Ismét elrepült négy év. Mintha tegnap lett volna, hogy az Orbán kormány egymásután a második , összesítve a harmadik kormányalakítására sok kerülhetett.
2010-es választásokon a Fidesz/Kdnp óriási sikert aratva , kétharmados parlamenti kormányzással indult . Az előttük kormányzó balliberális tábor, mondhatni, katasztrofális vereséget könyvelhetett el, és a következő években egy belülről töredező szétesési folyamat harcában, mindjobban legyengült.
2104-ben a dolgok szinte megismétlődtek, a Fidesz/Kdnp 45 %- os választási sikerrel, 133 mandátumot kapott, egy 199 fős parlamentben, tehát ismét megvolt a 2/3.
Teljesen feleslegesnek tartom a találgatást, mi lesz most egy pár nap múltán, tették, és teszik ezt sokan mások, a találgatásoknak se szeri se száma,
Egy dologban biztos vagyok, s-ha csalódnék, ez életem nagy csalódása lenne, mert eddig „elég jól” felbecsültem a politikai hadállásokat,- szóval biztos vagyok, hogy az Orbán kormány a helyén marad. Annak pedig nincs jelentősége, hogy marad e a kétharmad, vagy csak éppen egy többségi kormányzás. Szerintem az utóbbi, az összpolitikai helyzetre még előnyösebb is, mert egyeseknek kicsit letördel, nagyon nagyra nőtt szarvaikból.
Orbán Viktort nagyon sokan nem szeretik, talán túl sokan, és félő, hogy ez a tábor még növekedhet.
Ezt sokan már elemezték, nem állok be a sorba, de egy két megjegyzést fűznék a „ jelenséghez”.
Kopátsy Sándor, ismert magyar közgazdász, de szakmája mellett sokat foglalkozott szociológiai és politikai kérdésekkel is. 2002-ben írta rövid kis tanulmányát ; „Az Orbán jelenség”-et, melyben nagyon érdekesen analizálja Orbán személyiségét, és igyekszik megmagyarázni a 2002-es bukás okát, amikor Orbán Viktor négy éves, aránylag sikeres kormányzás után, Medgyessynek adta át kormánybotot.
Kopátsy „nagyra” tartja Orbánt, de mégis örül a cserének, hiszen Ő,- saját bevallása szerint - magamat baloldali liberálisnak tartom. Már könyve elején azt írja: …. nem az késztetett az írásra, hogy Orbán Viktor a választáson megbukott, hanem hogy egy magyar történelmi jelenséggel találkozhattunk. Feltámadt és megbukott a század legtehetségesebb magyar néptribunja, közszóval politikai tehetsége.
Tehát a század legtehetségesebb néptribunja, politikai tehetsége megbukott egy választáson, és jött helyette egy, kevésbé nagy tehetség, de ez legalább a baloldalról jött. Ez lehet Kopátsy rövid véleménye, és ezzel kellene egyetérteni. Én pl. nem értek egyet..
Különben Kopátsy Orbán Viktort, Kossuth Lajoshoz hasonlítja. Így ír: - Azt kell látni, hogy Kossuth Lajossal kezdődött el a folyamat, aminek során a magyar társadalom többsége vezéregyéniségre vágyott, attól várta sorsa jobbra fordulását. Kossuth valóban politikai zseni volt. És aztán így folytatatja:- Máig nem jutott el a magyar társadalom odáig, hogy felismerje, sorsa alakulására Kossuth tehetsége tragikus hatású volt.-.
Természetesen a könyvecske részletezi Kossuth hibáit, és egész határozottan kijelenti, hogy tragédia, ha egy kis népnek nagyformátumú politikusa van, ezt Kopátsy éppen Kossuth, és Orbán példájával igyekszik igazolni.
