2011.12.21
Az ötlet megfogant, várjuk a születést. Mire jó egy regionális, befogadó, etnikumokkal szemben „hűvös" párt?
Magyari Nándor Lászlót kérdeztük: Új transzetnikus, regionális párt létrejöttét sürgeted, ám nem új szervezetet vársz, hanem azt, hogy „belülről átstrukturálódik a politikai mezőny”.
Hogyan lehetséges, ha lehetséges az átstrukturálódás?
De, új pártra gondolok, legfennebb a meglévő pártok egyes – román, magyar, roma vagy más etnikumú – személyiségeiről és szavazóiról gondolom, hogy az új párthoz csatlakoznak majd.
Az átstrukturálódás meg bizonyos értelemben visszatérést jelentene a liberális demokrácia alapértékeihez, amint ki is fejtem, a politikai mezőny minden egyes szegmentumát tekintve: a törvényhozó, a végrehajtó, a bírói hatalom és a média világában is. Egy olyan párt színrelépését sürgetem, mely – Erdélyre alapozva – végérvényessé tenné az európai értékek és politikai kultúra dominanciáját a közeli és távolabbi múltból örökölt – sok szempontból premodern – politikai kultúrával szemben. Amit én változásként emlegetek, az kevesebb, mint forradalom, de több annál, amit bármelyik jelen pillanatban létező párt, politikai formáció, „reformként” kínál.
Becsődölt a perverz politika
Azért tartom ezt fontosnak, mert azt gondolom, a jelenleg domináns politikai stílus nem folytatható, illetve lényegében becsődölt (és nem csak nálunk), morális alapjai erodálódtak, illetve olyan perverz hatások érvényesülnek, melyek messze vittek a demokratikus értékek képviseletére hivatott politikai kultúrától. Meglehet, sokan patetikusnak, naivnak (esetleg giccsesnek) gondolják alapértékeket felemlegetni, támogatásukra ösztönözni: biztosíthatom őket, hogy tévednek. Amikor a politikai életet figyelem – és régóta ezt teszem –, nem tudom elűzni azt a déja vu benyomásom, amit egy nyolcvanas évekbeli anekdotikus történettel tudok a leginkább éreztetni. Középiskolai tanárként naphosszat hallgattam, amint a kollégáim a tanáriban kávézva-cigizve a diáksereget szapulták. Egy gyűlés alkalmával fel is vetettem: „milyen jól meglennénk mi itt, ha ez a sok diák nem zavarna minket”. A derültségen túl sokan álltak meg egy pillanatra, és mondták: van ebben valami. Nos, politikusaink mára már nagyszerűen beleszocializálódtak abba a mocsárba, melyben dagonyáznak anélkül, hogy a köz vonatkozásában, bármilyen pozitív hozadéka lenne ténykedésüknek.
Ők is akkor éreznék jól magukat, ha a választó, az „istenadta”, nem méltatlankodna folyton, illetve az lenne a legjobb, ha a média is a pokolba menne el kellemetlen kérdések feltevése helyett. Azért vagyok optimista, mert azt gondolom, hogy különösen a fiatal politikusok egy jól megfogalmazott, a „normalitást” igénylő hangra megállnak a lökdösődésben, a helyezkedésben, az üres PR-fogások mantraszerű ismételgetésében, korrupt játékaik űzésében, és azt mondanák: tényleg, lehetne másként is! Innentől aztán szakértelem kérdése a pártépítkezés.Volt már kísérlet regionális párt létrehozására.
Min buktak meg az eddigi kísérletek, mit és hogyan lehet másként csinálni?
Az általam ismert kísérletek egyfelől a túlzott etno-nacionalizmusokra vagy „egyesített” nacionalista szólamokra apelláltak, vagy interkulturális jelszavak mellett igyekeztek továbbra is az etnikai másság törésvonalai mentén – azt legfennebb elrejtve – politizálni.
Az etnobiznisz végét sürgetem.
