Elkészült az ENSZ migrációs egyezményének tervezete

https://24.hu/kozelet/2018/02/06/elkeszult-az-ensz-migracios-egyezmenyenek-tervezete/

2018. 02. 06. 

A migráció hatékonyabb kezelését, a legális migrációs útvonalak bővítését, a kormányokra és a társadalmakra háruló feladatok összehangolását helyezi kilátásba az egész világra kiterjedő migrációs egyezmény tervezete, amelynek első vázlatát hétfőn hozta nyilvánosságra az ENSZ.

A világszervezet honlapján olvasható, Mexikó és Svájc által kidogozott tervezet – amelyet az ENSZ egy december 10-11-én Marokkóban rendezendő csúcstalálkozó keretében kíván elfogadni –, összefoglalja azokat a vezérelveket és követendő célokat, amelyek a migráció egész folyamatát lennének hivatottak szabályozni mind a menekültek mberi jogainak, mind a fogadó országok érdekeinek az együttes figyelembe vételével.

A dokumentum egy sor olyan konkrét kötelezettségvállalást vázol fel, amelyek elősegítenék a bevándorlási hullám mederben tartását, szavatolnák a jelenség emberséges kezelését. Ennek érdekében szükségesnek látja, hogy bővítsék a legális migrációs útvonalakat, visszaszorítva az embercsempészek tevékenységét.

A tervezet szerint a menekültek őrizetbe vétele csupán végső eszköz lehet, a törvényes úton érkező menekülteket segíteni kell a beilleszkedésben, biztosítani kell számukra a megfelelő okmányokat, hogy méltó munkát kaphassanak, és diszkrimináció nélkül juthassanak hozzá a szociális szolgáltatásokhoz. Az országoknak meg kell könnyíteniük a családegyesítést, meg kell akadályozniuk, hogy a munkaadók visszaéljenek ezeknek az embereknek a kiszolgáltatott helyzetével.

A tervezet szerint az államoknak együttes erővel kell menteniük az emberéleteket a veszélyes migrációs útvonalakon, elsősorban a Földközi-tengeren, és közösen kell küzdeniük az embercsempészbandák ellen.A világot átfogó jelenség a kezelésében az ENSZ egyezménytervezete több vezérelvet vázol fel. Ezek között fontosnak tartja, hogy a bevándorlás-politikában az egyes ember szempontját tartsák szem előtt, különös tekintettel a gyengébb csoportokra, így a nőkre és a gyermekekre. A tervezet készítői szerint a nemzeti szuverenitást, az adott ország jogrendjét mindenképpen tiszteletben kell tartani, de a migráció összetett jellege miatt e jelenséget nem képesek az egyes kormányok pusztán a maguk erejére támaszkodva kezelni.

Szerintük ezért nagy jelentősége van a nemzetközi együttműködésnek például abban, hogy a határok védelmét is integrált, biztonságos és összehangolt módon lehessen megoldani. Ugyanakkor biztosítani kell, hogy mindez ne a világ megosztását eredményezze, hanem éppen ellenkezőleg, annak egyben tartását segítse elő.

Mivel a migráció „többdimenziós realitás”, meg kell teremteni a menekültek közösségei számára a megfelelő körülményeket, hogy hozzájáruljanak az adott országok fenntartható fejlődéséhez. E dokumentum szerint fontos, hogy a migráció problémájának a megoldásába bevonják a menekülteket, a diaszpórákat, a helyi közösségeket, a civil társadalmat, a tudományos műhelyeket, a magángazdasági szférát, a parlamenteket, a szakszervezeteket, a helyi emberi jogi intézményeket. Fontos az is, hogy az országok együttműködjenek a menekültek méltó, biztonságos visszatérésének, eredeti országukba való visszailleszkedésének az elősegítésében.

A dokumentum összeállítói szükségesnek tartják azt is, hogy az adott ország állampolgárai hiteles, tényeken – ne pedig „félrevezető narratívákon” – alapuló információt kapjanak a migrációról.

Az egyezményben foglaltak nem kötelező erejűek, minden ország önként döntheti el, hogy magáévá teszi-e a megfogalmazott célokat, akarja-e alkalmazni a migrációs folyamat kezelésére javasolt eszközöket.

„A népművészet motívumvilága: épít, buzdít, vigasztal!”

http://www.kozpont.ro/hirek/kultura/a-nepmuveszet-motivumvilaga-epit-buzdit-vigasztal/

Nemes Gyula október 16, 2017

Török László fafaragó, grafikus alkotóművész saját elmondása szerint első mesterének Bandi Dezső szobrászművészt tartja. Később a marosvásárhelyi Népművészeti Iskola grafika szakának elvégzése után gyakran vett részt a Maros Megyei Képzőművészek által szervezett táborokban, ahol nagyon sokat tanult. A mestert alkotásairól, művészetéről, ihletet adó, lelkét támogató forrásairól kérdeztük.

„Egy táborból hazajövet Hamvas Bélának egy írása nagy változást idézett elő bennem: Nagyon sok az alkotás, de kevés az, amely meditációs objektumként is használható! Vagyis amelyiknek olyan értéke van, hogy ha ránézel, imára serkent. Akkor döbbentem rá, hogy jó, ha az ember valamit alkot, de első sorban egy rendezett életből jöhet ki egy rendezett mű, és ez szerintem minden szakmára igaz. Egy alkotás olyan kell legyen, mint a tölgyfa: van stabil gyökere, törzse és gyönyörű koronája. Mindeniknek kell legyen szellemisége, lelkisége és anyagi formája is. Ahol pedig ez megnyilvánulhat, az éppen a népművészet, amelynek nem csak cifrasága van, hanem funkcionalitása is, ahogyan a népdalnak. A népdal is egy kesergősből indul, és legtöbb esetben egy kivirágzásban zárul. A népművészetben is a motívumvilágunk alapjában épít, buzdít, vigasztal. Valahonnan egy pontból, egy magból, egy kehelyből indul, és valahol kivirágzik. Erre szeretnék fókuszálni, hogy a munkáimban ezt a szemlélő meglássa. Legyen ez egy grafika, egy szobrászat vagy éppen egy székely kapu” – vallja Török László.

A fafaragó mester szerint óriási értékünk, hagyatékunk van a motívumvilágban, amit őseinktől örököltünk. Egy motívum akkor hiteles, ha emlékeztet az örök forrásra. De a magyar népmotívumok tovább mutatnak a nemzetiségünkön. Például a nyolcágú csillagra azt mondja a buddhista, hogy az a nyolc ösvény, amelyet végigjárva megvilágosodunk, és szent motívumnak tartja. Nálunk a cselekvő kereszt a fény jele, a Krisztus jele. Ez olyan, mint egy kerék: minél inkább közelítünk a tengely felé, annál inkább rálátunk a másik oldalra is. Ami jelen esetben lehet egy másik vallás, egy másik kultúra. A lényeg tehát az, hogy minél inkább a kör középpontjába kerülhessünk.

„Mindannyian egy talentumcsokorral születtünk!”

Szűkebb környékünkön látható munkáiról a következőket mondta: „Úgy szoktam mondani ezekre a munkáimra humorosan, hogy hosszú távú kiállításon vannak. Az első komolyabb alkotásom Üllőre készült, ahol a helyi református templom szószékét faragtam ki a nagyernyei mintájára, amely tudjuk ugye, hogy valamikor a marosvásárhelyi Református Kollégium szószékeként szolgált. Aztán következett a nagyernyei római katolikus templom előtti kopjafa – az Árpád-korból származó régi hajlék helyébe épült – új templom építésének 100 éves évfordulójára faragtuk testvéremmel, Török Jánossal. Harmadikként említem a nyárádremetei határköveket és a rajtuk álló hármas kopjakompozíciókat. Negyedik a vásárhelyi Minorita templom kápolnájának a belső része. Ezek lennének a közeliek, de a munkáim szinte a világ minden részére eljutottak: Kanadába, ahol volt kiállításom is, Ausztráliába és így tovább” – tájékoztat Török László.

Marosszentgyörgyön már három éve indították el az Életfa hagyományőrző rajz- és faragókört, Birtalan István alpolgármester kérésére, ahol tulajdonképpen a gyermekek rajzait faragják ki. „Úgy látom, hogy mindannyian egy magunkkal hozott talentumcsokorral születünk a világra, és ebben szeretném segíteni a gyermekeket, hogy ezt magukban felismerjék és meg tudjanak ebben nyilvánulni. Mert szerintem az a sikeres ember, és az tud az lenni, aki azt csinálja, amit szeret, és így le tudja küzdeni a szakma nehézségeit, kihívásait is” – mondja a mester.

A földre szálló hópelyhek csodái

Török László verseket is ír. „Egy éjszaka megébredtem, és egy újság szélére leírtam néhány sort, aztán reggel, mikor megláttam, hogy mennyire rímbe van ez szedve, magam is meglepődtem. Aztán ennek lett egy folytonossága, azt vettem észre, hogy ezek üzenetek számomra. Ezek mindig éjjel jelentek meg – talán a tudatom akkorra tud annyira letisztulni, hogy ezt a belső hangot meghallja – és már három éve gyűlnek. Egy alkalommal meg az a sugallat érkezett, hogy ezt most fűzd össze, és add tovább az embertársaidnak. Most ez kéziratban van, és keresem a lehetőséget a kiadásra. Gyermekrajzokkal akarom illusztrálni. Valamint van egy mesém: A földre szálló hópelyhek csodái, amit szintén ki szeretnék adni nyomtatott formában. Ez az életünk szakaszait illusztrálja: jövünk valahonnan, itt a földi léten átlebegünk, majd eljutunk valahová. Ezt is gyermekrajzokkal színesítem, mert ők még jobban az Isten tenyerén vannak, és jobban emlékeznek arra, hogy honnan jöttek” – állítja Török.

Elmondása szerint a reggeleit imával kezdi, amelynek első része így hangzik: Uram legyen a te akaratod szerint! Ezt a lélekrendezést már őseink is reggel megtették, felajánlták a napjukat. Ez töltetet ad neki egész napra. A második a napi ige, amit a Bibliakalauzból minden nap elolvas, ami sokszor az előtte álló feladatok megoldásának a kulcsa lehet. Tehát az egyik támasza az életben: a hit! A másik meg a felesége, akinek a segítségével a családi fészekből ki tud csordulni és vállalni tud munkát, szolgálatot.

Búcsúzóul még a következőkkel engedett utunkra a mester: „Úgy érzem, hogy nem csak az a művész, akinek erre oklevele van vagy végzettsége, hanem mindenki, aki szívből végzi a munkáját bármilyen területen. Aki ezt teszi, az alkotás folyamatában van benne, és ezáltal ő is művész. Ma már látok orvost, aki úgy tud az emberekkel lenni, hogy az művészet, de láttam olyan szentmisét, amely egy alkotás volt. Ugyanígy művész lehet egy szakács vagy egy sofőr, ha a vele született talentumokkal dolgozik. Én azt kívánom minden embernek, hogy találja meg azt az utat, amelyre ő hivatott, és ebben tudjon kiteljesedni az élete. Ehhez kívánok bátorságot, erőt és a Jóisten áldását!”

A sztárközgazdász kiszámolta, hogy több profit megy ki Magyarországról nyugatra, mint amennyi uniós támogatás visszajön – Thomas Piketty a Makronómnak

http://makronom.mandiner.hu/cikk/20180121_a_sztarkozgazdasz_kiszamolta_hogy_tobb_profit_megy_ki_magyarorszagrol_nyugatra_mint_amennyi_unios_tamogatas_visszajon_thomas_piketty_a_makronomnak

2018. január 22. Írta: Oláh Dániel

Nem igaz, hogy Magyarország óriási adományokat kap az uniótól támogatások formájában. A francia professzor, Thomas Piketty most kiszámolta, hogy hazánk vált az egyik leginkább külföldi tulajdonú gazdasággá a kilencvenes évek óta. Ez az oka annak, hogy Magyarországról sokkal több profit megy külföldre, mint bármely más közép-európai országból, és annál is több, mint amennyit az ország uniós támogatásként visszakap. A sztárközgazdász a Makronómnak nyilatkozott.

