PROPAGANDA: Tessék megérteni végre , hogy itt háború van !

Az alábbi cikkbe foglaltak nem közönséges megállapitásokat tartalmaz, hanem a nyugati felbújtók által elkészitett forgatókönyvként is felfogható, hiszen szinte lépésről-lépésre bemutatja mi a követendő az orbántmegdönteni akaróknak.

Semmiképen sem alapos ellemzés, hanem egy előre megírt forgatókönyvnek is felfogható, csak érteni kell mit is mond. A meglepő inkább csak az, hogy hol jelent meg... 

Az is meglepő, hogy egy magát okosnak tartó újságíró miért áll egy már messziról is a butának tartott politikusnő mellé és miért tartja annak roszindulatú tevékenységét kicsi hibának...
Ami a cikkírónak a háborúra való hivazkozását illeti más a valóság, mert nem a kormánypárti sajtósok,  hanem éppen az ellenzékiek azok, akik a cikkíróval egyetemben olyant is látnak, ami nem létezik. Teszik mindezt, azért mert a burokba, amibe leledzenek még ez is belefér... 

Még lenne más kivetni való is de inkább olvassák el Önök . HZ

Szakács András 2019. február 27. 

https://azonnali.hu/cikk/20190227_propaganda-tessek-megerteni-vegre-hogy-itt-haboru-van

Az ellenzék hibázik, amikor elfogadja a kormánypropagandisták által magukra öltött álcákat: világosan meg kell határozni, hogy kit tekintenek propagandistának, és úgy is kell kezelni őket.

Milyen lesz a kontinens, amikor százéves lesz a világ legsikeresebb utópisztikus projektje? Mondjátok el ti az Azonnali novellapályázatán!

Ez itt egy véleménycikk, ami nem feltétlenül tükrözi az Azonnali álláspontját, de itt van, mert szeretjük a jól érvelő és érdekes szövegeket. 

A Demeter Márta elleni legutóbbi lejáratóhadjárat és az arra adott ellenzéki és médiareakciók ismét bebizonyították, hogy az ellenzék nem érti a Fidesz politikai kommunikációjának a lényegét, és ezért nem is tud vele mit kezdeni.

„Ennél már nincs lejjebb” – hangzik el minden egyes „mélypont” alkalmával. A propaganda jelenleg azonban egy olyan stratégiát és logikát követ, amiben ez egy értelmezhetetlen kijelentés,  számára károkat nem okozó kritika. A kormányzati propagandának ugyanis jelenleg nincsenek minőségi szintjei. Nincsenek, mivel a propaganda jó ideje háborús logikát követ.

A kormánypropaganda militarista felfogása és működése nem csak az általa használt kifejezések (támadás, védekezés, harc, megszállás, invázió) útján érhető tetten. Katonai szigor és megtorlás jár minden egyes kilengését és hibáért. A központi utasítástól a legkisebb mértékben sem szabad eltérni. A hosszú távú cél érdekében rövid távon képes bizonyos állásait feladni és járulékos veszteségként tekinteni az áldozatokra.

A kormánypropaganda semmilyen teret nem enged az ellenfelei számára: ha kell, felvásárolja, elfoglalja, vagy éppen beszántja a legutolsó „végvárat” is. A hadszíntér – jelen esetben a média és a közélet – teljes egészét uralni akarja, nincsenek demilitarizált zónák. A legkisebb hibát is könyörtelenül kihasználja, ahogy tette ezt Demeter Márta kapcsán is.

Hogy miért ilyen kegyetlen és durva a propaganda? 

Mert ezt diktálja a logika, amit követ. Ez a logika pedig – ahogy a fenti példákon keresztül láthattuk – egy háborús logika. A háborúban pedig egy szabály létezik: hogy nincsenek szabályok. Hiába hangzik közhelyesen a fenti mondat, az eddigi tapasztalatok alapján a propaganda kitalálói, előállítói és terjesztői vallják ezt a megállapítást. Ez tehát az alaphelyzet, amiből az ellenzéknek ki kell indulnia, amikor a propaganda elleni védekezés és legyőzésének receptjét keresi.

Az eddigi gyakorlatuk azonban teljességgel hatástalan. A propaganda perlése és a perek tömeges megnyerése nem roppantja meg a propagandát.

