Az alábbi cikk szerzője már több éve együttműködik a szerkesztőségünkkel, aminek nagyon örülünk hiszen mindig olyan dolgokra hivta fel a figyelmünket, amelyek számunkra ismeretlenek voltak. A karácsonyi és az új évi jókivánságait is nagy örömmel adjuk közre. A magunk lehetőségeivel mi is igyekszünk barátunknak viszonozni a jókivánságait. Adjon neki a Fennvaló továbbra is erőt, egészséget és minél több ötletet. Isten éltesse, BÚÉK!
2019 dec.24
Az évek elrohantak, és visszaemlékezve a sok-sok karácsonyra, óriási különbségeket látok, de ilyen az élet, sok boldogság, sok szomorúság, kinek- kinek szerencséje szerint.
Hetvenöt év távlatából eszembe ötlik 1944 karácsonya, talán a legizgalmasabb, amit megértem életemben, pedig csak 11 éves voltam. Előzőleg költöztünk nagyobb lakásba, ahol volt egy elég nagy szoba, apám, akkor, mint tartalékos tiszt, két tiszt kollégáját is meghívta, töltsék velünk, családjaikkal együtt a szentestét. Minden jól indult, a három családban a mamák, papák mellett öt vagy hat gyerek, és nagyanyám, nagynéném, hát úgy 13-14 személy. Gallyakból összetákolt karácsonyfa, szerény kis ajándékosztás, sálak, kesztyűk és persze könyvek meg valami csekély harapnivaló, akkor már nehézkes volt az élelmiszerellátás, az orosz hadsereg november eleje óta a főváros előtt állt. Nem emlékszem az időpontra, de már nagyon késő lehetett, álmos voltam és a vendégek lassan készülődtek, mikor iszonyatos bombázás kezdődött – Budapest igazi ostroma ezen az éjszakán kezdődött, ezt csak később tudtuk meg. A budai Fő utcát szőnyegbombázás érte, alig 60-70 méterre tőlünk házak dőltek össze, ez volt számunkra az igazi földi pokol. Már csak én élek az akkori családi összejövetelből, a 14 személyből három hét után, már csak öten voltunk, mi négyen a család, és az egyik tiszt velem egyidős fiacskája. A bombák nagyanyámat, tántimat is elvitték, és a tiszti családok egészét. Apámmal az utolsó együtt töltött karácsony volt, a sors elválasztott minket.
Még sok érdekes karácsonyt megéltem, hiszen ahogy akkor, 1944-ben, a szovjetek rendeztek nekünk igazi felejthetetlen karácsonyt, később a csatlósaik is megmutatták, hogy a karácsony nem igazán az Ő ünnepük. Az igazi keresztények azonban nem hagyták megfélemlíteni magukat, és mondhatni, akár a katolikus, protestáns, de az ortodox karácsonyok is, a nehézségek ellenére, sok, sok örömet hoztak nekünk, erdélyieknek.
Miért e visszaemlékezés? Fiataljainknak üzenem, becsüljék meg, amit ma kapnak, és értékeljék azt, ami ebben az ünnepben a legértékesebb, a békét, a család szeretetteljes együttlétét. És vigyázzanak, legyenek résen, mert még jöhetnek szomorú, veszélyes idők. Világunk csak látszólag békés, sok helyen háborúznak, és nagy a nyomor, a nélkülözés. És amit talán kevesen tudnak, a világon ma ismét üldözik a keresztényeket, naponta halnak meg emberek hitük miatt. „Az üldözött keresztények már többen vannak, mint a kereszténység első évszázadaiban” – jelentette ki Ferenc pápa, már két évvel ezelőtt. Egy friss jelentés szerint: a világ néhány részén, az üldöztetés szintje és természete vitathatatlanul közelíti az ENSZ népirtás fogalmának a definícióját.Békés karácsonyi napjainkban gondoljunk arra is, hogy nem minden keresztény tud ma békésen, nyugodtan ünnepelni.
Szomorú gondolataim ellenére, sok szeretettel és bizodalommal a jövőnk iránt, kívánok la Nyugati Jelen minden olvasójának, ismerőseimnek, barátaimnak, békés, kellemes karácsonyt és egy igazán szerencsés új évet!
Hollai Hehs Ottó, Németország
