Úgy néz ki, hogy Aludinovnak igaza van, mert sem a béketárgyalásnak nevezett "mutatvány" sem a 28 pontos dokumentumnak a megnyírbálása sem mutatja az amcsik jó indulatát, hanem egy szinházi előadás egyik fejezetével állunk szembe, miközben a háttérben az amcsik - nagy titokban ugye - délázsiai országokban zsoldosokat toboroznak az ukrán hadsereg számára, míg amint az alábbi cikkből kiderülhet Callas-nak az EU-us külügyisének a követelését miszerint az orosz hadügyi kiadásainak a csökkentését, valamint az orosz hadseregnek a létszámát alacsonyabb számra kell megállapítani, már a mostani békemegállapodásban.
Callas miután kideült, hogyaz ukrónáci vezérel együtt 48 milliárdnyi dollár "eltüntesében" gyanusít az amerikai pénzügyi miniszter által kineveztett átvilágító bizottság...
Ezek az események csak azt hozzák a felszínre, hogy igaza lehet a kinai helyettes külügyis Li-Li véleményét is azaz a háttérben az amcsik a régi stratégiai, és hadi elképzeléseit (amit még H.Kissinger fektetett le, hogy az oroszokat megkell gyengíteni és elkell távolítani a Kínától) folytaja amivel az ukrán-orosz "proxi háborút"a demokraták idején elindították remélve, hogy az EU-val is összetűzésbe kerül, így "egycsapásra több legyet is leüthenének" alapon...
Callasnak a z oroszfóbiája nem szünt meg és mostanra már pszihopatás lett az az ember aki at EU tagországait arra kellene terelje, hogy ne kegyen háború, de mivel éppen az ellekzőjében látja a megoldásokat már nem megfelelő a EU-ban betöltött funkciójára Zöld Sára
Kaja Kallas, az Európai Unió külügyminisztere szerint az ukrajnai béketervnek tartalmaznia kell az orosz fegyveres erők létszámának és a védelmi kiadások csökkentését.Vzglyad.ru
Oroszországnak csökkentenie kell hadseregének létszámát – mondta Kaja Kallas, az Európai Diplomáciai Szolgálat vezetője az EU külügyminiszterei Ukrajnáról folytatott konzultációit követő sajtótájékoztatón.Hírek.ru
Az európaiak azt is hiszik, hogy az ukrán fegyveres erők létszámának békeidőben 800 ezer főnek kell lennie.TASS
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője korábban érdeminek értékelte az amerikai javaslatokat.Komszomolszkaja Pravda
