http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/67911
2011. december 30.
ÖRDÖG I. BÉLA
A Tízparancsolat hetedik előírása különösen időszerűvé vált a mai Romániában, és, sajnos, néhány hete külön Kolozsváron is. A jelenségről egy helybeli tapasztalt kereskedőtől hallottam véleményt, érdemes odafigyelni. Az úriember egyik hajdani tanárát idézte, aki diákjainak azt hajtogatta, hogy „amennyi az ember fejében van, annyit bír meg anyagiakból is”. Ha valaki lopni kezd, nem azért teszi, hogy leálljon vele, hanem azért, hogy folytassa, mert menet közben jön meg az étvágy, és már nem tudja magát fékezni. Valahogy így történhetett a kolozsvári polgármesterrel is, amíg a hullámok nem csaptak össze a feje fölött.
2011. december 30.
ÖRDÖG I. BÉLA
Könnyen meglehet, ez csak a jéghegy csúcsa, és azok állnak közelebb az igazsághoz, akik úgy hiszik, az elöljáró tulajdonképpen pártfeladatot teljesített, hiszen jövőre választási kampányt kell finanszírozni valamiből, és a szerzeményeknek csak töredékét kapcsolta le magának. Illetve valószínűleg többet a megengedettnél, ezért kellett vakvágányra futtatni. Beszélgetőtársam szerint Kolozsváron nyílt titok volt a csápolás, minden nagy- és kiskereskedelmi vállalkozás csúsztatni kényszerült a városházi vezetőnek a zsebébe, különben semmilyen, még a legegyszerűbb engedély sem születhetett meg.
Az említett kereskedő úgy látja, nem gazdasági elemzők vezetik ezt az országot, hanem botcsinálta politikusok, ezért a sok értelmetlen kapkodás. Ha mostanság valaki jelentős vagyonnal rendelkezik, nem tudhatja, mibe érdemes befektetni a pénzét. Talán a mezőgazdaságba, másra nincs kilátás. Könnyű a gazdasági válságra kenni minden hibát, amit a nem hozzáértők követnek el. Azonban, akik az egész világválságot irányítják valahonnan a háttérből, és a politikusokat csak bábfigurákként tologatják maguk előtt ide-oda, azok nagyon is jól tudják, mit és miért akarnak. Néhány éve az ingatlanpiac jelentette a legmenőbb vállalkozási lehetőséget, és az arany ára akkor lefele süllyedt. Jelenleg pedig pontosan fordított a helyzet. Miért? Mert valakik így kavarják a világot. Tökéletes gátlástalansággal, mérhetetlen kapzsisággal felvértezve. A legnagyobb baj ott van, hogy azok a valakik nagyon eszesek, és ezért nagyon veszélyesek. Mert hogyan is mondta az a régi tanár? „Amennyi van az ember fejében, annyit bír meg az anyagiakból is”. Ilyenkor előkívánkozik egy másik kérdés is: rajtuk miért nincs foganatja a Tízparancsolatnak?
Megjegyzés
Igazat kell adjunk a cikkírónak, főleg ami a gazdasági befektetést illeti. A Magyar Polgári Párt (MPP) már több éve - szinte havi rendszerességgel - erre hívja fel a gazdasági szakemberek és vállalkozók figyelmét.
Pontosabban a vidéken élők és dolgozók elgyengülésével a népközösségi megmaradásunk kétessé vált. Eluralkodott a helyi "kiskirályságok" rendszere, akiknek a helyi "információ szerzés"-ben van nagy szerepe. Ehhez "alkalmazkodik-hozzájárul" a fekete piaci beállítottságú "ügyeskedők" rendszere - mert kereskedőknek nem lehet mondani. Ez a rendszer az amelyikben a kistermelőket megnyúzzák és több száz százalékos nyereséget produkál, de csak a maguk hasznára!
Adót nem fizet hiszen Ők a fekete piaci rendszerben "tudják" azokat a dolgokat "produkálni", amit a kistermelő nem: az általuk kialakított piac jó része feketén lesz továbbadva és valamelyik "vastag-hátú" (értsd. politikai támogatottságú) kft vezető magas áron "fehérre mosva" kiszámlázza a kisboltosnak, aki eladja a vevőnek, s így a "rendszer" lezárul! Vagy mégsem mert a vastaghátút azért hagyják békén, hogy bizonyos pártfeladatokat "támogasson"(talán ide fizeti az adóját, főleg a választási években harapozódik el ez a dolog).
Cseauseszku idejében a vidéket meg akarták ölni azzal, hogy mindenféle kacifántos fejlesztésekre - amelyek később kiderült falurombolásokká váltak - adták a fejüket.
A kárpáti "géniusz" és a körülötte - jól élők százezrei - már akkor rájöttek, hogy a "Vidék" megmarad, mert egyfajta önfenntartó életmódra berendezett rendszert alakított ki! Megölték a géniuszt, de a többiek ott vannak most is és Ők továbbra is jól akarnak élni! Lényegében a hatalom a kezükbe esett így hivatalos formába öltve folytathatják ott, ahol a "lelőtt" abbahagyta. Ezért vészes a népközösségünkre az olyan "kiegyezős" szövetségi politikai "tevékenység", amelyet az utóbbi húsz évben láthattunk tőlük.
Feltevődhet a kérdés van e megoldásnak ennek a rákfenéknek az ellensúlyozására. Természetesen van!
A vidékfejlesztéssel és a kis királyságok "megtörésével", a gazdatársadalom támogatásával, úgy ahogy a HANGYA idejében volt.
Nem kell újat kitalálni csak a modern adottságoknak a Hangya-rendszerhez való igazítását kell újra megtanulni, tanítani és alkalmazni, de ez egy másik része a dolognak, ami egy külön fejezetet igényel.
A Magyar Polgári Párt Gazdasági és Vidékfejlesztési Szakosztály projektjei ebben élen járnak és csak a választókon múlik, hogy a saját életük könnyebbé válhasson, hiszen a kidolgozott terveket törvényi megkötések feloldásával és új törvényi kiegészítésekkel fel lehet gyorsítani.
Hogy ezeket 2012 vagy 2016 vagy 2020-ban lehet majd megvalósítani az csak a választók fogják eldönteni azaz, hogy mikorra szeretnék az életüket könnyebbé tenni. (Erdélyi Polgár)