Mivel nem vagyok történész nem tartom magam illetékesnek erről a kérdésről vitatkozni, csak az összehasonlításra utalva megjegyezném,- és ezt teszem 2108 márciusában, - hogy Kossuth Lajos mindössze másfél év aktív politikai szereplése áll szemben Orbán, ez ideig 12 év miniszterelnökségével. Kossuth mindössze négy hónapig volt ún. teljhatalmú kormányzója az országnak, -Kopátsy szerint ez végzetes következményekkel járt. Ez talán igaz is, de mit mondhatna Kopátsy ma, pár nappal a választások előtt, amikor eldőlhet, hogy Orbán Viktor még négy évig az ország első embere lehet. Ha ez így alakul, akkor a nagyon feldicsért, de ugyanakkor nagyon megbírált „ vezéregyéniség” ( ha végig harcolja a következő négy évet, és ezt a magyarok túlélik) 16 évig volt az ország „ megrontója”. Ez Kossuth rövid szerepléséhez képest elég hosszú idő. Itt megjegyzem, hogy nem akarom az öregurat bántani, mert egy fantasztikus kort ért el, és egy eredményes, dicsőséges élet áll a háta mögött. Az, hogy nem mindenben értek vele egyet , csak egy mellékkörülmény és nem rontja nimbuszát
Végeredményben azt szeretném itt kihangsúlyozni, hogy ez a kis növésű „nagyember”, minden hibájával, még azzal a kis „szépséghibával” is, hogy Ö, a század nagy politikai tehetsége, egy tucatnyi dolgot igenis jól csinált, eredményesen vezette az országot. Talán azt rónám fel hibának, hogy túl nagy a szereplési vágya, néha visszafogottabban kellene a dolgokat kezelni, mindenbe nem érdemes beavatkozni, különösen oda nem, ahol a dolgok menetét úgysem tudjuk befolyásolni. Tudjuk azt is, hogy nem mindig a legjobb embereket választja munkatársaknak.
Még egyszer idézem Kopátsyt, aki szerint ; Politikai téren annyira globalizálódott a világ, hogy még Európa nagy népei is tragikus kalandokba hajtják magukat, ha nagy politikai tehetség áll az élükre. Nos, ebben lehet igazság, mert Angela Merkel asszony nem tehetségtelen, sőt a németek nagy tisztelettel adóznak személyének, a világpolitika legbefolyásosabb nőjének tartják stb. és most már Ő is, tizenkét év „dicsőséges uralkodás” után, negyedik kancellári ciklusát kezdheti.
Az ő személye igazolja az idős közgazdász elméletét, hogy néha nagyformátú politikusok, nagy népek esetében is sok kárt okozhatnak. Az tény, hogy Merkel „ karizmatikája” – ha nem történik egy csoda, és gondolkodásában nem következik egy szerencsés váltás- tragédiát okozhat népének, és egész Európának
Igazságtalan lennék, ha nem jegyezném meg, hogy a német Bismarck, Adenauer, sőt még Kohl kancellár is, igazán nagyformátumú politikusok voltak, és mindegyikük sikerrel szolgálta Németország felemelkedését. Tehát nem lehet általánosítani !
Orbán, és a kormány sikerei, elsősorban a költségvetési stabilitás kérdésében vitathatatlanok. Családtámogatási rendszerűk már Európa szerte népszerű, és ha ez a program sikeresen tovább fejlődik, akkor remélhető, hogy az ország, a következő tíz év alatt, 2,1 százalékra emelheti a születési rátát, ami egy fantasztikus és példamutató eredmény lehet.
A Fidesz/Kdnp pillanatnyilag biztos kézzel kezeli az ország ügyeit, ezt statisztikával lehet bizonyítani. Bajok persze vannak.
Ha az ember kívülről nézi a magyar politika napi eseményeit, és összehasonlítja a Nyugat politikai kultúráját a mienkével, akkor vagy mosolyognia kell, vagy düh fogja el.
