2019. 02. 12. Nagy Árpád
A spekuláns és lobbistái számtalan találkozón biztosították támogatásukról azt az európai vezetést, amely jó szolga módjára, készségesen kormányozta Európát az álfilantróp által elképzelt irányba. Most pedig, hogy a kontinens megérkezett a szakadék szélére, maga a pénzügyi mágus temette el szolgáit az EU jelenlegi struktúrájával együtt.
Az erről szóló cikk a Project-Syndicate oldalán jelent meg, ugyanott, ahol annak idején az elhíresült – balliberális körökben évekig letagadott – Soros-tervet is publikálta.
Lesz most is mit letagadni!
Az írásnak – számos Sorostól megszokott megállapítása mellett – legnagyobb horderejű kijelentése, hogy az EU-t az egykori, szétesés előtt álló Szovjetunióval azonosítja. Nem kell a sorok között olvasni, hisz ez két alkalommal is megjelenik a szokásos Soros-féle panelektől hemzsegő „elemzésben”:
„…the European Union will go the way of the Soviet Union in 1991”
„The current leadership is reminiscent of the politburo when the Soviet Union collapsed…”
Ráadásul, a második mondatban legjobb barátjáról, feltétlen hívéről, sőt az egész EU vezetésről (Politbüro – a szovjet kommunista párt végrehajtó szerve) állít ki lesújtó bizonyítványt. Persze, az is igaz, hogy nem kell túl mélyreható történelmi ismeret és briliáns politikai elemzői múlt ahhoz, hogy valaki mondjuk Jelcint és Junckert, már csak „isiászos” tüneteik hasonlatossága okán is egy szintre hozza.
Úgy tűnik, a Soros-alagútban is kigyúlt a fény, így észrevette azt, ami a józanul gondolkodni képes európai emberek számára már évek óta teljesen nyilvánvaló…
Europe, Please Wake Up
Feb 11, 2019 GEORGE SOROS
The first step to defending Europe from its enemies, both internal and external, is to recognize the magnitude of the threat they present. The second is to awaken the sleeping pro-European majority and mobilize it to defend the values on which the EU was founded.
MUNICH – Europe is sleepwalking into oblivion, and the people of Europe need to wake up before it is too late. If they don’t, the European Union will go the way of the Soviet Union in 1991. Neither our leaders nor ordinary citizens seem to understand that we are experiencing a revolutionary moment, that the range of possibilities is very broad, and that the eventual outcome is thus highly uncertain.
Most of us assume that the future will more or less resemble the present, but this is not necessarily so. In a long and eventful life, I have witnessed many periods of what I call radical disequilibrium. We are living in such a period today.
The next inflection point will be the elections for the European Parliament in May 2019. Unfortunately, anti-European forces will enjoy a competitive advantage in the balloting. There are several reasons for this, including the outdated party system that prevails in most European countries, the practical impossibility of treaty change, and the lack of legal tools for disciplining member states that violate the principles on which the European Union was founded. The EU can impose the acquis communautaire (the body of European Union law) on applicant countries, but lacks sufficient capacity to enforce member states’ compliance.
The antiquated party system hampers those who want to preserve the values on which the EU was founded, but helps those who want to replace those values with something radically different. This is true in individual countries and even more so in trans-European alliances.
The party system of individual states reflects the divisions that mattered in the nineteenth and twentieth centuries, such as the conflict between capital and labor. But the cleavage that matters most today is between pro- and anti-European forces.4
The EU’s dominant country is Germany, and the dominant political alliance in Germany – between the Christian Democratic Union (CDU) and the Bavaria-based Christian Social Union (CSU) – has become unsustainable. The alliance worked as long as there was no significant party in Bavaria to the right of the CSU. That changed with the rise of the extremist Alternative für Deutschland(AfD). In last September’s länder elections, the CSU’s result was its worst in over six decades, and the AfD entered the Bavarian Parliament for the first time.
The AfD’s rise removed the raison d’être of the CDU-CSU alliance. But that alliance cannot be broken up without triggering new elections that neither Germany nor Europe can afford. As it is, the current ruling coalition cannot be as robustly pro-European as it would be without the AfD threatening its right flank.
The situation is far from hopeless. The German Greens have emerged as the only consistently pro-European party in the country, and they continue rising in opinion polls, whereas the AfD seems to have reached its highpoint (except in the former East Germany). But now CDU/CSU voters are represented by a party whose commitment to European values is ambivalent.2
In the United Kingdom, too, an antiquated party structure prevents the popular will from finding proper expression. Both Labour and the Conservatives are internally divided, but their leaders, Jeremy Corbyn and Theresa May, respectively, are so determined to deliver Brexit that they have agreed to cooperate to attain it. The situation is so complicated that most Britons just want to get it over with, although it will be the defining event for the country for decades to come.
But the collusion between Corbyn and May has aroused opposition in both parties, which in the case of Labour is bordering on rebellion. The day after Corbyn and May met, May announced a program to aid impoverished pro-Brexit Labour constituencies in the north of England. Corbyn is now accused of betraying the pledge he made at Labour’s September 2018 party conference to back a second Brexit referendum if holding an election is not possible.