Bukott éltanuló, avagy Magyarország eladó

Egy pszichológiai kutatás szerint nem azok a diákok viszik a legtöbbre, akik jeles bizonyítvánnyal rendelkeznek, mert ők kevésbé tudnak fontossági sorrendet felállítani az életben. Magyarország sem tudott: éltanulónak számított a privatizáció során a közép-európai országok között és a lecke minden részét kritika, koncepció és hosszú távú karriertervek nélkül magolta be. 

A külföldi tudás és technológia megtermékenyíti a szabad piacokat, a frigyből pedig innovációk és jólét születik a szocialista magyar ugaron – ismételgették a leckét a szocializmust elég jól, de a kapitalizmust még kevésbé ismerő közgazdászok. 

Bár a nagymértékben központosított kelet-ázsiai országok piacnyitása csak fontolva haladt, a közép-európai országokban azonban mintegy öt év alatt privatizálták az állam piaci vagyonának több, mint ötven százalékát általában jóval a könyv szerinti érték alatt.

Ennek oka, hogy a döntéshozók – különösen hazánkban – általános csodaszerként, túlzott elvárásokkal tekintettek a privatizációra. Ez a kor szabadpiac-párti ideológiájának való megfelelési kényszerrel társulva a stratégiai szemlélet, a vízió és a szakértői kapacitások hiányával együtt oda vezetett, hogy a kritikus infrastruktúra külföldi befektetők kezébe került,

a stratégiai befektetők leépítették a több évtizedes tudástőkét felhalmozó vállalatokat, a magyar cégek pedig elvesztették piacaikat  – írja György László Egyensúlyteremtés című könyvében. 

Olyan országokban, amelyek határozott célokkal rendelkeztek, például meg kívánták védeni a munkahelyeket és állami tulajdonban igyekeztek tartani a stratégiai fontosságúnak tartott cégeket, a privatizáció sokkal mérsékeltebben haladt, sőt Lengyelországban meg is akadt, mert a kormányzat a neoliberális politikát követő magyar kormánnyal ellentétben szociális szempontokat is figyelembe vett és ebben a szakszervezetek támogatását is élvezte. 

A külföldi tőke térségbeli térnyerését Thomas Piketty új cikke is megerősíti, mely szerint a nyugati befektetők fokozatosan megszerezték a posztszocialista gazdaságok állótőkéjének negyedét (a lakáspiacot is beleértve), a vállalatokat tekintve ötven százalékát, a legnagyobb cégek esetében pedig még többet. 

Külföldi tulajdonú ország

A magyar cégek felvásárlása és az új, zöldmezős beruházások biztosították a magyar gazdaságnak a tőkét, a költségvetésnek pedig az óriási bevételeket. A magyar gazdaság megkezdte bekapcsolódását a világgazdaságba, alacsony bérű összeszerelő országként, már amikor nem zárták be végleg a külföldi tulajdonosok a velük együttműködő hazai szereplőktől megszerzett vállalatokat. A „hatékonyságnöveléshez” az állam is hozzájárult, bevételeit mindinkább az egymillió inaktivitásba vonuló dolgozó feltétel nélküli jövedelmeire költve.

Az elhibázott és túlzott, a külföldieket előnyben részesítő privatizáció súlyos következményekkel járt. A naiv hazai gazdaságpolitika még a közműcégeket is privatizálni kezdte, különböző külföldi vevők számára, hogy ne alakuljon ki monopólium a piacon. Mihályi Péter könyvéből azonban kiderül, hogy

a Bayernwerk, a Ruhrgas vagy a Powergen olyan külföldi cégek, amelyek külön-külön jelentkeztek egy-egy magyar közműcégért, majd otthon, Németországban óriásfúziók révén egyesültek,

és végül mégiscsak létrejött egy külföldi monopólium. A megszülető E.ON cégcsoport például a hazai áramszolgáltatásban 2007-re már 45 százalékos, a földgázkereskedelemben 28 százalékos részesedéssel rendelkezett. 

A korábbi éltanuló ekkor sem eszmélt, mert a leckét félreértve azt hitte, hogy a piaci, külföldi monopólium sokkal jobb, mint a hazai, állami. Így végül az adósságvezérelt gazdasági növekedésnek is köszönhetően Magyarországon 2006-ban a nettó külföldi eszközök a GDP százhúsz százalékát tették ki, míg a többi közép-európai országban legfeljebb hatvanat (lásd a cikk végén). Épphogy alábbhagyott a gazdaság privatizációja, amikor már meg is kezdődött a kétezres évek eladósodási hulláma. Így hazánk vált az egyik legeladósodottabb országgá, de ennek nagy ára volt.

Nettó külföldi eszközök (vagyon) a GDP arányában

Forrás: Piketty és Novokmet (2018). További országok adatait lásd a cikk végén.

„Az egyik legfőbb egyensúlytalanság ma a külföldi és a hazai tőke egyensúlyának felborulása, amely szakpolitikaként elhibázott folyamat eredménye, de ideológiaként racionális és kifizetődő a gazdagabb országok részéről” – mondta erről György László, a Neumann János Egyetem docense. Felhívta a figyelmet, hogy „2009-2010 óta folyamatos a magyar gazdaságpolitika törekvése az egyensúly helyreállítására: a nettó külföldi vagyon aránya abszolút értékben csökkenő pályára állt és már elérte a 2001-es szintet, bár a cseh és szlovén értékekhez való felzárkózáshoz tovább kell növelni a hazai tulajdon arányát.”

Nem véletlen tehát, hogy Filip Novokmet, Thomas Piketty és Gabriel Zucman közgazdászok a térség országait egyszerűen külföldi tulajdonú országoknak nevezik.

A gazdaság újraállamosításának mítosza

A visszavásárlásokkal kapcsolatban jelentős mozgástér áll még a gazdaságpolitika előtt, mivel bár a második Orbán-kormány több, mint kétszáz céget és 1600 milliárd forint értékű vagyont vásárolt vissza, államosítási kiadásai szerénynek mondhatóak a kilencvenes évek nagy privatizációs bevételeihez viszonyítva. Mihályi Péter könyveszerint a visszavásárlásokat egyébként „a korábbi kormánypárt, az MSZP is támogatta”. Szerinte „az is fontos megállapítás, hogy a tranzakciók túlnyomó többsége jogi-közgazdasági értelemben nem is államosítás volt, hanem a korábbi tulajdonosok kivásárlása. Méghozzá olyan tranzakciók keretében, amelyeken inkább a Magyar Állam veszített”. Elmondható tehát, hogy a fejlett nyugati piacgazdaságokra jellemző tulajdonosi szerkezet kialakításához – ami a kormány fő célja a privatizációval György László szerint – további erőfeszítésekre lehet szükség.

Külföldi tulajdonú gazdaság, külföldre áramló jövedelem

A hazai gazdasági szektor jelentős lépéshátrányba került és létrejött a duális gazdaság, amelyben egy nagyon versenyképes multinacionális szektor ural akár teljes iparágakat, vagy válik a legfőbb foglalkoztatóvá több településen. Ez a piaci hatalom magyarázhatja, hogy a külföldi vállalatok alulfizetik a dolgozóikat a magyar cégekhez képest: a megtermelt jövedelemből kisebb hányadot fizetnek ki bérként, azaz a bérarány e cégeknél alacsonyabb.„Ha a külföldi és hazai tulajdon aránya felborul, akkor a tőke és a munkajövedelem elosztásának aránytalanságai is növekedhetnek” – mondta erről György László, a Századvég vezető közgazdásza.

A külföldi tulajdonú gazdaság ugyanis – még ha nagyobb növekedésre is lehet képes gazdasági fellendülések idején – a megtermelt jövedelmek egy részét is külföldi tulajdonúvá változtatja. 

Nem csak a közműszektorokban, hanem egy másik stratégiai ágazatban, a bankszektorban is így történt ez. A privatizáció segítette a külföldi vállalatokat, hogy Lóránt Károly számítása szerint végül a piac nyolcvan százalékát megszerezzék. A privatizáció ugyanis épp olyan időszakot előzött meg, amikor nagy vállalati összeolvadások történtek a privatizált szektorokban, amelyekben így oligopol piacok alakultak ki – ami azt jelenti, hogy csupán néhány nagy cég uralja a piacot.

E cégek sokkal nagyobb hozamokat értek el hazánkban, mint anyaországaikban. A bankpiacot a külföldi cégek a magyar kormány segítségével hódították meg:

a kormányzat és a bankok is jól jártak a magyar lakosság devizában való eladósodásra ösztönzésével. 

A külföldi szereplők vagyonszerzésével megismétlődött az, ami az államszocializmus előtt is jellemző volt. Akkor német, francia, osztrák vagy éppen oszmán kézen koncentrálódott a magyarországi tőkeállomány jelentős része. Ez akkor is és most is azt eredményezi, hogy a statisztikailag mért egyenlőtlenségek alacsonyabbak, mint valójában. Csak a hazai szereplők közötti egyenlőtlenség alacsony, az országot elhagyó jövedelmeket a statisztika nem veszi figyelembe – tudhatjuk Filip Novokmet kutatásaiból. 

Nettó külföldi tőkejövedelem a GDP arányában 

Forrás: Piketty és Novokmet (2018).

A külföldre áramló tőkejövedelem márpedig épp Magyarországon volt a legmagasabb a visegrádi országok között a kétezres évekig, körülbelül háromszorosa a többi országból kiáramló GDP-arányos tőkejövedelemnek. Tőkejövedelem alatt a tőketulajdonosok (többek között a vállalatot vagy épp ingatlant birtoklók) tulajdonlásból származó jövedelmét, például bérleti díjat vagy éppen profitot értjük.

Míg Lengyelországból 2002-ig évente a GDP közel egy százalékára rúgó profit és tőkejövedelem hagyta el az országot, addig hazánkban ez egyes években a hat százalékot is túllépte és tartósan, drasztikusan meghaladta a többi térségbeli országot, 3,8 és 6,4 százalék között ingadozva. A kiáramló tőkejövedelem aránya 1995 és 2007 között megduplázódott. Az arány növekedése minden visegrádi országban lejátszódott.

Piketty és Novokmet friss számításai szerint pedig nem csak a kilencvenes években, hanem 2005 és 2015 között is átlagosan Magyarországot hagyta el a legtöbb külföldi tőkejövedelem évente, nem csak a visegrádi országok között, hanem a közép-kelet-európai térségben is.

Eközben Szlovéniából vagy éppen Romániából átlagosan ennek kevesebb, mint a fele megy külföldre.

A francia közgazdász adatairól György László elmondta, hogy azok megerősítik azt a korábbi lengyel kutatást, amely „2012 körül megmutatta, hogy az uniós források több, mint fele végül visszaáramlik a nyugati országokba. Így az uniós támogatások nagy részben a nyugati nagyvállalatoknak nyújtott közvetett támogatásnak tekinthetők, a közép-európai országokon keresztül”.

Nyugat-Európa Magyarország egyik legnagyobb haszonélvezője

Ha ilyen sok tőkejövedelem és profit hagyja el a térséget, akkor fontos kérdéssé válik, hogy mennyit kap vissza Magyarország piacainak megnyitásáért és a magyar szempontból elhibázott privatizációs modell következményeinek enyhítése érdekében. 

Thomas Piketty számításai szerint 2010 és 2016 között a profitok és más tőkejövedelmek éves kiáramlása átlagosan a GDP 7,2 százalékát tette ki Magyarországon, tehát ennyivel csökkentette a külföldi tulajdonú gazdaság a nemzeti jövedelmet. A közgazdász szerint ugyanebben az időszakban az uniótól hazánkba érkező éves nettó támogatások átlagosan épphogy elérték a magyar GDP négy százalékát.

Az ábra alapján úgy tűnik, hogy Magyarország gazdasági értelemben az unió nettó befizetője, és felveti annak lehetőségét, hogy a legfejlettebb országok pedig nettó haszonélvezői.

