2020-03-18
Elkezdődött ugyan egyfajta lobbi, hogy számukra is tegyék lehetővé továbbra is az ingázást, mint ahogy Magyarország rendezte az Ausztriában dolgozó magyar állampolgárok helyzetét, ám ez csak egyfajta félmegoldás lenne — ráadásul teljesen ellentmond a „maradj otthon” biztonsági óvintézkedésnek is, ezenkívül azt sem lehet tudni, melyik ország mikor lesz kénytelen bevezetni esetleg a kijárási tilalmat is. „Becsületes adófizető emberek munkahelye s ezáltal megélhetése került veszélybe, hiszen legtöbbjük törvényes alkalmazott vagy vállalkozó, s adózik, fizeti az illetékeket vagy itthon, vagy Magyarországon — épp ezért gondolom úgy, hogy az államnak törődnie kell velük, nem szabad ‘megfeledkeznie’ róluk csak azért, mert nem Szatmárnémetiben, hanem Szamostatárfalván dolgoznak, a munkaerő-foglalkoztatási intézmények vegyék nyilvántartásba őket, és kapjanak meg minden olyan segítséget (akár itthon, akár a túloldalon), mint a lakhelyükkel azonos országban dolgozók. Szükség van arra, hogy a szociális védőháló átnyúljon a határon, de akár egy speciális védőháló létrehozását is el tudom képzelni ezen emberek érdekében, védelmében, s ennek a létrehozására tett javaslatomat már elő is terjesztettem különböző fórumokon” — fejtette ki lapunknak Pataki Csaba megyei tanácselnökként, de az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének elnökeként is.
