Az alábbi cikket azért tartottuk érdemesnek, hogy az Erdélyi Polgárban megjelentessük, hogy lássák az olvasók, hogy az anyaországi ellenzék egyik elnökjelöltje mennyire messzire leledzik a valóságtól. Igaz még fiatal és tanulhat, de ha ilyenkor elfelejti, hogy miért is választották meg akkor biza problémát jelenthet a választói számára is... Zöld Sára
https://zoom.hu/hir/2018/05/29/kunhalmi-agnes-most-nem-kockazatot-vallalni-az-ellenzeknek-az-az-igazi-kockazat/
https://zoom.hu/hir/2018/05/29/kunhalmi-agnes-most-nem-kockazatot-vallalni-az-ellenzeknek-az-az-igazi-kockazat/
Lengyel Tibor 2018. május 29.,
Kunhalmi Ágnes azt tervezi, hogy a szétaprózódott ellenzékből kormányzóképes baloldali néppártot épít. A Zoom.hu stúdiójában az MSZP elnökjelöltje elemezte a választási vereséget, kiosztotta az LMP-t és a Liberálisokat, de szó esett a horngyulai értelemben vett kisemberről, Németh Szilárd tepertőkréméről, Angela Merkelről, az összekapaszkodásról és Horthy szelleméről is.
Elnökjelölti kampánykörútja győri és tatabányai állomása után érkezett hétfő este a Zoom.hu szerkesztőségébe az MSZP-s Kunhalmi Ágnes. Nem panaszkodott, tudja, hogy – mindössze napi 5-6 óra alvással – „ezt végig kell nyomni”. Van azért ebben némi rutinja, hiszen az MSZP kampányarcaként Karácsony Gergely miniszterelnök-jelölttel együtt végigcsinálta a országgyűlési választási kampányt, miközben egyéni jelöltként is kampányolt saját választókörzetében, a XVIII. kerületben, ahol győzött is. Erről azt mondta:
a párt tagsága szemébe se mert volna nézni, el se mert volna indulni most a pártelnöki posztért, ha nem szerezte volna meg egyéniben a parlamenti mandátumot.
Másrészt MSZP-elnökjelöltként azért is indul, mert a pártban nagy bajokat lát, „nem mehetnek így tovább a dolgok”.
Ki a hibás? Mindenki, de főleg az LMP
Az áprilisi ellenzéki kudarcot értékelve Kunhalmi jelezte: az MSZP a jelöltállításnál a fél országból levonult azért, hogy a választók által kívánt ellenzéki együttműködés megvalósuljon, ez mégis kevés volt a sikerhez. Emiatt meg is érti az MSZP-sek között és az egész ellenzéki oldalon érezhető elkeseredettséget.
„Nem lehet feladni, ha a legnehezebb a helyzet, akkor kell kijönni a gödörből”.
Jogos kritika – mondta –, hogy bár a szavazók több mint a fele 4 éve és most is el akarta zavarni a Fideszt, ezt az ellenzék nem tudta politikai és hatalmi tőkévé kovácsolni, mert annyira szedett-vedett volt a társaság, és „a nap végén már vicc volt, amit csináltunk”.
Szedett-vedett társaságként írta le Kunhalmi Ágnes az ellenzéket
Hogy kin múlt a szélesebb összefogás hiánya, arról úgy nyilatkozott:
„A kétharmad az LMP-n múlott, ami történelmi bűn”, mert ha átengedtek volna Budapesten 2-3 körzetet, akkor nem alakul ki kétharmados Fidesz-többség, holott a saját szavazóik is kormányváltást akartak, vagyis „az LMP a saját szavazóit áldozta fel a kétharmad oltárán.”
Az LMP szerinte nem más, mint a Fidesz zöld tagozata.
Nem kellett volna 13. havit ígérni
Mi az oka, hogy a Fideszre szavazott a fél ország? – kérdezte egy ponton saját magától Kunhalmi, majd meg is válaszolta: pártállami rendszer alakult ki, a Fidesz központilag szervezett köz- és államigazgatást, uralmat alakított ki, mint amilyen a Horthy-korszakban volt. Vidéken sok százezren nem is a Fideszre szavaztak, hanem a közmunkára, a gyesre, vagyis magára a rendszerre.
Szerinte ezt a rendszert sokan a korrupcióval és antidemokratikus lépéseivel együtt is szimpatikusabban tartották, mint „a túloldal szedett-vedett társaságát”.
Nem az MSZP, nem a Párbeszéd, hanem az egész ellenzék nem volt hiteles, ezt a koordinált indulás részbeni sikertelensége pedig csak rontotta – sorolta az általános okokat Kunhalmi.
Az egész ellenzék nem volt hiteles tavasszal
De a pártját illetően önkritikus is volt. Szerinte hiba volt az MSZP részéről a 13. havi nyugdíj ígérete, ugyanis azt éppen a szocialista kormányok vonták vissza annak idején, hogy emlékeztessék a saját szavazóikat is arra: a jóléti rendszerváltás megbukott. Orbán Viktor is felismerte a rendszerváltás kudarcát, csak ezt jobban kihasználva politizált – tette hozzá.