Beáramló és kiáramló jövedelmek Közép-Európában (GDP százalékában, éves átlag, 2010-2016)

Forrás: Piketty és Novokmet (2018), Eurostat nemzeti számlák és költségvetési idősorok alapján.

Piketty ábrájának érdeme, hogy teljes képet ad a Magyarország és külföld közötti kölcsönös jövedelemáramlásokról. Rámutat, hogy a magyar gazdaság teljesítményének elemzése nem lehetséges a beáramló forrásokat jelentősen meghaladó külföldre áramló profitok nélkül, amelyek a nemzeti jövedelem mellett a potenciális beruházásokat és a megtakarításokat csökkentik.

A kérdés tehát, hogy miként teljesítene a magyar gazdaság uniós források nélkül önmagában nézve nem csak tudományos fantasztikum, hanem megtévesztő is. Sőt nincs még egy ehhez foghatóan értelmetlen és valós tartalom nélküli, ám ennyiszer hangoztatott kérdés a magyar gazdasági közbeszédben. Magyarország ugyanis bonyolult gazdasági kapcsolatokban áll a fejlett világgal, amelynek van egy mérlege. Eszerint hazánk sokkal több jövedelmet termel a nyugat-európai országoknak, mint amit uniós támogatásként visszakap. 

Míg a hazai közgazdászok „mérlegének” általában egy, Thomas Piketty mérlegének két serpenyője van, ezért képes kiegyensúlyozott képet adni a magyar gazdaságról.

Ezért alacsonyak a bérek

A magyar gazdaság külföldi tulajdonba adása miatt a magyarországi tőkejövedelmek egyre nagyobb része áramlik külföldre, ez pedig az alacsony fizetések mögötti okok egyike lehet. Több cikkünkben mutattunk rá, hogy a magyar munkaerő részesedése a megtermelt jövedelemből a visegrádi országokban átlagosan tíz százalékponttal alacsonyabb, mint a nyugat-európai országokban. Egyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy emiatt a közép-európai országokban kevésbé éri meg dolgozni, hiszen a létrehozott értékből a dolgozó kisebb részt kap, mint nyugati társa. 

Erről kérdeztük meg a jövedelmi egyenlőtlenségek egyik legfontosabb szakértőjének számító Thomas Pikettyt. A közgazdász a Makronómnak elmondta, hogy

„az alacsony bérarány és a külföldi tulajdonosok jövedelmei között valóban összefüggés állhat fenn”. 

Forrás: Flickr. Fronteiras do Pensamento / Greg Salibian.

„A térség alacsony béraránya nagyon erős és szemléletes bizonyítéka annak, hogy a külföldi tulajdonosok valóban magas hozamokat érnek el a kelet-európai országokban” – nyilatkozta Piketty. Hozzátette, hogy „emiatt nem csodálkozhatunk azon, hogy a kelet-európai politikusok gyakran hivatkoznak arra, hogy

a külföldi befektetők a piaci erejüket arra használják, hogy alacsonyan tartsák a béreket, és így extraprofitot érjenek el”.

Ez összhangban áll a Magyar Nemzeti Bank jelentésével, amely szerint a külföldi vállalatok alulfizetik a magyar munkaerőt.

A következmények pedig súlyosak, hiszen a vagyoni és jövedelmi egyenlőtlenség akadályozza az innovációt, a vállalkozásokat és egy olyan rossz egyensúlyt tart fenn, amelyben a magasabb adók, az alacsony bérek, a magas adóelkerülés és a rossz minőségű közszolgáltatások megnehezítik a kormányzatnak a szegénység felszámolását.

Ráadásul a profit sokkal jobb forrása lehet a beruházásoknak, mint a támogatások, mivel utóbbi elszakadva a gazdasági szereplőktől bonyolult adminisztratív folyamatokon keresztül jut el a gazdaságba. És akkor a támogatások okozta ösztönzési problémákat (az úgynevezett holland kórt) még nem is említettük. 

Az egyik fő európai törésvonal

„Brüsszel, Párizs vagy Berlin nehezen érti meg, hogy miért nem mutatnak a keleti országok több hálát az uniós támogatások miatt. Ők viszont úgy látják, hogy a térség nyugati befektetéseinek megtérülése magas volt, az országokból külföldre áramló profit pedig jelentősen meghaladja az uniós támogatások mértékét” – mondta el Piketty legújabb cikkére utalva.

Írásában a szakértő egyébként amellett érvel, hogy a nyugati gazdasági hatalmak úgy tekintenek az egyenlőtlenségre, mintha az természetes lenne.

Eközben feltételezik, hogy a szabadkereskedelem a jólét méltányos elosztását eredményezi és úgy vélik, hogy ebből a természetes módon létrejövő egyenlőtlenségből méltányossági alapon nagyvonalú támogatásokat adnak a lemaradóknak. Azonban a jövedelmi és vagyoni viszonyrendszerek végtelenül bonyolultak, főleg egy az EU-hoz hasonlóan nagy politikai egységben, így a vagyoni viszonyok szabályozását nem lehet kizárólag a piac jóindulatára bízni.

Piketty reméli, hogy teljes szellemi és politikai megújulás következik Európában a 2018-as évben.

***​​

A szerző a Neumann János Egyetem tudományos munkatársa, a Makronóm felelős szerkesztője.

További ábra

Forrás: Novokmet (2017)

Gianni: Ami most zajlik, az nem migráció, hanem háborús jellegű invázió

https://mno.hu/hetvegimagazin/az-ordog-ejjel-el-2446148

SASHEGYI ZSÓFIA 2018. február 14., 

Gianni Annoni

Fotó: Végh László / Magyar Nemzet

Mernek-e még udvarolni az olasz férfiak? Milyennek tűntek délről szemlélve a volt szocialista országok? Merre tart a mediterrán családmodell? 

Gianni Annoni a régi Olaszországról, antik erkölcsökről, keresztény útkeresésről és kisebbségbe szoruló normalitásról.

– A magyarok többsége filmek sugallta közhelyek alapján gondolkodik az olaszokról. Mennyi közük van ezeknek a valódi Olaszországhoz?

– Az a nagy Olaszország, amely a lazaságával, életszeretetével lett híres, amelyet a nagyhangú, elegáns latin szeretőkkel azonosítottak, akik szemüvegben kikönyökölnek a kávézókból az andalító zeneszóra, és minden nőhöz van egy kedves szavuk, valóban létezett. A matriarchális család a mediterráneum fontos tényezője. Hasonló a helyzet a portugáloknál és a spanyoloknál is, akiket unokatestvéreinknek szoktunk nevezni. A tradíció fenntartásához egyébként egészséges vitakultúra is szükséges. Ezt barátságos beszélgetésként kell elképzelni, amelynek a végén kinyitunk egy palack francia és egy olasz bort – persze az olasz jobb.

„Ma már látom, a szülőnek nem az a legnagyobb aggodalma, hogy mivel fog foglalkozni a gyereke, hanem hogy milyen ember lesz belőle. Hogy tisztában van-e az erkölcsökkel, tudja-e az útját. Amikor apám először eljött az étterembe, azt mondta, nem érdekel, hogy mid van, nekem csak az számít, milyen ember lettél”

– A mai Európában a klasszikus „mamma” modellje kicsit régimódinak tűnik. Olaszországban tartja magát?

– A matriarchális Olaszország sajnos haldoklik. Kaotikus időszakot élünk, amelyben újraírják a régi szabályokat. Nem hiszünk már ezekben az értékekben. Nekem személy szerint furcsa kicsit, de lehet, hogy most kell a felfordulás ahhoz, hogy utána újra egyensúlyba tudjon kerülni a világ. Olaszországban identitásvesztés figyelhető meg. Az emberek ellustulnak, és helyet adnak az idegeneknek, ami önmagában nem lenne gond, a baj csak az, hogy az idegenek máshogy állnak azokhoz a témákhoz, amelyek egy olasznak vérbeli ügyeket jelentenek. Mondok egy példát. Amikor elmegyek a kávézóba, ahová gyerekkorom óta járok, ma már olyan ember szolgál ki, aki nem ismeri a kultúránkat. Nem tudja, min nőttünk fel, mik voltak a szokásaink, milyen vicceket meséltünk a pultnál, és olyan kávét készít, amelynek se lelkileg, se a kiszolgálás tekintetében semmi köze ahhoz, amit az olaszoktól megszoktunk. Neki ez automatizmus. A globalizáció nagy veszélye, hogy minden csak a pénz körül forog, közben elvész a lélek. Egy idegen kekeckedőnek fogja gondolni azt az olaszt, aki ezt számonkéri rajta, és csak annyit mond: ha nem tetszik, menj máshová.

– Mennyi a része az identitásvesztésben a migrációnak?

– Meggyőződésem, hogy ami most zajlik, az nem migráció, hanem háborús jellegű invázió. A kettő teljesen különböző. Nálunk is volt belső migráció, amikor az északon élők adtak munkát a délolaszoknak, és volt egy tengerentúli migráció is, ami egészen mást jelentett. Akkor a legszebb ruhánkban álltunk sorba, hogy befogadjanak minket, szóval mindent megtettünk ezért. El kellett fogadnunk az ottani szabályokat ahhoz, hogy utána szabadon élhessünk saját identitásunk szerint. Így tettem én is, amikor Magyarországra jöttem. Egy erős kultúrában nehéz elfogadni a változtatásokat. Ma már egyébként sincs olyan, hogy harminchat évig dolgozol egy cégnél. A gyors változásokhoz kell igazodni, hosszú távú célok helyett projektekben gondolkodunk. Ezzel együtt kell élni.

– Ön mintha mégis szembemenne ezzel. Nagy családként kezeli az alkalmazottait, akiket több mint másfél évtized alatt kovácsolt csapattá, és lépten-nyomon hangsúlyozza, nincs fontosabb, mint az identitás. Tudatosan harcol a világban eluralkodó folyamatokkal?

– Persze! Nem fogom azért feladni az identitásomat, mert a világ változik. Otthon mindenki úgy éli az életét, ahogy szeretné. Ez az étterem a mi otthonunk, és úgy szeretnénk működtetni, ahogy nekünk tetszik. Aki ide jön, annak el kell fogadnia, hogy itt igenis vannak erkölcsök és van filozófia, amelyet mi evidenciának tekintünk. Identitás nélkül elkeveredünk a világban.

– A gasztronómiához is az identitásmegőrzés hajtotta?

– Igen. Meg az, hogy a vendéglátással tudtam a legjobban viszonozni a sok szeretetet, amit kaptam.

– Könnyebb volt nálunk megvalósítania az éttermet, mint Olaszországban?

– Nincs különbség. Ha valami jó, annak mindenütt sikere van. Persze az olaszságom brand volt akkoriban. Éppen olyan kuriózumnak számítottam itt, mint az első színes bőrű a kisvárosban, ahonnan származom. Vagy mint Cicciolina Olaszországban.

– Ez a hasonlat sokat elmond arról, mit gondolhattak az olaszok a rendszerváltás után Magyarországról. Mi hozta mégis ide?

– Amikor a közgazdaság-tudományi egyetemen kezdtem tanulni 1993–94-ben, otthon még mindenkinek félelmetesnek tűntek a volt szovjet államok. Nekem egy nagy problémám volt egész fiatalkoromban: túl közel voltam az otthonomhoz. Nem volt saját életem, az anyám rám ömlesztette a szeretetét, aminek következtében hatalmas küzdelem volt felismernem az utamat. De fel kellett nőnöm a pofonokhoz, amelyekkel az élet jár.

– Több problémája volt az édesanyja szeretetével, mint az édesapja szigorával?

