Naivisztán

http://www.szabadsag.ro/szabadsag/servlet/szabadsag/template/article%2CPArticleScreen.vm/id/67703
2011. december 23.
 HERÉDI ZSOLT

Valamikor a kilencvenes évek elején, kétszer-háromszor volt szerencsém jósnőkhöz a feketetói vásárban. Nagyobb baráti társasággal jártunk ott, és mindig valamelyikünknek jósoltak. Körbeálltuk, hallgattuk a cigányasszonyokat, ugrattuk őket is, meg annak alapján, amiket mondott azt is, akinek éppen jósolt. A lényeg, hogy jókat derültünk, pár sör után mindig jó mókának tűnt a jósoltatás. Én sosem kerültem sorra, nem emlékszem miért: tán felsrófolták az árat, két sör ellenértéke helyett hármat kérhettek (legalábbis ilyen összegekre emlékszem), vagy már unalmasnak tűntek, de az is lehet, hogy éppen új móka akadt. Senki nem vette komolyan a dolgot. Jól szórakoztunk, ha ki tudtuk alkudni, hogy a sör ára megérje számunkra a mókát. Talán ők is jól jártak, vagy legfeljebb eltűrték, hogy azért a pár sörért egy csapat suhanc ugrassa őket, s jókat röhögjön a jóslataikon, tippjeiken, amit megpróbáltak komolyan előadni. Nem volt nagy ügy, sem az ára, sem a dolog súlya. Később láttam, a sajtóbeli reklámjaik alapján, hogy a jóslást meg egyéb „varázslatos foglalkozásokat” kezdik iparszerűen űzni, és logikusnak tűnt, hogy felmerült a törvényes keretek közé szorítása valamint adóztatása. Nem emlékszem mi lett a törvény sorsa, alkalmazásával mire mentek, nem tulajdonítottam további jelentőséget az ügynek.

A sötétség képviselői

Hiszékeny emberek mindenhol vannak, és azt is tudtam, hogy „mioritikus” tájainkon arányuk elég nagy. Végy egy kis kelet-európai elmaradottságot, kiszolgáltatottságot, kis ortodoxiát s az ebből is eredeztethető miszticizmust, kis fejletlenséget, ami az oktatásra is nagyon kihat (stb., stb.), és megvan a táptalaj. Nem egy vidám helyzet, de van itt alapanyag bőven ahhoz, hogy a ráció háttérbe szoruljon. Mindezek ellenére a minap, a hírek nézése majd olvasása közben mégis leesett az állam, mert ennyire sötét agyakra mégsem számítottam. Ennek már fele sem tréfa, nem hiába nyomoznak nagy erőkkel a rendőrök. Jóhiszeműen leragadtam az emlékezetemben annál a pár sörre szomjas cigánynénál, s az ő tarifáiknál. Most tudtam meg, hogy itt mennyire nagyban megy az üzlet, komoly szélhámosságok mögött milliárdos tétek vannak. Eddig is látszott messziről jó pár hazai celeben, focistán, politikuson a sötételméjűség, akiknek még a negrócukor is világít a szájukban – de azt mégse gondoltam volna, hogy ezek rendszeres ügyfelei lennének a boszorkáknak, és vagyonokat hagyjanak náluk. Oana Zăvoreanu, szappanoperákban befutott színésznő és műsorvezető vezeti a rekordlistát az eddig napvilágot látott adatok alapján: a hírek szerint 450 ezer eurót (!) csikartak ki tőle varázslataikért a kuruzslóasszonyok.

Boszorkák, varázslók – a jéghegy csúcsa?

