Kulcsár Árpád 2019.09.26
Egy erdélyi magyar párt elnöke nagyon nagy valószínűséggel hazudik arról, hogy ő látható-e azon a fotón, amely a Kolozs megyei EMNP Facebookján jelent meg, rejtélyes körülmények között, és a nemzetiszocialisták köszöntési formáját, a karlendítést ábrázolja. Vasárnap óta, mióta a botrány kirobbant, Csomortányi Istvánnak, az EMNP elnökének csak egy sajtóközleményre futotta, amelyben azt állítja: a kép manipulált. Viszont nem hajlandó szóba állni a sajtóval, pedig ennyivel nem lehet egy ilyen témát elintézni.
SZERINTEM A KÉP PONT EZÉRT IGENIS EREDETI
Hacsak nem valamilyen oknál fogva Barta Béla, az EMNP tagja és Bihar megyei helyi tanácsosa 2006-ban fogta magát, és ki nem tanulta a digitális képszerkesztés akkor még rövidgatyában totyogó tudományát, és nem döntött úgy, hogy de jó lenne, ha mindenkinek, aki ott vigyorog a képen, odaretusálna egy náci karlendítést.
Csakhogy a fotó (tekintve, hogy Barta hi5-oldalán szeptember 24-én még látható volt, és a 2. EMI-tábor nevű albumban szerepelt), semmi jelét nem mutatja, hogy belematattak volna. És az EMI-tábor sosem az a hely volt, ahol ne lehetett volna elereszteni néhány karlendítést. A másodikon például olyanok vettek részt, mind a többször is nyíltan zsidózó, jobbikos képviselő Novák Előd, aki akkora rasszista kijelentésre volt képes, hogy még a BBC is felkapta rá a fejét. Vagy az a Raffay Ernő, aki a szabadkőműves veszedelemről szóló, áltudományos fantazmagóriáiról a leghírhedtebb. Szóval az EMI-tábor nem éppen a klasszikus konzervatív fiatalság terepe volt, a fejükben a néppártosodásnak még csíráját sem hordozó jobbikosokat látták leginkább szívesen, pontosan azért, mert a pártnak volt akkor a leghatározottabb és legkevesebb bittel konstruált véleménye Trianonról, cigányokról, zsidókról, románokról. A legnagyobb buli persze mindig a Kárpátia háromakkordos, fahangú, nemzeti rockoskodása volt.
A karlendítés Barta Béla hi5-oldalán. A képernyőmentés szeptember 24-én készült
Szóval nem tudom, Barta miért manipulálta volna a képeket (tekintve, hogy tizenhárom éven keresztül voltak láthatók a hi5-oldalán), ha pedig valaki belenyúlt volna, akkor gondolom, neki kellett volna elmagyaráznia, hogyan kerültek a személyes oldalára a fotók. Csakhogy nem állt elő ő sem magyarázattal, ehelyett pedig az Erdélyi Magyar Néppárt elkezdte azt a narratívát nyomatni, hogy mindenki, aki azt állítja, hogy ez egy valós kép, az álhírt terjeszt, így többek közt a Transindex is, amely az elsők között publikálta a felvételt.
Csakhogy hasonló esetekben nem az az eljárás, hogy aki egy bizonyítékot tesz közzé, arra egyszerűen ráfogjuk, hogy hazudik, hanem akkor már illene megmagyarázni: pontosan mi történhetett, ki manipulálhatta a képeket, esetleg bemutatni az eredeti felvételt is. Csomortányi és Barta ezt nem teszi meg, így nagyon nagy az esély arra, hogy a pártelnök és köre egyszerűen hazudik, és
BUJKÁL,
remélve, hogy amennyiben hallgatnak, úgy a rövid memóriájú erdélyi magyar közélet az egész ügyet elfelejti. Csomortányi a lehető legrosszabb stratégiát alkalmazza, gondolván, ha már sikerült annak ellenére pártelnökké válnia, hogy korábban úgy nyilvánított politikai véleményt, hogy leköpött egy újságírót (mert nem tetszett neki, hogy az meghívta Budapest SZDSZ-es főpolgármesterét Nagyváradra), és ha megúszta azt is, hogy vélhetően jogsértő módon szerezte meg a pártja elnökségét, ahogy azt is, hogy diszkriminatívan nyilatkozott az LMBTQ közösségről, akkor mi még mellé az a kis karlendítés? Lenyelik azt is.
Azt leszámítva, hogy az erdélyi magyar közéletben egy kézen meg lehetne számolni, ki volt az, aki már valaha nyilvánosan bocsánatot kért bármiért is, Csomortányi számára mégis ez lett volna a járható út. Kiállni, és elmondani, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt vezetőjeként elhatárolódik mindenféle szélsőjobboldali eszmétől, és sajnálja, ha a fiatalkori butaságának nyilvánosságra kerülése megsértette a holokauszt során a magyar nyelvterületen megölt több százezer – azon túl több millió – zsidó, roma, és homoszexuális állampolgár emlékét, és garantálja, hogy soha többé nem fog semmilyen csoportot gyűlöletbeszéddel támadni.