– Persze. Az apámmal való viszonyom egyébként már más. Kiérdemeltem tőle valamit. Ma már látom, a szülőnek nem az a legnagyobb aggodalma, hogy mivel fog foglalkozni a gyereke, hanem hogy milyen ember lesz belőle. Hogy tisztában van-e az erkölcsökkel, tudja-e az útját. Amikor apám először eljött az étterembe, azt mondta, nem érdekel, hogy mid van, nekem csak az számít, milyen ember lettél. Az volt a fontos számára, megvan-e bennem a hit, távol tartottam-e magam a veszélyektől, amelyektől kamaszként megpróbált megóvni, és hogy hogyan viselkedem az emberekkel. Akkor megfogta a kezemet, és azt mondta: büszke vagyok rád.

– Milyen veszélyektől kellett távol tartani akkoriban egy olasz fiatalt?

– Apám mindig azt mondta: az ördög éjjel él. Az akkori veszélyek éjjel támadtak: klánhoz tartozni, lopni, csalni, vagy rászokni a kábítószerre olyan életforma volt, amelyik egyszerűbbnek tűnt, pláne fiatalon, amikor az ember bátran belevág mindenbe. Apám a sporttal próbált távol tartani az ilyenfajta veszélyektől. Persze fiatalként voltak kicsapongásaim, volt, hogy meg kellett fognia, és meg is fogott. Nem mondom, hogy jó gyerek voltam. Adtam neki futnivalót, de mindig azt mondta: úgyis hazajössz, mert éhes leszel. Az olasz társadalom azért klassz, mert tudja, hogy egy gyerek húszéves korában is gyerek marad, nem szabad elengedni előbb, mert a kísértések olyankor a legnagyobbak. Teret kell adni számára, hogy érni tudjon, de mindig éreznie kell, hogy a család mögötte áll. Ez a legnagyobb segítség, amit egy fiatal kaphat. Szóval eljöttem Magyarországra, itt tanultam egy évig, jött a szerelem, egy bombázóval jártam, akihez hasonlót Olaszországban addig csak címlapokon láttam. Nekem, aki papok és apácák között nőttem föl, és már elemiben is csak fiú osztálytársaim voltak, ez óriási élmény volt. Emlékszem, amikor a gimnáziumi kollégiumba bekerültünk, már alig bírtunk magunkkal, egyfolytában azon törtük a fejünket, hogyan szökhetnénk meg éjjel, hogy nőt láthassunk. Arról nem beszélve, hogy otthon is szigorú erkölcsök uralkodtak. Apám, amikor az első barátnőmet hazavittem, éjszakára bezárt minket két külön szobába, és leült a kettő közé. Azt mondta: „Az a lány azért van itt, mert az apja bízik bennem. Te maradj a szobádban, és ő is a szobájában marad. Te a hülye fejeddel biztos nem vigyáznál rá.” Ilyen felelősségérzettel ment neki ezeknek a helyzeteknek. Ma már erre azt mondanák: hú, de antik vagy!

„Sok olyan dolognak adunk hírértéket, aminek nem szabadna, és ezzel olyan jogokat erőltetünk az emberekre, amelyeket nem kéne. Úgy gondolom, otthon mindenki azt csinál, amit akar, hiszen joga van hozzá, de ezt nekem ne kelljen látnom. Hiába mondják valamire, hogy normális, ha egyszer nem az”

– Ön is így csinálná?

– Igen. Átérzem ezt a felelősséget. Látom, mennyire felelőtlenek az emberek a mai kapcsolatokban. Ha te mint szülő odaadod a lányodat, én figyelek, hogy a fiam ne ugorjon rá, hogy megtanulja benne tisztelni a nőt.

– Egy év elteltével ingázni kezdett…

– Négy éven át rohangáltam a szerelem és a tennivalók között, míg végül úgy döntöttem: Magyarországot választom. Elkezdtem egy magyar cégnél dolgozni mint marketinges, de hamar rájöttem, hogy ez nem érdekel. Nem akarok egy irodában dolgozni számítógép mellett, nekem mozognom, alkotnom kell, számomra az a legfontosabb. Akkor döntöttem a gasztronómia mellett. Már az egyetem alatt megéreztem, milyen jó adni, amikor hétvégenként a Magyar utcai Tuk Tuk Caféban készítettem pizzát. Nagyon szeretek emberek között lenni, és ott remek impulzusokat kaptam. Az is hozzájárult ehhez a döntéshez, hogy a családomban erős a gasztronómiai kultúra. Édesapám szeret enni, mindig megkóstoltatott velem mindent, együtt mentünk borért, a nagymamám is maga termelte meg, amit lehetett, még kilencvenévesen is kapált a kertjében. Akkoriban egy fillért nem adtak volna azért, hogy itt, a politikai negyedben megél egy étterem. A Pomo D’Oro helyén egy Garázs nevű szórakozóhely volt, ahol én is szerveztem néhány bulit. Pesten alig egy-két pub, az élet inkább Budán zajlott. Ott volt az Oscar, a Várban a Fortuna, itt csak a Morrison’s meg a Fregatt. Pesten inkább kocsmáztunk és házibuliztunk, ahogy a magyar barátaim megtanítottak rá. Nálunk nemigen volt ennek hagyománya. Meg akartam valósítani önmagam, eladtam a kocsimat, kölcsönkértem, az összes pénzemet beleraktam az étterembe, de nem féltem, mert ott volt mögöttem a család. Dolgoztunk reggeltől estig, aztán jöttek a tévés szereplések, amelyek lendületet adtak.

– Az olasz férfiak, akiknél nemzeti karakterisztika az udvarlás, hogy élik meg, hogy Európa északi részéről egyre nagyobb nyomás érkezik a nők és a férfiak uniformizálására, a nemek közötti határok eltörlésére? Nemrég lett hír például abból, hogy egy angliai lányiskolában nem lehet lányoknak nevezni a diákokat.

– Nekem Szodoma és Gomora jut eszembe róla. Sok olyan dolognak adunk hírértéket, aminek nem szabadna, és ezzel olyan jogokat erőltetünk az emberekre, amelyeket nem kéne. Úgy gondolom, otthon mindenki azt csinál, amit akar, hiszen joga van hozzá, de ezt nekem ne kelljen látnom. Hiába mondják valamire, hogy normális, ha egyszer nem az. Tudom, a római korban is voltak homoszexuálisok, de biztos vagyok benne, hogy élték az életüket, és nem jogokért rohangáltak. Én tradicionalista vagyok, és ezeket a dolgokat nem tudom normálisként elfogadni. Semmi bajom azzal, ha valaki homoszexuális vagy leszbikus, de azzal, hogy tönkretettünk egy normális családképet, már van. A Jóisten teremtett minket nőnek és férfinak, a nemeket nem én találtam ki. Ez kicsit olyan, mint a migráció. Bevándorlóként tudnom kellett, hogy vannak szabályok, és ha nem tetszenek, haza lehet menni. Aki ide jön, semmivel se több, mint ön vagy én, mégis milyen alapon követel más jogokat? De ma nem szabad beszélni a véleményedről, mert akkor rasszistának, homofóbnak bélyegeznek. Ma egy burkolt diktatúrában élünk. Mindenki rosszra gondol például, ha a zsidó szót kiejted a szádon. Ezt sem értem. Engem biztos nem zavarna, ha zsidó lennék. Szerintem a legnagyobb probléma az, hogy ma a társadalomban igen erős a szexualitás jelenléte, de a kapcsolatokból kimarad az ember. Pedig a szex önmagában egy idő után unalmas lesz, ha nincs mögötte érzelmi kapcsolat. Tűrnöm kell, hogy így van, mert ebben a világban élek, de én más normákhoz igazodom.

– Akkor egyetért Catherine Deneuve-vel, aki egy levélben száz nőtársával együtt felemelte szavát a Me Too kampány okozta szélsőséges megnyilvánulásokkal szemben, és kiállt a férfiak udvarláshoz való jogáért?

– Aláírnám én is, ha lehet, már holnap! Engedtessék már meg, hogy közeledjek egy nőhöz! Ha neki nem tetszik, ad egy pofont, és ennyi. Ilyen botrányok mindig voltak, mindig lesznek. Ha valaki megerőszakol egy nőt vagy egy gyereket, az más kérdés, annak szerintem le kéne vágni a nemi szervét, nem büntetőeljárást indítani meg a jogait dédelgetni. De ön szerint hány nő kezdeményezett kapcsolatot producerekkel annak érdekében, hogy szerepet kapjon, függetlenül attól, mennyire tehetséges? Az emberek nagy része taktikázik egymással, és a hatalomra vágyó embernek ebbe igenis bele kell buknia. Az sem elfogadhatóbb, hogy sok nő megélhetésből köt házasságot, és nyíltan vállalja, hogy csak a pénze miatt van egy férfival. Ezt mégis elnézik az emberek. Hiszek abban, hogy ha tehetséges vagy és dolgozol, előbb-utóbb megjönnek az eredmények. Lehet, hogy sokaknak nem tetszik, de az a véleményem, hogy a normalitás egyre inkább kisebbségbe szorul. Én például soha életemben nem kábítószereztem, és mára kezdek ezzel kuriózummá válni. Azt mondják rám: szűk látókörű vagyok, amiért nem akarok mindent kipróbálni. Miért kéne kipróbálnom ahhoz, hogy tudjam, nincs rá szükségem? Ismerem magam: én ha valamit csinálok, végletesen teszem. Amikor dohányoztam, három doboz cigit szívtam naponta. Mi a baj azzal, ha nem nyúlok olyasmihez, ami függőséget okoz? Ha egy kultúra nem tudja magát megvédeni, akkor mi magunk fogjuk puskával és fegyverrel védeni az otthonainkat. Ez klánok kialakulásához vezet.

– Ha már itt tartunk: mi a véleménye Ferenc pápának az új európai helyzetre adott válaszairól?

– Papa Francesco szerintem nagyon jól kezdett. Emberközpontú gondolkodással, jó kommunikációs készséggel. Most szeretné megélni azt a testvériséget, amely a Bibliában le van írva, de úgy gondolom, mindemellett meg kell tudnia védeni a saját embereit. Az egyház fejeként kicsit többet kéne foglalkoznia azzal, hogy mi kik vagyunk. Nem jó, hogy nem figyel a lelkünkre, és ránk akar erőltetni hatásokat, amelyekre nem vagyunk készen. Lehet, hogy pápaként – 85 évesen, közel a halálhoz – úgy érzi, ez a helyes. Én úgy érzem, inkább erősíteni kéne a közösséget, közel hozni a fiatalokat az egyházhoz, mert egymástól is folyamatosan távolodunk. Lehet, hogy jónak akar tűnni, olyan háborúkat akar megvívni, amelyekhez úgy érzi, pápaként joga van, de azt gondolom, ezzel sokakat eltántorít. Az egyház feladata inkább az lenne, hogy megtanítsa a fiatalokat az erkölcsre, arra, hogy úgy viselkedjenek a testvéreikkel, ahogy szeretnék, hogy velük viselkedjenek. Szerintem a pápa túllőtt a célon. Azt látom, hogy van egy csomó kölyök, akiket meg kell tanítani imádkozni, és közelebb kell vinni őket Istenhez – akármely vallás istenéhez. Jobb lenne ezért, ha a pápa azt mondaná: gyertek és próbáljatok alkalmazkodni a mi szabályainkhoz. Vagy menjen oda, és segítsen nekik ott, helyben, ahol támaszra szorulnak.

– Ön szerint jó lenne, ha a papok házasodhatnának?

