2018. OKTÓBER 4. Fricz Tamás
MÁR AZ ELSŐÉVES POLITOLÓGUSHALLGATÓK IS TÖBBET TUDNAK A DEMOKRÁCIÁRÓL, MINT JUDITH SARGENTINI
Vannak politikusok, közéleti szereplők szájából elhangzó fontos mondatok vagy félmondatok, amelyek sokszor megvilágítóbb erejűek, mint a hosszú, százszor átgondolt beszédek és okfejtések. Ilyen mondatot fogalmazott meg az általunk hőn szeretett Judith Sargentini asszony, a holland Baloldali Zöldek parlamenti képviselője, a lisszaboni szerződés 7-es cikkelyét – az „atombombát” – hazánk ellen elindítani hivatott országjelentés szerzője.
Sargentini még a szeptember 11–12-i strasbourgi vita és szavazás előtt, szeptember 6-án interjút adott a Hvg.hu-nak. A hosszadalmas, időnként gyomorforgató, tévedésektől és csúsztatásoktól hemzsegő nyilatkozat külön elemzést igényelne, azonban most csak egyetlen mondatát emelem ki. Imigyen szóla Sargentini asszony: „A demokrácia szempontjából a választás olyan, mint a hab a tortán.” És enyhítésképpen annyit hozzátesz: „A demokrácia lényeges eleme, de önmagában nem egyenlő a demokráciával.”
Sargentini asszonynak nincs igaza, sőt brutálisan nagyot téved.
Már az elsőéves politológushallgatók is tudják, hogy a parlamenti választás – mert erről van szó – nemhogy nem a demokrácia tortájának a habja, hanem maga a torta. Másképpen: nem dísze a demokráciának, hanem a veleje, a lényege, a kiindulópontja. Tudálékosan fogalmazva: a választás a demokrácia conditio sine qua nonja, azaz elengedhetetlen feltétele.
Ezek szerint egy olyan parlamenti képviselő készítette el jelentését a magyarországi demokrácia és jogállamiság állapotáról, aki nincs tisztában a választások demokráciában betöltött fundamentális jelentőségével. Durvábban: olyan személy vizsgálta a demokrácia állapotát, aki nem ért a demokráciához. És ez egészen elképesztő.
De hogy ne legyek igazságtalan, azt is leírom, hogy Sargentini asszony számára a hab – a választások – helyett mi az, ami igazán fontos a demokrácia szempontjából. Ő sokszínű demokráciáról beszél, amelyben tisztességes igazságszolgáltatás ítélkezik a polgárok felett, ahol „a tájékoztatás teljes körű” (magyarul, ahol sajtószabadság van), az emberek szabadon gyakorolhatják a vallásukat és nem korlátozzák a gyülekezési jogukat.
Azután beszél az alkotmányosság fontosságáról, a kisebbségek védelméről, a korrupció elleni fellépésről, a szociális jogokról. Kifejti azt is, hogy a parlamenti többség nem egyenértékű a demokráciával, a „győztes mindent visz” elve nem működik a jogállamban. Konklúzió: e felfogás alapján – hangsúlyozottan: e felfogás alapján! – Magyarországon súlyosan sérül a jogállamiság és súlyosan sérülnek a közös európai értékek.
Árulkodó ebben az okfejtésben, hogy Sargentini másodszor is relativizálja a választások jelentőségét: kijelenti, hogy a választásokon megszerzett többség nem egyenlő a demokráciával. Tréfásan megkérdezhetnénk: hát akkor mi? Talán a megszerzett kisebbség egyenlő a demokráciával?
Ezen a ponton kell világossá tenni politikai és politológiai alaptételeket. A demokrácia az a politikai rendszer, amely a népszuverenitás elvén alapul: a nép az általános választójogon alapuló parlamenti választásokon képviselőket és pártokat juttat a parlamentbe, amelyek a többségi elv alapján létrehozzák a kormányzati hatalmat.
A nép tehát éppen a választások által adja át szuverenitását – hatalmát – az általa megbízott parlamentnek és a kormánynak. A megbízás a parlamenti ciklus idejére szól, s a következő – vagy előrehozott – választásokon a nép visszahívhatja az általa megbízott képviselőket és pártokat, s ezen keresztül az adott kormányzatot. A választás tehát a demokrácia alfája és ómegája: belőle származik a hatalom és oda kerül vissza. Nincs és nem is lehet ennél fontosabb mozzanata a demokráciának.
