Szerző: Florin Saiu 2017. április 18.
Nicolae Breban akadémikus megmondja a tutit: a Soros-féle civil szervezetek autonóm Erdélyt szeretnének, vagyis oda akarják adni a magyaroknak.
Amikor Romániáról, arról a posztdecemberi átmenet opportunistái által széttépett, megkínzott, kiszipolyozott országról beszél, Nicolae Breban ökölbe szorítja a kezeit, a fenyegetően előre ívelt vállai halálos fegyvereknek tűnnek egy befejezetlen demokráciánk lövészárkaiban folytatott testvérháborúban. Nicolae Breban akadémikus a maga 83 évével nem habozik felfedni igazságait, az alábbi párbeszéd pedig ennek a tanúbizonysága.
Riporter: Íróként hogyan érezte magát a kommunizmusban?
Nicolae Breban: Mit mondjak, én, Nichita Stănescu, Ana Blandiana híresek voltunk. Most már senki sem ismer, senki sem hív meg a tévébe… Most van egy könyvem, de nincs kiadóm. Valaki ki akarta adni, de nem fizetett volna érte. Nos, hogyhogy fizetség nélkül? Három évig dolgoztam rajta. Ha nekem nem fizettek, akkor mi a helyzet a fiatalokkal? Több tucat olyan jó író van, akik éhen halnak. Tehát a kultúra, huszonöt éve egyetlen politikus sem veszi a szájára ezt a szót – kultúra. Az utóbbi időben az oktatásról és az egészségügyről beszéltek sokat.
Milyen színvonalú az oktatás?
Az oktatás padlón van! Mindenféle reformokat hajtottak végre, majd ez a dilettánsokból, technokratákból álló kormány teljesen el akart hülyíteni minket. Ki akarta venni a történelmet a tankönyvekből, a latin nyelvet. Nos, ha kiveszed a latin nyelvet, akkor ez olyan, mintha egy tölgynek átvágnád a gyökereit. A román nyelv latin nyelv. Ha nem tudsz latinul, akkor nem beszéled a nyelved.
A magyarok, akik, ugye, hunok, iskolában tanítják a latint.
Mi viszont, miközben latin nyelvünk van – nyelvünk fő törzse latin –, már nem beszélünk latinul? Vagy kivenni a történelmet? Padlóra vitték! Egy fiatal már nem tudja, mi is történt valójában. Ha nincs történelmed, nincs román államod! Fel kell darabolni, ahogy egyes Soros-féle civil szervezetek akarják, melyek autonóm Erdélyt szeretnének, vagyis oda akarják adni a magyaroknak.
Egyesek azt is mondják, hogy egy elhülyített népet könnyebb vezetni…
Van egy különbség a diktatúra és a demokrácia között. Ez még erre a román demokráciára is érvényes. A diktatúrában vezetned kell, a demokráciában eladni. A diktatúrában egy kényszerítő apparátusra és ideológiára van szükséged – ez is a XX. század találmánya. A három szélsőjobboldali és szélsőbaloldali rezsim – a náci, a fasiszta és a kommunista – a rendőri erőszak mellett a politikai eszmét is kitalálták. De nem érzek tiszteletet az eszme iránt – amikor egy eszme nevében gyilkolnak. Különben az egész XX. század egy eszme, bizonyos emberirtó, szélsőséges rezsimek eszméje jegyében telt el. Ezt az eszmét az egyik orosz regény szereplője fejezte ki. Raszkolnyikovnak hívják…
Bűn és bűnhődés…
Igen. És abban Raszkolnyikov arról beszél, hogy ha kivételes sorsot akarsz, akkor átléphetsz az erkölcsi határvonalon. Ugyanabban az időszakban, 1860–1861-ben volt egy fiatal, az egyetemekről kirúgott németországi filozófus, akinek van egy könyve – Túl jón és rosszon (Nietzsche – a szerz.) –, melyben a mózesi törvénytáblák kritériumainak viszonylagosságáról beszél. Így jelent meg az erkölcsnélküliség fogalma, mely nem egyenlő az erkölcstelenséggel. Ha ölsz vagy lopsz, az erkölcstelen. De mit jelent az erkölcsnélküliség?
Mondja meg ön, mert látszik, hogy szeret a katedrán állni…
Aha, szóval szintén én. Ez az erkölcsi törvény túlhaladását jelenti, de nem büntetőügyi értelemben. Ezért mondtam, hogy ezek a diktatórikus, rendőri rezsimek ideológiával is felfegyverkeztek. Sok nyugati és mai fiatal nem fogta fel, hogy
a kommunista vagy náci hatalom nemcsak a Securitatén alapult, hanem ideológián is.
