15 March 2018
Kedves Udvarhelyiek!
Hölgyeim és uraim!
Polgármester úr!
Főtiszteletű esperes Úr!
Nagytiszteletű esperes urak!
Amikor e beszéd megírására készültem azon tűnődtem, vajon miért olyan jelentős a magyarság számára 1848. március 15?
Egyáltalán mi késztet bennünket, magyarokat arra, hogy minden márciusban találkozzunk, és együtt ünnepeljünk? Miért érezzük azt szükségesnek, hogy megőrizzük és átadjuk gyermekeinknek, unokáinknak a forradalmi ifjak, és az első magyar felelős kormány emlékét?
Minden bizonnyal leginkább a közös együttlét iránti igény, az összetartozás öröme, egyszóval, a közösségi érzés.
Számtalan ismérve van az összetartozásnak, hadd ne soroljam, de az egyik legfontosabb a közös a cél! Próbáljuk meghatározni, világosan leszögezni mi a magyar közösség elvárása ma Erdélyben.
Ha a cél világos, az is nyilvánvalóvá válik, hogy távol állunk attól a modellértékűségtől, amiről lépten, nyomon hallunk. Tehát, kezdjük innen. Ma mindenkinek meg kell értenie, hogy mi nem akkor és nem azért fogunk ünnepelni, mert azt a román államhatalom vagy egyes nacionalisták ránk kényszerítenék, különösen nem, ha az a nap számunkra gyászt jelent. Mi sem kényszerítünk senkit, hogy velünk ünnepeljen, de azt viszont elvárjuk, hogy szabadon ünnepelhessünk. Elvárjuk, hogy szimbólumainkat szabadon használhassuk.
És tiltakozunk az ellen, hogy elöljáróinkat zaklatják, ha március 15-re ünnepi díszbe öltöztetik városainkat! Tiltakozunk és visszautasítjuk a kettős mérce alkalmazását, mert mélységesen felháborító, hogy míg egyes Romániában élő közösségek számára törvénybe foglalható a nemzeti ünnepnap, addig a március 15-i törvénytervezetet elveti a román többség.
A modellértékűségről pedig kérdezzenek meg minket, Önöket, titeket kedves barátaim, és majd ha mi is azt mondjuk, akkor lesz hiteles ez az állítás. Akkor mondhatunk igent, ha majd Románia alaptörvénye is tartalmazza az egy évszázaddal ezelőtt Gyulafehérváron kimondott elvet.
És ez a száz évvel ezelőtt tett ígéret az autonómiáról is szól.
A százéves évfordulón szembesítenünk kell román honfitársainkat ezzel, újra és újra el kell mondanunk, hogy ma egy olyan jogot vitatnak el tőlünk, ami ötven évvel ezelőtt megvolt. A magyar autonómia felszámolása is része a modern román történelem száz évének!
Ma, ha újra 12 pontba foglalnánk követeléseinket, az első helyen az autonómia szerepelne! És folytathatjuk nagy múltú egyetemeinkkel, melyek létjogosultságát szintén megkérdőjelezik, következnének az őseink által épített iskoláink, anyanyelvünk, szimbólumaink.
És ilyen szimbólum egy nemzeti ünnep is! A nemzeti ünnep lényege benne van a nevében, és a nemzeti érzet valahogy genetikusan ivódott belénk. A megemlékezés úgy válik igazi ünneppé, hogy lehetőségünk adódik honfitársainkkal együtt emlékezni, közösen elgondolkodni azon, hogy milyen erkölcsi üzenete van a 48-as szabadságharcnak. Az 1848. március 15-én történt események sorsfordítóak voltak Magyarország életében. Megalakult az első független és felelős magyar kormány. Pesten, a márciusi ifjak kihirdették a 12 pontot. Jogokat követeltek és sajtószabadságot, felelős minisztériumot, évenkénti országgyűlést. Törvény előtti egyenlőséget.
Törvény előtti egyenlőséget Romániában! – mondjuk 170 év elteltével, ma Székelyudvarhelyen!
A párhuzam kézenfekvő ugye? Folytassuk tehát a 12 pontunkat.
Békét, szabadságot és egyetértést!
Messziről jött, de az udvarhelyiek mindennapjait, gondjait ismerő emberként örömmel tapasztalom, hogy megszűnt a politikai ellenségeskedés a városban. Azt látom, hogy ma kevesebb az ellenségeskedés és több az összefogás.
Az udvarhelyiek nem a széthúzás, hanem az összefogás emberei lettek.
Okos döntés volt, hiszen nem vagyunk olyan sokan magyarok, hogy egymás ellen harcoljunk, a megmaradásunk záloga csakis az összefogás lehet.
Egy korondi festett tányéron láttam Pablo Coelho (Koelju) idézetét felírva és mennyire igaz: Az ételt nem szeretni kell, hanem megenni. Egymást kell szeretni és nem megenni.
Sok időnket rabolta el a belső ellenségeskedés, nekünk építkezni kell a megmaradáshoz – ez is egy olyan közös cél, ami összehoz.
Kintről látva, Udvarhelyen is sok a tennivaló, hiszen nyolc évig mondhatni megállt az idő ebben a városban, a vadászat sokkal fontosabb volt, mint az emberek sorsa. Jól jött a váltás, ennek máris vannak kézzelfogható, látható eredményei. A kintről jövő ember látja, tapasztalja, hogy jobban gurul a személygépkocsival (kivétel az Orbán Balázs utca), a városközpont nyitottabb lett, hiszen megszabadult a kábelrengetegtől.
Olyan ember vezeti a várost, aki állítom, ezért a közösségért dolgozik, nem a saját meggazdagodását tartja szem előtt. Mert, ezért a városért érdemes dolgozni.
Sok gyermekkori emlék köt engem is ehhez a városhoz, édesapám révén kicsit udvarhelyi is vagyok. Gyerekként megismerhettem a Malom utca szinte minden házának történetét, a Küküllő-partot, a Sétateret és a strandot. Talán nem túlzás, ha azt mondom, én tudom, de minden bizonnyal jól sejtem, hogy milyen Székelyudvarhelyt szeretnének! Egy olyan Székelyudvarhelyt, ahol jó élni, ahová jó hazatérni, amit büszkén mutathatnak meg az ide látogatóknak. Egy olyan Székelyudvarhelyt, ahol rend és biztonság van. Egy olyan várost, amire felnéznek a régióban, és híre a nagyvilágba is eljut. Egy ilyen városért érdemes dolgozni, nem hiába hívják Anyavárosnak.
Számíthatnak a segítségemre, azért küldtek a parlamentbe, hogy Önöket szolgáljam, Önöket is szolgáljam tehetségem szerint.
Tudom, sokan megundorodtak a politikától, elfordultak, de azt tudni kell, ha nem foglalkozunk politikával, akkor a politika foglalkozik velünk. Ezt kaptuk örökségül, ha akarunk, ha nem, össze kell, hogy kapaszkodjunk.
A nagy kérdés viszont az, hogy össze tudunk-e gyűlni egy zászló alá, fel tudunk-e sorakozni az érdekeink mentén, mert a zászlót, mint szimbólumot, most ilyen értelemben használom. A Nemzet zászlaja alá, hiszen csak onnan lehet megfogalmazni és érvényesíteni a nemzeti érdeket.
Az elmúlt évszázadok ezt bebizonyították. Vannak és lesznek közöttünk politikai különbségek, de azokat úgy kell tudnunk kezelni, hogy ne daraboljanak fel minket. Legalább is jobban ne!
Hajrá Székelyudvarhely, Hajrá Székelyföld!