Az ortodox pópák kapcsán lépten-nyomon lehet hallani fehér és fekete mágiákról, kiátkozásról, különböző ördögűző szertartásokról, majd látni lehet ezek nyomán a mintegy kísérőjelenségként elszaporodó, kacsalábon forgó palotákat. Ezeknek a palotáknak az eredetét illetően sokáig azt hittem, hogy kizárólag és „csak” a szokásos, egyszerű korrupcióról van szó, az állami apanázst térítik saját célra, az állam ellenőrei meg nem mernek ujjat húzni velük, és nem bolygatják az eseteket. A mágiázás, átokoldás meg más hasonlók csak amolyan parasztvakítás, anyagi vonzatait illetően esetleg egy kis mellékes kereset. Ahogy a cigánypalotákról is azt hittem, hogy arany- illetve egyéb csencselés, kereskedés, netán kemény bádogosmunka, esetleg külföldi koldulás vagy egyéb jogtalan tevékenységek bevételéből épültek. Azt semmiképp sem gondoltam, hogy jóslással meg varázslással, „élő ezüst” kiűzésével (magyar megfelelőjét nem ismerem, és remélem, hogy nincs is, szegényebbek vagyunk kifejezések terén is e hülyítés-szakmában) és egyéb csodatevéssel is lehet ilyen vagyonokat összehordani. Az elmúlt napok információi már jobban felnyitották az én csipám is: a pópák ördögűzése és mágikus cselekedetei esetében sem csak egyszerű másodállásos „maszekolásról” van szó, hanem kemény ára van a népbutításnak, az értelmesebbje előtt pedig lejáratják az egyházat.

Nemrég engedték ki pár év börtön után azt a szerzetest, aki egy – valószínűleg epilepsziás rohamokban szenvedő – apácát vetett alá többedmagával egy ördögűző szertartás kínjainak, de a szerencsétlen belehalt a ceremónia idején elszenvedett tortúrába. A börtönből frissen szabadult szerzetes a sajtónak azt nyilatkozta most is, hogy nem érzi magát bűnösnek, ő azt tette, amit kellett. Ha ezt valóban komolyan gondolta, akkor közveszélyes gyilkos, és fennáll annak az esélye, hogy még kiűzze pár emberből az ördögöt, annak lelkével együtt. A huszonegyedik században elmegyógyintézetben a helye az ilyennek, ott is a zárt osztályon, de a jelek szerint ez a kijelentése senkinek nem tűnt fel. Nem akarnak a hívő ügyészek beleszólni az „egyházi” dolgokba? Mint ahogy nem bolygatták eddig sem ügyészek, sem adóbehajtók a milliomos szélhámosok palotáinak az eredetét sem. Pedig derék fináncosaink amúgy előszeretettel számoltatnak el aprólékosan, s gyanúsítgatnak más esetekben fűt-fát, cégeket, egyszerű átlagpolgárokat. Annak ellenére, hogy lépten-nyomon reklámozza magát s szolgáltatásait megannyi „Mama Omida” leszármazott (Ezt a megnevezést holmi védjegyként emlegetik, szinte mindegyik varázsló tőle származtatja magát; a világhálón talált adatok szerint híres kuruzsló volt, állítólag még a Ceauşescu házaspár is az ügyfele volt, a mai román szlengben a mindentudás szinonimája.) Marad a gyanú: nem csak vallásosak az illetékes pénzügyi ellenőrök, ügyészek, hanem hisznek a boszorkák varázserejében, és nem mernek ujjat húzni velük, nehogy elátkozzák őket. Másik változat szerint: egyszerűen le vannak fizetve vagy alkalmatlanok, nem látják a fától az erdőt. Mert, hogy én naiv voltam a paloták eredetét illetően, az egy dolog; de amint elnéztem a román híreket, s olvastam a tudósításokat, kommentárokat, nyilvánvalóvá vált, hogy a téma jelen van a román népi kultúrában, az amúgy fölöttébb gyanakvó adóhatósági embereknek pedig már rég szemet kellett volna szúrjon.

