Az alábbi cikkben, a szerző - Kádár Gyula - összefoglalja a 48-as események egyik furcsa szereplőjének a tevékenségeit ami által az olvasó számára is teljessé váll annak sokszor csak a magánérdeket követő cselekedetei. A vallási kettősége többször is érthetelen tevékenségeket vonva magaután. Az is érdekes, hogy az akit fiatal korában görögkeletinek kereszteltek és aki a rómaikatolikus iskolába tanult, hogyan vált át a szerbek által kedvelt ortodoxnak. E sorozatos meghasonlás egész életén át nyomon követhető, ezért sokszor érthetetlen, hogy miért állnak ki mellette a mostani polikusok és egyházfők. Az életútjának sok ismeretlen, részére mutat az alábbi cikk is.(Erdélyi Polgár)
2014.04.27.
Albert Levente felvétele, 3szek.ro
Ha nem ismerjük a jelentősebb román személyiségek tevékenységét, akkor megérdemeljük, hogy a magyarlakta településeken – felkészületlenségünket kihasználva – magyarellenes személyekről nevezzenek el utcákat, köztereket, emlékműveket emeljenek, szobrokat állítsanak nekik. Ez utóbbira jó példa Andrei Şaguna püspök, kinek Sepsiszentgyörgyön és Körösszegapátiban szobra áll.
Grigore Moldovan (1845–1930) román etnográfus, irodalomtörténész, a Ferenc József Tudományegyetem rektora, aki jól ismerte a főpap munkásságát, Şagunát „politikai kalandornak” nevezi. Életútjáról megállapítja: olyan főpap volt, aki saját érvényesülése előmozdítására bármilyen hatalmat kiszolgált. Rámutat a főpap 1848/49-es negatív szerepére is.
Kettősségre predesztinálva
Şaguna egyénisége sokrétű, mert – származása, nevelése és a gyermekként ért társadalmi hatások különbözősége révén – erre predesztinált. Még a születési dátuma is különböző, mivel a román kutatók a Juliánus-naptárt, míg a magyarok a Gergely-féle naptárt használják. A görögkeleti anyakönyvben a püspök születési dátuma 1808. december 20., míg a magyar szakmunkákban 1809. január elseje. Erről Şaguna nem tehet, de e kettősség szimbolikus jelzésű.
Félreértések forrása lehet a személynévhasználat is, mert a nevek írásmódja sem egységes. Ezt bonyolítja, hogy a Miskolcon és a Pesten született arománok többsége görög nyelvű, iskoláztatású, és az egyházi szertartásuk is görög, csak részben „vláh” nyelvű. A nevek írásmódja még attól is függ, hogy milyen nyelvű – román, görög, szerb és magyar – szakmunkákban találkozunk velük. Tovább bonyolítja a névhasználatot az is, hogy Şaguna 18 éves korában nevet változtat, nem viseli a keresztségben kapott Siaguna Anasztáz nevet. Népének macedoromán megnevezése is különböző. Az arománt aruménnek is írják, de sorolni lehetne a megnevezéseket. A régi magyar nyelvben e balkáni népcsoport cincárként ismert.
Şaguna származása
Elődei a 18. század második felében – Ali Telpeleni (Janina Oroszlánja) pasa macedóniai kegyetlenkedései miatt a macedóniai Grabováról, a Moscopole város közeli településről – menekülnek Magyarországra. A püspök apai nagyapja, Evreta Şaguna és anyai nagyapja, Athanas Mihail Muciu jól beilleszkednek a miskolci görögnek nevezett közösségbe, mindketten a város tisztelt polgárai lesznek. Támogatják a miskolci ortodox egyházat. Rajtuk kívül még nagyszámú macedóniai aromán telepedik le Magyarországon, köztük a Gojdu, a Mocioni családok. Victor Cheresteşiu feljegyzi, hogy Şaguna rokona volt az ugyancsak „macedóniai származású bécsi bankárnak, Sina bárónak” is. A gazdag báró a Rothschild, az Arnstein és az Eskeles bankárokkal együtt az osztrák állam egyik hitelezője. Şaguna elődei más aromán és macedóniai görög kereskedő családokkal együtt a Török, az Osztrák Birodalom és a Lengyelország felé haladó átmenő kereskedelem irányítói.