The public is also becoming aware of the dire consequences of Brexit. The chances that May’s deal will be rejected on February 14 are growing by the day. That could set in motion a groundswell of support for a referendum or, even better, for revoking Britain’s Article 50 notification.
Italy finds itself in a similar predicament. The EU made a fatal mistake in 2017 by strictly enforcing the Dublin Agreement, which unfairly burdens countries like Italy where migrants first enter the EU. This drove Italy’s predominantly pro-European and pro-immigration electorate into the arms of the anti-European League party and Five Star Movement in 2018. The previously dominant Democratic Party is in disarray. As a result, the significant portion of the electorate that remains pro-European has no party to vote for. There is, however, an attempt underway to organize a united pro-European list. A similar reordering of party systems is happening in France, Poland, Sweden, and probably elsewhere.1
When it comes to trans-European alliances, the situation is even worse. National parties at least have some roots in the past, but the trans-European alliances are entirely dictated by party leaders’ self-interest. The European People’s Party (EPP) is the worst offender. The EPP is almost entirely devoid of principles, as demonstrated by its willingness to permit the continued membership of Hungarian Prime Minister Viktor Orbán’s Fidesz in order to preserve its majority and control the allocation of top jobs in the EU. Anti-European forces may look good in comparison: at least they have some principles, even if they are odious.
It is difficult to see how the pro-European parties can emerge victorious from the election in May unless they put Europe’s interests ahead of their own. One can still make a case for preserving the EU in order radically to reinvent it. But that would require a change of heart in the EU. The current leadership is reminiscent of the politburo when the Soviet Union collapsed – continuing to issue ukazes as if they were still relevant.
The first step to defending Europe from its enemies, both internal and external, is to recognize the magnitude of the threat they present. The second is to awaken the sleeping pro-European majority and mobilize it to defend the values on which the EU was founded. Otherwise, the dream of a united Europe could become the nightmare of the twenty-first century.
George Soros is Chairman of Soros Fund Management and Chairman of the Open Society Foundations. A pioneer of the hedge-fund industry, he is the author of many books, including The Alchemy of Finance, The New Paradigm for Financial Markets: The Credit Crisis of 2008 and What it Means, and The Tragedy of the European Union.
Soros a migrációpárti erők összefogását sürgette
https://magyarnemzet.hu/belfold/soros-a-migracioparti-erok-osszefogasat-surgette-4376873/
2019. 02. 13. Magyar Nemzet
Nyíltan meghirdette migrációpárti listáját Soros György – jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója a spekuláns tegnap megjelent véleménycikkére reagálva. Hidvéghi Balázs kifejtette: az európai parlamenti választás valódi tétje, hogy a listát sikerül-e győzelemre vinnie a milliárdosnak, aki ezt most már el is ismerte.
– Soros György teljesen nyilvánvalóvá tette: a migrációt támogató erőket akarja győzelemre segíteni a májusi európai parlamenti (EP-) választáson, és ezért meghirdette a bevándorláspárti Soros-listát – jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója tegnap a spekuláns Európa, ébredj fel! című cikkére reagálva, amely a Project Syndicate-oldalon jelent meg.
A spekuláns szerint Európának erre kellene ébrednie Fotó: Reuters
Hidvéghi Balázs kifejtette: az EP-választás valódi tétje, hogy sikerül-e győzelemre vinnie listáját a milliárdosnak, aki ezt most már nyíltan el is ismerte.
– Az EP-választásokhoz közeledve Soros a bevándorláspárti politikusokat összefogásra szólítja fel, emellett ismét támadja hazánkat, mert a magyar emberek nemet mondtak a migrációra – fogalmazott a politikus.
Hangsúlyozta: Soros György kendőzetlenül nyomást gyakorol az európai uniós intézményekre és az uniós politikusokra, különösképpen az Európai Néppárt (EPP) vezetésére.
– Ezzel azt akarja elérni a tőzsdespekuláns, hogy a néppárt is elfogadja és támogassa a bevándorláspárti javaslatait. Soros azt is sürgeti, hogy az EPP büntesse meg Magyarországot – mutatott rá Hidvéghi Balázs.
Szavai szerint a hétfői nyilatkozat konkrétan és egyértelműen bizonyítja, hogy az alapítványguru és birodalma közvetlenül érdekelt az európai parlamenti választások befolyásolásában.
– Soros azt akarja, hogy az általa pénzelt, migrációt támogató erők foglalják el az uniós intézményeket – például az Európai Parlamentet –, hogy aztán gyorsított ütemben hajtsák végre a betelepítéseket, a bevándorlás szervezését, és ezzel meggyengítsék a nemzetállamokat.
– Míg Soros György számára arról fog szólni az EP-választás, hogy Európába és Magyarországra próbálja betelepíteni a bevándorlókat, nekünk az az elsődleges, hogy ne engedjünk ennek a migrációpárti nyomásnak – jelentette ki tegnap Hollik István kormányszóvivő.
A tőzsdespekuláns véleménycikkében egyebek mellett az általa „proeurópainak” nevezett erők összefogását sürgette, mivel „a következő mérföldkő a májusi EP-választás lesz, s versenyelőnyt élveznek az Európa-ellenes erők”. A milliárdos üzletember elvtelennek nevezte az EPP-t, amiért továbbra is sorai között tudja a Fideszt.
