2025.08.16.,
Augusztus 16-án Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök sajtótájékoztatót tartott, amely után Andrej Kolesnikov, a Kommerszant különtudósítója megkérdezte: mi történt? És mi nem történt?
Vlagyimir Putyin és Donald Trump egymás szemébe néztek Fotó: Dmitrij Azarov, Kommerszant
Az elnökök több mint két órán át beszélgettek egymással egy kis csoportban. Mindkét oldalról csak három-három ember... De nem drámaian sokáig. Ekkor az újságírók megpróbáltak bepréselődni az amerikai légibázison a sajtótájékoztatóra felszerelt terembe (sőt, csak a fotósoknak és operatőröknek fenntartott részébe léphettek be).
Ráadásul most láttam először, hogy a katonaság teljesen uralja a helyzetet a csarnokban. Vagyis, ahogy ott álltak az összes folyosón, átjáróban és nyílásban, érdemes volt feltételezni, hogy katonai puccs történt az országban, és az újságírókat úgy irányítják, ahogyan most már megérdemlik. Még az 1991 augusztusi Állami Rendkívüli Bizottság sajtótájékoztatóján is úgy tűnt, hogy az ember mélyebben fellélegezhet.
A benyomás csalóka volt. Az amerikai katonák mosolygós, udvarias, nyitott fickóknak bizonyultak, akiket majdnem annyira érdekelt ez a hely, mint minket. Az alaszkai srácok álmodni sem mertek volna arról, hogy az elkövetkező években, vagy akár évszázadokban itt látják az elnöküket, nemhogy a miénket. Így hát – egyszerűen csak szerencsések voltak.
És most már igazából nem tudták, hogy ki mit tehet és kit nem. Kit lehet és kell megállítani, és hogyan? Végül is másképp tanították meg őket, hogy megállítsák azokat, akiket meg kell állítani.
Teljes képernyőre bontás
Marco Rubio külügyminiszter önkéntes karanténba vonult az újságírók elől Fotó: Dmitrij Azarov, Kommerszant
Így a legkitartóbb újságírók jóval a megbeszélt időpont előtt beosontak a terembe, mivel senki sem tudta, mikor kellene lennie, és elfoglalták a helyüket.
Az első két sor azonban a delegációk tagjainak volt fenntartva. A terem bal oldala orosz, jobb oldala amerikai volt. Valamikor Donald Trump különleges képviselője, Stephen Witkoff előjött egy fekete függöny mögül, amely mögött valójában egy kis tárgyalóterem volt. Amint leült, üzenetet látott a telefonján, ami után felállt és visszament - látszólag ismét tárgyalni. Ennek eredményeként úgy tűnt, hogy ő a legkeresettebb személy itt - egészen addig, amíg a többi keresett ember meg nem érkezett, majd el nem ment. És senki sem kérdezte meg, miért ő az első, aki szabad.
A keresettek között természetesen ott volt Szergej Lavrov, a Külügyminisztérium vezetője is. Amikor megjelent, a terem jobb felében zúgás tört ki: „Lavrov, Lavrov, Lavrov!..” Ismerték itt, és az emberek nagyon érdeklődtek iránta.
Az újságírók kíváncsiak voltak a történtekre, rákiabáltak, hogy lesznek-e kibővített formátumú megbeszélések, a tervek szerint (Lavrov úr nem reagált a hátba szúrt döfésekre), és hogy lesz-e ebéd, olyan arccal, mintha ők maguk is éhesek lennének, és részt vennének rajta...
Teljes képernyőre bontás
Steve Witkoff különmegbízott jött, leült és elment. És újra jött. Fotó: Dmitrij Azarov, Kommerszant
Egyik kérdésnek sem volt értelme – az elnökök mindjárt eljöttek, hogy erről és minden másról beszéljenek. De az egyszerű játék szabályai szerint az újságírók kérdeznek, a híralkotók pedig vonakodva, sőt, többnyire egyáltalán nem válaszolnak.
„Ebédeltünk, igen…” – vonta meg a vállát Szergej Lavrov.
Teljesen világos volt, hogy mire gondolt: vagy egy tervezett munkaebédről volt szó, vagy csak sikerült valahol bekapnia egy falatot enni. Nos, megint mindenkit túlszárnyalt.