Anyagi erejüket tükrözi az is, hogy Pesttől Ungvárig, Nagyváradtól Tokajig 19 ortodox templomot és kápolnát emelnek. Şaguna nagyszülei jelentős összeget áldoznak az 1806-ban befejezett miskolci templom oltárának költségeire. Ők jó barátságot tartanak fenn egymással, ezt a gyermekeik összeházasításával is erősíteni kívánják. Erre lehetőség adódik, miután Evreta Şaguna fia, Naum özveggyé vált. A házasság megkötésére 1802-ben kerül sor, Naum feleségül kéri Anasztáziát, Mihail Muciu leányát. Első gyermeküket az apai nagyapa tiszteletére Evretunak, a másodikat Ecaterinának, a harmadik fiút, a későbbi püspököt 1808. december 28-án Siaguna Anasztáznak keresztelik.
Şaguna Miskolc város szülötte. Az aromán gyökerek mellett szerb kötődései is ismertek. Hogy ez mennyire közeli vagy távoli, az vita tárgya. Vincze Gábor Şaguna édesanyját, Anasztázia Grabovszkyt macedóniai szerb nemzetiségűnek tartja, míg egy másik kutató, Maria Berényi macedoromán származást emleget.
A későbbi püspöknek nemcsak származása többágú, de neveltetése is. Maria Berényi szerint Şaguna édesapja, Naum 1814-ben gyermekeivel együtt tér át a római katolikus hitre. Vincze Gábor úgy tudja, hogy erre még Naum házassága előtt sor került. Fiának, Şagunának a keresztelési anyakönyvi bejegyzése alapján úgy véljük, hogy a valláscsere később történt. Egyik kutató talán ezért nevezi Naumot akaratgyengének, befolyásolható személyiségnek.
Igazolható tény, hogy Naum – rokonaival ellentétben – nem volt jó kereskedő, nem értett a vállalkozásokhoz, csődbe ment, elvesztette nemcsak saját, de a felesége vagyonát is. A kialakult anyagi helyzet ismeretében egyértelműnek látszik, hogy Naum Şaguna részéről a katolikus hitre való áttérés megfontolt lépés volt. Felelősséget érez gyermekei jövőjéért. Tudva, hogy ő maga súlyosan beteg – a következő évben, 1815-ben elhunyt –, gyermekei nevelése, anyagi biztonsága arra készeteti, hogy támogatásért az egri katolikus püspökhöz forduljon. Fischer István püspök a katolikus vallásra való áttérés fejében ígéretet tesz a gyermekek nevelésére.
A valláscsere a családon belül elkeseredett vitát vált ki, amelybe a katolikus egyház is kénytelen beavatkozni. Az 1814. októberi törvényszéki döntés arra kötelezi Anasztáziát, hogy katolikus vallású gyermekei – vallási és iskolai – nevelését bízza a miskolci római katolikus esperesre.
Az ortodox hitű Anasztázia inkább elhagyja férjét, és gyermekeivel együtt édesapja miskolci házába költözik. Innen 1815 októberében Pestre mennek az anyai nagybácsihoz. A gazdag apádiai Grabovszky Athanas vállalja eltartásukat. Itt lehetővé vált a gyermekek „görög” iskolába és „görög-vlach” egyházi ceremóniára járása (is). Azonban alig egyévi pesti tartózkodás után – a Királyi Helytartótanács döntésére – Anasztázia gyermekeivel együtt arra kényszerül, hogy visszatérjen Miskolcra. A két nagyobb gyermeket a római katolikus iskolába írják, de a legkisebbnek, a későbbi püspöknek, mivel kiskorú, megengedik, hogy az elemit a „görög iskolában” végezze. A gyermekek Miskolcon is látogathatják a „görög vlach” templomot.
Şaguna 1823-ban végleg elhagyja szülővárosát, nagybátyja házába Pestre költözik. 1823 és 1826 között a piaristáknál tanul, a pesti katolikus főgimnázium végzettjeként kiemelkedő eredményt ér el, kitűnt a magyar nyelv és a római katolikus teológiai ismeretekből.
Pályaválasztás Pesten
Miután betölti a 18 évet, azonnal áttér a görögkeleti vallásra. Elhatározását a Magyar Királyi Helytartótanács 1828. szeptember 2-án keltezett királyi rendelettel hagyja jóvá. Şaguna 1826 és 1829 közt elvégzi a pesti egyetem filozófia és jogi karát, és pályát kell választania. Bár lehetőségei korlátlanok – mert maga mögött tudhatja gazdag nagybátyja anyagi támogatását –, barátai csodálkozására az ortodox papi pályát választja hivatásul. Teljesül édesanyja leghőbb vágya, fiából ortodox szerzetes lesz. Édesanyja mellett a Grabovszky családban eltöltött hat év is nagy hatást gyakorol rá. Şagunában itt ébred fel az érdeklődés az aromán nyelv és történelem iránt. Nem lehet tudni, hogy a családban használják-e az aromán nyelvet, de igazolható, hogy ápolják az aromán történelmi tudatot.
