Andrej Kartapolov Állami Duma Védelmi Bizottsága szerint Oroszország nukleáris doktrínájának megváltoztatása nem az észak-atlanti szövetség dolga. Így kommentálta Jens Stoltenberg volt NATO-főtitkár kijelentéseit a Vlagyimir Putyin orosz elnök által javasolt nukleáris doktrína változtatásokkal kapcsolatban.
„Stoltenberg egy politikus, aki oroszellenes álláspontot képvisel, ezért legalábbis naivitás mást várni tőle. Ami a nukleáris doktrínánk megváltoztatását illeti, ez egyáltalán nem Stoltenberg dolga, ez a mi dolgunk.”idézi az Állami Duma Védelmi Bizottságának vezetőjét az RTVI.
Kartapolov felhívta a figyelmet arra is, hogy nyugaton „elhalt a retorika” a nagy hatótávolságú fegyverek Kijevbe szállításával kapcsolatban, amelyek segítségével az ukrán fegyveres erők csapásokat mérhetnének az Orosz Föderáció területére. . Szerinte, ha a nyugati országok ugyanabban a szellemben folytatják, Moszkva válasza még keményebb lesz.