2010. május 22., szombat

Kisvállalkozók konferenciája

Szatmári Magyar Hirlap

A Kis és Középvállalkozások Európai Hete alkalmából konferenciát szervezett tegnap Szatmárnémetiben a Szatmár Megyei Kisiparos Kamara, a Szatmár Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint a Német-román Gazdasági Egyesület Szatmár megyei fiókja. Elöljáróban a házigazdák (Lieb Mihály, Danilea Culic és Jozef Hölczli) bemutatták saját tevékenységeiket, majd beszédet mondott az esemény díszvendége, Winkler Gyula európai parlamenti képviselő. Az RMDSZ-es tisztségviselő többek között az Európai Bizottság által készített Európa 2020 elnevezésű projektet ismertette, mely megszabja majd az unió fejlődésének irányát a következő tíz évben. Winkler Gyula három, igen lényegesnek ítélt témát emelt ki a dokumentumból. Ezek egyike az ismeret, elsősorban számítógépes ismeret alapú társadalom által jelentett kihívások voltak, ugyanis már napjainkban is óriási hátránnyal indul egy olyan ember a munkaerőpiacon, aki nem rendelkezik alapvető számítógépes ismeretekkel. A képviselő kiemelte továbbá a zöldenergia felhasználásra való áttérésről szóló részt, valamint a – szintén hangsúlyos – szociális felzárkóztatást célzó intézkedés-csomagot. Winkler Gyula elmondta: az Európai Bizottság által benyújtott dokumentum elfogadását egyelőre halasztotta az Európai Parlament, és a képviselők számos módosító indítvánnyal éltek. Az RMDSZ is tett javaslatokat, melyek a kis- és középvállalkozások hathatósabb támogatására, az unió 2013 utáni költségvetésére, valamint a valódi esélyegyenlőség megteremtésére irányultak. Ezt követően Csehi Árpád elnök a megyei tanács pályázatait ismertette, Markos Tibor, a német-román egyesület alelnöke a Duna-stratégiáról beszélt, a rendezvény pedig rövid kulturális műsorral és divatbemutatóval zárult. Babos Krisztina