Nagyon érdekes ahogyan az első cikk írója az aránytalan fizetésektől eljut a régiósításig, de a következtetése már nem igen élethű, mert ha a kritikai érzéke jó ugyan, de elfelejt egy-két olyan dolgot amelyek a gazdasági és rágiófejlesztések esetében fontos lehet. A Tăriceanu kormány idején aláírt és elfogadott területi felosztás, vagyis a régiók kialakítását a NUTS Normák alapján kellett megejteni, de a statisztika szó megtévesztette az akkori kormányt, (persze az is meglehet, hogy csak kihasználták a lehetőséget) mert nem egy átgondolt régióbeosztást tettek le az EU asztalára. Csak gondolható, hogy a Centru régió kialakításakor az lehetett az adu, hogy a Székelyföld ne tudjon kialakulni! Azaz az EGTC-k elve alapján egy olyan Európai Területi Társulás jöhessen létre amelyben a Székelyföld mint NUTS2-es régió részt vehessen.
NUTS Norma szerint a NUTS1-es, NUTS2-es,és a NUTS3-as szintek kötelezőek mindegyik EU-s tagországra!
Csak az alacsonyabb szintű NUTS4-es, és a NUTS5-ös kategóriák kerültek a tagországok kormányainak a hatáskörébe. A NUTS3-as kategóriába a megye került. Ez a NUTS Norma alapegység.,
Több megye viszont kialakíthat NUTS2-es régiót, ha a lakosság-szám 800.000 és 3.000.000 közötti. Több NUTS2-es régió pediga NUTS1-es makrórégiót alakíthatja ki .
Mindezek ismeretében a hazai régiósításról beszélni csak akkor lehetne ha a kormányaink nem kötnék magukat ahhoz, hogy hazánk a nagy-országok közzé kéne soroltatni, Tették ezt úgy, hogy a romániai NUTS2-es régiók lakossági-számát 2,7 millióra alakították, mondván ilyenképpen alakította ki a "nagy testvér" Franciaország illetve a Lengyelország is?!?
Felhívnánk a cikkíró figyelmét arra a lehetőségre is, hogy a régiók kialakítását a lakosság is igényelheti alulról felfelé, így nem kellene arra várni, hogy majd a kormány vagy a politikusok megcsinálják...
A második cikket azért tettük az első mellé, hogy elgondolkozzanak mindazok, akik csak tehetik, hogy nemcsak az a a megoldás létezik amit pártjaink, vagy a kormány akar velünk megetetni. (Zöld Sára)
2016.04.30.
Szerényen bontakozik ki a nagy kampánylázban a jelöltek programja, egyelőre elsősorban a listákat ismertették, de néhányan azért megfogalmaztak egy-két célkitűzést is. Szembeötlő, hogy pártállástól, irányultságtól függetlenül szinte mindenki megemlíti a munkahelyteremtést, a magasabb fizetés biztosítását, teszik ezt annak dacára, hogy nem a polgármesterek, megyeitanács-elnökök dolga.
Igyekezetük nem véletlen, sor végén kullog Hargita megye, és az 1500 lejes nettó átlagkeresettel nem nagyon dicsekedhet Háromszék sem, hiszen ez csak kicsivel több, mint a legjobb helyezést elérő bukarestiekének fele, és alig kétharmada az országos átlagnak.
Érdekes elemzés látott napvilágot nemrég egy gazdasági oldalon, amely a 2014. és 2015. végi béreket, az alkalmazottak számát hasonlítja össze az ország megyéiben. Óriási különbségek, szakadékok mutatkoznak nemcsak Székelyföld, de más régiók esetében is, és a korábbi adatokat figyelve kiderül, az elmúlt évek során ezek csak mélyültek, jele sem mutatkozik bármiféle felzárkózásnak.
Ezer sebből vérzik a jelenlegi rendszer, maguk a régiók sem tudnak hasonlóan teljesíteni, és pontosan tetten érhetőek a belső aránytalanságok, hogy egy, jó esetben két megye elgaloppozott, a többiek pedig végzetesen lemaradva kullognak. Jól jelzi, mennyire elhibázott volt Románia regionális fejlesztése, mennyire nem vált be a Brüsszel által is támogatott politika.
Az 1998-ban létrehozott fejlesztési régiók az EU-s elvárásoknak megfelelnek ugyan, de semmilyen más szempontból nem bizonyultak jónak. Kijelölésükkor szemlátomást egyik legfontosabb elv a történelmi régiók felszabdalása volt, kínosan ügyeltek, hogy még véletlenül se igazodjanak az egykori fejedelemségek természetes határsávjaihoz. Mintha Románia egységét veszélyeztette volna.