– Egyszer feltettem ezt a kérdést az egyik apácának, aki a tanárom volt, mire ő azt válaszolta: neki van házassága, és higgyem el, az ugyanolyan nehéz, mint egy világi házasság. Ne gondoljuk, hogy egy pap vagy szerzetes nem küzd a vallásával, a kísértésekkel. Amikor az ember bemegy a paphoz, és elmondja a bűneit, tanácsot kér, a végén mindig ugyanazt a választ kapja: szeretetre, türelemre van szükséged. Nekünk sem kell megélnünk mindent, hogy tanácsot tudjunk adni egy barátunknak, aki hozzánk fordul. Nekem például nincs gyerekem, de látom, mik a problémák a gyerekekkel. Egy pszichológus sem él át mindent, amiben segíteni tud. Manapság csak a testi-szellemi növekedésre fektetünk hangsúlyt, a lelket magunk alatt hagyjuk. A hit mindenkinek a rendelkezésére áll, Isten minden ajtón kopogtat. Tőlünk függ, meg akarjuk-e ismerni, odalépünk-e hozzá, ledöntjük-e azokat a falakat, amelyek a hit és a tudás között állnak. Ez hosszú folyamat, amelynek én is csak a közepén járok, igaz, előttem van egy nagyon jó példa: édesapámé. De egy nagy példakép után sem mindig könnyű menni. Ugyanakkor nekünk, a gyerekeinek óriási megnyugvás látni, ahogy megéli a hitét, azt a nyugalmat, amely árad belőle 76 évesen. Azt hiszem, Isten azt akarja, hogy boldog légy, szeresd az életet, legyél vidám, nem korhol, nem tart bűnösnek, szeretetre tanít. Mindenkit arra buzdítok, keressen olyan papot, aki ezen az úton segíteni tudja.

– Ön talált ilyet Magyarországon?

– Igen. Én Pál Feri atyát nagyon szeretem. Zseniális pontossággal mondja el, mit hogy rontunk el, és hogy néha mennyire hülyék vagyunk. Mindig utáltam, amikor apám terrorizált, annak hatására sose változtam. Pál Feri nem vádol, inkább elgondolkodtat. Nekem ez a fajta templom kell, mert ez utat mutat afelé, hogyan kéne jól csinálnunk a dolgokat.

Melyik a kedvenc…

…magyar étele?

Mindenevő vagyok, de a kedvenc magyar ételeim egyike a rántott velő. Nagyon szeretem a nokedlit paprikás csirkével vagy pörkölttel, és szeretem a palacsintát. Mindehhez jó magyar bort is szívesen iszom, leginkább furmintot, hárslevelűt vagy olasz rizlinget.

…filmje?

A Gladiátor, a Mátrix és Az élet szép. Az utóbbi üzenete talán a legfontosabb: ne öljük meg az ember jókedvét azzal, hogy úgyis meg fogja törni az élet, ne kritizáljuk, ha valaki kicsit harsányabb, pozitívabb, mint a nagy átlag!

…szórakozási formája?

Vacsora, főzőcskézés, iszogatás, hülyéskedés, beszélgetés a barátokkal, maximum éjjel 2-ig.

…városa?

Budapest, mert látom, hogy egyre szebb, mozgalmasabb, mindig új arcát mutatja. Meg a piemonti Alba, a szarvasgomba és a jó borok hazája.

ORBÁN VIKTOR: NEM ZSAROLHATÓ A KORMÁNY

https://index.hu/belfold/2018/02/15/orban_viktor_a_kormany_nem_zsarolhato/

2018. FEBRUÁR 15. Kárpáti András

GULYÁS SZERINT KULCSFONTOSSÁGÚ HÓNAPOK ELŐTT ÁLLUNK

MAGYAR IDŐK

Külföldi gazdasági és politikai érdekcsoportok Soros György vezetésével gyenge és zsarolható kormányt szeretnének Magyarországon – fogalmazott Orbán Viktor a Fidesz visegrádi frakcióülésén tegnap este.

A miniszterelnök ugyanakkor kijelentette: a kormány nem zsarolható, függetlenek vagyunk. – 2010 után a gazdasági válság kezelésével, majd az energiaszolgáltatók, a bankok egy részének és a német kézben lévő sajtó egy részének nemzeti kézbe vételével a kormány zsarolhatósága megszűnt – fejtette ki Orbán Viktor. – Ha nincs nemzeti kézben lévő média, és pénzügyileg egy ország zsarolható, akkor nem tud független lenni – mondta a miniszterelnök. A választás tétje ezért az, hogy független vagy zsarolható kormány jön létre a választások után.

Egy zsarolható kormány fel fogja adni a nemzeti függetlenséget, és bevándorlóországgá engedi alakítani Magyarországot – hangsúlyozta Orbán Viktor. Az ellenzékről azt mondta, hogy több gazdasági és külföldi érdekcsoport kezében van. Egy külföldi államférfit idézve úgy fogalmazott: a reménytelenség gyűlöletet szít, az ellenzéktől gyűlöletre és gyűlöletkampányra lehet számítani.

Fotó: MTI

Orbán Viktor szerint az ellenzék csak gyűlöletkampányra alkalmas, csak ennyi a mondanivalójuk. – Persze ennek a kampánynak oka van: azért akarnak levadászni minket, mert útjában állunk azoknak, akik bevándorlóországot akarnak csinálni Magyarországból és bevándorlókontinenst Európából – mondta a miniszterelnök. Úgy fogalmazott, hogy egy külföldről irányított lejáratókampány zajlik a kormánypártok ellen. Ehhez nemzetközi intézmények és külföldi újságok is asszisztálnak. Olyan érdekcsoportok fizetik és finanszírozzák őket, akiknek várományuk van, ha kormányváltást tudnak elérni.

– A külföldi energiacégek vissza akarják kapni a csökkentett rezsi miatt elvesztett profitot, a bankok vissza akarják kapni a bank­adót, a nemzetközi baloldal pedig Soros és Brüsszel segítségével ránk akarja kényszeríteni a migránsokat. Ráadásul nem is olyan sokára, már idén nyáron, ahogy ezt a belga miniszterelnök óvatlanul kifecsegte – emlékeztetett Orbán Viktor. Ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy nem vagyunk egyedül. Létrehoztuk a közép-európai országok erős szövetségét, a V4-ket, egyetértünk a szomszédainkkal, Szerbiával és Romániával is, vannak már szövetségeseink Bécsben és még nálunk is elkötelezettebb keresztény kormány alakult Bajorországban.

– Ráadásul a nagyhatalmi központokban, Washingtonban, Pekingben, Moszkvában is a kormányok barátilag tekintenek Magyarországra – hangsúlyozta a miniszterelnök.

Az ülés előtt Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője sajtótájékoztatóján azt mondta: nagy valószínűséggel a Stop Soros törvénycsomag támogatása mellett foglalnak állást a Fidesz és a KDNP országgyűlési képviselőcsoportjai, emellett a törvénycsomaghoz kapcsolódó eljárást és a módosító indítványokat is megtárgyalják.

– Kulcsfontosságú lesz a következő három-négy hónap a migráció ügyében, hiszen az ENSZ jelentése és a migrációs paktumának alapvető tételei minden szempontból szemben állnak azzal, amit a kormánypártok a bevándorlásról mondanak és gondolnak – jelentette ki a politikus. Hozzátette: a javaslat pozitívumként tünteti fel a migrációt és legális útvonalak létesítését javasolja, ám ezt a Fidesz és a KDNP veszélyesnek gondolja.

„Magabiztosan, de szerényen készülünk a választásra” 

Fotós: Havran Zoltán

– A tárgyalásokon a magyar kormány egyelőre részt vesz, és azért küzd, hogy ez a javaslat alapvetően megváltozzon – közölte a nagyobbik kormánypárt képviselőcsoportjának a vezetője. Gulyás Gergely arra is felhívta a figyelmet, hogy a belga miniszterelnök a napokban nyíltan megfenyegette a visegrádi államokat, hogy fogadják el a felső korlát nélküli betelepítési kvótát. – Júniusig az Európai Tanács mindenképpen döntésre szeretné vinni ezt a kérdést – tette hozzá. Emlékeztetett: vannak olyan országok, köztük a Benelux és a skandináv államok, amelyek egy kizárólag konszenzussal elfogadható döntést egyszerű többségi alapon is szívesen meghoznának.

A választási kampány közeledtére utalva hangsúlyozta: összességében is értékelni kívánják az elmúlt időszakot. – Akár 2010-től, akár 2014-től értékeljük Magyarországot, fontos előrelépéseket sikerült elérni számtalan kulcsfontosságú területen. Szerényen, de magabiztosan várhatjuk a választásokon való megméretést is – fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője.

Újabb tisztújítások voltak a polgáriak házatáján

Nemrég több polgári alapszervezetben is tisztújjítási közgyűléseket tartottak.

A 2016-ban megválasztott tisztségviselőket az alapszervezetekben történt változások, vagy az alapszabály szerinti időszak lejártával tisztújításokat kell tartani. Igy a magyargorbói, a szamosújvári valamint az egeresi alapszervezetekben megtartották az idei közgyűléseket. A régi vezetők bemutatták az eddigi tevékenységüket és az idei év terveiről is tartottak beszámolókat.

Ugyanakkor a megyei közgyűlésre is megválasztották a küldötteiket, akik majd ott képviselik őket.

Magyargobói alapszervezet a László György személyét tartották érdemesnek, hogy a megyei közgyűlésen az érdeküket képviselje.

A szamosújvári alapszervezet a Tasnádi Zsolt-ot választotta meg. Az egeresi alapszervezet viszont a Vincze János urat választotta meg.

A széki polgári csapat már a tavaly megválasztotta az új vezetőséget igy azoknak nem kell választásokat tartaniuk.

A többi alapszervezetnél is meg kell tartani a választásokat, még  a megyei tisztújjitó közgyűlés előtt, de eddig még csak 4 alapszervezet jelezte, hogy már kitűzték a dátumokat.

A megyei szervezési alelnök jelezte, hogy elkészült a megyei beszámoló is amiben az eltelt időszakban elvégzett.munkát mutatják majd be. Zöld Sára

Labanino Rafael: Demokrácia-e még Magyarország?

Az alábbi cikket olvasva megfordulhat az olvasó fejében, hogy miért is tették közre? De hamar észrevehető, hogy a cikkíró kedvelt a Transindex gárdájának és akármit is írhatna, azt megjelentetik .

Ha olvassuk az előbb megjelentetteket látható, hogy elég sok helyen a hivatkozásai nem első kézből valók és nem is mindig éppen a legmegfelelőbb helyről származók.

Az összes igazolásként felhozott források inkább csak a tájékozottság hiányát mutatják mint a valós tények igazolását.

Érdemére legyen elismerve, hogy azért közreadott más forrást is, nemcsak Soros-közelieket, ahol egyáltalán nem az olvasható, amit más forrás százalékos eltérései, lásd az: "amerikai, konzervatív, szabad piac párti Heritage Foundation gazdasági szabadság indexében összeségében Magyarország nem rontott: 2009-ben 66,8, míg 2018-ban 66,7 a pontszám". Ezzel ellentétben  a Soros-közeliek szerint demokrácia-romlásnak tulajdonitják azt, hogy a Magyarország  az 56-ik helyre lett kategorizálva és "a „teljes demokrácia” kategóriából a „törékeny, hibás demokrácia” kategóriába került"

Igaz ugyan hogy vannak utalások, hogy az értékelésre vett infók nem a hivatalos forrásokból származnak.

Van egy másik dolog is amit nem nagyon lehet értelmezni: Már a cikk cimében is olvashattuk, hogy az van írva, hogy demokrácia-e az ország. Nos szerintünk nem igen lehet egy ország "demokrácia"...

De ha azt írták volna, hogy "demokrácia van-e Magyarországon" akkor elfogadhatóbb lenne... Ezt csak, azért jegyeztük meg, mert a cikkíró is "a demokratikus beágyazottság modelljéről" cikkezik, amit alkalmaznak egy országban, attól még nem lessz demokrácia egyik ország sem.

Az is értékelendő, hogy a cikkíró leírja, hogy a demokrácia-romlás nem 2010-től kezdődött, hanem már a Gyurcsány-kormánytól, amikor is 0,5 pontot romlott, alig 3 év alatt.

A forrásként felhozott BTI index azt mutatja, hogy "az „illiberális demokrácia”modell nem jobb, hanem rosszabb minőségű kormányzáshoz vezet már középtávon is" Nos, ebben nincs semmi kivetni való ha nem vagy liberális...

