2011. december 28.
Az erdélyi származású Gál Kinga 2004-től az Európai Parlament képviselője, az emberi és állampolgári jogok kiemelkedő harcosa. Családjával Brüsszelben él, négy fiúgyermek édesanyja. A politikussal Strasbourgban beszélgettünk.
– Kolozsvári születésű, Magyarországon élő politikus, aki Magyarországot képviseli az Európai Parlamentben. Mit jelent ilyen körülmények között erdélyinek lenni?
– Ad egy pluszt. Általában az erdélyiek identitástudata nagyon rendben van, tudják, hogy a nemzeti értékek menyire fontosak, bennük ez talán sokkal erősebb, mint azokban, akik ezt alapvetően megkapják és soha sem kellett ezért megküzdeniük. Én a gyerekeknek is próbálom ezt a nézőpontot átadni. Tudniuk kell, milyen értékes dolog, hogy használhatjuk anyanyelvünket, milyen fontos, hogy ismerjük történelmünket, de próbáljuk egészében látni ezt a történelmet, ne hagyjuk magunkat könnyen befolyásolni. Az, hogy ismerjük történelmünket, hogy tisztában vagyunk identitásunkkal, teljesebb emberré tesz bennünket abban a világban, amely gyakorlatilag az egyéniséget akarja kikezdeni. Nagyon fontos, hogy az ember integritása megmaradjon, mert csak akkor tud ebben a nagyon elbizonytalanodó világban megmaradni, ha olyan úton halad, ami vállalható.
– Feltételezem, sikerült mindezt átadni, hiszen említette, hogy a gyerekek Válaszútra jártak a nyáron tánctáborba.
– A nyári vakációt egyhetes otthoni táborozással kezdik, valóban Válaszúton voltak tánctáborban és nagyon élvezték. A mai gyerekek sokkal nagyobb kihívásnak vannak kitéve, mint mi voltunk. A szüleim generációjának még könnyebb volt, de még mi is megkaptuk azt, hogy volt fekete, fehér, jó és rossz. Ma viszont minden szürkül el, nehéz megtalálni tisztán a feketét és a fehéret, hogy mi a jó és mi a rossz, mindenki keresi önmagát. Nem könnyű eligazodni a mai fiataloknak. Olyan helyről jönnek a veszélyek, ahonnan a legkevésbé sem feltételezik a szülők. Sokat foglalkozom a gyermekjogokkal, és gyakran elmondom, szörnyű, hogy ebben az internetes világban oda jutottunk: ahol a legvédettebbnek hisszük a gyereket, a gyerekszobában, az internet által van a leginkább kitéve az elképesztő, aberrált helyzeteknek, bűncselekményeknek. Tudatosítani kell elsősorban a szülőkben, de a gyermekekben is, hogy vigyázniuk kell magukra, az adataikra, hiszen körülöttünk mindenütt jelen van a veszély. Ez döbbenet. Nem győzöm hangsúlyozni, ha a belügyminiszterekkel találkozunk, hogy ezen a területen kell minél többet és minél összehangoltabban tenni.
– Ilyenkor az anya is megszólal önben.
– Sok mindent megtapasztal az ember iskoláskorú gyermekei révén. Az iskola tulajdonképpen egy jó tükröt ad arról, hogy hol a valóság. A négy gyermek léte, életük rendezése, egyszerűen csak a mindennapok levezénylése két lábbal a földön tartja az embert, és nagyon fontos, hogy munkája során is reálisan lássa a dolgokat.
– Egy hattagú családban egyáltalán hogyan kell elképzelni a mindennapok levezénylését, ha a családanya EP-képviselő és Brüsszelben dolgozik?