Az újságírók, és ismét csak az amerikaiak, felélénkültek, amikor megjelent az Orosz Közvetlen Befektetési Alap vezetője, Kirill Dmitrijev, de csak szórakozottan mosolygott, és igazából nem szólt semmit. És nem is szólt volna semmit – ne adj isten!
Teljes képernyőre bontás
Vlagyimir Putyin nemcsak Donald Trumpnak, hanem az újságíróknak is kiabálni akart Fotó: Dmitrij Azarov, Kommerszant
A fő amerikai tárgyalók, Marco Rubio külügyminiszter és Scott Bessent pénzügyminiszter közeledtek... Kizárólag egymás között beszéltek.
Ekkor Caroline Levitt, a Fehér Ház sajtótitkára, aki velük együtt lépett be, csendet kért: úgy tűnt, hogy hamarosan elkezdődik. Az ezt követő csendben pedig a következők hangzottak el:
- Ne kergesd el Dmitrijevet, nem fog belőle semmi haszna...
A terem bal fele vidámabbá vált.
„Rubio megérkezett, Witkoff a teremben van...” – ugyanaz a mennydörgő hang, látszólag egy tévétudósító hangja harsant fel ilyen körülmények között.
Teljes képernyőre bontás
Vlagyimir Putyin jobbról és hátulról irányította a helyzetet Fotó: Dmitrij Azarov, Kommerszant
Természetesen mindenkinek eszébe jutott, hogy Stirlitz a folyosón sétált.
Itt valóban vonszoltak végig egy férfit a folyosón. Az egyik, akit vonszoltak, Konsztantyin Panjuskin, az 1. csatorna tudósítója volt.
„Mi folyik ott, mi?!” – kérdeztem már magamtól, mivel már nem tudtam uralkodni magamon, és engedtem ennek a kérdezősködő és megválaszolatlan testi-lelki állapotnak.
„Úgy tűnik, valaki rosszul érzi magát ott” – válaszolták nekem. „És ezek orvosok… Hőguta, vagy valami…”
Ezek nem orvosok voltak. Konsztantyin Panjuskin volt az.
Donald Trump árnyéka is ott lebegett a sajtótájékoztató felett, vele együtt. Fotó: Dmitrij Azarov, Kommerszant
A hőgutáról szóló verziót ilyen hideg időben nem kellett meggyőzőnek tekinteni.
Aki ott rosszul érezte magát, azt kezdte gyötörni a kérdés.
Később maga Konstantin Panyushkin tisztázta a helyzetet.
„Egy mellettem ülő férfi rosszul érezte magát” – mondta nekem. „A kollégájával, aki szintén nyilvánvalóan a titkosszolgálat egyik alkalmazottja volt, kihúztuk az utcára a tárgyalótermeken keresztül. Már ott volt egy mentőautó. De ő maga addigra magához tért, és talpra állt.”
Igen, a titkosszolgálat tisztjei nem bizonyultak olyan erősnek, mint az orosz újságírók, akik a vállukon cipelték őket az orosz és az Egyesült Államok elnökei közötti tárgyalásokból.
Teljes képernyőre bontás
Az amerikai katonák kitüntetéssel szolgáltak Fotó: Dmitrij Azarov, Kommerszant
Az elnökök, akik végül felvállalták magukat az újságíróknak, jól voltak. Sőt, úgy tűnt, hogy a tárgyalások még a hasznukra is váltak.
„Egészen logikus, hogy itt találkozunk, mert országaink, bár óceánok választják el őket egymástól, valójában közeli szomszédok” – szólalt meg először Vlagyimir Putyin, és ez később az amerikai újságírók körében is vita tárgyává vált: Donald Trumpnak más a rendszere.
– És amikor találkoztunk, leszálltunk a repülőgépekről, azt mondtam: „Jó napot, kedves szomszéd. Nagyon örülök, hogy jó egészségben és életben látom.” És ez nagyon szomszédiasan hangzik, véleményem szerint... – az orosz elnök szünetet tartott, megválogatva a szavait. – „Jó értelemben...”