De Csomortányi ehelyett hallgat. Két nap alatt sem sikerült utolérnünk, és máshol sem jelent meg nyilatkozata, az EMNP sajtóosztálytól sem érkeznek válaszok a kérdéseinkre. Ráadásul annyira elbaltázottan kommunikál, mintha ő lenne az erdélyi Donald Trump, és mindenki, aki nem a néppártnak sajtózik, az a CNN. Ráadásul pártját a lehető legrosszabb helyzetbe hozza: miután az RMDSZ ifjúsági szervezete, a Magyar Ifjúsági Értekezlet hétfőn frappáns és kissé kaján közleményt adott ki, válaszolva az EMNP ifjúsági szervezete, a Minta közleményére (amelyben Fekete-Győr András meghívását nehezményezték, minősíthetetlen stílusban), a Minta most viszont válaszolt. Nem sok érdemlegeset mondtak, de sikerült egy homofób kijelentést belecsempészni a szövegbe, mondván, hogy Fekete-Győr “a magyar politikum Conchita Wurstja”. Namármost, tekintve, hogy az égvilágon semmi nem indokolja, hogy a magyar politikust a transznemű osztrák énekeshez hasonlítsák, egyszerűen csak le akarták buzizni, mutatván, őket aztán a kirekesztő tendencia, a kemény fellépés egyáltalán nem zavarja, és feltehetően azt hitték, hogy szabad arra utalgatva diszkreditálni egy politikust, hogy melegként hivatkozunk rá. (A mintások minden bizonnyal a Vadhajtások nevű, magát sajtónak gondoló, szélsőjobb portálról inspirálódtak, ahol gyakran erőltetik a magyar politikus és az osztrák előadóművész közti állítólagos hasonlóságot.)
AZONBAN EBBŐL A HELYZETBŐL NINCS KIÚT
Lassan Csomortányi is beláthatta, hatalmas kalamajkába keverte saját magát, sőt, az egész pártot. Mivel az EMNP mindig is – de mára különösen – a Fidesz-kegyelem taknyán csicsonkázó gittegyletté vált, így nagyon, de nagyon vigyáznia kell, mert akad, ami a Fidesznek sem fér bele. És a magyar kormánypártnak az antiszemitizmus legkisebb jele sem fér bele. Nem mintha tőlük távol állna a gyűlölet, de emlékezzünk csak vissza, hogy a Fidesznek az EP-választások előtt – jórészt azért, mert a Soros-ellenes plakáthadjáratot a nyugati liberális értelmiség nem tudta nem zsidóellenesnek és a goebbelsi propaganda 21. századi átdolgozásának tekinteni –, folyton bizonygatnia kellett, hogy nem ők az antiszemiták és a szélsőjobb párt Magyarországon, hanem még mindig a Jobbik. Ezért kaparták elő Sneider Tamás Jobbik-elnök esküvői karlendítését, és ezért kellett a valamilyen homályos okból, poénkodva karlendítő Oláh Gellértnek huszonnégy órán belül lemondania “sikeres” újságírói pozíciójából, a 888.hu éléről. Szóval a Fidesz nem nézheti jó szemmel, hogy egyik hű erdélyi alattvalójuk nyíltan náciszimpatizáns legyen. Ha a párt nagy öregjei nem veszik észre, akkor magukra vessenek, ha egyre inkább orrukat befogva ülnek majd le egy asztalhoz velük a fideszesek is.
Ennél sokkal, de sokkal fontosabb, hogy az erdélyi magyarok hagyják-e, hogy náci módon karlendítő és ettől nem elhatárolódó vezető politikusaik legyenek. Azon kívül, hogy Csomortányi a karlendítéssel most igen magas labdát dobott a politikai ellenfeleknek, és az esetet követő viselkedése után nem mondható, hogy bármilyen közéleti vitában értelmes partnerként lehetne rá tekinteni, kérdés, hogy a köz mennyiben tud fellépni Csomortányi és hasonszőrű elvbarátai ellen. Ha jól sejtem, sehogy – az erdélyi magyar politikai szcénán manapság baloldal sincs, nem hogy egy olyan antifasiszta blokk, amely érdemben tudna akciókkal reagálni a pártelnök nyilvános fellépéseire. Annyi azonban bizonyos, hogyha engedjük neki ezt megúszni, és továbbra is büntetlenül prédikálhatja a gyűlölet igéit, azzal az amúgy is fennálló közöny egy új szintjére lépünk. Vagy süllyedünk. Lassan már tényleg nem lesz lentebb.