Természetesen van magyarázat, és van kimagyarázkodás, hiszen az általunk ismert, vagy nevezett Nyugat alatt, elsősorban a második világháború utáni, angolszász befolyás alatt maradt országokat értjük, szóval, akik nem kerültek a Szovjet diktatúra hatáskörébe. Ezekben az országokban, negyven év alatt továbbfejlődött, részben átalakult és kiszélesedett az a bizonyos demokrácia, ami jól, rosszul, kb. az Amerikai Egyesült Államok alkotmányának a megfogalmazásától,illetve a francia forradalomtól kezdődően „meghódította” a Nyugat gondolkodásmódját.
Nos, ez a modernkori demokrácia, más, mint az eredeti görög, nem is tökéletes, sőt, rengeteg a buktatója, de legalább kialakított egy olyan „modern” politikai gondolkodásmódot, ami összehasonlíthatatlan a Kelet „ despotizmusával”. Kelet-Európa országaiban 40 évig nem volt politikai fejlődés, egy helyben topogtunk, tűrtük az agymosást, és az a bizonyos „politikai kultúra” lényege annyi volt, hogy tiszteld a pártot, és tartsd be a szocialista erkölcs törvényeit.
Az idősebek még emlékezhetnek,, hogy akkor, a diktatúra nehéz éveiben, nagyjából három féle közösségi magatartás létezett. Voltak, akik üdvözölték a rendszert, mert hittek a „nemes” szocialista eszmékben, voltak, akik nem hittek, de nem is érdekelte őket, behódoltak, megjátszották az elvhű magatartást. A harmadik rész, csak azt tudta, hogy itt mese nincs, kúsolni kell és dolgozni, mert így tudtak létezni. Volt egy negyedik, nagyon kicsiny réteg, a lázadók, akik gondolkoztak és ki is mondták a véleményüket, ezek mind elbuktak.
A kilencvenes évek után nem volt átmenet. A teljes politikai elzárkózottságból, belepotyogtunk a szabad választási rendszer közepébe. Az egypárt rendszert nemcsak a többpárt rendszer követte, hanem a politikai káosz is, a zagyva politikai pártok és irányzatok tömkelege. és a helyzet azóta sem változott sokat.
A nyugati társadalommal ellentétben, mi hihetetlenül rövid idő alatt, nehéz gazdasági körülmények között, nem tudtunk, - nem is hagytak időt,- egy politikai stabilitást kialakítani, és egy ún. politikai kultúrát megjavítani, átalakítani. Igaz, ami azelőtt se volt nagyon fejlett, azt nehéz kicsiszolni ! Pedig sokan érvelnek azzal, hogy a magyar politika, közigazgatás, a Rend, nálunk már az Aranybullával elkezdődött, hasonlót csak az angolok tudnak felmutatni, akik a Magna Chartat pár évvel, a mi 1222-es bullánk előtt kiadtak, és ami az angol jogfejlődés egyik legfontosabb állomása- Bulla ide, vagy oda, a magyar politikai jogrendszer soha nem érte utol a nyugatit, a reformkor úttörői kimondták a jobbágyfelszabadítást, a közteherviselést, a törvényelőtti egyenlőséget, de majdnem egy évszázad után a magyar költő még így siránkozik: -Óh, én nem így képzeltem el a rendet/Lelkem nem ily honos/Nem hittem létet, hogy könnyebben tenghet, aki alattomos.- (Jözsef Attila)
A politikai kultúrát valahogy úgy kell elképzelni, ahogy egy közösség a politikához viszonyul, milyen magatartást vesz fel a politikai változásokra reagálva, és ezek a változások mennyiben befolyásolják viselkedését és gondolatvilágát. Tudom, ma már nagyon sok „érdekes” és tartalmas” magyarázat szolgál a „politikai kultúra” , elméleti megfogalmazására, de ahol nincs általános kultúra, ott egy bizonyos kulturális magatartás megértése, megértetése sem könnyű.
Itt látom a nagy ellentmondást, hiszen a magyar kultúra, mint olyan, nem sorolható a hátul kullogók közé, hiszen a kultúra számos területén világraszólót adtunk, nem csak népünknek, de az univerzális kultúrának is.