(Persze, vannak esetek, amikor a naiv hívek mégis elbizonytalanodnak. Egy ilyen határeseten szórakoztam jót nemrég, az egyik román tévé hazai hírösszeállításában: egy apáca, de nem is akármilyen, hanem a zárdafőnöknő szült, méghozzá egészséges ikreket (!), s a gyanú szerint az apa is egy pópa vagy szerzetes volt. Ekkor felmerült a gyanú a megszólaltatott egyszerű hívekben, hogy talán mégiscsak a borivás és vizet prédikálás esete forog fenn. Úgy látszik ennyire durva, konkrét esetekre van szükség ahhoz, hogy felnyíljon egyeseknek a szeme.

Amilyen a társadalom, olyanok az intézményei

Ahol ennyire hiszékeny tömegek élnek, ott sajnos az életszínvonal sem valami jó, az állam intézményei (amelyeknek az ésszerű bürokráciát kellene képviselniük) sem működnek jól, hatékonyság terén elmaradnak, általában demokráciadeficit jellemző a társadalomra. Mert kellő ismeretek híján a való világban kevesen tudnak eligazodni. Aki meg nincs tisztában jogaival, azok érvényesítési lehetőségeivel, s általában minden egyéb lehetőségeiről halovány ismeretei vannak, hát az nem is él azokkal. Szavazáskor sem választ megfelelően, hisz könnyű megtéveszteni, érzelmeire hatni.

Az önigazgatásnak – főleg ortodox kultúrkörökben – nincs nagy hagyománya. Annál inkább van a kiszolgáltatottságnak, az erős függésviszonyoknak. Bár a kommunizmus a rációt tűzte zászlajára és szakítani akart minden miszticizmussal, diskurzusa szerint a döntést a tömegek kezébe adta – úgy érzem mégis, hogy utólagos hatása a tömegekre a rációt illetően is, mintha éppen az ellenkezője lenne. Ugyanis csak fokozta a közügyektől való elfordulást, azt az érzést, hogy nincs beleszólásunk a közügyekbe, úgysem irányíthatjuk a közösség és a magunk sorsát, semmi kézzelfogható hatalmunk nincs fölötte. S ilyen esetekben az érthetetlen, a közembert meghaladónak vélt folyamatok esetében maradnak a csodavárások, a varázserő. Nem racionális dolgoktól várják sokan a helyzetük javulását, ha egyszer nincs is rálátásuk ezekre. Valami természetfölötti külső dolgokra számítanak sorsuk jobbrafordulásában. Nem a közigazgatás, a törvény ereje, az orvostudomány vagy a technika hozza számukra a megváltást. Erre ott van Omida anya valamelyik fél-analfabéta leszármazottja, aki majd elhozza a csudát: átkot, rontást tesz vagy old, élő ezüstöt űz és egyéb varázsipari nyalánkságot művel. Az ördög űzése – úgy vettem észre laikus megfigyelőként – a pópák, szerzetesek biznisze (elvégre hivatalos szakmájuk során is emlegetik, foglalkoznak a személyével), a fehér meg a fekete mágia gyakorlásán már osztoznak a varázsipari szakmunkásokkal.

Vak vezet világtalant?

Amikor a tömegeknek egyszerű hétköznapi dolgokról sincs megfelelő tudása, nem csoda, hogy a politikusok el tudják szédíteni, ráadásul a politikai vezetőrétege is olyan, amilyen. De a napokban megtudtam, hogy néha még a politikusokat is „beetetik”. A letartóztatott szélhámosok szerint számos politikus is megfordult náluk. Már annak idején is elég megdöbbentő volt, hogy Mircea Geoană államelnök választáskor a tévépárbaj utáni alulmaradását valami lila lángokkal, lila energiákkal és egyéb paranormális jelenségekkel magyarázta. Ezzel magára is vonta az egyik „varázslónő” figyelmét (akit a napokban letartóztattak, de azóta már szabadon is engedtek), aki mint potenciális palimadarat egyből meg is próbálta behálózni. A telefonjáról küldött (sajtót is bejárt) sms szerint fél-analfabéta „varázslónő” ennek ellenére szép vagyont sajtolt ki palimadaraiból, akik nagy része most szégyelli, hogy igénybe vették szolgáltatásait, és tagadnak (Geoanăról sem tudni, hogy lett-e folytatása a megkeresésének).