– Mikor 2004-ben kikerültünk Brüsszelbe, magammal vittem a gyerekeket is, mert kicsik voltak ahhoz, hogy csak hétvégenként láthassák az édesanyjukat. Bár már sokat nőttek, az a hét, amikor Strasbourgban dolgozok, megviseli a családot. A hétköznapok, a parlamenti munka során egy normális család életét éljük. Reggel elengedem a gyerekeket iskolába, és megpróbálok otthon lenni, mire hazakerül mindenki. Ezt nem lehet egyedül csinálni, csak úgy, ha száz százalékig mellettem áll a férjem. Hála Istennek, eddig tőle csak biztatást kaptam. Négy fiam van, Áron és Gergő 14, Zsombor 12 és Márton 8 éves.
– Gál Kinga tinédzserkori álmai mennyire állnak távol vagy közel a 2011-es valósághoz?
– Nem gondoltam a politikai pályafutásra. Hogy védeni fogom majd az emberek érdekeit, az mindig bennem volt, érdekelt. Egy olyan közegben élni, ahol Európa szíve dobog, és látni, hogy mennyire azonosak a problémáink, noha mennyire mások vagyunk, megértetni a problémáinkat egy olyannal, aki teljesen más közegből jön, más problémával küzd, és kölcsönösen segíteni egymást, nagyon szép feladat, akkor is, ha nem mindig hálás. Vannak kemény viták, nagyon kemény érdekek, amelyek ütköznek, de ezeket a „harcokat” meg kell vívni, akkor is, ha nem mindig látványosak. Különösen az a terület, ahol én dolgozom, a kisebbségjog területe, nem olyan, amelyben egyik napról a másikra sikert lehet fölmutatni, de úgy érzem, minél több ember tud a problémákról, megérti a mi speciális helyzetünket, annál több nyert ügyünk van, és ez csakis pozitívvá válhat közép és hosszú távon. Ez a munka nagyon szép.
– Nem szélmalomharc?
– Néha magam is úgy érzem, hogy az, de nem az a válasz, hogy akkor nem folytatjuk, hiszen ott a közösség, ott vannak a problémák, írják a leveleket az emberek, és ha csak egy picit is előre tudtunk lépni, máris értelme volt. Ha az egyik kapu bezárul, valahol nyílik egy ablak, és ezen tovább tudunk lépni. Én ilyen szempontból optimista vagyok, már csak azért is, mert négy gyermek édesanyjaként csakis optimistának lehet lenni. El kell mondani, hogy mi a bajunk, milyen problémákkal szembesülünk, ezeket nekünk kell felvetni, mert mások helyettünk nem fogják megtenni. A küzdelmeket mások nem fogják helyettünk megvívni, ki kell állni, de mindehhez partnerek kellenek.
– Kap-e visszajelzést azoktól a közösségektől, akikért kiáll?
– Szép leveleket szoktam kapni, érzem az emberi szeretetet. Nemrégiben éppen a repülőtéren a beszálláshoz készülődtem, amikor megszólított a földi személyzet egyik tagja, csak hogy én nem találtam a személyimet. Azt kérdezte, ugye, én vagyok Gál Kinga, zavarba is jöttem, majd megjegyezte: megismer, mert kevesen vannak, akik kiállnak a vajdasági magyarok jogaiért. Ő pedig éppen a Vajdaságból származott el.
– Lelkesedéssel beszél a munkájáról, látszik, szereti.
– Ezt nem is lehet másként. De ha nem lenne a család, amely az embert visszarántja egy másik világba, akkor nehezen lehetne elviselni. Nagyon szerencsés vagyok, hogy van mögöttem egy család, ahol teljesen ki lehet kapcsolni ezt a világot, ott van a mindennapok valósága, ahol mindennek működnie kell, mert azt ugye, a fiúk elvárják.