Lehetne részletenként is elemezni mit is értenek azok a "tudósok" akikre hivatkozik a cikkíró, azon a 4 alaptételen, mert szerintünk szinte egyiket sem lehet felfedezni a mostani kormányzás ideje alatt. Még ha a ballibbes ellenzék ezt szajkózza ide s tova nyolc éve... HZ.
http://welemeny.transindex.ro/?cikk=27095

Egyre több intézet jelzi a magyar demokrácia romlását? De mikortól nem demokratikus egy állam? Magyarországgal példálózva bemutatjuk A magyar demokrácia drasztikus romlását minden erre vonatkozó nemzetközi kutatás évek óta jelzi. Két hete egy vezető amerikai kutatóintézet legújabb globális jelentése foglalkozott kiemelt helyen Magyarországgal, mint az egyik legaggasztóbb példával a világon. Egy vezető brit gazdasági és közpolitikai tanácsadó cég január végén közölt, éves elemzése szerint pedig Magyarország a sajtószabadság területén ért újabb mélypontra. A Transindexen is megjelent a hír, hogy a világ talán legmeghatározóbb, a politikai szabadságjogok megvalósulását és a demokráciák minőségét vizsgáló civil szervezete, a Freedom House legújabb jelentése a magyar demokráciát értékelte a legrosszabbnak az Európai Unióból. Január 31-én pedig a The Economist Intelligence Unit – a londoni székhelyű The Economist Group vállalatcsoport globális gazdasági és közpolitikai tanácsadó és elemző cége, amelyhez a világ vezető gazdasági hetilapja, a The Economist is tartozik – éves, a demokratikus értékek globális helyzetét vizsgáló jelentése „nagyrészt nem szabad” minősítést adott a magyar sajtónak, és a demokrácia állapotának értékelésén is rontott. Az ember hajlamos az ilyen híreket attól függően megítélni, hogy szimpatizál-e az éppen regnáló kormánnyal vagy sem. Így most sok baloldali elégedetten csettint, hogy végre más is látja, hogy Budapesten diktatúra épül, míg a jobboldaliak „balliberális ármányt”, esetleg a lassan 90 éves Soros Györgyöt, de legjobb esetben is tájékozatlan, a jobboldali törekvésekkel szemben elfogult liberálisok előítéleteit látják az ilyen jelentések mögött. Két dolgot ezért érdemes már a cikk elején leszögezni: mind a Freedom House, mind a The Economist Intelligence Unit szerint Magyarország egyelőre még demokrácia, de a demokrácia minőségének romlását a több intézményt és szabadságjogot évről évre módszeresen vizsgáló jelentések már több, mint 10 éve jelzik. Lehet-e egyáltalán „tárgyilagosan” mérni a demokrácia minőségét vagy az ilyen jelentések szükségszerűen elfogultak? Mit mérnek, amikor a demokrácia minőségét mérik?

A demokratikus beágyazottság modellje

A 2012-ben elhunyt argentin társadalomtudós, Guillermo O’Donnel, az amerikai Notre Dame egyetem professzora, aki a demokratizálódás egyik vezető kutatója volt, dolgozta ki a horizontális elszámoltathatóság elméletét. A horizontális elszámoltathatóság nagyjából a fékek és ellensúlyok rendszerét jelenti, vagyis azt fejezi ki, hogy mennyire képes egy adott intézményrendszer a joguralom rendszerszintű érvényesítésére.

Egy demokráciában egy kormány és egy parlamenti többség nem kap biankó csekket.

Vagyis nem tehet azt, amit akar, nem áll felette a törvényeknek, az alkotmánynak.

Hatalmát a független bíróságok, egy alkotmánybíróság, de más intézmények, adott ügyekben akár egyes hatóságok is korlátozzák.

A horizontális elszámoltathatóság és a vertikális elszámoltathatóság, amelynek két legfontosabb intézménye, a választások és népszavazások mellett idesorolják még az állampolgári tiltakozás minden fajtáját, de a sajtószabadságot is – kiegészítik egymást.

A hatalom kontrolljának két fő szintje nem hierarchikus viszonyban, hanem kölcsönhatásban áll egymással: a horizontális elszámoltathatóság nem létezhet vertikális nélkül, azonban a vertikális teljesen kiüresedhet és végső esetben részlegesen vagy teljesen ellehetetlenülhet a horizontális nélkül.

Wolfgang Merkel a már említett 2004-es cikkében a demokrácia beágyazottságának fontosságát hangsúlyozza.

A modell szerint a választási rendszer, a vertikális elszámoltathatóság legfőbb intézménye, a demokrácia központi eleme, ez azonban négy további egymással és vele kölcsönhatásban álló alrendszerbe ágyazódik be. Ezek a polgári szabadságjogok, a politikai szabadságjogok, a horizontális elszámoltathatóság, valamint a kormányzásra való tényleges képesség (azaz mennyiben van a tényleges törvényhozási, és kormányzati hatalom a demokratikusan megválasztott képviselőknél).

Mit mérnek pontosan a Freedom House jelentései?

A Freedom House egy amerikai civil szervezet, amely a világ legjelentősebb a politikai és polgári szabadságjogok felett őrködő kutatóintézete.

1941-ben alapították New Yorkban Franklin Delano Roosevelt elnök aktív támogatásával mind a demokratákhoz, mind a republikánusokhoz közel álló újságírók, tudósok, volt kormánytagok és politikusok.

A Freedom House azóta is megőrizte ezt a „kétpárti” jellegét.

Az amerikai politikai és tudományos életben általánosan elismerésnek örvend és komoly súlya van.

A szervezet egyik első vezetője például Wendell Willkie a Republikánus párt 1940-es elnökjelöltje volt.

A Freedom House nem részesül semmilyen állami támogatásban, kizárólag céges és magánadományokból működik. A szervezet pénzügyi jelentései honlapjáról letölthetők.

A Freedom House legnagyobb szponzora a Google, és a főbb támogatói között olyan cégeket találunk, mint a Disney, a Ford vagy a Facebook. Módszertan

A szervezet Freedom in the World (szabadság a világban) jelentése a legtöbbet hivatkozott demokrácia index a világon. A 2018-as Freedom in the World jelentést több mint 100 elemző és több mint 30 külsős tanácsadó készítette. A jelentéseken dolgozó elemzők sajtóelemzéssel, tudományos cikkek, civil szervezetek jelentései, helyi szakértőkkel való kapcsolatok, és természetesen az adott országban végzett, helyszíni kutatás alapján készítik el éves jelentéseiket.

A Freedom in the World-öt rendszeres, külsős szakértők által végzett módszertani felülvizsgálatoknak is alávetik, legutóbb éppen 2016-2017-ben. A Freedom in the World jelentésben minden országot (és vitatott jogállású területet, mint például Ciszjordánia vagy Nyugat-Szahara) 2 kategória, a politikai szabadságjogok és a polgári szabadságjogok alapján értékelnek.

A politikai szabadságjogok három nagyobb alkategóriára, a választási eljárásra, a politikai pluralizmusra és részvételre, valamint kormányzati működésre osztják (ezek összesen 10 politikai területet foglalnak össze).

A polgári szabadságjogokat 4 nagyobb alkategóriára, a szólás- és vallás-, illetve a nem vallásos meggyőződések szabadságára, az egyesülési és szervezeti szabadságra, a jogállamiságra, és a személyi szabadságra és egyéni jogokra osztják (ezek összesen 15 polgári szabadságjogi területet foglalnak össze).

Az összes területet 4 pontos skálán értékelik, így a politikai szabadságjogokra összesen 40 pont, míg a polgári szabadságjogokra összesen 60 pont adható (tehát a teljes index 100 pontos).

A legtöbbet hivatkozott „Freedom Rating”, azaz szabadság besorolás 7 pontos skálája az összesen 7 nagy alkategória (az előbb említett három politikai és négy polgári) átlagából tevődik össze: egy ország 1 és 2.5 pont között szabad, 3 és 5 pont között félszabad, míg 5.5 és 7 pont között nem szabad minősítést kap.

A szabad és félszabad országok általában mind demokráciák. Csakhogy a félszabad országokban a polgári és politikai szabadságjogok erősen korlátozottan érvényesülnek csak, így legfeljebb választási demokráciáról és nem liberális demokráciáról beszélhetünk.

A választási demokráciákban formálisan teljesülnek a demokrácia alapfeltételei (mint a szabad választások), de a hatalom ellenőrzése korlátozottan érvényesül csak, és a kormányok a hatalmat sokszor nem a jogállami és demokratikus normáknak megfelelően gyakorolják. Ezeket az országokat általában különböző fokú önkényeskedés, a kritikus polgárokkal és szervezetekkel, illetve az ellenzékkel szembeni kormányzati és hatósági fellépés, ebből következően rendszerszintű korrupció, illetve rossz minőségű szakpolitikaalkotás jellemzi (hiszen a döntések általában egy szűk kör ideológiai és/vagy anyagi érdekei mentén történnek, nincs hatékony érdekegyeztetés, és a hatalom jogi, hatósági, szakmai kontrollja is csak erősen korlátozottan érvényesül).

A 2018-as Freedom in the World jelentés szerint a szabadságjogok az egész világon veszélyben vannak.

A szervezet jelentései immár 12-ik éve mutatják ki a szabadságjogok és a demokrácia globálisan visszaszorulását.

Azonban az általános romlás között Magyarországon az egyik legrosszabb a helyzet: a Freedom House éves jelentései szerint az elmúlt évtizedben a világon Magyarország Nicaraguával holtversenyben -20 ponttal a tizedik legtöbbet rontó ország a politikai és polgári szabadságjogok területén, a szabad besorolású országok között pedig messze az első.

Így értelemszerűen a régióban is Magyarországon romlott a legtöbbet a demokrácia minősége.

A Freedom House a 2016-os értékekhez képest 4 pontot rontott Magyarország összpontszámán 2017-ben.

Az okok között a civil szervezetek ellen hozott törvényeket, megfélemlítő kormányzati retorikát, és a közmédiában és a Fidesz-közeli sajtóban (ami már országos médiumok nagyobb részét és szinte a teljes vidéki magyar sajtót jelenti) az ellenzék elleni lejárató kampányokat emelték ki.

A magyar sajtó a 2017-es Freedom in the World jelentés szerint például már csak részben szabad.

A politikai szabadságjogok is már a részben szabad kategóriába csúsztak vissza 3 ponttal, és a polgári szabadságjogok is 2,5 ponttal idén még épphogy szabad minősítést kaptak, de jövőre borítékolható a leminősítés ebben is.

A Fidesz a választási kampány részeként már „társadalmi vitára” bocsátotta ugyanis legújabb civilek elleni törvénycsomagját, amivel tevékenységi körüktől függetlenül teljesen ellehetetleníthet rengeteg civil szervezetet (részletek itt).

Freedom House – Nations in Transit. Módszertan

A Freedom House Nations in Transit (nemzetek „átalakulóban”) a szervezet 29 volt kommunista országot vizsgáló éves jelentése. Itt hét terület értékeléséből áll össze az összpontszám: a választási eljárás tisztasága, az országos kormányzás demokratikus és jogállami jellege, az önkormányzatiság megvalósulása, a bíróságok függetlensége, a sajtószabadság mértéke, a korrupciós folyamatok, és a civil társadalom helyzete. Minden területet egy 7 pontos skálán értékelnek, ahol 1 a legmagasabb demokratikus és jogállami sztenderdnek, míg 7 a demokratikus fejlődés legalacsonyabb szintjének felel meg.

Egy terület 1 és 3 pont között felel meg többé-kevésbé a demokratikus sztenderdeknek.

A hét terület értékelésének átlaga adja a demokrácia pontszámot: 1 és 3 közötti átlag stabil demokráciát jelent, 3 és 4 pont közötti átlag félig konszolidált demokráciát, 4 és 5 pont közötti átlag a demokrácia és a tekintélyelvű rezsim közötti átmeneti, hibrid rezsimet takar, az 5 és 6 pont közötti átlag félig konszolidálódott tekintélyelvű rezsimet, míg a 6 és a 7 pont közötti átlag stabil tekintélyelvű rezsimet jelent.

Az értékelések negyed pontonként változnak.

