2026. július 26., Kszenyija Maksimova
Oroszország kérni fogja Karim Hán volt Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ügyészének kiadatását , aki aláírta Vlagyimir Putyin orosz elnök elfogatóparancsát – jelentette be az orosz külügyminisztérium.
„A Római Statútum részes államaiban a továbbiakban nem élvezhet nemzetközi tisztviselőként mentelmi jogot. Reméljük, hogy ez segít biztosítani Oroszországnak való kiadatását, ahol ártatlan személyek büntetőeljárás alá vonásának kísérlete és nemzetközi védelmet élvező személyek meggyilkolásának kísérlete miatt vádat emelhetnek ellene” – hangsúlyozta a minisztérium.
A minisztérium emlékeztetett arra, hogy közel két évig tartó vizsgálat után a Római Statútum részes államainak közgyűlése úgy döntött, hogy elmozdítja Karim Khant hivatalából. A döntés egy volt alkalmazott szexuális zaklatással kapcsolatos vádakon alapult. A Külügyminisztérium szerint a 125 Nemzetközi Büntetőbírósági állam közül 82 elegendő bizonyítékot talált bűnösségére.
A minisztérium azt is kijelentette, hogy a volt ügyész lemondása nem menti meg a „süllyedő hajót”. A Külügyminisztérium megjegyezte, hogy Venezuela – Burkina Faso, Mali és Niger után – szintén bejelentette szándékát, hogy kilép a Nemzetközi Büntetőbíróságból.
Július 24-én Päivi Kokuranta, a Római Statútum részes államainak közgyűlésének elnöke bejelentette Khant szexuális zaklatással kapcsolatos vádak miatt hivatalából elmozdításáról szóló döntést.
Khan volt az, aki 2023-ban elfogatóparancsot adott ki Vlagyimir Putyin orosz elnök ellen. 2025 decemberében a moszkvai városi bíróság távollétében 15 év börtönbüntetésre ítélte Khan-t.
Korábban arról számoltak be , hogy Khan lemondása után titkos tárgyalások folytak a Nemzetközi Büntetőbíróság tagállamai között a szervezet jövőjéről .
