MÁÉRT - 2013. október 6.,
Gyakran felmerül a kérdés, hogy mennyire lehet ünnepelni azon a napon, amikor a hőseink előtt hajtunk fejet. Lehet-e ünnep október 6.-a, a nemzeti gyásznap, avagy hagyjuk, hogy úrrá legyen rajtunk az önsajnálkozás, a dicső múlt feletti kesergés?
A választ számomra katalán barátaink adták mag. „Independencia!” – skandálta egy emberként másfél millió katalán Barcelona utcáin, tavaly, a nemzeti ünnepnapjukon, szeptember 11-én. Nemzeti ünnep egy szokatlan dátumhoz kötve. 1714. szeptember 11-én V. Fülöp spanyol király csapatai elfoglalták a katalán fővárost, betiltották a katalán nyelvet, bezárták intézményeiket és kitelepítették az egyetemet. Az 1977-ben felálló Generalitat de Catalunya, azaz az autonóm Katalónia kormánya ezt a napot nyilvánította nemzeti ünneppé.
Aztán másik kérdés, hogy lehet-e, szabad-e elpolitizálni egy ünnepet? A vitázó felek pedig nem hajlandóak tudomást venni arról a puszta tényről sem, hogy maga a kérdésfelvetés is egyfajta politikai állásfoglalás.
Azt mondják, mi magyarok szentimentálisak és lázadó alkatúak vagyunk. Történelmünkben keresve a választ, a megállapítást tények sora támasztja alá. Bocskai Istvántól kezdődően 1956-ig, forradalmak, szabadságharcok láncolata. Ha ezeket az eseményeket – az utóbbi fél évezred felkeléseit, szabadságküzdelmeit és forradalmait – mélyebben megvizsgáljuk, kiderül, állandó „lázadozásaink” nem holmi Keletről hozott nyughatatlan vérmérsékletünkből fakadnak, hanem azokat minden esetben valamilyen, a nemzet létét vagy jövőjét veszélyeztető esemény váltotta ki. S legfeljebb abban különbözünk a más – talán szerencsésebb – nemzetek többségétől, hogy nekünk ezekből az önvédelmi reflexeket kiváltó ingerekből több jutott a történelem folyamán.
Katalóniában a spanyol hódoltság évszázadai után a Franco diktatúráját is át kellett élni. Az akkor elkobzott javak visszaszolgáltatása ma sem zökkenőmentes, de élni akar az a nemzet, amely úgy áll ki jogaiért, mint teszik azt a katalánok. Számukra nem az a kérdés, hogy mit szól hozzá Madrid, számukra evidencia, hogy a függetlenség elérése csupán idő kérdése! Miközben itthon sokak utópisztikus vágyálomnak minősítik az autonómiatörekvést Barcelona utcáin kicsi és nagy, idős és fiatal, professzor és kétkezi munkás zászlót bont. Másfél millió ember. Feláldozva szabadnapját. Nem kell őket logisztikailag mozgatni Nem kell szónoki emelvény, ahova csak a kiváltságosak ülnek, ahonnan csak előzetes egyeztetések során kialakított, avagy kialkudott forgatókönyv szerint szólalnak meg a hatalmasságok, de legfőképpen nem kapkodja a fejét ijedten a lojalista párt politikai-felelőse, attól tartva, hogyan számol el Bukarestben mindezzel. Katalóniában a politikusok is teszik dolgukat - másnap Madridban!
Ezt a forgatókönyvet idehaza is alkalmazni kellene. Itt az ideje, hogy kimondjuk: nem a román hatalomnak akarunk megfelelni, behódolni, a bukarestiek fejével gondolkodni, mi az, amit megengednének, hanem magunk érdekeit szem előtt tartva mondjuk ki: autonómiát akarunk, és ez jár nekünk!
Nem vagyunk sem kevesebbek sem alávalóbbak román honfitársainknál vagy Európa más nemzeténél.
Az Aradon kivégzett 13 vértanú közül több áldozat nem is volt magyar származású (Aulich, Damjanich, Knezic, Láhner, Leinigen, Pöltenberg, Schweidel), mégis a magyar ügyért, a világszabadságért, a haladásért haltak meg. Olyan hősök előtt tisztelgünk ma, akik megértették 1848-49, a pillanat feladatát és vállalták azt. Kegyelettel áldozunk nekik, és emberi nagyságuk szolgáljon példaként.
A békés együttélés együtt gondolkodás és együtt munkálkodás csak akkor lesz hiteles, ha nem másodrangú polgárokként kezelnek minket, mi pedig, (vezetőinket is ide értve) nem a mindenkori hatalom elvárásaihoz, a „merjünk kicsik lenni”, avagy a „Bukarest úgy sem engedélyezi” logika mentén lépünk fel.
El kell mondanunk, hogy ami jár a kontinens egyik szegletében, az természetes kell legyen másutt is. Amennyiben egységes Európáról beszélünk, egységes mércével mérjenek mindenkit! Ezt kell tudatosítani Brüsszelben és ezt kell tudatosítani Bukarestben is. A mi ügyünket nem lehet a szőnyeg alá söpörni!
A 2009. szeptember 5.-én megtartott Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlésen elfogadott elv szerint Székelyföld fel nem osztható és be nem olvasztható, csakis természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, amelynek egyben különálló fejlesztési régiónak is kell lennie. Ezt kell képviselnünk október 27.-én a Kököstől Bereckig felálló élőlánc tagjaiként, erre hívok mindenkit, ha úgy tetszik, toborzok, mint ahogyan őseink tették, hiszen erre is emlékezünk itt Szentegyházán az őszi hadjárat alkalmával! Mindannyiunknak ott a helye, vagy ahogy Kossuth üzente: „Mindnyájunknak el kell menni!” Ez a felhívás tudatosuljon bennünk, mert gyerekeink jövője múlik azon, hogy ma hogyan lépünk fel jogainkért. A Székelyek Nagy Menetelésén mindenkinek ott a helye! Szentegyháza, 2013. október 6.
1 csatolt webcím http://www.polgaripart.ro