A pesti aromán és görög kereskedők közösségében a 18. században a görögök vannak számszerű többségben. Az iskolában és a templomban származásra való tekintet nélkül görögül beszélnek. Az arománok az 1800-as évektől kezdve fokozatosan többségbe kerülnek, és követelik, hogy az ortodox egyház, illetve a közösség vezetésében egyenlőek legyenek a görögökkel.
Az aromán közösség érdekeit Grabovszky Athanas képviseli, 1808-ban megpróbálja kiharcolni a kétnyelvű vallásos liturgiát. Hogy ez sikerült-e vagy sem, nem tudjuk. Biztos azonban az, hogy Grabovszky megvásárolja a Budán kiadott korabeli román nyelvű kiadványokat, ezt bizonyítják bőkezű adományai, amelyekkel támogatja a román nyelvű könyvkiadást. A román nyelvhasználat terjesztésében Grabovszky Athanas felesége tesz jelentős lépést, aki 1815-ben megszervezi a Pesti Macedoromán Nők Egyesületét, célul tűzve ki az anyanyelvi kultúra ápolását. Grabovszky háza, udvara a kor kiemelkedő értelmiségijeinek és politikusainak találkozóhelye. Itt megfordult többek közt báró Ötvös József, Gozsdu Manó és mások. E családi háttér mutatja, hogy a többnyire katolikus iskolázottságú, diplomájú és végzettsége alapján magyarnak (is) tartott Şaguna miért vállalja az ortodoxia útját.
Az ortodoxia útján
1829-ben Versecen beiratkozik az ortodox teológiára. 1832-ben belép a kalugyerek rendjébe. A verseci választást elősegíti az is, hogy Maxim Manuilovici, Versec szerb püspöke a Grabovszky család rokona. Şaguna 1833-ban szerzetesi névként felveszi az Andrej (Andrei) nevet a korábbi Anasztáz helyett. Szerzetessé szentelése után tizenkét évig a szerb lakosságú Versecen él. Ez számára nem okoz lelki törést, mert a szerb rokonság, a szerb ortodox vallás révén a nyelv és a kultúra részese is, emellett élvezi Stefan Stratimirović szerb metropolita (érsek) teljes támogatását. 1834 és 1842 között végigjárja az összes egyházi fokozatot. 1845-ben Iosif Rajačić, a város metropolitája Şagunát Karlócára hívja teológiatanárnak, és titkárának nevezi ki. Egy időben Karlócán és Versecen is előadótanár.
A karlócaiak Şagunáról, a szerb érsek személyi titkáráról úgy tudják, hogy a szerb érdekek „lánglelkű harcosa”. Miután Vasile Moga erdélyi ortodox püspök 1845-ben elhunyt, Şaguna a megüresedett nagyszebeni görögkeleti püspöki szék várományosa lesz. Kezdetben helynöki megbízást kap. A román főpapság, a román klérus idegenkedve, nem szívesen fogadja, mert a helyi román és a felső szerb egyházi vezetés közti ellentét egyre feszültebb. A románok nehezményezik, hogy a hívektől begyűjtött jövedelem jó része Karlócára vándorol, a verseci és az aradi egyházmegye román falvaiba többnyire szerb pópákat neveznek ki, akik híveik elszerbesítésén munkálkodnak. Érthető, hogy Şagunát Erdélyben mint a karlócai szerb pátriárka képviselőjét, mint annak „meghosszabbított” karját tartják számon.
A mócok „úrasszonya” – korabeli ábrázolás
Forrás: 3szek.ro
„A mi úrasszonyunk”
Az 1830-as években a zalatnai császári birtokon, az erdélyi Érchegységben élő bányász jobbágyok elégedetlensége csúcspontra jut. Az elégedetlenség elfojtására a Zaránd megyei törvényszék 1834-ben 27 móc bányászt állít törvényszék elé.
A császári, a kincstári birtok adminisztrátorai jobbágyi feladatokkal terhelik őket, de az elégedetlenség legfőbb oka a szokásjog alapján végzett erdőkitermelés korlátozása, amelyet az uradalom saját tulajdonának nyilvánít. Főképp Bucsum, Abrudfalva és Kerpenyes bányászai ragaszkodnak jogaikhoz, és megtagadják a robotot. A mócok védelmét – a több nyelvet beszélő, később legendássá vált magyar nemesasszony – Varga Katalin vállalja. Őt a mócok „a mi úrasszonyunknak” nevezik. Katalin a bányászok sérelmeit a bécsi udvarban a császár elé terjeszti, igazságos megoldást kérve. Mivel ez késik, arra biztatja a bányászokat, éljenek a korábbi szokásjoggal. A Gazeta de Transilvania politikai lap ismertetése szerint a bányászok Varga Katalin biztatására „éveken keresztül nem akartak úrdolgára menni”.