Óriási mértékben az ideológián, mely kezdetben amúgy nagyon vonzó eszmékkel érkezett: egyenlőség, munka és ennivaló mindenkinek. Valóban, a nácik is, a kommunisták is mindenkinek enni adtak. Egyenlőség, egyenlőség, de lefele… Ma is látjuk, hogy egyes fiatalok nem viselik el az egyenlőtlenséget, vagyis azt, hogy miért van egyeseknek Lamborghiniük? Azért, mert az illető apjának nem tudom hány milliárd dollárja van, sokaknak pedig még egy lej sincs a zsebükben – ez a román kapitalizmus. De a kapitalizmus elfogadja az egyenlőtlenséget az igazságosság, oktatás és meritokrácia meg más hasonlók érvényesülése mellett.
De e két rendszer – a kommunizmus és a kapitalizmus – közül melyik törekszik inkább a tömegek elhülyítésére?
Nem, nem hülyeség, ez túlzás, mert a népért harcoltak ezek a negyvennyolcas nemzedékek Romániában is, Oroszországban is, Európában is. A próza első megnyilvánulási formái népiesek voltak, a nép felvilágosítását szolgálták, mert ez volt az alapelv – a képzés szabaddá tesz.
Romániában nincs elhülyülve a nép.
A románok nem ostobák, de – teljesen felkészületlenül – beleestek a társadalmi szerveződés egy bizonyos formájába, a totális szabadságba, amilyen a forradalom után volt. De mit okoz a szabadság egy felkészületlen társadalomban? Anarchiát! Így jelentek meg különféle alakok csoportjai, akik összefogtak és megkaparintották a gyeplőket, az új vezetők.
Kik most Románia új vezetői?
Romániában már nincsenek vezetők. Az a súlyos, hogy a Parlamentet a pártos bíróságok korrumpálják, a pártok túl nagy választási befolyása, az igazságszolgáltatás pedig – mert egyes ügyészek még mindig oldalról érkező utasításokra hallgatnak – nem alkalmazza vegytisztán a törvényeket. Ezért lehetett az utóbbi tíz évben nyakló nélkül több száz millió eurót kilopni a költségvetésből, miközben béreket csökkentettek, kórházakat számoltak fel, miközben az emberek éhen haltak. Romániából még hiányzik valami és nem veszik észre: hiányzik a nép reakciója, az utcákra vonulás. Ennek gyakran, sokkal gyakrabban kell megtörténnie.
„Soros – a kapitalizmus utolsó létezési formájának parazitája”
Kicsoda Soros György Nicolae Breban szerint? „Soros egy magyar-zsidó származású nagy amerikai pénzember. Különféle nagyon nagy értékekre spekulál – huszonvalahány évvel ezelőtt majdnem nehéz helyzetbe hozta a francia frankot. Nagyon kemény fickó, a kapitalizmus utolsó létezési formájának tipikus parazitája. Mit jelent ez? A tőke már nem hoz létre árukat, munkahelyeket, befektetéseket sem, hanem csak vegytiszta spekuláció hitelekkel, javakkal, emberekkel, bizalommal, csoportokkal. Márpedig a Soros által Romániában támogatott, nagyon komoly pénzügyi segítségben részesített csoportok a nyitott társadalmat szorgalmazták, bizonyos ideológiákat – Karl Popper, Smith és mások –, melyek a nemzet, a nemzeti identitás felszámolására törekedtek. Szűklátókörű szemlélet volt. Nem a népre nézve reprezentatív csoportokat helyezték előtérbe, hanem az egyént. Azt az egyént, akinek egyedül nem lett volna semmilyen ereje, hanem csak úgy, hogy hátulról támogatja – örökké láthatatlanul – két létfontosságú intézmény: a szolgálatok és a média”.
Nobel-díj Románia erdőiért és ásványaiért cserébe
Jelent még valamit manapság a Nobel-díj? Még mindig az érték elismerésének etalonja? Nicolae Breban ironikus: „A románok számára igen. Ez egy régi traumája, neurózisa az íróknak. Számukra úgy tűnik, hogy ha egy román Nobel-díjat kap, akkor egész Európa lerohanja majd a nyugati könyvesboltokat, hogy román könyveket vásároljon. Jártam Párizsban, amikor egy görög – Elitisz – kapta meg a Nobel-díjat. Két percre megjelent a nemzeti adón és a szerzői jogokkal rendelkező egyik kis kiadó eladott néhány ezer példányt. Aztán Elitisz teljesen eltűnt. Közben mindenki két másikról beszélt, akik nem kapták meg a Nobelt: az argentin Borgesről és a román Ionescóról. Nekik nem volt szükségük Nobelre, hogy óriási példányszámokat produkáljanak.”
