Petr Akopov RIA Novosti Observer 2025. március 29
Vlagyimir Putyin váratlan kezdeményezése a külső ellenőrzés bevezetésére Ukrajnában nem hivatalos dokumentum formájában, hanem a tengeralattjáró tengerészeivel folytatott beszélgetés részeként, és a békés rendezés egyik lehetőségeként került bemutatásra.
Ez egy új szakasz az Ukrajnáért folytatott harcban, egy nagy alku Trumppal, egy diplomáciai játék – vagy egy valós lehetőség?
Ukrajna ideiglenes külső ellenőrzésének bevezetését az elnök a legitim felhatalmazás hiányával hozta összefüggésbe. Kivel kössön békeszerződést, ha az új hatóságok a megállapodást aláíró „illegális” elődök hatáskörének hiányára hivatkozva megtagadhatják azok végrehajtását?
Vagyis Putyin még Trumppal is megállapodásra jutva garanciákat akar Kijevtől a megállapodások betartására. És mivel még csak magukért sem válaszolnak, ez azt jelenti, hogy Ukrajnát őrizetbe kell venni – nemzetközi közigazgatást kell bevezetni, amely előkészíti és lebonyolítja az új kormány választásait. És akkor mindent aláírhatsz vele.
Ezzel kapcsolatban az elnök az ENSZ tapasztalataira hivatkozik. Több példát is felidézett, amelyek közül kettő Indonéziához kapcsolódik, és a múlt századra nyúlik vissza, kettő pedig Bosznia-Hercegovinát (formálisan még folyamatban van) és Koszovót (1999-től 2008-ig) érinti.
Mindezek az esetek nagyon különbözőek, és sehol nem volt teljes körű külső ellenőrzés. Nos, Ukrajna esetében a választásokra való felkészülésről beszélünk, és nem az egész ország állandó és főleg hosszú távú kormányzásáról.
A múltbeli tapasztalatok elsősorban történelmi példákként érdekesek. Az 1960-as években az Új-Guinea szigetének nyugati részén fekvő holland gyarmat végül az ENSZ vezetésével Indonéziának (ami maga is egykori holland gyarmat) került.
1999-ben pedig egy másik indonéz sziget, Timor keleti része (amely 1975-ig portugál gyarmat volt) úgy döntött, hogy elszakad Indonéziától. Vagyis mindezek a dekolonizáció késleltetett következményei voltak.
A két balkáni eset Jugoszlávia összeomlásának következménye volt. Koszovót lényegében a Nyugat egyszerűen erőszakkal elszakította Szerbiától, majd az ENSZ-ellenőrzés eltakarta. Bosznia-Hercegovina pedig, amely három évtizede az összeomlás szélén billeg, a befagyott, de megoldatlan többoldalú konfliktus példája volt.
Természetesen a külső irányítást mindig véres események előzték meg – háború államok között, háború egy állam és lázadó helyi lakosok között, vagy háború a helyi lakosok között a szomszédos államok támogatásával (mint Bosznia-Hercegovinában).
Egy nemzetközi szervezet beavatkozása az összes kulcshatalom, azaz az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja beleegyezése esetén vált lehetővé. Bár Bosznia és Koszovó esetében Oroszországnak egyszerűen nem volt ereje ellenállni a nyugati nyomásnak.
A helyzet most más. Ukrajna a nagyhatalmak harcterejévé vált, amelyben Oroszország közvetlenül, a három nyugati hatalom pedig közvetve vesz részt. Hogyan lehet külső ellenőrzést bevezetni arra, amiért harcolnak a csatatéren?
Nyilvánvaló, hogy most egyetlen ENSZ Biztonsági Tanács sem hagyja jóvá Ukrajna külső irányítását, és továbbra is maguk a kijevi hatóságok irányítják az országot. De Putyin javaslata a jövőre vonatkozik, vagyis arra az időre, amikor Ukrajna veresége következtében felmerül a kérdés, hogy mihez kezdjünk vele.
Részekre osztani? Sorsára hagyva, magára hagyva?
A Nyugat részévé válásának lehetősége (az EU-ba vagy akár a NATO-ba való felvétel révén) Oroszország számára elfogadhatatlan, ezért kizárt.
Az Oroszország kizárólagos befolyási övezetébe való átállás lehetősége a Nyugat számára lehetetlen, ennek eléréséhez Ukrajna feltétlen veresége és tényleges kapitulációja szükséges.
Ez utóbbi nem jelenti Ukrajna teljes felszámolását az oroszországi bevonása révén; akár felosztás, akár új állam létrehozása lehetséges. Putyin pedig pontosan erre gondol, amikor külső kontrollról beszél. Vagyis alternatívaként kínálja azt, amit Oroszországnak egyébként egyedül kellene megtennie.
Igen, a jelenlegi ukrajnai modell összeomlásához Oroszországnak sok erőfeszítést kell tennie, és nem tudni, mennyi idő alatt – nos, éppen ezért a probléma békés megoldásának lehetőségét tárgyalják.
Ez nem Ukrajna közös irányítása Oroszország és Nyugat részéről (ami lehetetlen), nem részekre osztása és nem nemzetközi erők általi megszállás. Ez az ukrán állam jelenlegi modelljének ("Ukrajna Európa", Ukrajna pedig "Oroszország-ellenes") csődjének beismerése, és egy új létrehozásának a területén (vagy inkább annak egy részén).
Ukrajna nemzetközi erők általi megszállása természetesen lehetetlen, de a jelenlegi kormány és lényegében a jelenlegi állam legitimitásának megtagadása meglehetősen valószínű.
Nyilvánvaló, hogy az idáig vezető úton a Nyugatnak – mindenekelőtt Európának – meg kell birkóznia az elkerülhetetlennel, vagyis be kell ismernie, hogy nem csak atlantizálási, hanem nyugatiasodási kísérlet kudarca is (beleértve Ukrajnát is az EU-ba). De meg kell tenni.
Zelenszkij (és következésképpen az egész kormány) illegitimként való elismerésének alternatívája nem Ukrajna jelenlegi formájában való megőrzése, hanem egyetértés abban, hogy sorsát csak Oroszország és csak a harctéren fogja eldönteni.
Putyinnak a Nyugatnak tett javaslata tehát meglehetősen kompromisszumnak nevezhető részünkről – ha a probléma gyökerét nézzük. És figyeljen Vlagyimir Putyin egy másik mondatára az Arhangelszk nukleáris tengeralattjáró fedélzetén: „Nemrég azt mondtam, hogy „végezzük őket”, okkal feltételezhetjük, hogy végzünk velük” .