Amíg Varga Katalint a mócok „a mi úrasszonyunkként” emlegetik, a hat évig Verespatakon szolgáló pap, Simion Balint pedig „ügyes és ékesszóló asszonynak” nevezi, addig a vármegyei tisztségviselők „lázító” asszonynak tartják. A mócok azonban nemcsak csodálják, de nagyra is becsülik azt a magyar asszonyt, aki kiáll érdekeik védelmében. Feljegyzik, hogy Abrudbánya környékén olyan kijelentések is elhangzottak, mint: legyen tíz feje „annak, aki kezet emel a mi úrasszonyunkra”.
Varga Katalin elfogása
A szolgáltatások megtagadása, az erdőhasználat veszélyezteti a zalatnai kincstári uradalom bevételét, ezért a vármegyei tisztségviselők szükségesnek tartják Varga Katalin letartóztatását. Nyíltan nem merik megtenni, mert félnek a még nagyobb elégedetlenség kirobbanásától. Végül kénytelenek elrendelni Varga Katalin elfogatását. Jósika Samu erdélyi kancellár 1846-ban – a karlócai szerb metropolita, Rajačić javaslatára – azt ajánlja a császárnak, hogy Andrei Şagunát, a bácskai kovili szerb kolostor házfőnökét nevezze ki Nagyszebenbe püspöki helynökké, így e kérdés is könnyen megoldható lesz.
Şaguna vállalja, hogy engedelmességre kényszeríti az érchegységi kincstári uradalom román parasztjait. Valóban, kinevezése után Bucsumban csellel elfogatja a magyar nemesasszonyt, a mócok „úrnőjét”. Kihasználva a móc bányászparasztok lelkipásztorukba vetett bizalmát – Pogány György alispán támogatásával – Şaguna magához hívatja Varga Katalint azzal az ürüggyel, hogy fontos megbeszélnivalója van. A félrevezetéssel elfogott Varga Katalin négy évet tölt a gyulafehérvári várbörtönben (1847–1851), mert kiállt az egyszerű román emberek igaza mellett.
Érdekes helyzet alakult ki. A magyar nemesasszony harcol a román bányászparasztok jogaiért, amiért várbörtönben raboskodik, miközben a román ortodox püspöki helynök a mócellenes fellépésért jutalomban részesül.
Şagunát csak saját érdekei, karrierje érdekli, püspök akar lenni.
Az erdélyi főkormányzó (gubernátor) Şagunához 1847. február 17-én írt levelében kijelenti, hogy a püspöki helynök elnyerte a legfelsőbb körök tetszését.
Varga Katalint semmilyen anyagi vagy más érdek nem fűzi a mócokhoz, csak az igazságért való kiállás. Hálaként a mócvidéki románság imáiba foglalja, miközben a püspöki helynököt gyűlöli.
Şaguna tudja ezt, és soha nem keresi fel az Abrudbánya környéki falvakat.
Şaguna a hatalom embere
Az erdélyi Gubernium (Főkormányszék) szemszögéből Varga Katalin elfogása „dicséretes” tett, ám a román értelmiségiek többsége ezt másképp látja. A Gazeta de Transilvania, a George Bariţ (Gheorghe Bariţiu) szerkesztette lap 1847. január 16-án (a keleti naptár szerint) beszámol arról, hogy a „hírneves Katalin tegnap börtönbe került”. Az a bűne, hogy Bucsumban és a környékbeli falvakban a lakosság már nem hajlandó robotra menni.
A lap szerint Varga Katalin negyven év körüli magyar hölgy, aki bársonytopánkát, selyem- köntöst és angol főkötőt visel. A történetíró Jakab Elek is hasonlóképp írja le a középtermetű és három nyelven beszélő nemesasszonyt. Varga Katalin elfogásában játszott szerepéért Şagunát a román klérus többsége megveti. George Bariţ szerint Varga Katalin elfogása: „igaz, ami igaz, semmiképpen nem volt megtisztelő feladat”.
Şagunának azonban megérte az elfogatás: alig telt el egy év, máris kinevezték a Nagyszeben székhelyű ortodox püspökség püspökének. Legfőbb támogatója Jósika Sámuel kancellár, aki Varga Katalin elfogását így honorálja neki.
A későbbi főpapnak Erdélyben, ahol teljesen idegen, karrierje építéséhez valóban szüksége van a befolyásos magyar támogatókra, ezt bizonyítja az is, hogy 1847 decemberében a püspökválasztáskor az ellenjelöltek több szavazatot kapnak, mivel Şagunát a szerbek emberének tartják.
