http://manna.ro/coolturka/kulturgerillak-a-varosban-2011-12-16.html
Az AltArt Alapítvány 1998 óta létezik, és „elkötelezett művészetet gyakorol” – ameddig egyáltalán használta a művészet kifejezést. Mivel a csoport ügyek és nem elvek mellett kötelezi el magát, a művészetet sem esztétizáló reprezentációként fogja fel: a művész egyszerűen közvetítő. 
Nem hagyják, hogy frusztrálja őket, ha más társadalomszervezők (sajtó, pártok, szakszervezetek) nem karolják fel az ügyüket, ha egyik vagy másik akciójuk nem jár sikerrel, mert a célzott közösség sem érzi magáénak (pl. Vasutas park környékén lakóknak nem fájt, hogy közösségi zöldövezetből beépített sportkomplexum lesz). Tudják, hogy ez lassú és kumulatív folyamat, és az embereket tanítani kell.
Provokáld és blokkold a rendszert, ha akarsz tőle valamit – a gerillahadviselés előnyei és hátrányai a művészet és a polgári engedetlenség határán.
A város olyan csatatér, ahol állandóan harcol egymással és egymáson belül is a három fő erő: az állam, a tőke és a civil társadalom a főbb erőforrásokért, ami a tér (épületek, közterek), az idő (amelyben leköthető például a városlakók figyelme) és az igazság (ki mondja meg a tutit, kit szeret/legitimál a közösség) – vezette be Szakáts István címszavas ismertetőjét arról, milyen taktikát követ az általa vezetett AltArt csoport, ha valamilyen változást szeretne elérni egy adott közösségben.
Kóbor kutyák elaltatása ellen flash mobon tiltakozó gerillacsaj | Fotók: Szabó Tünde
Mostanság leginkább a kolozsváriban. Nyakig benne vannak aMentsétek meg Verespatakot mozgalomban, ők kezdeményezték a Vasutasok parkjának beépítése elleni akciókat, de beszállnak mainstream ügyekbe is, mint például az a városházi projekt, amelynek célja, hogy Kolozsvár legyen 2020-ban Európa kulturális fővárosa.
A Társadalmi gerilla és helyi Paradicsomok címen tartott röpelőadása az Ifjúság – Művészet – Társadalom műhelykonferencián hangzott el, amit a Max Weberes szociológusok hoztak össze kedden a BBTE szociológia karának otthonos házában a Györgyfalvi negyedben.
A fölösleges tekintély
Az AltArt Alapítvány 1998 óta létezik, és „elkötelezett művészetet gyakorol” – ameddig egyáltalán használta a művészet kifejezést. Mivel a csoport ügyek és nem elvek mellett kötelezi el magát, a művészetet sem esztétizáló reprezentációként fogja fel: a művész egyszerűen közvetítő. A kultúra demokratizálódása azt hozta, hogy a kultúraszervezés hierarchikus láncból hálózattá vált, a művészet viszont – akárcsak a tudomány – rezsim maradt. Azaz a beavatott művelők (és intézményeik) mondják meg, mit lehet művészi vagy tudományos tevékenységnek tekinteni.
Mivel az AltArtosoknak nem céljuk olyasmit (pláne tárgyat) létrehozni, amit kizárólag a művészeti rezsimnek kellene érvényesítenie, visszaléptek a művészettől a tágabb kultúra felé, és kulturális kontribútoroknak nevezik magukat – vázolta Szakáts. Egész pontosan a normatív kultúra érdekli őket: hogy a közösség hogyan kódolja az értékeket.
Líraibb szóhasználatukkal: céljuk, hogy a társadalom szövetére fessenek, és ne tárgyakat, hanem folyamatokat hozzanak létre adott közösségen belül. Ehhez nem árt a provokáció, vagy legalábbis a provokatív felhang, de „ha művészként lépsz fel, a közösség bohócává válsz, nem vesznek komolyan” – mondta Szakáts, aki szerint ezért jó megmaradni a civil aktivizmus és a művészet, a legalitás és az illegalitás határán például polgári engedetlenségi akciókkal. Meg mert szeretik is azokat, vallotta be.
A gerilla hadviselés azért előnyös,
ha társadalmi folyamatokat szeretnénk generálni, mert nem igényel sok embert: a Pareto-elv szerint a kulturális/közösségi tartalom 80 százalékát a közösség 20 százaléka hozza létre, de Szakáts szerint ez az arány még szélsőségesebb. A társadalom mobilizálhatósága véges, sőt nagyon alacsony, a közösség nagyrésze csak bekebelez, fogyaszt.
A gerilla típusú hadviselést illetően Szakáts István John Boydvamerikai katonai stratéga Patterns of Conflict című munkáját ajánlotta figyelmünkbe. Boyd a hadviselés három dimenzióját különbözteti meg: fizikai – amikor a felek lövik egymást a csatatéren; intellektuális – zavart, ellentmondást, döntésképtelenséget kelt egyik fél a másikban pl. szórólapokkal;morális – amikor úgy kikezdik az ellenfél harci morálját, hogy már küzdeni se akarjon.
