Válasz Borboly Csabának
Tanácselnök úr!
Olvasva a nemrégiben nyilvánosságra hozott válaszlevelét, amelyen keresztül ismételten megpróbálja megvédeni a Hargita megyét és annak lakóit eladósító tervét, rá kellett jönnöm, hogy ön hasonló vehemenciával tájékoztatja félre tanácsos társait, mint a közvéleményt.
A legutóbbi megyei tanácsülés során ön egy 50 millió lejes hitel felvételének indítványozását próbálta lenyomni a testület torkán, olyan lépést erőltetve, amely önmagában is indokolatlan, ráadásul felelőtlenség. Még az ön elnöklete ellenére is képes lenne Hargita megye önerőből kifizetni az említett pályázat előfinanszírozását. Főképp, ha figyelembe vesszük, hogy a megyénk az idei évben csak 23 százalékban használta fel a beruházásokra szánt pénzeket és 53 millió lejt görgetett át az idei költségvetésbe.
Az, hogy ön ezt a beruházási hitelfelvételt egy hitelkeretként próbálja beállítani, arra sarkall engem, hogy ajánljam: egy kollégája és egy értelmező szótár segítségével keresse ki román és magyar nyelven a különbséget a két fogalom között. Amennyiben tisztában van a különbséggel, akkor csak meggondolatlanságot és felelőtlenséget tudok feltételezni az ön részéről. Ön most 144 hónapra (12 évre) próbálja eladósítani Hargita megye lakóit egy olyan szerződés alapján, melynek tartalma szöges ellentétben áll az ön által reklámozottakkal és azokkal a tanácshatározatokkal, melyekkel előkészítette ezt a folyamatot.
Tudva azt, hogy ismételten beterjesztette elbukott határozatát a jövő hét szerdára meghirdetett tanácsülésre, felkérem az RMDSZ-es tanácsos társainkat is, hogy továbbra is bojkottálják ennek megszavazását. Továbbá felkérném önt, hogy végre úgy minket mint a közleményt tájékoztasson megfelelően és ne az önre jellemző fejetlenséggel.
A Magyar Polgári Párt frakciója, mindig is arra törekedett, hogy építő ellenzék legyen a megyei tanácson belül, annak ellenére is, hogy az RMDSZ sajnálatos módon, ismételten önt bízta meg a megye vezetésével. Abban viszont sem partnerek, sem pedig cinkostársak nem tudunk lenni, hogy ön kétes pénzügyletekbe sodorja ismételten a testületet. Mint nyilvános, már folyik egy eljárás ön ellen hasonló ügyben olyan munkák előre kifizetéséért, melyek nem lettek elvégezve. Ellenkezésünkben nem vagyunk egyedül, mivel RMDSZ-es frakciótársai sem voltak hajlandóak egységesen támogatni ezt a felelőtlen javaslatot.
Az, hogy éppen ön merészel engem mindenféle bizonyítékok nélkül hazugnak nevezni, roppant mód szórakoztató. Amennyiben megnézzük az ön nyilatkozatait és a szerződést, melyet beterjesztett a különbségek alapján, nem arra a következtetésre juthatunk, hogy a mi részünkről hazudna valaki.
Tisztában vagyok azzal, hogy a helyhatósági választások csak jövő évben lesznek megszervezve, de azzal is, hogy az ön elmúlt tizenkét éves tevékenysége egy nagy kampányhadjáratnak tekinthető, mely tele van pénzügyi kérdőjelekkel. Önreklámozó videók publikálása mellett ön a megye lakóinak kárára végezte öncélú tevékenységét. Így volt ez idén az Úz-völgyi temető esetében is.
Ismételten felkérem, hogy a mandátumának vége felé ne a Hargita megyei lakosok eladósításán munkálkodjon, hanem – az ön szavajárása szerint – vegye inkább szerszámát és végezze a feladatát, vagy hagyja hozzáértőbbekre azt.
Mezei János
