Magyar Péter szeret rendszeresen hivatkozni Antall Józsefre, aki hozzá hasonlóan piarista diákból lett Magyarország miniszterelnöke.
/Antall József kormánya alapjaiban változtatta meg a magyar oktatásügyet azzal, hogy eltörölte az állami monopóliumot, és visszaadta az egyházaknak az oktatás szabadságát.
/Az 1990. évi IV. törvény a lelkiismereti és vallásszabadságról biztosította az egyházaknak a jogot, hogy ismét nevelési-oktatási és szociális intézményeket tartsanak fenn.
/ A folyamat eredményeként az 1948-ban államosított iskolák gyors ütemben (mint pl. a budapesti Piarista Gimnázium) visszatérhettek az egyházi fenntartókhoz. (Megjegyzés: Forsthoffer Ágnes jelenlegi házelnök / arra a Slachta Margitra hivatkozott első beszédében, aki “egyetlen férfiként” a házban utolsó erejéig tiltakozott az egyházi iskolák államosítása ellen.)
/Antall József a halálos ágyán, a következő szavakkal foglalta össze legfőbb kormányzati és szellemi célját: „Keresztény Magyarországot akartam, mert csak ennek van jövője.”
/ Ez a gondolat határozta meg az egyházi intézményrendszer, így az iskolák gyors visszaállítását is. Az egyházi iskolákat nem „egyszerű humanitárius társulatokként”, hanem a nemzet morális és kulturális megújulásának alapjaiként kezelte.
/ Antall József híres megállapítása szerint az európai kultúra alapvetően keresztény gyökerű, függetlenül attól, hogy az egyén hívő-e vagy sem. Ahogy fogalmazott: “Európában az ateista is keresztény. Európa kereszténysége kultúrát, etikát és szemléletet jelent.”
/ Ezzel magyarázta, hogy az egyházi iskolák újraindítása nem egy szűk vallásos réteg magánügye, hanem a teljes magyar és európai kulturális identitás helyreállításának a záloga. A közoktatási törvény előkészítésekor a miniszterelnök hangsúlyozta, hogy az állam feladata a feltételek biztosítása, nem pedig az ideológiai irányítás:
/ A lelkiismereti szabadság ott kezdődik, ahol a szülő szabadon döntheti el, milyen szellemben kívánja neveltetni a gyermekét. Az államnak kötelessége, hogy ehhez a döntéshez [...] egyenrangú anyagi és működési feltételeket is biztosítson az egyházi intézmények számára.”