Kelet-Európai betegség?

Magyar kultúrkörben szerencsére jóval kevesebb az ilyen boszorkánykodás, egyházaink nem gyakorolják, Könyves Kálmán művelt királyunk – igaz, azzal a céllal, hogy véget vessen a boszorkányüldözésnek – már a XI. században kijelentette, hogy boszorkányok márpedig nincsenek. Ennek ellenére még itt is elég nagy arányban zajlik népbutítás. Bár Caritas botrány nem volt, azért Magyarországon is láttam elég sok pénzlehúzó tévéműsort: a műsorvezető azzal eteti a balek nézőket, hogy emeltdíjas összegért betelefonáljanak, és nagy összeg üti a markukat, ha meg tudják mondani, milyen színű a képernyőn látható zöld autó. Gyurcsók nevű gyógyító guru is elég sokáig bolondította képernyőn keresztüli gyógyításaival a gyengébb elméjűeket.

Nyugatabbra, ha egy politikus, egy párt azzal áll elő, hogy választási győzelmük esetén majd tizennegyedik fizetést osztanak és megduplázzák a fizetéseket, a választók komolytalannak néznék őket, és esélyük sem lenne győzni. Megszokták, hogy nincs ingyen ebéd, nincs kolbászból kerítés, azért valakinek fizetnie kell. Persze, ott is vannak költségvetési hiányok, trükkök, de nem annyira egyszerűek, durvák, átlátszóak mint Kelet-Európában. Itt az a jó politikus, aki ad – aki nem ad, az rossz. A legjobb pedig az, aki a legtöbbet adja. Így aztán kampányban lehet ígérni fűt-fát, tizennegyedik nyugdíjat is akár. S hogy miből ad (hiszen a tartalékok, vagy adott esetben a hiányok nagyjából ugyanazok, vagy milyen csoda folytán lehet azokat megtriplázni, illetve kitől mit kell elvenni, hogy valakinek kétszer annyit adjanak), mindez mellékes. Nálunk elég a kölcsönből valamicske fejlődést produkálni, adni, a jövőbeli visszafizetéssel mintha nem kéne számolni. Ezt a struccpolitikát eljátszotta Magyarország állami szinten, a kommunizmus idején, amikor kölcsönből a legvidámabb barakkot építették, majd a közelmúltban egyéni, családi szinten százezrek váltak adóssá, mert elhitték, hogy elég a jóléthez elmenni a bankba, és kölcsönt felvenni. Persze, egyeseknek komoly számításaik voltak, amiket a válság húzott át, de a többség nem ez az eset. Boldog-boldogtalan elhitte, hogy nem kell kikoplalnia vagy arányosan keresnie azért a bizonyos lakásért. Most meg egy országot nyomorítanak meg a hitelek, ráadásul az állam is ugyanúgy eladósodott, s politikusaik semmilyen téren nem tanultak belőle ezúttal sem (de ez már egy külön elemzés témája lenne).

*

Meg kellene már tanulniuk a felnőtt, örökös csodaváróknak itt, Európa keleti felében is, hogy a Mikulás, a karácsony nem folyamatos, csak egy van egy évben. S az ilyenkor megnyilvánuló szeretet vagy ajándéközön nem a véletlen műve, nem a varázsló pottyantja az ölünkbe, hanem jól megfizettük neki a bemutatott ceremóniát. Ezeket az ünneppel járó csodákat – amennyiben így kategorizáljuk – végső soron mi hozzuk létre, mi hozunk érte áldozatot, dolgozunk meg értük, hogy mintegy érdemként létrejöhessenek.