Bár nem bírja a püspökség papjainak bizalmát, ennek ellenére 1848/49 telén a püspökhelyettesből, helynökből püspök lesz.
A magyarbérenc
Şaguna püspökké való kinevezésének útját Rajačić szerb metropolita és Jósika erdélyi magyar kancellár egyengeti. Ez utóbbi latba veti „jó kapcsolatait” és a „kölcsönös szolgálatokra” való tekintettel elnyeri az osztrák kancellár, Metternich herceg beleegyezését.
Şaguna szerb, magyar és osztrák pártfogói révén kerül püspöki székbe. Nyilván az érvek közt nem lehetett elhanyagolható jelentőségű Varga Katalin elfogása.
Viktor Cheresteşiu is úgy tudja, hogy Şaguna püspökké választását elősegítette a mócvidéki román parasztok elárulása.
Jósika Teleki József erdélyi főkormányzónak írt leveleiből egyértelmű, hogy a püspöki kinevezés ügyében közbenjárt az osztrák kancellárnál.
Şagunát a mócvidékiek nagyasszonya elleni fellépés nem teszi népszerűvé. A főkormányzó 1848 áprilisában talán ezért nem küldi a püspököt hívei közé Topánfalvára, Vidrára a nép lázongásának lecsendesítésére, inkább Hunyad megyébe irányítja.
Elmondható, hogy Şaguna erdélyi tevékenységében semmilyen jel nem mutat arra, hogy ereiben „román vér” is buzogna, mert a magyarbarátság ápolásában érdekeltebb, fontosabb az erdélyi főkormányzó bizalma, mint az egyszerű román parasztoké.
1848 januárjában kötelezővé teszi, hogy püspöki székhelyén az egyházi jegyzőkönyvek vezetése és a konzisztórium tanácskozási nyelve a magyar legyen.
Ha a románok korábban szerbnek, most magyarbérencnek tartják.
Şaguna időközben elnyeri az olyan jeles politikusok bizalmát is, mint Kossuth Lajos. 1848 tavaszán lavíroz a magyar kormány és a szervezkedő román értelmiségiek közt.
Nem lehet véletlen, hogy az első, áprilisban tartott balázsfalvi gyűlésen nem vesz részt, ürügyként szolgál az épp akkorra időzített karlócai püspöki felszentelése, melyet Rajačić pátriárka celebrál.
Érdekes román ember lehetett ez a Şaguna, aki az erdélyi püspöki székhelyen, senki által nem kényszerítve vezeti be a magyar nyelvhasználatot, Karlócán csak szerbül beszél
Miután a karlócai szerb pátriárka Şagunát hivatalosan Erdély ortodox püspökének szenteli, az újdonsült püspököt már foglalkoztatja a Nagyszeben-központú ortodox püspökség érsekséggé alakítása, a szerb főegyháztól való elszakításának gondolata. Az adott helyzetben ez csak a magyar kormány támogatásával lehetséges, mert másképp nem lehet a püspökséget függetleníteni a karlócai szerb érsektől. A tét nem kicsi, ha sikerül, akkor ő lesz annak első érseke.
Noptsa László, Hunyad megye főispánja Teleki főkormányzónak írt levelében említi, hogy a nép lecsendesítésére március 28-án Şagunát kérte fel. A püspök már másnap elindul, és egy hét alatt ötvennégy falut látogat meg, buzdítja a parasztokat a földesurakkal szembeni kötelezettségeik teljesítésére. Hirdeti, hogy sorsuk jobbra fordul, mert az erdélyi országgyűlés meghozza a jobbágyfelszabadításról szóló törvényt. „Mindent kész vagyok megkísértetni – írja április 3-án a főkormányzónak –, mi a csendnek s rendnek hazánkbani fenntartását érdekelheti”.
Gróf Mikó Imre – április 16-án feleségének keltezett levelében – beszámol a püspök Hunyad megyei útjáról, és bizakodóan megjegyzi, hogy itt parasztlázadástól nem kell tartani.
Idézem Mikó levelét: „Şagunának vevém ma egy levelét, melyben írja, hogy Hunyad vármegyében a kitöréstől nem lehet tartani, s hogy a románok tőle kérdezték, hogy honnan jön az ellenség, aki ellen annyira készülnek a nemesek”. Amikor április derekán a Hunyad megyei parasztság forrong, Şaguna pásztorlevelek küldésével csendesíti őket.
Victor Cheresteşiu történésznek lesújtó véleménye van Şaguna 1848 első felében játszott szerepéről. Rámutat arra, hogy a fiatal és ügybuzgó püspök Teleki főkormányzó és Jósika kancellár utasításainak lelkes végrehajtója.
