Megoldások

Legutóbbi, demokráciát bíráló írásom kapcsán egyesek megkérdezték: miért „bántom” a demokráciát, hiszen ennél jobb megoldás nincs. Igaz, a világ irányítására, kormányzására még nem találtak más, jobb megoldást, de kérdezem, kerestünk-e jobbat?

Ha a világ menetét nézzük, és a mai demokráciát, csak egyet állíthatunk, ma már sehol nincs igazi demokrácia. Nézzük a nagyhatalmakat. Kínában soha nem volt, nincs és nem lesz demokrácia, de ez vonatkozik az óriási orosz birodalomra is. Ilyen hatalmas tömeget és ilyen kiterjedésű országot nem lehet demokráciával iránytani. Indiában papíron létezik valami hasonló. Az Egyesült Államok egy külön fejezet. A kezdetekben hagyományos puritán, erősen vallásos gondolkodás helyébe belépett az angol liberalizmus, és ténylegesen kiépítettek egy jól működő demokráciát, de ez sem épült soha népuralomra, a dolgokat kezdetben kiváló hazafiak, később már a bankárok rendezték.

Az amerikai demokrácia tévútra tévedése nem új keletű. Nehéz pontos időponthoz kötni, de párhuzamot látunk a kapitalizmus, a teljhatalmú bankrendszer és a vele párhuzamosan, a sajtó, (mai nevén média) felemelkedésével. Az Államokban éppen egy magyar származású, makói zsidó fiú, Pulitzer József az, akinek óriási szerep jutott az amerikai zsurnalisztika felemelkedésében, sokan őt tartják a modern hírlapírás megteremtőjének.  Ö még vallotta, hogy a sajtó küldetése nemcsak hírközlés, de a köz szolgálata is. Ez kezdetben politikamentesen folyt, később hatalmi erőre kapott, és talán innen számíthatjuk a sajtó politikai hatalommá emelkedését. Hogy az egészből pár évtized alatt mi lett, azt visszanézhetjük pl. a háromszoros Oscar-díjas két Frank Capra-filmből, aki a harmincas, negyvenes években, bátor szatírákban ábrázolta az akkori amerikai média erőszakos hatalmi törekvéseit (Az utca embere vagy Becsületből elégtelen). Mikor Hollywoodot emlegetem, akkor a régi, mitikus aranykorra gondolok, az 1938–1960 közötti évekre, amikor még egységes látomást sugallt, hitt a demokratikus rendszerben, az osztálynélküli társadalomban, és így tovább. A modern idők Hollywoodja már a globalizációs világ liberális kultúrájának exportálója, de még mindig vannak olyan erők, alkotók, akik reménykednek a régi idők eszméinek a visszatérésében.

A már említett Spengler és még mások szigorúan bírálták az európai demokráciát, és igazuk lett, mert a szélsőbal kitermelte a kegyetlen szovjet diktatúrát, a szélsőjobb pedig a náci rendszert. A második világháború (Jalta) után, a felszabadított és két részre osztott Európát, már nem a nemzetek kontinenseként, hanem egy területként, érdektérségként kezelték a győztes nagyhatalmak, ennek eredményeként az európai demokrácia már kezdett betegeskedni.

A legtöbb bírálat a rendszer ellen éppen ott született, ahol kezdetben a demokrácia a legerősebb volt, az Egyesült Államokban. Az egész világon jól ismert nyelvész, társadalomkritikus, gondolkodó, Noám Chomsky szerint a világon a nagyvállalatok uralkodnak, a média pedig mindent megtesz, hogy az emberek figyelmét elvonja a valós problémákról. Társadalmunkról alkotott véleménye egy mondatban: Egy meglehetősen kificamított, rengeteg hazugsággal, csalással és vérrel terhelt úton jutottunk mai „fejlettségünkhöz”. Chomsky erős bírálatai és kora ellenére (dec. 7-én lesz 93 éves) optimista maradt, és állítja, hogy változtatni lehet, megoldásokat kell keresni, és akkor más lehet a világ.

A kilencvenes évek változásai Kelet-Európában is megteremtették a nyugati mintájú demokráciát. Az egyetlen, kommunista párt helyett, manapság számos párt harcol a hatalomért, a parlamentarizmus virágzik, négyévenként szabad választások és egyéb csecsebecse. Nyugaton, ebben az időben, új elmélet született, mely szerint a hidegháború megszűnése után a politikai, gazdasági liberalizmus demokráciája végleg győzedelmeskedett, és ezzel történelmünkben az ideológia harc befejeződött (Fukuyama: A történelem vége).