A külföldiek döntenek, mi végrehajtjuk
Ezt követően Breban határozottan fogalmaz: „Nálunk az, aki megkapja majd a Nobelt, de a kiadója is sok pénzt fog kapni. Ennyi. Senki sem fog Cărtărescut, Blandianát vagy (Norman – a szerz.) Maneát olvasni. Csakhogy ugyanúgy, mint a gazdaságban, kívülről várjuk a megoldást. Még ebben sem tudunk egyedül dönteni. Így hát kalappal a kezünkben ácsorgunk idegen porták előtt Brüsszelben, Amerikában… Arra, hogy ők megadják nekünk ezt az elismerést, cserében pedig vegyék el az erdőinket, az ásványainkat, a gazdaságunkat.”
A kommunista országok gazdasági válságtól mentették meg a Nyugatot
Mit jelent még Romániában a hazafiság fogalma? „Románia mély válságban van. Korábban, a kommunizmusban egyértelmű válság volt. Bennünket és tovább tíz államot megszállva tartott egy brutális keleti birodalom. Megpróbáltunk túlélni, ez egy túlélési válság volt. Jelenleg alkalmazkodási válság volt. 45 év alatt létrehoztuk egy ultraközpontosított állam iparát, gazdaságát, mely a Romániához hasonló államokkal együtt a KGST része volt. Ez egy középszerű, ha nem éppenséggel teljesen alacsonyrendű gazdaság volt. Még a németek is képesek voltak egy autónak nevezett disznóságot, a Trabantot előállítani. A kommunista németek, persze, mert a többiek, a nyugatiak Merzedessel pózoltak. Nos, jelen pillanatban nálunk alkalmazkodási válság van, ami még eltart majd néhány nemzedékig, és amit a technikailag és szervezési szempontból fejlettebb Nyugat jól kihasznál arra, hogy elárasszon minket a másodosztályú áruival”, véli Nicolae Breban.
Tehát felvevőpiac vagyunk? Az író válasza egyértelmű: „Igen. Különben a kommunizmus bukásakor egy válságtól mentettük meg a Nyugatot. Óriási árukészleteik voltak, melyeket aztán a kommunizmusból kikerült tíz állam vásárolt fel.”
„A román nemzet is a vallásom”
Vallásos ember az író Nicolae Breban? A betűvető nem gondolkodik a válaszon: „Nem. Abban az értelemben igen, hogy vallásosan tekintek az értékre, a kultúrára… De nem járok templomba, holott apám, nagyapám és ükapám pap volt.” Akkor miben hisz Nicolae Breban? „Az emberi értékekben, az alkotásban, a regényben, a zenében, a filozófiában, a festészetben. A festészetben Gauguin a mesterem. A zenében Brahms, a nagy szimfóniaépítő. Tőle tanultam regényt írni. A filozófiában több mesterem van: Nietzsche, Hegel, Kant és Fichte. Ez az én vallásom. A román nemzet is a vallásom, az ennek a konstrukciónak a szükségességébe vetett hit, mert szerintem – azok dacára, akik úgy tesznek, mintha elfelejtenék – Románia fiatal nemzet, az összes gyermekbetegséggel együtt. Van egy könyvem –Istoria dramatică a prezentului (A jelen drámai történelme – a szerk.) –, melyben három államot, Romániát, Németországot és Olaszországot hasonlítok össze. Mind olyan államok, melyek nagyon későn alakultak meg és ugyanabban a betegségben, a jobboldali szélsőségességben szenvedtek. A régi jogi struktúrával rendelkező államokkal szemben, melyek a modern demokráciát építették fel.”
Mi a véleménye Európa úgynevezett politikai korrektségéről, az értékek uniformizálására, az egyén kommunizálására irányuló tendenciájáról?
Ez a közvélemény befolyásolásának egyik újabb formája, egy dogmatikus forma.
Ez az eszmei és társadalmi viselkedés új katekizmusa. A betagozódás új formáját akarják elérni, ami ezeken a civil szervezeteken keresztül sikerül is. Ezek bizonyos társadalmi válságok közepette jelennek meg. Ugyanakkor történik a megnyilvánulásuk is. Ez a civil szervezeteknek az egyfajta diktatúrája, mint amilyen a GDS (Társadalmi Párbeszédért Csoport – a szerk.), mely huszonvalahány éve egyfajta diktatórikus, kikényszerítő véleménytípus alapján működik. Kizárólag a saját értékeiket kényszerítik másokra, határozottan kizárva bárkit, aki nem ért velük egyet. Például az én folyóiratomat, a 26 éve vezetett Contemporanult nem engedik be Liiceanu úr Humanitas-könyvesboltjaiba. A könyveim sem találhatók meg a hazai könyvesboltokban, holott ez az ember fiatalkorában, amikor senki sem közölte, idejött és könnyes szemmel hallgatott engem…
Liiceanu?