Egy fél pontos változás már jelentős eseményt jelez az adott területen. Az éves jelentés és az értékelések négy lépésben készülnek el: az egyes országjelentések szerzői már az elemzésükben előzetes pontszámokat adnak minden területnek, amelyeket minden egyes esetben alaposan alá kell támasztaniuk bizonyítékokkal.

Ezeket a jelentéseket elküldik több külsős szakértőnek, akik véleményezik, mind az elemzést, mind a pontszámokat és az azok alapját képező adatokat, érveket. Majd egy kétnapos találkozón a Freedom House tudományos tanácsadó bizottsága megvitatja az összes értékelést. A jelentések szerzőinek ezután lehetőségük van vitatni az olyan változtatásokat, amelyek több mint 0.5 ponttal térnek el az eredeti értékeléstől.

Magyarország 2000-ben Lengyelország után a második legmagasabban értékelt demokrácia volt a régióban.

2017-ben a magyar demokrácia az EU-hoz 2004-es és 2007-es bővítési körben csatlakozott országok között a legrosszabb értékelést kapta (Lengyelország értékelése is folyamatosan zuhan, itt írtunk Lengyelország válságáról). Látszik, hogy a magyar demokrácia romlása a Nations in Transit jelentések szerint folyamatos volt az elmúlt majd’ 20 évben.

A demokrácia minőségének romlása a baloldali-liberális kormányok alatt is jelentős mértékű volt, 2005 és 2009 között például 1,96-ról 2,29-re csökkent a demokrácia index átlaga.

Korrupcióban 2005-ben, vagyis már Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatt lépte át Magyarország a bűvös 3 pontot, azaz a jelentés szerint mértéke nem felelt meg többé annak, ami egy stabil demokráciában még „elfogadható”.

De az is világos, hogy a romlás 2010 óta egyre rohamosabb és már minden területre kiterjed.

A 2017-es a Nations in Transit szerint már csak a magyar civil társadalom „fér bele” a demokratikus sztenderdekbe (és nem a kormányzati intézkedések miatt, hanem azok ellenére), de 2016-hoz képest rontottak 0.25 pontot, így már csak egy „leértékeléstől” áll az is, hogy a 3 pontos határt elérje.

Az országos kormányzat, a sajtószabadság, és a korrupció mértéke a Freedom House szerint már egyenesen a demokrácia és a tekintélyelvű rendszerek közötti hibrid rezsimek (ilyen Ukrajna, Koszovó vagy Macedónia) szintjének felel csak meg.

Mivel indokolja a jelentés ezeket a lesújtó értékeléseket?

A 2017-es jelentés 2016-os adatokon, eseményeken alapul. A nemzeti demokratikus kormányzás 4-ről 4.25-re rontották a kormányzat egyre erőteljesebb hatalomkoncentrációja, illetve a kormánypártok a politikai és a gazdasági rendszer felett gyakorolt teljes kontrollja miatt.

A választási eljárást 2,75-ről 3-ra rontották mert Kubatov Gábor, Fidesz pártigazgató és Fradi elnökhöz köthető verőlegények fizikailag akadályozták meg, hogy egy MSZP-s képviselő egy népszavazási kérdést adhasson le (ezért egyiküket sem vonták azóta sem felelősségre pedig mindegyikükről több tévétársaság is kiváló felvételeket közölt, és a sajtó hamar kiderítette mindegyikük nevét és elérhetőségeit, miközben ellenzéki és civil aktivisták ellen akár már erőszakmentes polgári engedetlenségi akciók, például egy ülősztrájk miatt is a rendőrség a törvény teljes szigorával jár el), valamint az ún. „kvótanépszavazás” miatt, aminek a félrevezető és gyűlöletkeltő állításokkal teli kampányára a kormányzat milliárdokat költött el.

Az érvénytelen népszavazáson született eredményt a kormány a „nép akarataként” értékelte annak ellenére, hogy a választópolgárok kevesebb, mint 41,5 százaléka adott le érvényes szavazatot (az összes szavazat 6,17 százalékát szándékosan érvénytelenül adták le).

A civil társadalom értékelését 2,5-ről 2,75-re rontották a civilek elleni erősödő kormányzati kirohanások és hatósági, rendőrségi fellépések, valamint „kiszervezett” erőszak miatt (a budapesti Városliget beépítése ellen békésen tiltakozó aktivistákkal szemben például a tétlenül figyelő rendőrök szeme láttára léptek fel erőszakosan „biztonságiak”).

A sajtó függetlenségének értékelését 3,75-ről 4,25-re rontották az egyre erősödő kormányzati beavatkozás miatt a médiapiacon. A magyar sajtó egyre jelentősebb részét vásárolják fel és teszik központi irányítású, a kormánypártokat kritikátlanul támogató propagandakiadványokká kormányközeli vállalkozók, mindezt gyakran állami bankok nyújtotta hitelekből.

Az állam és állami cégek pedig egyre agresszívabban voltak jelen a hirdetési piacon is, a hirdetéseik szinte teljes egészét kizárólag a kormányhoz közeli sajtóban elköltve (így a piacról csak a független média kénytelen élni).

2016 egyik legkomolyabb fejleménye a Népszabadság bezárása volt, miután a korábbi tulajdonosa eladta a felcsúti polgármester, a felcsúti futball akadémia vezetője, volt gázszerelő, és Orbán Viktor gyerekkori barátja, a 2010 óta legsikeresebb magyar vállalkozó, a néhány év alatt a semmiből milliárdossá vált Mészáros Lőrinc tulajdonában lévő Mediaworksnek. A Népszabadság nem csak a legnagyobb példányszámú politikai napilap volt, hanem a legkomolyabb oknyomozó műhely is, amelynek anyagait más médiumok, például a legnézettebb tévéhíradó, az RTL Klub híradója is gyakran átvette (ez már a baloldali kormányok alatt is így volt). A Mediaworks 2016-ban megszerezte szinte a teljes vidéki nyomtatott sajtót is, a hozzátartozó, a helyi hírek miatt igen látogatott honlapokkal együtt.

A szerkesztőségekben azonnal tisztogatásokat hajtottak végre. A korrupció értékelését 4-ről 4,5-re rontották a kormányzathoz közel álló vállalkozók, sőt vezető kormánypárti politikusok és családtagjaikat érintő egyre intézményesültebb és teljesen büntetlenül űzött korrupció miatt.

A már említett Mészáros Lőrinc például nem tud annyi közpénzt elnyerni, hogy abból bármilyen vizsgálat szülessen. Idén például már január 18-ára több mint 100 milliárd forint közpénzt nyertek el cégei. Nem csak a Freedom House jelentései szerint van válságban a magyar demokrácia

The Economist Intelligence Unit A The Economist Intelligence Unit a világ egyik legfontosabb gazdasági és közpolitikai elemző cége, amelynek elemzéseit, jelentéseit, adatait világcégek és kormányok sora használja. A cég ahhoz a vállaltcsoporthoz tartozik, amely a világ talán legbefolyásosabb gazdasági hetilapját, a londoni székhelyű The Economistot is kiadja.

A január végén közölt, a demokrácia és a sajtószabadság helyzetét vizsgáló, éves jelentésük szerint Magyarországon 2017-ben tovább romlott a demokrácia, kevésbé érvényesülnek a szabadságjogok.

A The Economist Intelligence Unit demokrácia indexét 5 terület értékelésének átlaga alapján számítják ki: választási eljárás és pluralizmus, kormányzati működés, politikai részvétel, politikai kultúra és polgári szabadságjogok. Mindegyik területet egy 10 pontos skálán értékelik.

2006 óta Magyarország összesen több mint 1 pontot rontott, 7,53-ról 6,64-re, ezzel Lesothóval holtversenyben áll az 56-ik helyen, és a „teljes demokrácia” kategóriából a „törékeny, hibás demokrácia” kategóriába került (ebbe tartozik a régió összes országa, és az EU tagállamok fele).

A The Economist Intelligence Unit demokrácia indexe szerint Magyarország nem sereghajtó a régióban, de az új EU tagállamok közül csak Románia (és a 2011-ben csatlakozott Horvátország) múlja alul. A sajtószabadság index szerint azonban Magyarország Lengyelországgal együtt „nagyrészt nem szabad” minősítést kapott (mindössze 6 ponttal a 10-es skálán), így a két ország 71-ik helyen áll a világon. Itt Románia jobban teljesít 8 ponttal, 31-ik helyezéssel és „részben szabad” minősítéssel.

A The Economist Intelligence Unit indoklásában is a kormányzat média feletti kontrollját, kormányközeli üzletemberek általi felvásárlását, és a Népszabadság megszüntetését említi.

Bertelsmann Stiftung – Bertelsmann Transformation Index

A német Bertelsmann Stiftung az egyik legnagyobb német magánalapítvány, amelyet a Bertlesmann Group vállalatcsoport második világháború utáni vezetője, Reinhard Mohn alapított 1977-ben (és amely 1993-tól a Bertelsmann Group többségi tulajdonosa is, de a vállalat működésébe nem szólhat bele, ahogy a vállalt sem az alapítványéba).

A Bertlesmann egy könyvkiadóból a világ egyik legnagyobb média és szolgáltatóipari vállalata lett: hozzá tartozik vagy többségi részesedést birtokol többek között olyan vállalatokban, mint az európai televízió óriás RTL csoport, a világ legnagyobb könyvkiadója, a Penguin Random House vagy a szolgáltatóipari multi Arvato, amely Románia több városában is sok embert foglalkoztat (call centerek, back office tevékenységek nemzetközi vállalatok számára).

A Bertelsmann Stiftung tevékenysége oktatási, fejlesztéspolitikai területekre is kiterjed, célkitűzése a demokrácia, a jó kormányzás erősítése, és elkötelezett az európai integráció mellett.

A Bertelsmann Transformation Index (BTI) 129 fejlődő és átalakuló (volt kommunista) országot vizsgál 2006 óta kétévente. A BTI két összetett indexet ad ki: ún. „status index” nem csak a demokrácia intézményi feltételeit vizsgálja, hanem a gazdasági átalakulást is vizsgálja, de a „szociális piacgazdaság” sztenderdjei szerint, tehát a szociális védőhálót, a szociálpolitikát is figyelembe veszi.

Az ún. „management index” pedig lényegében a kormányzati működés hatékonyságát méri. A status index összesen 5 politikai (államiság, politikai részvétel, jogállamiság, a demokratikus intézmények stabilitása, politikai és szociális integráció, amelyek 18 területet foglalnak magukban) és 7 gazdasági (szocioökonómiai fejlettség, a piac és verseny fejlettsége, valuta és árstabilitás, a magántulajdon védelme, jóléti rendszer, gazdasági teljesítmény, fenntarthatóság, amelyek 14 indikátort tartalmaznak) kritériumot foglal össze.

A management index 5 kritériumot foglal össze, amelyek figyelembe veszik az ország adottságait, gazdasági helyzetét, fejlettségi szintjét, és ennek tükrében mérik a kormányzásra való képességet, a források felhasználásának hatékonyságát, a konszenzus építésre való képességet, és a nemzetközi együttműködés képességét (külső források felhasználását, hitelességet, a regionális együttműködésekben való részvételt).

Az egyes területek indikátorai között sok „mérhető”, számszerűsíthető is található, hogy ezzel is csökkentsék a szubjektivitást és növeljék a különböző országok és régiók adatainak összevethetőségét.
De alapvetően a BTI is ugyanúgy kvalitatív országjelentéseken alapul, mint a már szemlézett indexek. Ezért a BTI országjelentései és értékelései is egy több lépcsős, nyílt és többszörösen visszacsatolt és ellenőrzött folyamat során készülnek. Azért rendkívül érdekes a BTI, mert megmutatja, hogy az „illiberális demokrácia”, amely modellt Orbán Viktor saját szavai szerint vezetésével Magyarország követ, nem jobb, hanem rosszabb minőségű kormányzáshoz vezet már középtávon is. A demokratikus és gazdasági teljesítményt mutató status index alakulása látható 2006 és 2016 között. Jól látszik, hogy a kormányzás hatékonyságát és minőségét mérő management index együtt esik a demokratikus minőség és a gazdaság- és szociálpolitika romlásával.

