2016. november 11.
Beszéljünk megoldható problémákról! címmel indított internetes petíciót húsz erdélyi magyar értelmiségi a román oktatási rendszert és a romániai magyar nyelvű sajtó helyzetét megreformálandó. Előreláthatólag senki sem fogja komolyan venni…
Maga a petíció szövege frappáns és ígéretes, már csak a mutatott problémaérzékenység miatt is. Így indítanak a kezdeményezők: „Szomorúan állapítjuk meg, hogy oktatásunk leszakadóban van, sajtónkra politikai kontroll nehezedik, nyilvánosságunkat pedig tabuk szűkítik. Politikai elitünk választási programja számos olyan részt tartalmaz, amely elsősorban nem rajta, hanem a többségi döntéshozókon múlik. Ilyenképp számonkérhetősége is korlátozott, és másokra háríthatja a felelősséget a vállaltak megvalósulását illetően. Aránytalanul sok szó esik viszonylag könnyen megoldható és kedvező sajtóvisszhangot hozó problémákról. Természetesen mi is úgy látjuk, hogy fontosak a sokszínű fesztiválok, fontosak a többnyelvű feliratok, utcanevek, fontos a műemlékek, hagyományok védelme, és fontos a zászlók és a jelképek ügye. A jövő generáció megfelelő színvonalú képzése és az átlátható közügyek, a sajtó szabadsága a mostaninál azonban sokkal több figyelmet érdemel, az erdélyi magyar politikai elitnek pedig konkrét elkötelezettségeket kell vállalnia ezekért.”
Ezen argumentáció után következik a diagnózis, két részben. Előbb azt foglalja össze a dokumentum schlagwortokban, hogy a romániai magyar oktatás színvonalának és versenyképességének csökkenését miként lehetne orvosolni.
A megoldás azonban kimerül abban, hogy jól meg kéne fizetni az oktatásban dolgozókat.
Még ennél is jobban? –kérdezhetnénk, hiszen képességeikhez és elvégzett munkájuk minőségéhez/mennyiségéhez képest máris jobban vannak fizetve, mint a reálgazdaságban foglalkoztatottak, igaz, ezt csak kevesen merik ma már/még kimondani. A második részben azt fejtegeti a petíció, hogy a nyilvánosság, a média problémáit „társadalmi vitával” kell megoldani, ami szintén… a finanszírozásról kell szóljon. Vagyis minden a pénz körül forog.
„Két olyan tág kérdéskörben – nyilvánosság és oktatás – várunk tehát előrelépést, amelyek az erdélyi magyarság döntéshozóin múlnak. A felelősség közös, a civil és a szakmai szféra kész az együttműködésre, az érdekképviselőinken múlik a kármentés és a megoldás. Már csak azért is, mert a legutóbbi felmérések szerint kérdéses az 5 százalékos küszöb elérése, amihez kétségtelen, hogy ezen problémák megoldatlansága és a konkrétumok hiánya is hozzájárult. Beszéljünk közös dolgainkról, beszéljünk a megoldható és lényeges problémáinkról!”
Világos. Húsz erdélyi magyar értelmiségi valójában az RMDSZ vezetőségének címzett egy beadványt anélkül, hogy megnevezte volna a pártot, amely rá van telepedve az erdélyi magyar közösségre, és jószerével uralkodik fölötte. E tekintetben a kezdeményezők jól azonosítják a jelenlegi állapotok egyik fő felelősét, de merő naivitásról tanúskodnak, amikor épp tőle várják el a jobbításokat. Az RMDSZ ugyanis egyszerűen ellenérdekelt az oktatásbeli és médiabeli állapotok, viszonyok, status quo megváltoztatásában. S ha ráadásul azt is tudjuk, hogy a kezdeményezők között szinte csak olyan sajtósok vannak, akik a jelenlegi helyzet haszonélvezői voltak vagy azok ma is, akkor nem vehetjük komolyan iniciatívájukat.
Köztiszteletben álló pedagógusok és oktatási intézetvezetők a társaik, de kezdeményezésük inkább tűnik ebben a formában az RMDSZ malmára vizet hajtó kampányakciónak, amivel azt igazolják: lám, mekkora demokrácia és nyitottság van az erdélyi magyar társadalomban, hiszen szókimondó, aggodalmaskodó petíciót lehet indítani bármilyen témában, bizonyos küszöbök elérhetetlenségével is riogatva.
Miközben az „érdekképviselet” már jó előre kimutyizta magának a küszöbök megkerülését és a hatalomátmentést, és már csak az újabb bukaresti legitimációra vár, no meg bármilyen kormányzati pozícióra.
R. Balogh Mihály