Şaguna kész „a legnagyobb buzgalommal teljesíteni minden parancsot, amelyet a nagyfejedelemség kormányától” kap.
A püspök május 7-én tartott istentiszteleti beszédében, híveit ismételten uraikkal szembeni engedelmességre inti.
Szükség van a püspökre
A balázsfalvi román nemzetgyűlés miatt Şaguna kellemetlen helyzetbe kerül, mert nem akarja az erdélyi főkormányszékkel és az erdélyi kancelláriával kialakított jó kapcsolatait szétszakítani, még nem ismeri a bécsi udvar magyarokkal szembeni álláspontját, elképzeléseit.
Bizonytalan, még nem tudja, hogy a magyarok önállósulási törekvései sikerrel járnak-e vagy az osztrákok kerekednek felül. Şagunát ekkor magyarbarátnak tekintik.
Balázsfalván arra törekszik, hogy olyan álláspontot képviseljen, amely a későbbiek során nem akadályozza karrierjét. Olyan úton haladjon, amely számára a legmegfelelőbb, vagyis lehetőleg a hatalom oldalán álljon. Ekkor még bírja a magyar kormány teljes bizalmát, mert őt javasolják Magyarország és a román vajdaságok közti közvetítő szerepre. A kolozsvári Erdélyi Híradó április 30-i számában közölt hír szerint – a balázsfalvi román népgyűlés mérsékelt és nem magyarellenes jellegű lefolyása érdekében – feltétlenül szükséges, hogy a nagygyűlésen a görögkeleti püspök, Şaguna is jelen legyen.
Şaguna Balázsfalván
A balázsfalvi réten, a mező közepén épült emelvényen foglalnak helyet a nagygyűlés vezetői, köztük a két román egyház püspöke. Şaguna ekkor negyvenes korú, erőteljes alkatú, magas ember, fekete szakállú: „tüzes nagy szeméből büszkeség és ravaszság árad”. A gyűlésen „Şaguna püspök úr javaslatára – olvasható a jegyzőkönyvben – a gyűlésre hívták Schurter tábornok urat és a biztos urakat, hogy legyenek jelen”. Schurter a Balázsfalvára küldött osztrák katonai egység parancsnoka volt.
Şaguna a nagygyűlés megnyitása után az osztrák uralkodóházat hűségéről biztosítja, nem uszít a magyarok ellen, sőt, a többi nemzetek iránti szeretetre is buzdít. Mérsékelt hangot üt meg. A püspök magatartása, a tömegek csendességre intése arra utal, hogy szeretné fenntartani a jól kiépített kapcsolatait a magyar forradalom vezetőivel. Ezt tükrözi a május 16-án az Erdélyi Híradónak közlésre küldött körlevele is.
A magyar megfigyelők Şaguna balázsfalvi politikai nyilatkozatait különbözőképp értékelik. A gyűlésről írt jelentésében Pogány Károly főbíró nehezményezi, hogy Şaguna Ferdinánd császár nevét legalább hetvenszer említi, míg a magyar országgyűlését csak egyszer, azt is futólagosan és mellékesen. Ezzel ellentétben a főkormányszéki biztosok, Szabó József és báró Bánffy Miklós beszámolói a gyűlés békés jellegét hangsúlyozzák, kiemelve, hogy ez Şaguna püspök pozitív hozzáállásának köszönhető.
A gyűlés idején uralkodó rendről, Şaguna akkori szerepéről – a negyvennyolcas forradalmár – Alexandru Papiu Ilarian másképp vélekedik: „Senki nem tudja jobban, mint maga Nagyszeben püspöke, hogy ez nem az ő érdeme. Ez a püspök csak nemrégiben jött Erdélybe, és nagyon kevés román ismerte. A közügyekben még semmivel sem tűnt ki, kivéve, hogy a szebeni román egyházi életben bevezette a magyar nyelvet, mielőtt erre törvény kötelezte volna, s amivel felháborított minden románt”.
A harciasabb, a radikális román vezetőknek és a tömeg egy részének sem tetszik Şaguna békességre intése. „Nem szerették – írja Papiu – a felhívás szavait: látjátok, hogy uraitok javatokat akarják”.
A nép már korábbról tudja azt, hogy Şaguna „Erdélyben új ember”. A gyűlés harmadik napját – a Székesegyház előtt – a megcsappant létszámú tömegnek tartják.
Elkészítik a jegyzőkönyveket és a petíciót, majd a két püspök ismét beszédet mond, és berekesztik a gyűlést.