Azt hiszem, az etnikai sokféleséget nem érdemes csupán politikai szempontból tematizálni és kisajátítani, a demokratikus játékszabályok betartása, a nyelvhasználat szabadsága, a területi (regionális, szubregionális, intézményi, települési, stb.) autonómiák kialakított, jól szabályozott, mindenki által elfogadott, de etnikailag semleges rendszerét kell előnyben részesíteni. A kisebbségvédelmet – mindenekelőtt a romák kérdését – sem az empátiára, sajnálatra, megértő vagy elnéző attitűdökre alapoznám, hanem a strukturális tényezőkre, a jól szabályozott társadalmi hálózatokra bíznám. A pozitív érzelmi tényezők vagy jelen vannak, vagy nincsenek.A politikusok legjobb esetben is minduntalan a nemlétező rokonszenvre hivatkozhatnak, a szavazatvesztésre, például a romákra (magyarokra, románokra, stb.) vonatkozó racionális érvekkel alátámasztható, pozitív beavatkozásra épülő közpolitikák esetében. Nem is szólva a kirekesztő, előítéletes attitűdöket felerősítő, azokra alapozó politikai diskurzusokat folytató erőkről.
Az etnikai tájkép megnyugtató rendezése a legszorosabb értelemben vett közérdek a multietnikus társadalmakban. Erdélyben nincs közjó az etnikai viszonyok rendezésén kívül, ez egy állandó közpolitikai feladat, és nem lehet egyik vagy másik fél politikai vállalkozóinak monopóliuma. A magyar etnopolitikai vállalkozóké sem! Erre utalok az etnobiznisz végét emlegetve.Hadd mondjak egy régebbi példát egy ilyen átfogó szabályozástervre, mely rendezhetné az etnikai béke rendszerét. Ha jól emlékszem, vagy 15 esztendeje Szilágy N. Sándor állt elő egy nagyon részletes (idegen nyelvre is lefordított) kisebbségi törvény-tervezettel. Lényege az volt, hogy mintegy etnikumtól független „hűvösséggel”, nagyon részletesen előírta volna azokat a magatartásbeli szabályokat, melyek a helyi és központi hatalom gyakorlóit „a korrekt” magatartásra, a méltányos eljárásokra stb. kötelezték volna. Sem akkor, sem azóta nem vette komolyan senki a javaslatot, pedig semmit sem veszített aktualitásából. A néha napirenden levő, máskor (a politikai taktikázás széljárása szerint) elhallgatott kisebbségi törvénytervezet visszalépés az általam említetthez képest, nem több és strukturálisan fenntartható jogokat és kötelezettségeket tartalmaz, hanem zavaros moralizáló elvárásokat, egymásnak ellentmondó elveket fogalmaz meg.Leírsz egy jelenséget: a politikai ügyek etnicizálását (például a népszámlálás és Verespatak kérdéskörét).
Hogyan történik ez a folyamat, és hogyan védhető ki?
Tőkés számtalanszor fejére olvassa az RMDSZ-nek, hogy a magyar közösség képviselőjeként „árulta el” például Verespatakot.
Ebben a konkrét esetben van-e esélye, eszköze a Szövetségnek nem etnikai szervezetként megszólalni, például szakmai érveket képviselni?
A politikai kérdések mindenikének etnikai átszínezése patthelyzetek sorozatát, a politikai folyamatok elakadását eredményezi. Olyan perverz hatásokat hoz, melyek 22-es csapdájaként foglyul ejtik és nem engedik szóhoz jutni sem a szakszerű, racionálisan megalapozott és kommunikált közpolitikákat, sem pedig a felmerülő problémák praktikus kezelését. A gazdaság vagy az infrastruktúra kiépítése nem etnikai alapú kérdés, a környezet konzerválása nem etnikai, hanem regionális kérdés, hiszen a környezeti katasztrófáknak nincs etnikai szűrője, mindnyájunkat, az egész régió lakóit érinti.Volt alkalmam bővebben kifejteni a népszámlálás hiteltelensége kapcsán, hogy az sem csupán etnikai kérdés. Tévedés annak feltüntetni, az egyéb vonatkozásokban felmerülő hibáit és a visszaéléseket azért legitimálni, mert a fiktív etnikai arányok a rommagyar politikai vezérek észjárása szerint kedvezőek. Az illegitim recenzió eredményeinek perverz hatásai érvényesülni fognak az elkövetkező évtized minden egyes közpolitikai döntése kapcsán, de még a szavazások tisztasága, a közvélemény-kutatások pontossága, a kisebbségpolitikák esetében is. Az etnobiznisz lovagjai ma még talán nem is értik, de ezek a hatások a kisebbségek számára is több rosszat okoznak, mint előnyt jelentenének. Ezeket a kérdéseket az etnikai biznisz részévé tenni, ilyen tétként kezelni több mint bűn, ez már politikai hiba. Márpedig az etnobiznisz ezt teszi.