Azóta sok minden másképp történt, az amerikai Fukuyamát megcáfolta a szintén amerikai S. P. Huntington, aki szerint nem a liberális demokrácia diadala, hanem a civilizációk összecsapása következik. Aztán jött a globalizáció, és kiterjesztette a transznacionális cégek hatalmát, a spekulatív tőke mindent destabilizált, a nemzetállamok fokozatosan veszítenek szuverenitásukból, a gazdagok és szegények közötti különbség és egyenlőtlenség már óriási, földünket ökológiai katasztrófák fenyegetik, idegen kultúrájú tömegek elindultak Európa felé, ráadásnak nyakunkon egy olyan világjárvány, amiről semmi biztosat nem tudunk, jövőnket teljesen bizonytanná teszi.

Nincs tehát igazi demokrácia, ebbe bele kell törődni. Pulitzer magyar volt – nagyhatalommá emelte a médiát –, most egy másik magyar kitalálta, hogy maradhat a demokrácia, de csak  ILLIBERÁLIS, ami azt jelenti, hogy a liberális eszmékkel nem ért egyet, a globalizáció és a nyitott társadalom eszméi helyett ragaszkodik a nemzetállamok szuverenitásához, ragaszkodik olyan hagyományokhoz, mint család, vallás stb. (A fogalmat először egy nagyon ismert muszlim vallású újságíró, FareedZakaria használta 1997-ben a tekintélyes  ForeignAffairs című amerikai lapban.)  Szóval ez volna a megoldás?

A Nép is beleszólhat sorsának igazgatásába? Igen, de valahol olvastam: „A diktatúrának engedelmeskedni kell (muszáj), a demokráciát tanulni kell”. Hozzátenném, vezessék azok a népet, akik ezt megtanulták, és mutassák a helyes utat.

Tudjuk, hogy az emberi elme befogadóképessége véges, és végtelen mennyiségű információt nem képes befogadni, feldolgozni. A Média mégis ostromol minket, bódít, hülyít, manipulál. Már senki nem tudja, kinek van igaza, kinek higgyen. Akik a médiákat pénzelik, kézben tartják, azok a hatalmak vezetik a világot, és mi nem tudjuk, hogy az egésznek mikor lesz vége, és milyen vége lesz. Ez nem összeesküvés elmélet, ez tény.

A COVID mellett most a migránskérdés a legsürgetőbb. Az igazság az, hogy a migránsokat csak úgy lehetne visszatartani ha: 1. segítünk nekik otthon maradni, ez nagy pénzáldozattal jár, de megérné, mert a menekült problémán túl, békét, nyugalmat is teremtene, a terrorizmus is csökkenne; 2. ha  mi is visszalépnénk egy kicsit a fogyasztással, költekezéssel, következetesebb termelés, a munkát az itthoniaknak jobban elosztani, szóval, ha csökken az életszínvonal, akkor Európa már nem lesz vonzó BEVÁNDORLÓ TERÜLET.  Az utóbbi megoldás nem túl szimpatikus, de egy csapásra megoldhatná az energiaválságot és enyhítene a klímaváltozás súlyos következményein is.

Ismétlem magam, de a szakértők nagyon jól tudják, hogy problémáink szorosan kapcsolódnak. Mert az emberi társadalom nem egy elszigetelt önállóan létező valami, hanem a természet része. Az élettelen környezet (pl. atmoszféra) hatással van pl. a bioszférára, ahova mi, emberek is tartozunk és így tovább. Az alrendszerek szorosan együtt kell, hogy működjenek, ellenkező esetben beáll a zavar, jönnek a problémák. A klímaválság befolyásolja mindennapjainkat, de a gazdaságot is, az emigrációt a rossz gazdasági helyzet és a vízhiány felgyorsítja, a szegénységben több gyermek születik, mint a gazdagok világában. Hosszasan sorolhatnánk még az összefüggéseket.

Ne várjuk, és főleg ne tűrjük, hogy a média irányítson minket, sem pedig a háttérhatalmak, keressük MI a megoldásokat. Nem könnyű feladat, de megéri.

Hollai Hehs Ottó, Németország