Pénzügyi szempontból semmikép, hiszen állami hirdetésekkel gyorsan pótolható a kártérítések okozta veszteség, így kockázata sincs a dolognak.

A dezinformáció, fake news pedig mindig is része volt a háborúknak, így a háborús logikát követő propaganda sem fog lemondani erről az eszközről. A nézettség, a hallgatottság és az olvasottság pedig hiába csökken egyelőre a felvásárolt és propaganda terjesztésére átállított tévék, rádiók, újságok és internetes oldalak esetében, ha végül nem lesznek más forrásai a tájékozódásnak.

Milyen stratégiát kövessen tehát az ellenzék, hogy képes legyen felvenni a harcot a háborút vívó propagandával? Először is el kell fogadnia, hogy a jelenlegi politikai és közéleti térben a propaganda háborút folytat és háborús logika mentén cselekszik. Másodszorra pedig egy olyan lépést kell tennie, amit nem csak az ellenzéki pártok, de a teljes magyar közélet és média is fél megtenni: meg kell húzni a propaganda és a média közötti egyértelmű határvonalat, és be kell sorolni az információközlő csatornákat, személyeket az egyik és a másik oldalra.

A propagandisták álarc mögé bújnak

A 21. századi magyar propaganda legnagyobb versenyelőnye, illetve az ellenzéket, illetve a médiát sakkban tartó eszköze az „álarc-rendszer”. Az Abcúg riportjában megszólaltatott négy interjúalany szavaiból is kiolvasható, hogy a propaganda sikerrel értelmezte újra a magyar újságírás definícióját. Tette mindezt azért, hogy beleférhessen maga is ebbe a definícióba, és álarcként hordhassa magán, hogy ő is média és a dolgozói újságírók, nem pedig propagandisták. Így téve hihetőbbé és hitelesebbé a propaganda üzeneteit.

Ez azonban nem egyedi eset, hanem – ahogy említettem –, rendszer is egyben. A propagandisták van, hogy elemzői, szakértői, vagy éppen civil álarcot öltenek magukra, ahogy éppen a szituáció megkívánja. Az ellenzéki pártok pedig folyamatosan csak reagálnak a felöltött álarcokra, mintha az lenne a valóság, és valóban újságírókkal, elemzőkkel, szakértőkkel és civilekkel kommunikálnának.

A propaganda által felépített álvalóságra nem az álvalóság szabályai mentén kellene reagálni, hanem a keretek közül kilépve.

Nem szabad elfogadni a kormány álvalóságát

Nem csak intézményi, de személyi konfliktusokat is fel kell vállalniuk a jövőben. Például azzal, hogy nem fogadják el a propaganda és a propagandisták aktuális álarcát, és nem helyezkednek az álarc által megszabott szituációba. Ragaszkodnak például ahhoz, hogy mi számít médiának és mi számít propagandának. Ezzel a helyzettel pedig folyamatosan szembesítik a velük szemközt ülőt, így nem engedve, hogy magára öltse valamilyen szakma álarcát.

Nem tekintik interjúnak tehát az Origo alkalmazottaival való beszélgetést, nem tekintik szakmai kerekasztalnak a Nógrádi Györggyel való vitát, és nem tekintik a civilekkel való kapcsolatépítésnek az Alapjogokért Központ rendezvényein való részvételt. Már amennyiben nem akarják, hogy a propaganda által írt álvalóság szabályainak köszönhetően folytatódjon a vereségsorozatuk a kommunikációs térben.

Egyértelműen és tisztán rá kell mutatniuk, hogy szerintük mely források és milyen személyek számítanak hiteles forrásnak és melyek nem. A kulcs ugyanis a hitelesség, és ezt maga a propaganda jelenlegi legfőbb módszere, az „álarc-rendszer” bizonyítja. Semmi más célja nincs ugyanis ezzel a rendszerrel, mint az általa feltöltött álarcok, azaz szakmák és hivatások hitelességét „kölcsönvenni”, és ezzel meggyőzni a választókat, hogy releváns és valóságos az információ, amit átadnak.

Ezt a hitelesítő eszközt kell tehát semlegesítenie az ellenzéki pártoknak.

De ehhez előbb észre kell venniük, hogy amit hallanak maguk körül, az nem egy demokratikus közélet harsány fóruma, hanem csatazaj, hiszen egy háború kellős közepén állnak, és ezt a háborút ellenük vívják.