Igen, az ellentmondást könnyű felfedezni, de azt is kell tudni, hogy különösen a politikai kultúra formálódásában óriási szerepet játszanak a történelmi események, de a tradíciók és beidegződések, és nem utolsó sorban a népet, nemzetet érő történelmi megrázkódtatások is.
Történelmünk folyamán kaptunk mi a fejünkre éppen eleget, és mint a Kelet és Nyugat között vergődő kompország innen és onnan is csipegettünk, hatások értek minket mindkét oldalról, és ennek következménye, hogy még ma sem tudjuk valójában hol állunk.
Sok mindent meg lehet magyarázni, de a legügyesebb „ bizonyítvány - magyarázkodás” sem mentesít fel minket a vád alól, hogy politikánk szemérmetlen és arrogáns.
Sehol a világon nincs ma nagy ölelkezés a szembenálló politikai erők között, de a nyugati országokban azért igyekeznek legalább civilizált hangon, visszafogva „veszekedni” .A német politika utóbbi évei katasztrofális végeredményhez vezettek, a német nép érzi, tudja, hogy a most újraalakult nagykoalicíó nem megoldás, de fegyelmezetten várnak, és egymás bírálatában erős szavak igen, de becsmérlőek nem hangzanak el.
Ha a magyar weblapokba belenézünk, sajnos, gyakran találunk förtelmes hangvételű, egyenesen sértő bejegyzéseket, és ez mindkét oldalra jellemző.
A probléma a hivatalos média szintjén se jobb, mert naponta többször lehet részleteket hallani egy-egy politikus „sötét ügyeiről”, a kölcsönös korrupciós vádaskodásokból pedig soha nem tudunk megszabadulni.
A közszolgálati média teljes mértékben a kormány oldalán áll, ellenzéki politikust nagyon ritkán látunk pl. az M1-en, és hogy Magyarország milyen „ prímán teljesít” azt még a szörnyű, unalmas reklámoknál is gyakrabban hallhatjuk. Minderre nincs szükség !, ha ezen a kormány változtatna, szimpátiája óriásit nőhetne.
Most viszont ugrok egyet az időben, és lássuk- mondjuk- mi lesz pár hónap elteltével.
Elsősorban reméljük, hogy szép meleg nyár következik, és végre nem kell annyi cuccot magunkra vegyünk. De mi lesz az Unió politikájával, milyen irányba mozdul el a migráció kérdése, és így tovább.
Rovatom hossza természetesen korlátolt, ezért igyekszem kulcsszavakban a jövő problémáit felsorolni-
Európa bajban van ! hangzott el az utóbbi években sok ezerszer, de ez így helytelen, nem mond el mindent, a lényeget elfelejti.
A Fehér faj egésze van bajban, és a nyugati civilizáció, a Nyugat haldoklik. Tudjuk, a húszas években az a bizonyos Oswald Spengler megírta nagy művét, a Nyugat alkonya” című, pesszimista kicsengésű „ előrejelzést”. A nácik ellenségnek tekintették Spenglert, de a későbbi „Európa szakértők” se vették túlságosan komolyan. Filozófusok, szociológusok és politológusok azonban alaposan átrágták magukat a tanulmányon, és ma már- sajnos-sokan látják, hogy Spengler igazsága már a nyakunkon ül
Érdekes, hogy az Egyesült Államok nagy kaliberű politikusa, Henry Kissinger, doktori disszertációját Spengler bölcseletéről írta, és jövendöléseit meghökkentő pontos jóslásoknak nevezte. Z. Brzezinski is komolyan vette Spengler előrejelzéseit
Azóta számos mű foglalkozik a Témával; megmaradunk, vagy elpusztulunk, eltűnünk ahogy eltűnt a Római Birodalom.