Igen, ő. A Párizsból küldött és a Viaţa Românească-ban 1988-ban megjelent utolsó szövegemben az egyik ragyogó könyvét – Epistolar – dicsérem, mely a Jurnalul de la Păltiniş után jelent meg. Ezután elkezdett engem és Nichitát gyalázni. Megsemmisítette az egész 80-as nemzedéket, melyet Manolescu megpróbált felfújni, eltörölte és egyetlen egyet emelt ki, Cărtărescut. Vele elkezdett pénzt csinálni. Így aztán ma egyetlen ismert írónk van Romániában – Cărtărescu –, akinek több tízezres példányszámai vannak, jó író. Egy Cărtărescu-szintű jó költő 500-700 példányt ér el és nem kap egyetlen lejt sem. Cărtărescu villát épített és ő a Nobel-díjra váró zseni. Ami, persze, késik…
Tiszteletben tartják Romániában a demokrácia értékeit?
Az igazságszolgáltatás nálunk a párt és a titkosszolgálatok utasításait hajtja végre.
Nálunk aberrációnak számít az a felvetés, hogy az igazságszolgáltatásnak autonómnak, vagy a Parlamentnek autonómnak kell lennie. Meghalnak a röhögéstől, ha ilyesmit mondasz…
Képes, vagy képes lesz valaha Románia megállni a saját lábán?
Nem tudom. Néhány pillanatig állt a saját lábán, István (III. – Nagy – István/Ştefan cel Mare – a szerk.), Mircea (I. – Öreg – Mircea/Mircea cel Bătrân – a szerk.) idejében…
De akkor nem létezett Románia!
Türelem… Cuza (Alexandru Ioan Cuza – a szerk.) idejében, akit Brătianu (Ion C. Brătianu – a szerk.)támogatott, akinek jó kapcsolatai voltak a franciákkal, III. Napóleonnal… Ő segített nekünk egyesülni.
De a franciáknak is érdekük fűződött ehhez. Csillapítani a Cári Birodalom lendületét, fenntartani az egyensúlyt a térségben, mert az oszmánok már nem olyanok voltak, mint hajdanán…
Ki akartak jutni a Duna torkolatához. Itt törökök és angolok voltak… Brătianu elment Napóleonhoz, hogy megkérdezze tőle, mit tegyünk. „Egyesüljetek!”, mondta neki. „Nos, hogyhogy, mert megharagszanak a törökök és az angolok?!”. „Nem számít! Találjatok valakit, egyezzetek meg és egyesüljetek!”. Így is tettek. A moldvaiak Cuzát választották, aki akkoriban csak egy kis százados volt, a munténiaiak szintén Cuzát választották, megbuherálva a szavazatokat és így történt. A törökök, az angolok pattogtak, de a franciák támogattak, elismertek minket. Csakhogy Alexandru Ioan Cuza nem volt képes kézben tartani a bojári pártokat… És akkor a románok újra elmentek Napóleonhoz, aki azt mondta nekik, hozzanak egy külföldi herceget, a Hohenzollern-házból.
Károlyt választották, akit lopva, álruhában hoztak az országba Szörényvár felől, egy vitorláson.
Hintóba ültették, I. C. Brătianu a Parlamentben elrendezte a szavazást, hogy meglegyen a többség és így lett Románia fejedelme I. Hohenzollern-Sigmaringen Károly. Tíz évvel később megnyertük a törökök elleni háborút és így jött létre a román ókirályság. Évekkel később pedig az unokája, Ferdinánd, Brătianu unokájának tanácsára, szembefordult a saját hazájával… Ferdinánd nem is tudott románul, de mivel Németország ellen fordult, törölték a Hohenzollern-ház, a legrégebbi német fejedelmi család valamennyi katalógusából. Aztán a németek gyorsan elfoglalták Romániát, eljutottak az oroszokig… Mi pedig, nagy meglepetésünkre, Trianonban a magyarokkal találtuk magunkat szembe, megkaptuk Erdélyt, a leggazdagabb tartományt, mely után most Soros úr sóvárog.
Az alcímeket a szerkesztőség adta.