Igen, Vlagyimir Putyint láthatóan kísérti a Donald Trump elleni merényletkísérlet története. És ez érthető: szinte senki sem emlékszik már rá, beleértve magát Donald Trumpot sem (bár ez nem tény), mégis abszolút lenyűgöző. Fantasztikus szerencse mentette meg, ami egyszerűen nem fér a fejébe. Egy golyó, ami a fülét súrolta, amikor elfordult... Nem, jobb bele sem gondolni... Vlagyimir Putyin nyilvánvalóan gondolt már rá, és nem is egyszer.
„Csak a Bering-szoros választ el minket” – folytatta az orosz elnök. „És még akkor is két sziget van... Az orosz és az amerikai sziget között mindössze négy kilométer a távolság... Közeli szomszédok vagyunk, ez tény! Az is fontos, hogy Oroszország és az Egyesült Államok közös történelmének jelentős része, számos pozitív esemény Alaszkához kapcsolódik.
Nem az orosz elnök nevezte így Alaszka eladását?
Nem. Erre gondolt:
– A második világháború alatt Alaszkában kezdődött a legendás légi útvonal, amelyen harci repülőgépeket és egyéb felszereléseket szállítottak a kölcsönbérleti megállapodás keretében. Veszélyes, nehéz útvonal volt hatalmas jeges területek felett, de mindkét ország pilótái és szakemberei mindent megtettek a győzelem közelebb hozása érdekében, kockázatot vállaltak, életüket adták a közös győzelemért. Nemrég jártam Magadan városában, Oroszországban, ott egy emlékmű áll orosz és amerikai pilótáknak, és az emlékművön orosz és amerikai zászlók vannak. Tudom, hogy itt is van egy hasonló emlékmű, egy katonai temetőben, mindössze néhány kilométerre innen, azokat a szovjet pilótákat temették el, akik abban a hősies küldetésben haltak meg (később, a sajtótájékoztató után Vlagyimir Putyin is odament. – A.K. ).
Az orosz elnök fokozatosan áttért az operatív kérdésekre:
— Mint ismeretes, több mint négy éve nem tartottak orosz-amerikai csúcstalálkozókat. Ez hosszú idő. Az elmúlt időszak nagyon nehéz volt a kétoldalú kapcsolatok szempontjából, és legyünk őszinték, a hidegháború óta a mélypontra süllyedtek.
Azon a napon kevés szó esett közvetlenül, így a vallomás, mondhatni, értékes volt.
„Ahogy jól tudják, értik, az egyik központi kérdés az ukrajnai helyzet lett” – tette hozzá az orosz elnök. „Látjuk az amerikai kormányzat és személyesen Trump elnök azon vágyát, hogy elősegítsék az ukrán konfliktus megoldását, hogy feltárják a lényegét és megértsék annak eredetét.”
Egy másik kérdés, hogy ez lehetséges-e.
„Többször is elmondtam már, hogy Oroszország számára az ukrajnai események alapvető fenyegetésekkel járnak nemzetbiztonságunk ellen. Sőt, mindig is testvériesnek tartottuk és tartjuk az ukrán népet, ezt már többször is elmondtam, bármennyire furcsán is hangzik a mai viszonyok között” – folytatta Vlagyimir Putyin, és valóban furcsán hangzott. „Ugyanazok a gyökereink, és minden, ami velünk történik, tragédia és nagy fájdalom. Ezért országunk őszintén érdekelt abban, hogy véget vessen ennek.”
Teljes képernyőre bontás
Az amerikai elnök karizmát sugárzott Fotó: Dmitrij Azarov, Kommerszant
De nyilván a saját feltételei szerint.
És az amerikai elnök távolságtartó és egyben udvarias, de hideg, vagy valami hasonló tekintetéből ítélve, amellyel az orosz elnököt hallgatta, ez nem igazán tetszett neki. Ragaszkodik a tűzszünethez, de milyen tűzszünet ez?
És az ilyen elhúzódó tárgyalásokért talán még a Nobel-díjat sem adnák.
„Egyetértek Trump elnökkel, ma erről beszélt, hogy természetesen Ukrajna biztonságát is biztosítani kell” – folytatta Vlagyimir Putyin. „Természetesen készen állunk arra, hogy ezen dolgozzunk. Arra számítunk, hogy Kijev és az európai fővárosok konstruktívan fogják mindezt érzékelni, és nem fognak akadályokat gördíteni elénk, nem próbálják meg provokációkkal vagy háttérintrikákkal megzavarni a kibontakozóban lévő haladást.”