A gyűlés végén Şaguna a nemzetgyűlés elnökeként – a balázsfalvi görög katolikus püspökkel – együtt aláírásukkal ellátott magyar nyelvű igazolványt adnak ki, amelyben bizonyítják az összegyűlt nép „csendes és erkölcsös” magaviseletét.
Şaguna még a gyűlés idején, május 16-án nyomtatásban közread egy körlevelet, amelyben arra kéri híveit, hogy a gyűlés végén menjenek haza.
Felhívja a figyelmüket arra, hogy hamarosan megszűnnek a jobbágyi szolgáltatások, de addig is, míg a törvény elkészül, legyenek engedelmesek földesuraikkal szemben. E körlevél semmilyen román követelést nem tartalmaz, csak a jobbágyság eltörlését emlegeti. Természetesen Şagunának úgy kell lavíroznia, hogy a románok, a magyarok bizalmát, de a császárét se veszítse el. E terve sikerül
Forrás: corinanegreanu.blogspot.com
Şaguna kivár
Şaguna püspöki méltósága miatt kénytelen elvállalni a balázsfalvi nemzetgyűlés elnöki feladatkörét és a Nemzeti Komité elnöki tisztségét. A 25 tagú Komité feladata a román érdekek védelme. A román követelések képviseletére két küldöttséget szerveznek, egyet a bécsi udvarba és egyet a kolozsvári országgyűlésre.
A gyűlésen megszerkesztett petíciót gyorsan szeretnék eljuttatni a császárhoz, mielőtt a május 29-re összehívott erdélyi országgyűlés kimondaná Erdély unióját Magyarországgal. Rendelkezésükre kevés idő áll, sietniük kell Bécsbe. A bécsi küldöttség egy része már május 18. és 20. között elindul, csupán a küldöttség vezetője, elnöke, Şaguna az, akit nem tudnak rábírni, hogy velük együtt menjen. Neki most fontosabb feladatai akadnak, mint hogy a román ügyet Bécsben képviselje. Kolozsvárra utazik, és a főkormányzót tájékoztatja a kialakult helyzetről.
Úgy tűnik, Şaguna kivár, nem tudja elkötelezni magát az osztrákok mellett, mert még nem tudja, a mérleg nyelve hol állapodik meg. Nem tudja, hogy a küzdelemből a magyar forradalom vagy az osztrák reakció kerül-e ki győztesen, de azt sem, hogy a magyarok és az osztrákok nem kötnek-e egyezséget.
A balázsfalvi gyűlés bécsi küldöttsége nélküle kénytelen boldogulni. Ő ekkor nem vállalja fel a román érdekek védelmét, de megpróbálja elhitetni a románokkal, hogy őket képviseli. Amíg teheti, húzza-halasztja az indulást. A 120 tagú, Balázsfalván választott küldöttséggel együtt Kolozsváron tartózkodik. Ez idő tájt Şaguna még mindig a magyar egyezkedés híve.
Liviu Maior kolozsvári román történész úgy értékeli, hogy Şaguna ekkor mérsékelt álláspontot képvisel, a tömegek mozgósítását ellenzi.
Fő feladatának a románság és a magyar hatóságok közti közvetítést tartja, gondosan ügyel arra, hogy megfelelő gesztusokat, kijelentéseket tegyen az osztrák udvar felé is.
Képviselőségéről
Alsó-Fehér megye főispánja és a megyei vezetés 1848. május 13-án arra kéri a Főkormányszéket, hogy a május 29-én kezdődő erdélyi diétán (országgyűlésen) Şaguna mint regalista, azaz királyi meghívott képviselhesse a románokat.
Igaz ugyan, hogy ez a hagyományos erdélyi jogrend alapján szabálytalan, mert Erdélyben a görögkeleti vallás csak megtűrt, így a püspök hivatalból való képviselői kinevezése jogtalan. Az erdélyi főkormányzó arról tájékoztatja a Bécsbe utazó gróf Mikó Imrét, hogy a magyar forradalom ügyének szolgálatáért jó lenne, ha a püspök ott lehetne az erdélyi diétán.
Szabó József és báró Bánffy Miklós, a balázsfalvi nemzetgyűlés kormányszéki biztosai szintén javasolják a Főkormányszék közbelépését azért, hogy Şaguna püspök részt vegyen az erdélyi országgyűlésen.
Papiu Ilarian úgy véli, hogy a püspöknek regalistává való kinevezése nem szolgálja a románok érdekeit, a püspök hírének is „inkább kárára” van.