Az utóbbi kettőt a gerillák művelik a leghatékonyabban, akik általában hazai pályán játszanak, vagy legalábbis elérik, hogy a nép magáénak érezze őket és céljaikat szemben egy külső hódítóval vagy korrupt hatalommal. A gerilla hadviselés a leginkább támogatott egy közösségen belül, ezért ha valakinek közösségi céljai vannak, számára ez a jövő. Előnye a morális támogatottságon kívül az autonómia (a kis létszámú csoport magát irányítja) és a cselekvési sebesség.
Boyd szerint a gerillákat kétféleképpen lehet legyőzni: meg kell szüntetni az okot, ami miatt harcolnak, vagy át kell állni a gerillák oldalára. A városi kultúrgerillának mindkettő győzelem.
Mit tud tenni a társadalmi gerilla?
Nem célja széles támogatású mozgalmakat indítani, inkább helyi Paradicsomokat kezdeményez. A sejtekben és hálózatokban tevékenykedő emberek azt tudják elérni, hogy ideiglenesen, kis hatósugárban, kis számú csoport számára jobban menjenek a dolgok – és ezt tudják is. Nem lovallják bele magukat, nem számítanak arra, hogy sok ember kapcsolódik be az akciókba, és ha közelebb is kerülnek a céljukhoz, tudják, hogy a haladás lassú lesz – részletezte Szakáts.
Nem hagyják, hogy frusztrálja őket, ha más társadalomszervezők (sajtó, pártok, szakszervezetek) nem karolják fel az ügyüket, ha egyik vagy másik akciójuk nem jár sikerrel, mert a célzott közösség sem érzi magáénak (pl. Vasutas park környékén lakóknak nem fájt, hogy közösségi zöldövezetből beépített sportkomplexum lesz). Tudják, hogy ez lassú és kumulatív folyamat, és az embereket tanítani kell.Kötnek szövetségeket más aktorokkal, mondta Szakáts, de nem elvieket, hanem taktikaiakat, és az sem izgatja őket igazán, hogy mások miért szállnak be egy-egy akcióba. Nem manifesztumokat írnak, a csoporton belül így nem kötelező a konszenzus. Ezért akciót, például flash mobot szervezni sokkal gyorsabban és hatékonyabban lehet, mint kiáltványt írni. Olyan akciókra hajtanak, amelyek
kollektív kivételnek számítanak.
Az állam és a tőke, a bürokratikus rendszerek ugyanis (önkormányzat, nagy cégek, stb.) úgy vannak felépítve, hogy csak az egyéni kivételeket tudják kezelni. Például ha írnak egy beadványt sok szervezet nevében a Vasutasok parkjának koncesszióba adása ellen, arra a városházának záros határidőn belül válaszolnia kell, törvény kötelezi rá.
De ha az aktuális csoport minden tagja ír egyet, és írt, akkor a kb. hetven beadvánnyal két hétre blokkolták a hivatal PR-osztályát, mert törvény szerint mindegyikre külön válaszolni kell – mesélte Szakáts, hogyan éreztették súlyukat a városházával.
Ebből ki is derül, miért problémás a gerillatípusú hadviselés: kis gerilla akciókból nem lehet stratégiát építeni. De lehet, hogy nem is kell – dobta fel a labdát Szakáts. A másik az, hogy állandóan dolgozni kell az ellenféllel, ahogy az AltArt a kolozsvári városházával. Hol összemelegednek, hol összemennek velük.Együttműködnek a kulturális főváros ügyében, de például durván nekimentek a polgármesternek pont a kulturális fővárossal poénkodva, amikor úgy érezték, erre van szükség.
Az AltArt elsősorban közösségi témákat keres: a gyerekek például hálás téma, mert nagy fétisnek számítanak, sorolta Szakáts, de ilyen a család, a zöld ügyek, identitáskérdések, gazdaság. Ezeket társítani is lehet egymással, cross brandingben egyik a fő, a másik a másodlagos téma.
Fő mobilizáló eszközük a Facebook, mert az jó előrejelző is: tudni lehet, hogy egy akcióra a negyede megy el biztosan azoknak, akik jelezték részvételi szándékukat az esemény Facebook-oldalán, 30-40 százalékuk pedig valószínűleg. Így tervezhető, hogy hány szórólapot, öntapadóst stb. készítsenek elő.
Másik hatékony eszköz Szakáts szerint a YouTube, mert azt a megfelelő címkékkel (vicc, poén, szex, trailer, tutorial) könnyű eltéríteni, vagyis nézettséget generálni mondjuk egy trailerformára vágott videóhoz. Szoktak ezen kívül szórólapozni, plakátolni, a városi szóbeszédre hagyatkozni.
Legközelebb egyetlen utcára csapnak le: Az utcám nevű projektben górcső alá vesznek egy utcát társadalom-kutatókkal, művészekkel, etnográfusokkal együtt, megvizsgálják azokat a mikropolitikákat, amelyek a társadalmi szövetet gerjesztik, és ezekbe úgy szeretnének beleavatkozni, hogy optimalizálni lehessen őket.