Vagyis világossá akarta tenni, hogy van némi előrelépés. Erről egyenesen beszélt.
Az orosz elnök itt úgy döntött, hogy megnyugtatja kollégáját:
— Egyébként az új amerikai kormányzat hivatalba lépésével a kétoldalú kereskedelmi forgalmunk növekedni kezdett. Mindez egyelőre szimbolikus, de még mindig plusz 20%... Azt mondom, hogy sok érdekes területünk van a közös munkára.
„Szimbolikus, hogy nem messze, Oroszország és az Egyesült Államok határán található az úgynevezett nemzetközi dátumválasztó vonal, ahol szó szerint át lehet lépni a tegnapból a holnapba. És remélem, hogy ez a politikai szférában is működni fog számunkra” – mondta Vlagyimir Putyin.
Teljes képernyőre bontás
A tudósítókat lenyűgözte a sajtóközpontban uralkodó sokszínűség Fotó: Dmitrij Azarov, Kommerszant
„Milyen szép…” – suttogta a mellettem ülő szövetségi tévécsatorna tudósítója.
E rövid beszéd végén egy újabb meglepetés várt ránk:
– Emlékszem, hogy 2022-ben, az előző kormánnyal folytatott legutóbbi kapcsolataim során megpróbáltam meggyőzni volt amerikai kollégámat (Joe Biden. – A.K. ) arról, hogy nincs szükség olyan helyzetbe hozni a dolgokat, amely súlyos következményekkel járhat katonai akció formájában, és akkor egyenesen azt mondtam, hogy ez nagy hiba.
Ma azt halljuk Trump elnöktől, hogy azt mondja: „Ha én lennék az elnök, nem lenne háború.” Azt hiszem, ez valóban megtörténne. Ezt azért is megerősítem, mert általánosságban véve Trump elnökkel nagyon jó, üzleti és bizalmi kapcsolatot alakítottunk ki. És minden okom megvan azt hinni, hogy ezen az úton haladva – minél előbb, annál jobb – véget érhet az ukrajnai konfliktus.
Az amerikai elnök meghatódottnak tűnt. A volt amerikai elnök bármilyen említése ilyen kontextusban kétségtelenül emelkedett lelkiállapotba helyezi. Végül is ez volt a terv, ha nem számolunk azzal a ténnyel, hogy Vlagyimir Putyin valójában hagyta, hogy ez megtörténjen. A háborút talán meg lehetett volna akadályozni, ha az orosz elnök akkoriban bemutatott szándéknyilatkozatában szereplő feltételek közül csak néhányat elfogadtak volna. Egyszerűen nem biztos, hogy Donald Trump a valóságban másképp viselkedett volna. De legalább beszélt volna a kollégájával
– Köszönöm szépen, Elnök úr. Ez egy igazán mélyreható beszéd – bólintott Mr. Trump. – Szeretném elmondani, hogy nagyon produktív megbeszélésünk volt, számos kérdést megvitattunk. Úgy vélem, hogy némelyikük valóban jelentős volt.
És aztán habozás nélkül folytatta:
– Nem sikerült teljes egyetértésre jutnunk. Sajnos még nincs megállapodás. Felhívom a NATO képviselőit, felhívom és beszélek a szükséges vezetőkkel, Zelenszkij elnökkel, tájékoztatom őt a mai találkozóról.
„Nem sikerült teljes kölcsönös megértést találnunk.” A beszéd legelején elhangzott mondat lenyűgözően hangzott. A repülőtéri találkozó és a két elnök találkozójának tiszteletére rendezett légi parádé nagyon ígéretes volt, önmagában a találkozóra való felkészültség is lenyűgöző volt, az amerikai konzulátus moszkvai megnyitása, és a vízumok fél nap alatti megszerzése... Igen, sok minden lenyűgöző volt. De csak most volt lenyűgöző ez a mondat.
Teljes képernyőre bontás
A lopakodó vadászgép tisztán látható volt az égen Fotó: Dmitrij Azarov, Kommerszant
Vagy talán végre kezdett megérteni valamit.
