A földrajz-történelem diverzió

http://blog.arus_zsolt/ 2010. május 24.,

A hazai magyar sajtó az új oktatási törvény körüli hercehurcától (is) hangos lassan hónapok óta. Szinte naponta téma, de ha valaki figyelemmel követi a sajtót, azt fogja tapasztalni, hogy mégsem lehet szinte semmit megtudni a törvényrõl, mert az újságírók - részben persze önhibájukból - egyetlen témán rágódnak: milyen nyelven lehet majd tanítani Románia földrajzát meg történelmét. Amióta elkészült a törvény-tervezet, azt közvitára bocsátották, majd elkezdõdött a szakbizottsági vitája, lényegében csak ez tér vissza újra és újra. A “nagy csata” hol nyerésre, hol vesztésre áll, s az egész magyar közösség lélegzet-visszafojtva figyeli a fejleményeket. A többség pedig nem veszi észre, hogy ez egy közönséges diverzió.
Félreértés ne essen, fontos, hogy gyermekeink milyen nyelven tanulják ezt a két tantárgyat. De az oktatási törvény ennél sokkal de sokkal több! Bukarestben edzõdött politikusaink ellenben mesteri módon kerülik el azt, hogy ennél sokkal fontosabb kérdésekrõl szó legyen, mikor újra és újra erre az egy dologra térnek vissza. A törvénytervezet megszületésének a pillanatától kezdve azzal szédítik az egész közösségünket, hogy az álnok románok továbbra sem akarják megengedni, hogy eme két tantárgyat magyarul tanítsák, de õk, a rettenthetetlenek, a Supermanbe oltott Robin Hoodok halált megvetõ bátorsággal küzdenek, s megvédik az igazukat.
Furamód a más témákban olajozottan mûködõ koalícióban mindig kerül egy renitens román, aki alattomosan hátba akarja szúrni hõseinket, de akkor Markó Béla megálljt parancsol, magához rendeli a miniszterelnököt, meglebegteti elõtte a koalícióból való kilépés rémét (ettõl a Petõfi-Schiller egyetem esete óta görcsbe rándul minden román politikus … no nem gyomra, hanem kicsit fennebb, a rekeszizma), s azzal helyreáll a rend, a témáról újra szavaznak, s ezúttal minden koalíciós társ fegyelmezetten, a “magyar érdek” szerint. Aztán eltelik egy fél nap, s egy újabb cikkelynél kezdõdik az ingyencirkusz elölrõl.
Mindeközben arról bölcsen hallgatnak, hogy a tervezet számos kérdéses elõírást tartalmaz, mint például azt a “forradalmi újítást”, hogy a kilencedik osztály ne a gimnáziumhoz, hanem az általános iskolához tartozzon. (Ugyan kit érdekel az, hogy ez a két iskolatípus pont 1/4-ét érinti, ennyivel nagyobb lesz a zsúfoltság egyikben, miközben a másikban üres tantermek fognak ásítani. S ez csak egy a számos megfogalmazható kifogásból.) Hasonlóképpen nagy csend övezi azt is, hogy a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség szakvéleménye szerint a törvény úgy rossz, ahogy van. Errõl nem regélnek a bukaresti hõsök egy hangot sem, ha pedig néha véletlenül valahol valamilyen szakmai kifogással találkoznak, akkor meggyõzõdéssel vallják, hogy ez a tervezet milyen szép és jó.
Ha pedig tovább nézünk a szakmai véleményeken, akkor feltehetjük azt a kérdést is, hogy vajon nem a sokat emlegetett “kulturális autonómia” része lenne az önálló magyar oktatási rendszer? Nem az lenne a természetes, az elvárható, hogy ebben az oktatási törvényben rólunk magyarokról csak annyi szó essen, hogy melyik az a tudás-szint, amit érettségiig el kell érjenek a gyermekeink, illetve hogy a magyar tanulók után járó, megemelt fejpénzt egy külön alapba kell elkülöníteni, amit a magyar közösség erre a célra választott testülete kezel? A mi oktatási rendszerünket meg hadd állítsuk fel mi magunk, azon szakmai elvek mentén, amelyeket például az RMPSZ határoz meg. Mi el tudjuk dönteni, hogy hagyományainknak, illetve a jelen helyzetünknek milyen oktatási rendszer felel meg, hogy az általános iskola 4 vagy 5 éves legyen, egy osztályban maximum hány gyermek lehet, kell-e nekünk megyei tanfelügyelõség, milyen tanterv alapján s milyen nyelven tanuljuk az egyes tantárgyakat, stb, stb, stb. Ez lenne ama hármas szintû autonómia gyakorlatba ültetésének egyik konkrét módja. De - sajnos - ez az a gondolkodásmód, ami teljes mértékben, még nyomaiban is hiányzik az összes RMDSZ-képviselõ, -szenátor, -miniszter, egyáltalán vezetõ fejébõl. S ezért van az, hogy sorsunk jobbra fordulásához a magyarországi változás után elengedhetetlen egy hazai gyökeres változás is. Ez utóbbi nélkül az immár valóban anyaország segítõkészsége nem sokat ér. Árus Zsolt