A kádári nosztalgia
Aki nincs ellenünk, az velünk van, mondta anno Kádár János, ezzel szemben Orbán most azt mondja: ha nem vagy velünk, nem is vagy – állapította meg a szocialista politikus. Van azért hasonlóság a két rendszer közt szerinte, mert Orbán is elvesz, bár kicsit ad, de fenyeget is. „Március 15-i beszédében is azzal fenyegetett, hogy aki az ellenzékre szavaz, azt a keveset is elveszítheti, amije van.” Kunhalmi szerint ez az állampárti fenyegetés és masszív hatalmi gépezet is segítette a Fideszt az újabb kétharmados többséghez, de az is, hogy „a baloldalon is kicserélődött a szavazótábor, és „már a horngyulai értelemben vett kisember is a Fideszre szavaz, mert nem alakult ki a baloldalon olyan, őszinte ajánlat, amiért érdemes lett volna inkább arra szavazni.”
Fidesz-féle néppártépítés máshogy
Arra a kérdésre, mi lehet most az ellenzék jövője, Kunhalmi az építkezés fontosságáról beszélt. Emlékeztetett: a Fidesz az egy a tábor, egy a zászló elve alapján ma féltucat pártból áll – ott van benne az MDF, a KDNP, az FKGP, a MIÉP és az MDNP is. Ezt tízéves építkezéssel, szalámitaktikával érte el, miközben a demokratikus oldal polarizálódott, az MSZP pedig kettészakadt.
A Fidesz felismerte, hogy az elaprózott jobboldal sosem kerül hatalomra, ha nem lesz néppárttá – állapította meg Kunhalmi, aki szerint azonban az MSZP-nek nem feltétlenül ezt az erőszakos néppártosodást kell követnie. Szerinte nem is lehet ezt megtenni a baloldalon, viszont létrejöhet egy együttműködő tömb, ám ehhez a sebek nyalogatása, múltba fordulás helyett össze kell kapaszkodni, egységet kell kovácsolni.
Az MSZP elnökjelöltje vitatkozott azzal a megállapítással, hogy nincs erő, nincs vezető személy, csak veszekedés az ellenzéki oldalon. Szerinte szövetségi politikát kell csinálni, ezt pedig a szocialisták meg is kezdték a Párbeszéddel, mert egyelőre ez a két párt van csak a baloldalon, amely nem zavaros ideológiákkal rendelkezik.
A szövetségi politikáé a jövő
A kérdésre, amely szerint ha már kétszer, 2014-ben és 2018-ban sem sikerült a Fidesz-kétharmad legyőzése az ellenzéki egységgel, harmadszorra miért sikerülne, Kunhalmi azt a talányos választ adta: „Ennek felismerésével.” Megjegyezte, hogy kialakították az MSZP-Párbeszéd-frakciószövetséget, csak a Liberálisok hirtelen, „mondvacsinált indokkal” kiszálltak ebből, ami mögött a Fidesz ármánykodását sejti. Szerinte „kivásárolhatta” a Fidesz a szövetségükből a Liberálisokat. Arról, hogy ezt miként élték meg maguk a Liberálisok, a Zoom.hu itt írt:
Az EP-választáson közös lista
Érdekes, hogy miközben a Liberálisokat bírálta, éppen az ő ötletüket dicsérte Kunhalmi Ágnes, amikor azt mondta, közös listát kell indítania az ellenzéknek a 2019-es Európai Parlamenti választáson. Szerinte akkor a 21 helyből 11-12-t is elhozhatna a demokratikus ellenzéki oldal, csak ehhez ki kell élezni a kampányt Európa-pártiakra és Európa-ellenesekre. Úgy vélte, jó szlogen lehetne majd az EP-kampányban, hogy „erős nemzetállami képviseletet akarunk Európában” (Bár ez kísértetiesen hasonlít is arra, amit a Fidesz követel oly gyakran Brüsszelben – A szerk.)
Érdekes volt, hogy a mindig magabiztos Kunhalmi Ágnessel egy ponton olyasmi fordult elő, ami szinte sosem szokott megtörténni vele. Egy kérdés után hosszú másodpercekig hallgatott, mielőtt válaszolt volna. A kérdés arra vonatkozott, hogy van-e esélye az MSZP elnöki posztját a párt elitjének akarata ellenében is elnyernie, bármennyire is népszerű a tagságban vagy kampánykörútjain. Kunhalmi a hosszú hallgatás után végül azt válaszolta: „Ilyen a politika. Nem elég az ember lányának népszerűnek lenni, ha nem tudja magát megszervezni.”
Az interjú további erős mondatai, állításai:
Az MSZP-ben lassú változás kell, hogy elinduljon: először is meg kell mutatniuk a változás képességét
A DK-val és az LMP-vel is tárgyalni és megegyezni kell, ahogyan ezt megtették az V. kerületi időközi választásra készülve
Sem önmagukban a pártok, sem a civilek, sem az Európai Unió, sem Angela Merkel nem menti meg Magyarországot Orbántól
Most nem kockázatot vállalni az MSZP-nek és az egész ellenzéknek, az az igazi kockázat
„Ha nevetek abból is baj van, ha dühös vagy szomorú vagyok, az is baj, de hát én ilyen vagyok”
A beszélgetés végén 20 „vagy-vagy” kérdést is föltettünk az MSZP-s politikusnak, akitől így azt megtudhattuk, Németh Szilárd tepertőkrémét vagy Gyurcsány Ferenc hallevesét enné-e inkább.
A Kunhalmi Ágnessel hétfő este készült teljes, vágatlan interjút:
Borítókép: Beszélgetés a Zoom.hu stúdiójában az MSZP elnökjelöltjével, Kunhalmi Ágnessel / Fotó: Halász Nóra
