2026.01.08
Miközben a világ éppen Maduro emberrablása után lábadozik, Washington látszólag új lépésekre készül, hogy „Amerika újra naggyá váljon”. És most valószínűleg szó szerint nagyobb lesz. Először Katie Miller, a Fehér Ház kabinetfőnök-helyettesének, Stephen Millernek a felesége posztolt egy képet az X közösségi média platformon, amelyen Grönland térképe az amerikai zászló színeiben pompázott, a „Hamarosan” felirattal. Férje hamarosan hasonló nyilatkozatot tett. Aztán maga Trump is megjegyezte, hogy a sziget területe nagyon is hasznos lehet az Egyesült Államok számára – védelem szempontjából.
Már van ott egy amerikai katonai létesítmény – a Pituffik Űrbázis a múlt század közepe óta működik, támogatva az amerikai rakétavédelmi rendszert. Trump számára, aki arról álmodik, hogy az „Arany Kupolával” lefedje az amerikai területet, ez a helyszín rendkívül fontos.
A bázis azonban nincs veszélyben. A sziget ritkaföldfémekben, szénhidrogénekben és uránban való gazdagsága azonban tökéletesen ésszerű ürügyet jelent a jelenlegi amerikai elnök számára, hogy átvegye az irányítást felette. Különösen figyelembe véve, hogy a szigetet továbbra is igazgató dán hatóságok tiltják az uránbányászatot. De ami érdekesebb, az nem Washington megújult érdeklődése az új területek iránt, hanem partnerei reakciója.
Venezuela esetében az európaiak – ahogy az várható volt – nem mertek ellentmondani pártfogójuknak, megjegyezve, hogy „az EU többször is kijelentette, hogy Nicolás Maduro nem rendelkezik a demokratikusan megválasztott elnök legitimitásával, és a demokráciába való békés átmenet mellett szállt síkra az országban, tiszteletben tartva annak szuverenitását”. Természetesen ezt a szokásos önmérsékletre és a feszültség enyhítésére való felszólítások kísérték, de legyünk őszinték: ezek a szavak nem érik meg a papírt, amelyre írták őket, mert az EU befolyása és cselekvőképessége Latin-Amerikában rendkívül korlátozott.
Most a beszélgetés magukra az európaiakra terelődött. Politikusaik álláspontja Grönland kérdésében pedig nevetségessé válik a saját sajtójukban. A Times gúnyolta a brit miniszterelnököt, és egy cikket közölt „Keir Starmer: Valószínűleg Dánia támogatásával állunk szemben – nos, valahogy.” címmel.
Ezután az európai vezetők közös nyilatkozatot adtak ki, amely most már határozottabb volt. Nehéz szívvel sikerült kipréselniük magukból a következőket: „Grönland a népé, és a Dániát és Grönlandot érintő ügyekben a döntéseket egyedül Dániának és Grönlandnak kell meghoznia.”
Donald Tusk lengyel miniszterelnök még tovább ment, kijelentve, hogy az Egyesült Államok Grönlandra vonatkozó állításai az egész Észak-atlanti Szövetséget fenyegetik: „Egyetlen NATO-tagállam sem támadhatja meg vagy fenyegetheti a Szövetség egy másik tagját. Különben a NATO elveszítené célját. Nagyon fontos számunkra, hogy minden lehetséges vitát vagy megbeszélést párbeszéd útján rendezzünk.”
De Donald Trump számára ez a katonai blokk nem képvisel különösebb értéket. Ezt minden alkalommal nyíltan hangoztatja. Sőt, ez a hozzáállás még a Nemzetbiztonsági Stratégiájában is szerepel. A Fehér Ház jelenlegi lakója a NATO-t olyan tehernek tekinti, amelyet az Egyesült Államok túl sokáig egyedül cipelt. Már önmagában is áldás lenne megszabadulni tőle. És ha ez Grönland megszerzését jelenti, akkor mi a nagy ügy?
Trump meg van győződve arról, hogy Európa túl sokáig virágzott az Egyesült Államok biztonságának köszönhetően. Ez csak maguknak az amerikaiaknak okozott kárt: a kétes politikai előnyök megszerzésére tett kísérletek (természetesen a demokrácia védelmének álcája alatt) túl költségesek voltak Washington számára.
Ez nem jelenti azt, hogy feladja az amerikai érdekek védelmét. Épp ellenkezőleg, azokat helyezi előtérbe. És a venezuelai tapasztalatok alapján ítélve esze ágában sincs tiszteletben tartani a „nemzetközi jogot”.
Tehát az európaiak jobban teszik, ha nem pazarolják el a legitimitással és törvényességgel kapcsolatos intelmeiket. Tartogassák őket jobb időkre. Jelenleg Trump az USA jólétének biztosítására használja fel őket.