Folytatja a hazudozást a karlendítős fotóról Csomortányi
Kulcsár Árpád 2019. október 02. 1
Azt mondja, nem tudja, honnan származik a fénykép, holott a Transindex már rég megírta. Felfrissítjük hát az elnök úr emlékezetét! Csomortányi István, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke belehazudott az Agerpres mikrofonjába, mondván, nem tudja, honnan származik az a fotó, amelyiken néhány társával együtt náci karlendítésre ragadtatta magát. Továbbra is azt állítja, hogy a kép manipulált, mert nem emlékszik arra, hogy ilyesmi történt volna. Pedig például mi is megírtuk, honnan származik a fotó: éveken keresztül nyilvános volt Barta Bélának, az EMNP kiskereki tanácsosának Hi5 oldalán, egy II. EMI-tábor nevű albumban, ahonnan csupán a napokban távolították el. "Ebben az országban semmi nem történik véletlenül, nemrég volt egy sikeres kongresszusunk, ahol újraválasztottak a párt élére, és a szavazatok 90 százalékát kaptam meg. Ennek függvényében egyértelmű, hogy az esetet szándékosan és előre megfontoltan készítették elő. Olyan képeket használtak fel, amelyeknek az eredetét nem ismerjük, és azt állítják, hogy egy közösségi média oldalról származnak, amely jelen pillanatban nem is létezik. Nem hiszem, hogy foglalkoznom kellene ilyesmikkel, azt hiszem, aki ez elmúlt tíz évben való közéleti tevékenységemet megvizsgálja, az láthatja, hogy semmi olyat nem tettem, amely ezekkel a vádakkal összhangban lett volna. Ez manipuláció. Nem tudom, honnan van a fotó, nem emlékszem semmilyen ilyen eseményre. Nem tudom, kinek érdeke most nyilvánosságra hozni, de nyilvánvaló, hogy vannak, akiknek nem tetszik, amit a pártunk csinál, és nem akarják engedni" -nyilatkozta a pártelnök. Csomortányi azt állítja, azért került a támadások középpontjába, mert feljelentette a kormányt, amiért az szerinte illegális bevándorlókat fogad be az országba, ami alkotmányellenes. Azt is mondta még, hogy az EMNP-t nem lehet szélsőséges pártnak nevezni, és sokan szeretnék ugyan, hogy lemondjon, de "nem szerzi meg nekik ezt az örömöt". Csomortányi lemondását tényleg sokan szeretnék, mind a Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT), mind Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség vállalhatatlannak minősítette a karlendítést, és Hegedüs Csilla szóvivő is lemondásra szólította fel. „Lehetett volna azt mondani, hogy: elnézést kérek mindenkitől, akit megsértettem ezzel. Fiatalkori hülyeség volt. »Bocsánat, lemondok. Jöjjön más, vigye tovább a jobb sorsra érdemes pártot«”- mondta az RMDSZ elnöke az esetről. A MIÉRT szerint az, hogy ez a fotó nyilvánossá vált, nem egy belső politikai játék eredménye, még csak nem is photoshop-manipuláció, hanem arról tesz tanúbizonyságot, hogy az EMNP vezetősége teljesen elfogadhatónak tartja ezt a fajta megnyilvánulást, sőt mi több, gúnyt űz az egész szituációból.
A közlemény szerint megalázó és elszomorító az a mód, ahogyan a párt vezéregyéniségei megpróbálják szőnyeg alá seperni az ügyet: egyszer ujjal mutogattak azokra, akik kiszivárogtatták a fényképet, személyes bosszút kiáltván, majd gúnyt űzve a helyzet súlyosságából,
Bálint József, a Háromszéki EMNP elnöke a karlendítést a „fiúk, ki kér egy sört?” kérdésre való feleletnek tekinti. „Elfogadhatatlan, hogy 2019-ben, amikor a többség-kisebbség viszonyának megoldása erdélyi magyarok számára létfontosságú, olyan politikai vezető jusson hatalomhoz, akinek a náci karlendítés nem elítélendő, hanem egy jó poén, akinek több millió ember halála kacagni való semmiség, aki egy kisebbségi jogokért harcoló katonának kiáltja ki magát, de előszeretettel él a más etnikai kisebbségeket támadó megnyilvánulásokkal. Ahelyett, hogy ezek a közéleti személyiségek jó példát mutatnának a soron következő generációknak, arról próbálnak minket meggyőzni, hogy az intolerancia elfogadható, az egymási iránti tisztelet vagány dolog és egy nemzet tragédiája vicces. Mi ezt nem tudjuk elfogadni!”- áll a sajtóközlemény szövegében. És akkor most frissítsük fel kicsit Csomortányi István emlékezetét, a fotók mind Barta Béla Hi5 oldaláról származnak. Szerkesztőségünkben megegyeztünk arról, hogy míg bocsánatot nem kér, az EMNP elnökét Csomortányi "Karlendítő" Istvánnak fogjuk nevezni.