Hogyan nézhet ki egy transzetnikus erdélyi politikai szereplő?
Sejtésem szerint ez egy nyugati szemmel szokványos, „normális” párt lenne, melyben az etnikai versengés helyett a „természetes” együttműködés, a pártszolidaritás, a belső demokrácia, a racionális döntéshozás a jellemző. Azt gondolom, hogy a transzetnikus párt etnikai pártok társaságában, azokkal versengve is képes lenne helytállni, az elemzésben kifejtett társadalmi csoportokra mint szavazóbázisára és támogató közönségére alapozva.Etnikai és osztályhatárokat átlépő, befogadó párt létrehozásáról beszélsz. A nacionalizmusok meghaladására vagy korszerűsítésére vannak forgatókönyvek, de hogyan haladnád meg az osztályhatárokat most, amikor a társadalmi konfliktusok élesebbek a sok éves átlagnál. És hogyan lehet befogadó pártot ígérni, ha szembe fordulsz a „megveszekedett jobboldalisággal”?Én mindenekelőtt a „szélek”, a kisebbségben, kirekesztettségben élők integrálását tenném az új regionális és transzetnikus, szociálliberális párt központi törekvésévé. Azt tapasztalom ugyanis, hogy a jelenlegi román pártrendszer képtelen a polgárok széles köreinek – mind strukturális, mind vertikális kiterjedésében – reprezentációjára.
Egy torz rendszer alakult ki, különösen a különféle kisebbségek vonatkozásában: ők minduntalan kimaradnak mindenféle politikai és közigazgatási tervből, pontosabban tervek sem készülnek integrálásukra, az elhallgatás és elhallgattatás alanyai, és nem a reprezentációé és integrációé. És ne feledjük, valamilyen vonatkozásban mindannyian kisebbségiek vagyunk, és rendre a kirekesztés alanyaivá válunk, válhatunk.Az „osztályhatárok” olyan változó társadalmi struktúra-elemek, melyek nem fragmentálják – legalábbis manapság – a politikai pártokat. Magyarán a pártok szavazóinak közössége korántsem azonos egy-egy társadalmi osztállyal. Aztán a társadalmi dinamika jóval erősebb annál, hogy az imaginárius osztályhatárok mentén hosszasan lecövekeljenek az emberek és csoportok. Egy-egy személy vagy csoport egy-egy közpolitikai kérdés kapcsán nem osztály-szerűen viselkedik, hanem változó geometriájú társadalmi alakzatként:
egyszerre több osztályhoz is tartozhat.
Például nem hiszem, hogy liberális egyének és csoportok ne támogathatnák a progresszív adózást. Ezt a fejlett világban mindenhol megteszik. Azt gondolom továbbá, hogy minden osztályhovatartozáson túl mindenkinek érdeke a politikai korrupció csökkentése az elfogadhatóság szintjére. Paradoxonnnak tűnik, de a korrupt rendszerek részvevőinek, sőt pillanatnyi haszonélvezőinek is érdeke. Egy ilyen struktúrában felfele mindenki vazallus, lefele pedig patron, de mindenképpen a rendszernek kiszolgáltatott. Abban bízom, hogy a legtöbben csak a rendszer kényszere által vesznek részt abban, másként nem tehetnek, de ha tehetnék, maguk is kiszállnának a politikai korrupció fogságából.
A tanulmány végén majdhogynem meglepetésszerűen előállsz a szociálliberális párt modelljével. Ez miben különbözne az eddigi pártalakulatoktól? Mennyiben igazodna a klasszikus politikai modellekhez, vagy mennyire tér el azoktól?
Semmi meglepőt nem látok abban, ha olyan időkben, amikor a demokratikus alapjogok megnyirbálása és a hatalmi fékek és ellensúlyok felszámolása, a klientizmus legvadabb formáinak nyilvános intézményesítése folyik, liberális pártot sürgetek. Románia az EU-s csatlakozástól eltelt időszakban nem közelebb került a nyugati típusú demokratikus intézményrendszerhez és politikai kultúrához, hanem távolabb attól. Azt gondolom, ma nem lennénk képesek teljesíteni az EU előzetes elvárásait, sem a korrupció, sem az igazságszolgáltatás, sem a sajtószabadság vonatkozásában.