Nem véletlen az, hogy az angolszász, tágabban nyugati politikatudomány egyik meghatározó irányzata az, amelyik a demokratikus és a nem demokratikus rendszereket éppen a szabad választások meglétével vagy hiányával különbözteti meg egymástól. Nagy pechje Sargentini asszonynak, hogy az általa és neoliberálisok, globalisták által gyűlölt Orbán-kormány, pontosabban a Fidesz–KDNP éppen a demokrácia legfontosabb mozzanatában teljesít és teljesített a legjobban: szabad és tiszta választásokon, immáron harmadszor egymás után kétharmados felhatalmazást kapott a démosztól a hatalomgyakorlásra.
Mit tehet ebben a helyzetben egy olyan baloldali, liberális politikus és a mögötte álló hálózatok, akik/amelyek már régen eldöntötték, hogy Magyarországot meg kell büntetni az európai globalista fősodorral való szembenállása, renitenssége miatt? Annyit, hogy eltorzítják a demokrácia, a jogállamiság valódi tartalmát. Ebben a megközelítésben egyszer csak minden fontosabbá válik, mint a választás, minden fontosabbá válik, aminek éppen a szabad választások adják az alapját: a független igazságszolgáltatás, a sajtószabadság, a kisebbségek jogai, a szociális jogok, a vallásszabadság stb.
Félreértés ne essék: természetesen szó sincs arról, hogy az emberi jogok, a gyülekezés joga, a bíráskodás függetlensége ne lenne a demokráciához tartozó érték, Sargentini asszony és társai azonban cinkelt lapokkal játszanak, ugyanis annak érdekében, hogy lejárathassák és megbüntethessék a magyar kormányt s ennek következtében Magyarországot, meghamisítják a demokrácia eredeti értelmét. A tortát habnak nevezik, és tortának a habot.
Olcsó és ócska játék ez, mert a politikai és ideológiai céljaik oltárán félrevezetik a közvéleményt. Persze mindez korántsem előzmény nélküli, ugyanis az európai és nyugati neoliberális körökben már régen megtörtént a fordulat: a demokráciából számukra csak a liberalizmus a mérvadó, amely a mindenkori – politikai, kulturális, vallási, szexuális, etnikai stb. – kisebbségek jogait és támogatását tartja a legfontosabb szempontnak. Ám riasztó és veszélyes számukra az a mindenkori többség, vagyis maga a plebs, a kiszámíthatatlan, irányíthatatlan tömeg, amely ostoba és bunkó, amely egyre gyakrabban „populista” politikusokat és pártokat bíz meg a hatalom gyakorlásával.
S mivel Európában egyre több országban kerülnek hatalomra a fősodor számára elfogadhatatlan pártok és politikusok, ezért nem marad más megoldás számukra, mint annak hangsúlyozása, hogy a demokrácia csak liberális lehet – ami valójában annyit jelent, hogy egy kiválasztott, liberális elitnek kell akkor is uralkodnia, ha a nép, az istenadta nép képtelen felismerni a neoliberális, globalista és multikulti világkép nagyszerűségét. Mindez nem áll távol attól a gunyoros brechti gondolattól, hogy a legjobb lenne, ha nem a nép választaná ki az uralkodó elitet, hanem az elit választana magának megfelelő és felkészült népet, akik felérnek a liberális gondolatok magasságáig.
Ezért kell a demokrácia elengedhetetlen alapfeltételét, a parlamenti választásokat s annak eredményeit bagatellizálni. Sargentini asszony egy korábbi interjújában úgy fogalmazott, hogy ő valójában a magyar népnek akar jót tenni, mert a magyar nép érdeke az Orbán-kormány megregulázása. Vagyis egy Hollandiában élő zöld-liberális parlamenti képviselő komolyan azt gondolja, hogy az elsöprő erejű választási eredményeket figyelmen kívül hagyva a magyar nép helyett megmondhatja, hogy mi az igazi érdeke a magyar népnek. Ez valóban szakítás a demokratikus szellemiséggel – de ez jellemzi a teljes uniós elitet és Nyugat-Európa úgynevezett fősodratát.
A neoliberális elit, köztük az olyan személyek, mint Sargentini asszony, nemcsak a nemzeti szuverenitásunkat akarják korlátozni, sőt megszüntetni, hanem a demokráciától is fokozatosan megfosztanának bennünket. Minket, magyarokat, ezenkívül a lengyeleket, a cseheket, a közép- és kelet-európaiakat.
Mi azonban régimódi emberek vagyunk. Nem akarunk a nemzetnél és a demokráciánál modernebbek lenni.
A szerző politológus
