Újabb hatalmas pofont kapott az erdélyi magyarság. Mondjuk, kaptunk már párat a történelem során, megszoktuk, sőt még mi székelyek még büszkék is voltunk rá. Ez azonban valahogy más. Sunyi, aljas, globalizált pofoncsapás, nemzetárulás. Amolyan Júdás csókkal történő árulás.
A FŐSZEREPLŐKET? Őket nagyon jól ismerjük. Az egyik egy posztkommunista, nemzetét megtagadó párt, amelyik már kísérelt merényletet nemzete ellen 2005 decemberében. Sikerrel. Utána nekik köszönhetően újra pirosra festette a magyarok vére a pesti utcákat. Aztán a fővezér hattyútáncot lejtve vallotta be, hogy biza „elkurtuk”.
A másik szereplő? Az se kutya. Több mint 20 éve van jelen a romániai parlamentben, közel a zsíros fazékhoz, ígérget fűt-fát és mi, balga magyarok négyévente folyton hiszünk nekik. Nem tanultunk még hibáinkból?!
Elfelejtettük, hogy nap mint nap korlátozzák nyelvhasználatunkat, zárják be magyar iskoláinkat, ártatlanul hurcolnak meg egy-egy rendezvény után, büntetnek a nemzeti lobogó használata miatt. Ezeket mind-mind töröltük emlékezetünkből, mintha kimosták volna az agyunkat és ismét az elmúlt év decemberében újabb négy évre szabad kezet adtunk, hogy tovább zsarnokoskodjanak, hitegessenek, tiporják szét magyar értékeinket.
Most ez a két főszereplő talált egymásra a kincses Kolozsváron, és kötöttek megállapodást. Jajj neked magyarság, ha ezektől függ sorsod. Vajon hányan felejtettük el azt a szégyent 2005 decemberében? Hányan voltunk, akik inkább elengedtük a fülünk mellett, hogy „oláh”-nak szólítsanak, mint sem visszaszóljunk? Hányan szégyelltük azt, hogy magyarok vagyunk? Vajon hány sebre jelent gyógyírt most azt hallani, hogy bocsánat. Hány honfitársunknak jelent megnyugvást a mostani bűnbocsánat? Ezt már nem lehet helyrehozni. Meggyőződésünk, hogy tanultunk 2005 december 4-ből, és remélhetőleg tanultunk 2012 december 9-ből is, és megálljt parancsolunk a nemzetromboló törekvéseknek.
Megérdemeljük. Megérdemeljük sorsunkat mindaddig, amíg mi nem vesszük kezünkbe sorsunkat. Majd mikor az ártatlanok vére festi pirosra Kolozsvár, Marosvásárhely, Székelyudvarhely utcáit, majd akkor talán akkor jön el a pillanat, amely mindent megváltoztat. Majd mikor kilövetik szemünket, kivágják nyelvünket, hogy ne szólaljunk meg magyarul talán akkor, talán abban a pillanatban fogjuk azt mondani, hogy ELÉG. Talán akkor lesz annyi bátorságunk, hogy eltöröljük a politika térképéről a szemkilövető, nemzetáruló, élősködő csürhét.
Sajtóiroda