Ilyenkor nem kevesebb, hanem több liberalizmusra van szükség, s ezt a jelenleg létező formációk szemmel láthatóan képtelenek hozni.Mit mondjak az egyenlőség és a társadalmi szolidaritás állapotáról, amikor a válság árát a szegényekkel, a bérből és fizetésből tengődőkkel, a nyugdíjasokkal kívánják megfizettetni?
Amikor a szociális állam még meglevő intézményeit építik le szorgosan, amikor az állam lemond rólunk, „ingyenélőknek” és rászorulóknak nevez, és elesett, kiszolgáltatott „frájerekként”büntet?
Amikor egy liberálisnak mondott, velejéig igazságtalan, egykulcsos adórendszerrel jutalmazza az állam a magas jövedelműeket, és indokolatlanul elvon a kisjövedelműektől, a klientúráját erősítve a társadalmi egyenlőség és méltányosság helyett.
Amikor az alig működő piac perverz hatásaival legitimálják a strukturális korrupciót, szembefordítva egymással a legkülönfélébb társadalmi osztályokat, csoportokat és kategóriákat. Igen, szociálliberális párt szükségességét látom, és ezzel világossá teszem azt is, hogy jelenleg ilyen nincs a porondon. Az ellenzékben tehetetlenkedő Szociálliberális Unió a hiteltelen és korrupt rendszer része, terméke, és haszonélvezője. A romániai magyar politikai mezőnyben pedig sem liberális, sem baloldali párt nem működik. Az RMDSZ marginalizálja, de legalábbis szemérmesen elhallgatja ezirányban tevékenykedő platformjait, miközben az európai néppártok csoportjának „oszlopos” tagja. Parászka Boróka
Megjegyzés
A professzor úrból újdonsűlt politikus lett volna vagy csak "bedolgozik" a cikkírónak? Mindenképpen rosz a megközelítése, hiszen igyekszik az amúgyis összekavart politikai palettát még jobban összezavarni. Mi értelme lenne az autonómiáért küszködő Néppárti vagy Polgáris vezetőknek illetve a népközösségünknek egy "marmaládé" pártba jelentkezzen? Mikor és hogyan lenne megoldva az, amit az elmúlt 20 év alatt a szövetségiek "kiegyezéses" politikával nem tudtak elérni? Milyen szociálliberális párt lenne az ahol éppen azért mert liberális eszméket vall továbbra is hallhatjuk majd az "afară, afară cu unguri din țară" ?
Nép vagy nemzetnevelés nem lehet etnobiznisz, a professzor úr elő kellene vegye a középiskolás tankönyveit pld.az Educatia civică-t. Sajnos a megszólaltatott összekavarja a gazdasági és a szociális kérdéseket... Azonkívül visszahozniegy olyant ami bebizonyosodott, hogy nem megy nem éppen egy egyetemi káder szájába való.
Az erdélyiség elve nem lehet egy fajta amalgám ahova mindenki belép és ahol hamar kiderül, hogy liberálizmus ide liberalizmus oda a magyar csak "surub de stângă" lesz. A saját - zöldpárti - tapasztalatom erről tanúskodhat. Azonban feltevődhet egy kérdés mi lesz ha a szélső bal vagy netalán a szélső jobboldal is pártot alapítani akar? Csak azért kérdezzük, mert ezek elhomályosíthatják a "marmaládé" édeskés ízét!
Sajnos ezzel a cikkel úgy a cikkírója, mint a kérdezett eltolták a dolgokat, hiszen egy "marmaládé" pártnak lehet, hogy lennének román, roma és magyar ajkú tagjai, de az csak a parlamentbe jutásig lenne "életképes"...
Azonkívül annak a "marmaládé" pártnak egyetlen egy feladata lenne éspedig az asszimiláció befejezése!!! Nem kérhet egy épeszű politikus olyant, hogy a magyarajkúak a kinzókkal együtt önként menjenek a kínzópadra. Ne tessék félreérteni és vagy félremagyarázni nem a többségiek ellen szólunk, hanem a "janicsárságot" ránkerőltetni akarókat nem türhetjük meg magunk között... (Erdélyi Polgár)