– A politika világa kemény, férfias …
– Bármennyire is legyen férfias a világ, legyen az a munka, vagy a közvetlen környezetünk, az a fontos, hogy maradjunk meg annak, akik vagyunk. Tudjuk vállalni azt, hogy nők vagyunk, anyák vagyunk, és én ezt a politikában is képviselem. Igenis fontos, ahogy mi látjuk a dolgokat. Nem azt mondom, hogy másként kell megélni az identitásunkat, az a feladatunk, hogy hozzuk be ebbe a világba a magunk nőiességét, anyai szempontjait, és azt a realitást, amellyel minden nőnek meg kell lennie áldva, hogy csak a mindennapokban elboldoguljon, irányítsa a családot. Én egyébként szerencsés vagyok, mert soha sem éreztem, hogy másként kezelnek amiatt, hogy nő vagyok. Fontos, hogy teljesít az ember, fontos, hogy tegyen le valamit az asztalra, ezt így is tartom helyénvalónak, de azt, hogy nő vagyok, mindig is ennek megfelelően éltem meg.
– Mekkora szerepet kap az elegancia, a divat?
– Akkor is, mikor kutatóként dolgoztam, vagy az államigazgatásban tevékenykedtem, de akkor is, ha a hétvégét együtt töltjük a gyerekekkel, fontos, hogy jól érezzem magam. Az öltözködés sok esetben nem csak azért fontos, mert ez az elvárás, hanem mert ha az ember jól érzi magát úgy, ahogy fel van öltözve, akkor mintha jobban mennének a dolgok. Adok a kellemes megjelenésre – lehet sportos, elegáns, vagy éppen az alkalomnak megfelelő –, mert én ettől jobban érzem magam. A smink négy gyerekkel nem egyszerű dolog, erre igazán soha sem volt időm. Komoly probléma, különösen a kamaszodó fiúk mellett az, hogy egy nő bejusson reggel a fürdőszobába, ezt igyekeztem mindig is a minimálisra redukálni.
– Mennyire mozgalmasak a brüsszeli mindennapok?
– Hat óra 20 perckor cseng az óra, mert mire a négy tízórait elkészítem és a reggelit, már ébrednek a gyerekek. De itt is segít a férjem, aztán indulnak a gyerekek majd én is fél kilenckor bemegyek a parlamentbe, és ott vagyok fél öt ötig, vagy tovább. Megtörténik, hogy hamarabb el tudok jönni, de vissza kell menni, ám mire a család hazaér az iskolából, különórákról, edzésekről, elő kell készíteni már a meleg ételt. Igazából akkor szembesültem a nagy család fogalmával, amikor először kellett tíz literes fazekakban főzni. Komoly feladat, hogy legyünk mindennel ellátva – a beszerzés a férjemre hárul –, és legyen finom, változatos, meleg étel.
– Mi a család kedvenc szabadidős tevékenysége?
– Ha úgy adódik, hogy együtt vagyunk szombaton, akkor nagyokat sétálunk, legyen az a belga tengerparton vagy az erdőben, de így van ez akkor is, amikor Magyarországon vagyunk. Télen, ha lehetőség adódik, sízünk, azt mindannyiunk nagyon szeretjük. A fiúknak nagy igényük van a sportra, úsznak is, így hétvégenként hol itt, hol ott versenyeznek, és mi ehhez alkalmazkodunk. Nagyon szívesen olvasok, de ez sajnos, csak az éjszakai órákra korlátozódik, és ha nagyon jó könyv kerül a kezembe, akkor az éjszakai alvás kimarad.
– Elégedett Gál Kinga mindazzal, amit elért az életben?
– Nagyon hálás vagyok a jó Istennek a családomért, mindennap meg is köszönöm. Ez nagy dolog, főként, amikor látjuk, hogy minden milyen törékeny. Hálás vagyok a munkámért, hogy ezt ilyen szinten, ilyen közegben végezhetem. Persze, hogy nem feltétlenül ez az a terület, amely eredményekben bővelkedik, azzal számot kell vetni, de hát attól nem azt jelenti, hogy feladom. Ezt vinni kell tovább, és én azt teszem nagy szeretettel.
Hallgassa meg!