Összecsaptak egymáshoz jellegben, mentalitásban, szellemiségben egyáltalán nem hasonló megyéket, csak nehogy éledezni kezdjen a regionális szellemiség, netán életmagra kapjon az erdélyi, bánsági, oltyán vagy moldvai öntudat, s nehogy a székelység azt higgye, autonómiatörekvéseinek esetleg teremhet babér.
S bár mind egyértelműbb a baklövés, korrigálni senkinek nem akaródzik, a legfrissebb regionalizációs tervek majd mindenike a mai helyzethez igazodik, csak éppen több hatáskörrel, nagyobb hatalommal ruházná fel a jelenlegi régiókat.
Úgy tűnik, Románia saját hibájából sem hajlandó tanulni, és mint az említett elemzés is jelzi, ha ezt az utat folytatja, a jelenlegi helyzet tovább romlik, a már fejlettebb megyék minden lehetőséget elszippantanak gyengélkedő szomszédaik elől, a szakadék tovább mélyül.
Nem véletlen hát, hogy az önkormányzati választások kampányában nem településük fejlesztésével foglalkoznak a jelöltek, hanem választóik életminőségének, jövedelmének javítását, a tetten érhető igazságtalanságok kiküszöbölését emlegetik. Ha sokan, sokszor mondják el, talán eljut oda is, ahol a döntések születnek.
Farkas Réka, Háromszék
LENNÉNEK SZÖVETSÉGESEINK
Nem is oly esélytelenek a föderatív Romániáról, az ország történelmi régiók mentén történő közigazgatási átszervezéséről szóló elképzelések, programok – az Evenimentul zilei napilap által a napokban közölt felmérésből legalábbis az derül ki, a lakosság többsége úgy véli, hasznukra válhat a regionalizáció.
Figyelemre méltó, hogy az IRES közvélemény-kutatási cég által végzett felmérés szerint mind többen vannak azok, akik belátják: a korrupció, a szegénység egyik oka a túlzott központosítás. A megkérdezettek 55 százaléka szerint a régiósítás nyomán hatékonyabbá válna a közügyek kezelése, 40 százalékot meghaladja azok aránya, akik szerint javulna a közszolgálatatások minősége, az életszínvonal, az infrastruktúra, közel ugyanennyien pedig úgy gondolják, így lehetne csökkenteni a bürokráciát és hatékonyabban felhasználni a közpénzeket.
Beszédes adat, hogy a lakosság mintegy fele úgy gondolja: a jelenlegi politikai elit nem képes végigvinni a regionalizációt, és elsöprő többségben vannak azok, akik szerint a kérdésben a polgárok hivatottak dönteni, nem elsősorban a parlament, az elnöki hivatal vagy a helyi hatóságok. Nem túl népszerű a lakosság körében a prefektúra intézménye sem: a megkérdezettek kétharmada szerint a régiósítás után csökkenteni kellene a kormányhivatal hatáskörét, húszszázaléknyian pedig egyenesen azt javasolják: szüntessék meg ezt az intézményt.
A felmérés közzétett eredményei nem térnek ki arra, hogy konkrétan miként képzeli el a közigazgatási átszervezést az ország lakossága – tehát arról nem tudunk meg részleteket, miként vélekednek a történelmi régiók szerinti közigazgatási berendezkedésről –, de egyértelműen jelzik: egyre többen vannak, akik megtörnék a Bukarest-központúságot. S bár Klaus Johannis államfő most még megtehette, hogy egyik tanácsadója semmitmondó válaszával próbálta lesöpörni az asztalról az Erdély autonómiáját célzó petíciót, a regionalista mozgalmak napról napra izmosodnak, és immár nem csupán értelmiségiek, de a lakosság egyre szélesebb rétegei kezdenek ráeszmélni, mekkora terhet jelent a központosított állam.
Lennének tehát szövetségeseink egy számunkra is kedvező közigazgatási berendezkedésért folyó harcban, csak meg kellene keresnünk, meg kellene szólítanunk őket. Legfőbb érdekképviseleti szervezetünk talán erre is fordíthatna időt, energiát – minden bizonnyal célravezetőbb volna, mint sértődötten kioktatni a népet, mert hálás taps helyett kifütyülte vezetőjüket.
Farcádi Botond