Már 2006 és 2010 között is jelentős az esés, de 2010 után drasztikus a zuhanás mértéke. Ezt más kutatások is alátámasztják.

Egy idén januárban megjelent, a magyar állam és üzleti szféra viszonyát vizsgáló kutatás kiválóan mutatja be, miért is rendkívül káros, ha a politikai hatalom és az állami intézményrendszer kisajátításával az állami vezetők, barátaik, üzleti partnereik és családtagjaik büntetlenül használhatják fel az államot és a törvényhozást saját céljaikra.

Sallai Dorottya, a greenwichi egyetem és Gerhard Schnyder, a loughboroughi egyetem kutatója 22 magyar nagyvállalati vezetővel (ezek közül 8 állami cég vezetőjével), és 27 külföldi cég magyarországi topmenedzserével, illetve még 11, a nagyvállalati és állami közegben jártas szereplővel készítettek interjúkat – ismertette a kutatást a G7. A cégvezetők szerint Magyarországon 2010 óta rendszerszintű – tehát nem egy-egy esetben, hanem szabályszerű – probléma, hogy magánszereplők politikai kapcsolataikon keresztül az államot használva érvényesítik saját érdekeiket a magángazdaságban. Ennek egyik legfőbb módszere a kiszemelt területen testre szabott, számukra kedvező, a többi piaci szereplőt azonban ellehetetlenítő, hátrányba hozó törvényi és szabályozási változtatások. Egy másik eszköze, hogy egyes vállalatokat újraállamosítsanak, majd feltőkésítve, áron alul adják el baráti üzletembereknek, érdekcsoportoknak.

De az ún. kikényszerített kivásárlásoktól sem riadnak vissza, amely során vállaltok vagy egész szektorok kerülnek úgy „baráti” kézbe, hogy az eredeti tulajdonosokat egész egyszerűen megzsarolják (az állammal a hátunk mögött nem nehéz másokat meggyőzni arról, hogy inkább akár jelentős veszteséggel, de adják el annak, akinek kell a cégüket, különben csődöt, hatósági eljárásokat stb. kockáztatnak). A szerzők szerint mindez egy igen kompetens, hatékony közigazgatás megszállásán keresztül történik. A hatalom közelében több akár egymással is küzdő klán áll.

A sokáig a régióban az egy főre jutó legtöbb külföldi működő tőkét vonzó magyar fejlesztő államból így lesz klán állam, ami azonban az állami kapacitások, vagyis a hatékony, szakszerű államigazgatás folyamatos rombolásával jár együtt. Az üzleti élet kiszámíthatatlanná válik, ami a beruházások, a hosszú távú tervezés legnagyobb ellensége. Egyes cégvezetők arra panaszkodtak, hogy olyan üzleteket kötnek meg, amiket egyébként nem kötnének meg, olyan embereket alkalmaznak, akiket egyébként nem alkalmaznának. Elkötelezetten jobboldali kutatóintézetek szerint sincs minden rendben Magyarországon.

A baloldali vagy akár Soros György melletti szimpátiával nem vádolható, amerikai, konzervatív, szabad piac párti Heritage Foundation gazdasági szabadság indexében összeségében Magyarország nem rontott: 2009-ben 66,8, míg 2018-ban 66,7 a pontszám.

A magántulajdon védelmében, és a kormányzati korrupció mértékét mérő „kormányzati integritás” kategóriákban azonban drasztikus változásokat jelez a Heritage Foundation: míg 2009-ben a magántulajdon védelmében még 70 ponton állt Magyarország, 2018-ban már csak 57,6 ponton, a korrupcióban pedig az eredetileg sem túl fényes 51-ről 36,4-re esett vissza az ország értékelése.

Ezeket főleg az adócsökkentések, a kereskedelmi nyitottság, a gazdasági ügyekben az alapítvány szerint hatékonyabb bírósági működés ellensúlyozzák.

A szintén az amerikai jobboldalhoz köthető Cato Intézet az emberi és polgári jogok, a jogállamiság érvényesülését, illetve a gazdasági szabadságot mérő emberi szabadság indexe (Human Freedom Index) szerint Magyarország 2010 és 2015 között a 28-ról a 44-ik helyre csúszott vissza a világ országainak rangsorában.

Demokrácia-e még Magyarország?

A rövid válasz, hogy igen, de egyre romló minőségű. A jogállami intézményrendszer minden területen folyamatosan és erőteljesen erodálódik.

A félreértések elkerülése végett, akárki akármit is gondoljon róla a bevándorlás ellenzése, a nemzeti önrendelkezés növelése, az EU szorosabb integrációjának ellenzése, a hazai vállalkozások helyzetbe hozása, a jóléti juttatások visszavágása és helyette a magasabb keresetűek adócsökkentésekkel való támogatása vagy a határon túli magyarság kiemelt támogatása mind legitim politikai célok.

A probléma tehát nem azzal van, hogy a kormány jobboldali politikát folytat, hanem hogy a politikai céljait akár szakmai alapon is kritizálókat ellenségnek, külföldi ügynöknek nyilvánítja, és az ellehetetlenítésükre még törvényeket is hoz.

Mint az utóbbi hetekben kiderült, akár olyan civil szervezetek válhatnak egyik pillanatról a másikra ellenséggé, amelyek az állam aktív partnerei és amelyek tevékenységéhez a kormány komoly forrásokat is biztosított.

A hazai vállalkozók helyzetbe hozása sem egyenlő az elszabadult korrupcióval és a korrupciót feltáró civilek, ellenzékiek és újságírók üldözésével.

A legújabb korrupciós botrány – mármint a kormánypárti sajtón és a közmédián kívül, mert ott erről nem tudósítanak – egyenesen Orbán Viktor vejét érinti.

Az EU csalás elleni hivatala több, mint 10 milliárd forintnyi (43,7 millió euró) támogatás visszakövetelésére tett javaslatot az Európai Bizottságnak, és jelentésében bűnszervezetben elkövetett csalásról is szó van.

Ahogy az sem baj, hogy egy kormánypárt választást akar nyerni, az viszont már nagyon is problémás, ha az ellenzék ellehetetlenítésére hoz választási törvényt (egyedül, minden más szereplőt kizárva), és a körzeteket úgy szabja át, hogy azokban ő szavazói legyenek többségben, míg az ellenzéki szavazók szépen több körzetben oszlanak meg (Szlovákiában és Romániában is próbálkoznak pont így megosztani az etnikai magyar területeket, így a szavazókat is, időről időre közigazgatási átalakítások címén nacionalista kormányok).

Vagy hogy az állam minden erőforrását bedobva a kormány folytat több tízmilliárdos pártpolitikai kampányokat, alakítja át a média és hirdetési piacot, míg a többi politikai párt ezeknek a forrásoknak a töredékből kénytelen, szigorú törvényi korlátok között kampányolni.

Nem tartom meggyőzőnek azokat az érveket, hogy a Fidesz minderre felhatalmazást kapott a választóktól. Egyrészt a Fidesz nem kampányolt azzal, hogy győzelme esetén 1 év alatt felszámolja az 1989-ben kikiáltott Harmadik Magyar Köztársaságot. Soha nem kért a közjogi átalakításokra semmilyen választói felhatalmazást.

Másrészt azt se feledjük, hogy a Fidesz legnagyobb, 2010-es győzelme nem volt nagyobb az MSZP-SZDSZ 2006-os győzelménél. Csakis a választási rendszer sajátosságainak köszönhető, hogy ugyanaz az eredmény 2006-ban kényelmes többséghez volt csak elég, míg egy másik nagy párt híján 2010-ben kétharmados többséget eredményezett. Erősen megkérdőjelezhető tehát győzelmük „forradalmiként” ünneplése. 2014-ben pedig már az új választási szabályok szerint szereztek a 2010-esnél jóval rosszabb eredmény mellett kétharmados többséget egy mandátummal (amit aztán egy időközi választáson el is veszítettek). És a legfontosabb, hogy a jogállamiságot, a demokráciát romboló lépések nem lehetnek legitimek, hiába alapozza meg őket minden egyes esetben törvényekkel, alkotmányozással, alkotmány módosítással a parlamenti többség. (A fiatal Orbán Viktor jegyezte meg a kommunista hatalomról, hogy az ugyan legális, de nem legitim.)

Végül érdemes elgondolkodni az alábbi táblázaton, amit Steven Levitsky és Daniel Ziblatt, az amerikai Harvard Egyetem politikatudomány professzorainak idén év elején, frissen megjelent, a demokráciák elpusztulásának okairól szóló könyvében szerepel, és a tekintélyelvű politikai viselkedés legfőbb ismérveit foglalja össze. A professzorok szerint, ha egy politikai vezető viselkedése megfelel az alábbi kérdésekben akár már egynek is, az a politikus valós veszélyt jelenthet hazája demokráciájára.
Gondolja mindenki végig, hogy az általa legkevésbé kedvelt politikai párt, politikai vezető hány feltételnek felel meg ezen a teszten. Majd tegyük ezt meg az általunk legkedveltebb politikussal, párttal is.
1.A demokratikus játékszabályok elutasítása
- Elutasítják az alkotmányt vagy a megsértésére mutatnak hajlandóságot?
- Kifejezik-e antidemokratikus intézkedések szükségességét, mint az alkotmány megsértését, egyes szervezetek betiltását, vagy alapvető polgári és politikai jogok korlátozását?
- Keresnek-e (vagy támogatnak-e) alkotmányellenes eszközöket a kormány megdöntésére, mint katonai puccsok, erőszakos lázadások, vagy tömegtiltakozások?

- Megpróbálják-e aláásni a választások legitimitását például azzal, hogy elutasítják azok eredményének elfogadását?

2. A politikai ellenfelek legitimációjának megtagadása
- Ellenfeleiket államellenesnek vagy a fennálló alkotmányos renddel szembenállónak nevezik?
- Azt állítják, hogy ellenfeleik a nemzetbiztonságot vagy az uralkodó életmódot alapjaiban fenyegető veszélyt jelentenek?
- Alaptalanul vádolják ellenfeleiket azzal, hogy bűnözők, akiket állítólagos törvénysértéseik (vagy arra való képességük) kizárnak a politikai életben való teljes részvételből?
- Alaptalanul vádolják ellenfeleiket azzal, hogy idegen ügynökök, akik titokban egy idegen, általában ellenséges kormányzat ügynökei vagy szövetségesei?
3. Az erőszak tűrése vagy arra való buzdítás
  - Van-e bármilyen kapcsolatuk fegyveres bandákhoz, félkatonai szervezetekhez, milíciákhoz, vagy más olyan szervezetekhez, amelyek jogellenesen alkalmaznak erőszakot?
- Támogattak vagy bátorítottak ők vagy politikai szövetségeseik ellenfeleik fizikai megtámadására?
- Támogatták-e hallgatólagosan a támogatóik az ellenfeleik ellen elkövetett erőszakos cselekedeteit azzal, hogy elutasították azok egyértelmű elítélését és megbüntetését?
- Üdvözölték, dicsérték (vagy elutasították az egyértelmű elítélését) a politikai erőszak akár a múltban, akár a világ más részein elkövetettet jelentős eseteit?
4. Az ellenfelek, beleértve a sajtót, polgári szabadságjogainak korlátozása vagy annak kilátásba helyezése
- Támogatták-e olyan törvények, intézkedések meghozását, amelyek korlátozzák a polgári szabadságjogokat, mint például a rágalmazást korlátozó szabályok kiterjesztése, vagy a tiltakozások, a kormány kritikájának, vagy bizonyos civil vagy politikai szervezetek korlátozása?
- Fenyegettek jogi vagy más megtorló intézkedésekkel kritikusokat rivális pártokban, a civil társadalomban vagy a médiában?
- Kifejezték-e elismerésüket más kormányok akár a múltban vagy más országokban bevezetett elnyomó intézkedései iránt?