Biztató fordulat: még Vona Gábor is visszafogottabb volt

Megjelent: nezopont_online@hetivalasz.hu 2010.05.22. - 12:50 A korábban e szimbolikus kérdésben legalábbis idegháborút folytató pártok nagyjából egyetértettek a tervezet irányával, szövegével. Tartózkodó vagyok a „nemzeti egységgel" és „az összefogással", a magyar politika két állandó közhelyével. Egyrészt, mert használói leginkább saját politikai céljaik elfedésére cibálják elő unos-untalan a két fogalmat - a politikai cél nem baj, az álszentség inkább. Másrészt, mert - hála Istennek - sokfélék vagyunk és az az eszményi állapot, amikor mindenki egyetért, s kéz a kézben masírozunk a napsugaras jövendő felé, nos, ez ellenkezik nemcsak az emberi természettel, hanem a magyar nemzeti karakterrel is (azzal aztán igazán). A huszadik század diktatúrái pedig bőven szolgáltatnak példát arra, hogy egy társadalom minden tagjára kiterjedő egységes akaratot és célt hirdető rendszerek hova vezetnek. Ezen fenntartásaim ellenére úgy gondolom, egy társadalom akkor működik jól, s akkor érzik a legtöbben otthon magukat benne, ha némely alapkérdésben a többség minden kényszerítés nélkül egyetért. Ez az egyetértés a sorbanállás kultúrájától Delhausa Gjon művészetének elutasításáig sajnos még számos területen hiányzik. Ám most olyan területen, a politikai életben tapasztalhatunk előrelépést, ahonnan a legkevésbé várnánk. Az Országgyűlés által tárgyalt, a trianoni békediktátum dátumát a nemzeti összetartozásának napjává nyilvánító törvénytervezetre gondolok. A Fidesz beterjesztett egy szöveget, amely emléket állít a huszadik században magyarságuk miatt szenvedőknek, elutasítja a nemzeti identitást az internacionalizmus nevében felszámolni igyekvő gyakorlatot (amiképpen a nagyhatalmi érdekek mozgatta határmódosítást is), hitet tesz az autonómiatörekvések mellett, s még némi önkritika is található benne. Kövér László, a szöveg egyik előterjesztője indoklásában az emléktörvény elfogadásával kapcsolatban egy új kezdet lehetőségéről beszélt. „A javaslat azt üzeni, hogy Magyarországnak az unió államaként le kell zárni a kilencven évvel ezelőtti ország- és nemzetdarabolás tudomásul nem vételének korszakát" - mondta a politikus, aki szerint „A történelmi Magyarország nem támasztható fel. De nem is szükséges, hogy feltámadjon, hiszen él: a lelkekben, a kultúránkban, a nyelvünkben, az általunk épített templomokban, emberi kapcsolatainkban". Kövér beszédét követően az elmúlt évtized magyar politikáján szocializálódott megfigyelő számára váratlan esemény történt. Nem nyílt ideológiai vita, megszűnt az az automatizmus, hogy a jobboldali állítást automatikusan baloldali ellenvélemény követ (és persze a fordítottjára is tudunk számos esetet). A korábban e szimbolikus kérdésben legalábbis idegháborút folytató pártok nagyjából egyetértettek a tervezet irányával, szövegével. Ennek persze racionális okai is vannak (a sebeit nyalogató, a „23 millió román" kampányát kitaláló MSZP aligha szegülhetett szembe, az LMP pedig kiállásával nyilván azt is akarta demonstrálni, hogy nem vállalja a magyar kivételével az összes térségbeli nemzet „érzékenységét" tisztelő SZDSZ örökségét), de a fejlemény mégis biztató. A szocialista Hiller István nem ellenezte a javaslat elfogadását, az LMP-s Mile Lajos a szöveg stílusát ugyan kritizálta, de azt elfogadhatónak ítélte és apróbb kiegészítéséket javasolt. Vona Gábor, a Jobbik elnöke is visszafogottabban beszélt a szokásosnál. A jövő heti egyhangú szavazás azon is múlik: a szocialisták el tudják-e fogadni, hogy a szöveg elején nekik nem tetsző utalás van. Merthogy a törvény bevezetőjében hivatkozik azon képviselőkre, akik „Istent tartják a történelem urának" (amiképpen azokra is, akik „a történelem menetét más forrásokból igyekeznek megérteni"). Balliberális értelmiségiektől rögtön előkerült „egyház és állam szétválasztásának" dogmája, amely ebben az esetben teljességgel ide nem illő. Mintha bizony a fenti mondatból az következne, hogy holnaptól Erdő Péter és Bölcskei Gusztáv együttes erővel küldi a pokol fenekére a nemhívőket, s az iskolákban addig körmösözik a nebulókat reggelente, amíg nem tudják hibátlanul az Miatyánkot. Azért, mert egy jelképes erejű törvényszövegben megemlítik Istent is, attól még az az ország nem alakul át parlamentáris demokráciából teokratikus téboly irányította diktatúrává - legalábbis semmi ilyen jelet nem mutat Lengyelország, amelynek alkotmányában olvasható az idézetthez nagyon hasonló fordulat. A szocialisták attól félnek, hogy a későbbiekben általánossá válhat a vallásos hivatkozás, ettől azonban szerintem aligha kell tartani. Nem látom ugyanis azt a költségvetési törvényt, amelyben helye lenne a transzcendens utalásnak. Egy alkotmány esetében ez már lehet igény, de Németországban sem csorbította az állam világi és demokratikus jellegét Isten megemlítése az alaptörvény preambulumában. Nem vagyok naiv, tudom, hogy a trianoni emléktörvény összességében kedvező fogadtatásával, s esetleges egyhangú elfogadásával nem következik be a politikai treuga dei, s ettől még alkalomadtán újult erővel csepülik majd egymást honatyáink. De jól van ez így, ha néhány jelképes, a nemzeti összetartozás szempontjából fontos témában a jövőben is sikerül egymással zöldágra vergődniük.Ablonczy Bálint