Román–magyar együttműködés
Báró Wesselényi Miklós a kolozsvári országgyűlés munkálatairól készített beszámolójában – melyet a belügyminiszternek állít össze – ismerteti a kolozsvári magyar és román képviselők közti tárgyalásokat. Elmondja, hogy sikerült megegyezni az oláhok (románok) jelentősebb vezetőivel, köztük az óhitű (görögkeleti) Şaguna püspökkel.
A románok megnyugszanak, ha az országgyűlés kimondja Erdély népeinek egyenlőségét, az egyenlő jogokat és kötelezettségeket.
Wesselényi Miklós megjegyzi, hogy az Erdély unióját kimondó első cikkely is ennek szellemiségében készült. A román történészek és politikusok állításaival szemben a kolozsvári országgyűlésen részt vevő románok megszavazták Erdély unióját Magyarországgal. E szavazás nem egyéni döntésként, hanem a városban tartózkodó, 120 tagot számláló balázsfalvi küldöttség tudtával, közös akaratából történt.
A szászok országgyűlési jegyzőkönyve is tud arról, hogy a román képviselők a szavazás előtt egyeztettek a román küldöttséggel. Feljegyzik, hogy Şaguna is „sokszor tárgyalt a magyarok képviselőivel”. Úgy tűnik, ekkor Erdélyben még megvolt az esély arra, hogy a románok ne az osztrák reakció csatlósai legyenek. A román–magyar együttműködés a Bánságban és a Partiumban megvalósult. A románság vezetői – köztük Emil Gojdu, Ioan Dragoş és Eftimie Murgu – az erdélyi románokat a magyarokkal való együttműködésre ösztönzik.
A püspök Bécsben
A bécsi román küldöttség 1848. június 5-én Noptsa László alelnök vezetésével császári kihallgatásra jelentkezik. Nem fogadják őket, fagyos légkörben hozzák tudomásukra, hogy a benyújtott balázsfalvi petícióra az uralkodó írásban fog válaszolni.
A választ június 7-én keltezik, miután a kolozsvári országgyűlés a románokra vonatkozó törvényeket már megszavazta. Eszerint a román követelések tárgytalanok, mivel azokat az erdélyi diéta törvényekkel garantálja.
A román küldöttség június 16-án újabb petíciót terjeszt a császár elé. A válaszért Innsbruckba kénytelenek utazni, mert a forradalmi események miatt a császár székhelyét ideiglenesen áthelyezik a biztonságosabbnak vélt városba. Időközben Şaguna püspök is megérkezik, és kihallgatásra jelentkezik V. Ferdinándnál. A második petícióra június 23-án adott újabb válasz a korábbi ismétlését jelenti, vagyis azt, hogy a magyar törvények már elismerték a románok jogait.
A császár Şagunát Pestre küldi, hogy bekapcsolódjon a pesti országgyűlés munkájába. Pesten nem kötelezi el magát, és semmilyen érdemleges feladatot nem vállal. Találkozik a magyar kormány jeles képviselőivel, köztük Kossuth Lajossal. A püspök bizonyára jól forgatja a szavakat, mert elnyeri Kossuth bizalmát akkor, amikor a nagyszebeni Román Komité szélsőséges tagjainak magyarellenessége egyre nyilvánvalóbb.
1848. október derekáig a magyar forradalom vezetői támogatják Şagunát, mert még hisznek magyarhűségében. Batthyány Lajos magyar miniszterelnök 1848 októberében ezért is szólítja fel Şagunát – mint a magyar országgyűlés tagját is –, hogy segítse a kormányzatot a békesség helyreállításában.
Bizalmatlanság Pesten
Miután Pesten az a lejárató jellegű hír kapott lábra, miszerint Şaguna még áprilisban „muszka zászlót” vitt Karlócáról az erdélyi románoknak, a püspök úgy érzi, hogy két szék között a földre esett, mert nem bíznak benne. Titokban hagyja el Pestet, és Nagyszebenbe megy, de itt sem fogadják kitörő lelkesedéssel, az osztrákok is gyanakvással figyelik.
A magyar politikusok közül id. gróf Bethlen János – az erdélyi liberálisok egyik vezetője – már 1848. május 20-án felfigyel a püspök kétkulacsos politikai viselkedésére. Azt írja a magyar minisztertanácsnak, hogy Şaguna nemrég még Bécsben járt, de Karlócát érintve tért Erdélybe. Olyan vélemény is van, amely arról tud, hogy a püspök kapcsolatban áll a délszláv mozgalommal, az illír párttal is. Jakab Elek történész a püspök jellemére utalva megjegyzi: „ment nép-békítni Hunyad vármegyébe, esküdni Karlovicra, informálni Pestre s a királyi kegyelmet megköszönni Bécsbe”.
(folytatása következik)
Kádár Gyula
