekszik a veszély, szinte minden oldalról. Utcára vonulni már csak barikádok védelmében lehet, de templomaink is veszélybe vannak. Idegen kultúrájú tömegek érkeznek szisztematikusan, szervezetten, és elfoglalják kontinensünket, és mindezt a NATO nyugodtan nézi. A világpolitikai helyzetis feszült, a Közel-Kelet országaiban állandóak a fegyveres konfliktusok, a társadalmi, gazdasági helyzet kaotikus, nem tudunk segíteni, sőt a Nyugat beavatkozása csak mérgezi az ottani hangulatot.
A legutóbbi tanácskozáson megfogalmazott amerikai követelés értelmében a NATO-szövetségeseknek hazai össztermékük (GDP) két százaléka helyett. már legalább négy százalékra kellene emelniük védelmi kiadásaikat. Ez azért is megdöbbentő, mert a Világ, fejlesztési támogatásra, 2017-ben 130 milliárd dollárt adott, ami az összes GDP-nek csak a 0,2 százaléka, de ugyanebben az évben a világ katonai kiadásai elérték az 1739 milliárdot, közel két billió dollárt, ami a GDP 2,2 százaléka. Ezek a számok mindennél többet elárulnak a világ buta, értelmetlen és veszélyes “katonásdi játszásáról”. Törökország a NATO
legnagyobb, legerősebb európai tagjaként állandó vitákatprovokál, hiszen ha logikusan nézzük, semmi közesincs egy nyugati védelmi rendszerhez. Erre vonatkozóan nem ártana elolvasni Oriana Fallaci, a világhírű olasz író, újságíró utolsó könyvét; “Az utolsó interjú – Az Apokalipszis“című öninterjút, a Harag-trilógia befejező kötetét.
Miért fegyverkezünk, ha a békét emlegetjük?
Bennünket, Közép- és Délkelet-Európa népeit annak idején eladtak a szovjet hatalomnak, negyven évig védelem nélkül, kiszolgáltatva egy erőszakos diktatúrának, most viszont megvédenek minket !Kitől? A múltat nem érdemes vitatni, de a múlt hibáiból kellene tanulni.Ha állandóan a békét emlegetjük, akkor miért kelltöménytelen pénzt fegyverkezésre költeni, ugyanakkoraz elmaradott országokban milliós tömegeket mérhetetlen nyomorban hagyni? Amíg nem történik meg a földi javak igazságos elosztása, nem szűnik meg a terrorizmus, és nem lesz béke a földön.
És befejezésül – talán ezzel kellett volna kezdeni –:ma az egész világon üldözik a keresztényeket, szinte naponta gyilkolnak meg embereket keresztény hitük miatt. Bár a NATO – tudtommal – nyugati, keresztény országokvédelmi szövetsége, egyszer sem lehetett hallani, hogyvédjük meg keresztény testvéreinket. Holott itt az ideje, hogy az őskeresztény nemzetek – mint a spanyolok, olaszok, franciák, lengyelek – a NATO-tanácskozások alkalmával- megkérdeznék: uraim, meddig nézhetjük még Krisztus népének szervezett kiirtását?
Nagyon sok karácsonyt és új évet megértem már, és sok imát hallottam szeretetről, igazságról, békés együttélésről, hiszen Krisztus tanításának ez a lényege. Idén is azt kívánom, hogy végre hallgassák meg imáinkat, de ezen felül történjen végre valami, ami tartós békét teremt a világon.
A szerző Németországban élő publicista