– Vannak itt nagyszerű üzletemberek és mások is. Ha együtt szeretnének működni velünk, örömmel várjuk ezt, örömmel várjuk az együttműködést – mondta Donald Trump. – Szeretnénk a lehető leggyorsabban véget vetni ennek a konfliktusnak. Ma jelentős előrelépést értünk el. Nagyon jó a kapcsolatom Putyin elnökkel... Sok nehéz és jó megbeszélésünk volt Vlagyimir Vlagyimirovicssal... Tudjuk, hogy az az ál-helyzet, hogy Oroszország beavatkozik az amerikai választásokba...
Donald Trump elkezdte ismételgetni kedvenc szavait, amelyeket végtelenül, döbbenetes rendszerességgel ismételget. Úgy tűnt, most már lehetetlen volt nélkülük meglenni.
– Ő (Donald Trump az orosz elnök felé biccentett. – A.K. ) ezt tökéletesen megérti, figyelembe véve a karrierjét, és tudja, hogy mindez nem igaz. „Oroszország, Oroszország, Oroszország”... Megérti, hogy minden, amit tettek, bűnös vállalkozás volt!
Természetesen lesz egy jó lehetőségünk az együttműködésre.
Nagyon szeretnék érdemi véleményt hallani. Még volt remény.
„Szeretném nagyon gyorsan elmondani, hogy több telefonhívást is lebonyolítok” – tette hozzá Donald Trump –, „hogy tájékoztassam az európai vezetőket a megbeszéltekről. Produktív megbeszéléseket folytattunk. És az első, talán a legfontosabb dolog az, hogy jó, nagyon jó esélyünk van a békés rendezésre. Még nem értük el, de köszönöm Putyin elnök úrnak és csapatának, hogy Önök, akik itt ülnek, mindent megtettek annak érdekében, hogy ez megvalósuljon.”
Nem, Mr. Trump nem tűnt ihletettnek. Vajon ez után a találkozó után mégis az lesz?
Már világos volt, hogy a hat órára tervezett tárgyalások kevesebb mint három órát fognak tartani. És hogy a tervezett kibővített formátumú tárgyalásokra nem kerül sor. De ettől függetlenül szerettem volna őket.
Teljes képernyőre bontás
Kirill Dmitriev barátságos és nem túl hozzáférhető volt. Fotó: Dmitrij Azarov, Kommerszant
– Látom az arcukat az újságokban – nézett bátorítóan az amerikai elnök az első sorban ülőkre. – Majdnem olyan híresek, mint a főnökük, különösen ez az úriember itt!
A vigyorgó Szergej Lavrovra mutatott.
„Emberek ezrei halnak meg hetente” – mondta rituális mondatainak egyikét –, „és Putyin elnök ugyanúgy szeretné véget vetni ennek a konfliktusnak, mint én. Köszönöm, elnök úr, és hamarosan beszélni fogunk. Remélem, hamarosan találkozunk.”
„Legközelebb Moszkvában” – mondta Vlagyimir Putyin.
Gondolt valamire. Nem rögtönzött dolog volt. Valószínűleg még meg is beszélték.
És Donald Trump felkiáltott:
- Nagyon érdekes javaslat! Valószínűleg el fognak ítélni, de szerintem teljesen lehetséges! Köszönöm, Elnök úr! Köszönöm mindannyiuknak.
Ez a sajtótájékoztató végét jelentette. Egyetlen kérdés sem hangzott el. Az enyémet sem beleértve. Pedig jó kérdésem volt.
Nem mondanám, hogy meglepetésként ért. Láttam, hogy Dmitrij Peszkov, az orosz elnök sajtótitkára, amint belépett a terembe néhány perccel a kezdés előtt, az első sorban ült, ahol az újságíróknak nem szabad kérdések esetén megszólalniuk.
Vagyis minden eldőlt, mielőtt még elkezdődött volna.
Vlagyimir Putyin és Donald Trump még néhány percig beszélgettek a színfalak mögött, majd az amerikai elnök Washingtonba repült, Vlagyimir Putyin pedig, mint mondta, virágot helyezett el a második világháborúban elesett szovjet pilóták sírján.
És nem volt ebéd, ahogy kellett volna.
Nem volt öröm. Nem voltak csalódások.
Mintha mi sem történt volna.