2002-ben az amerikai Patrick J. Buchanan, már nem a Nyugat hanyatlását emlegeti, könyvének címe: „A nyugat halála” Aki, akik a könyvet nem olvasták el, Európában, és az Államokban, azok ne is foglalkozzanak a napi politikával, azok egy szót se ejtsennek a Migráció kérdéséről, azok ne készítsenek nagy gazdasági terveket, nekünk a nyugat népeinek, mert nincs értelme, mert mi még létezhetünk ugyan, még dolgozunk még reménykedünk, de Jövőnk már nincs, a század végén már nem beszélhetünk egy Keresztény Nyugatról.
A könyv alcíme; - Hogyan veszélyezteti a kihaló népesség és a bevándorlók Inváziója, országunkat és Civilizácíónkat.-
Mit írjak még, mit írhat ilyen könyvek után, egy szürke kis magyar folyóirat, még szürkébb kis publicistája ?
Buchanan nem az egyetlen, aki ezt a témát részletesen elemzi, és rámutat a problémákra. talán útmutatót, kiutat is ajánl, de félő, hogy már ez is késő.
A Világnépei szaporodnak, de az erős szaporodás csak a” Harmadik Világ” népeire jellemző, az „Első Világ”, a Nyugat nemzetei már nem szaporodnak, népességük már évek óta csökken.
Hogy Európa a jelenlegi életszínvonalat megtartsa, ahhoz 15 és 60 év közötti népességet, mint szükséges munkaerőt kellene 2050-ig biztosítson. Ezt, ha saját erejéből nem tudja előteremteni, akkor legalább 170- 180 millió bevándorlóra lenne szükség. Ez viszont tönkretenné mindennapjainkat, aláásná kultúránkat, a kereszténység felszámolását idézhetné elő. Akik csak a GDP növekedését célozzák meg, akik csak a fogyasztói társadalom bűvkörében akarnak továbbra is élni, akiket nem érdekel gyerekeik és unokáik jövője, azok minden vita és ellenvetés ellenére, a bevándorlást támogatják, és sürgetik, mert már most is késő- mondják, hiszen pár éve és leáll a Termelés.
Azt is tudni kell, hogy ahol szegénység van, ott sok gyerek születik, ahol dőzsölnek ott növekszik a gyermekellenesség. Japánban még nem is olyan régen sok gyerek született, aztán ők lettek a Világ második gazdasági nagyhatalma. Ma a világon Japán rendelkezik a világ egyik legalacsonyabb termékenységi rátájával, egy pár évtized és eltűnnek a Földről. Ezzel szemben Afrikában, ahol általános nyomorról beszélhetünk, vannak államok pl. Niger, vagy Uganda, ahol egy nőre 7 gyereket számolhatunk.
Európában, ha a születési mutatók nem javulnak, akkor 2050-ig, a 15 év alatti gyermekek száma a 100 millió alá esik, míg az idősek száma megközelítheti a 200 milliót. az átlag életkor 50 év felé emelkedhet. Ma japán vezet , 47-49 évvel, mert ott az átlag életkor már 80 felett van.
Tehát választhatunk, vagy a migránsok, és akkor maradhat a mai életszínvonal, vagy visszajön a gyemekvállalási kedv, és végre születnek majd gyermekek, akik megmenthetik civilizációnkat De ebben az esetben, esetleg csökkenteni kell majd az életszínvonalat, ami adóemelést, kevesebb nyugdíjat jelenthet. Ugyanakkor a legsürgősebben meg kell segíteni Afrikát, gazdaságilag talpra kell állítani, amivel két legyet is üthetünk egy csapásra, a menekülési szándék csökken, és a jólét emelkedésével a születési ráta is kisebb lesz.
Befejezésül: Az Orbán kormány a jövő hónapban ismét elnyerheti a magyar szavazók bizalmát, de a következő négy év talán Magyarország legnehezebb négy éve lehet, mióta ezeregyszáz éves történelmét tapossa. Problémánk természetesen nem csak a miénk, egész Európa hasonló betegségben szenved és a gyógymód csak közösen alkalmazható.
Ennek értelmében kell a magyar politikát irányítani.
Hollai Hehs Ottó, Németország
Megjelent a budapesti KAPU folyórat márciusi számában
