2016 január 23.
Kibédi farsangi játékok címmel nyílt kiállítás Bálint Zsigmond és Barabási Attila Csaba fotóiból a Maros Művészegyüttes székhelyének előcsarnokában. A fotókat dr. Barabás László néprajzkutató méltatta. Ezt követően került sor a Maros Művészegyüttes Itt a farsang, áll a bál című bemutató előadása. Az ünnepi bemutató a művészegyüttes idei első előadása az autentikus marosszéki néptáncot ötvözi a farsangi szokásokkal.
Az előadás előtt a magyar kultúra napja alkalmából ünnepi köszöntőt mondott Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke, Ábrám Zoltán az EMKE alelnöke, Soós Zoltán a marosvásárhelyi magyarok polgármesterjelöltje és Brassai Zsombor az RMDSZ Maros megyei elnöke.
Biró Zsolt ünnnepi beszéde:
Ünneplő marosvásárhelyiek!
Himnusz, a magyar nép zivataros századaiból – vetette papírra ezeket a sorokat 1823-ban, ezen a napon, szatmárcsekei otthonában Kölcsey Ferenc. Az eseményre emlékezve 1989 óta ünnepeljük január 22-én a Magyar Kultúra Napját.
Volt-e egyáltalán a Magyar nép ezerszáz éves Kárpát-medencei történetének olyan százada, amelyre ne illene a zivataros jelző? Látjuk-e csitulni ma ezt a vihart? Vagy hozzászoktunk? Lepereg rólunk, mint az eső? Vagy dacolunk a szélviharral? Az égzengéssel, ha zivatarról beszélünk?
Sajnos megállapítható, hogy sokan feladták. Belefáradtak, vagy egyszerűen a könnyebb utat választották. Elvándoroltak kevésbé zivataros vidékekre. Napsütötte tájakra. Avagy lehet, hogy itthon maradtak, de szélárnyékba húzódtak. A napos oldalt választották!
Belefáradtak, vagy csak egyszerűen belefásultak, mások puszta kényelemből nem konfrontálódnak, nem exponálják magukat.
Kölcsey Ferenc olyan korban alkotta meg a Himnuszt, amelyet kétszáz éve irányadónak tekintünk kultúrában, identitásban. Igaz ugyan, hogy a mai korstílus nem kedvez a reformkori romantikának, de a mai kornak is megvannak a maga hősei.
Megvannak a mai kor hősei, és megvannak nemzeti kultúránk hősei is.
Itt vannak közöttünk, olyan alkotó emberek, akiknek hite van. Velük együtt hisszük, hogy Marosvásárhely a magyar kultúra fellegvára maradhat 10, 20 50 vagy éppen 100 év múltán is. A Magyar kultúra napján ezen alkotók előtt is tisztelegjünk.
Tisztelegjünk annak tudatában, hogy a kultúra az, ami megtart.
Fontos ez a szó, ez a fogalom, hogy megtart, mert azt hiszem, tisztelt ünneplő közösség, hogy ma Marosvásárhely magyarságának legnagyobb problémája a reményvesztettség. Legnagyobb ellenfelünk a közöny és a kishitűség.
Ezeket kell legyőznünk!
A közöny vezet oda, hogy nyelvi, nemzetiségi jogainkat elvitatják, mert el merik vitatni, holott ez vitathatatlan kérdés, ez nem alku tárgya!
A korábban megszerzettnek hitt jogainkat lefaragják, visszaveszik. Ilyen körülmények között hatványozottan felértékelődnek az olyan egyesületek, szervezetek, intézmények, amelyek a magyar kultúra ápolását, továbbadását szolgálják. Ez identitásunk megőrzésének alapja. Ezért harcolunk a magyar oktatásért, ezért ragaszkodunk intézményeinkhez, színházainkhoz, táncegyütteseinkhez.
Elfogadhatatlan, hogy több mint negyed évszázaddal a romániai fordulat után nincs önálló iskolahálózatunk, mint ahogy elfogadhatatlan, hogy negyed évszázad után elvitatják jogunkat, hogy iskoláinkban szakmára tanítsuk gyerekeinket, saját iskoláinkban, őseinktől örökölt épületeinkben, saját nyelvünkön, őseinktől örökölt nyelvünkön. Kölcsey nyelvén.
El kell hinnünk, kedves marosvásárhelyiek, hogy van értelme nemzeti identitásunk megőrzésének, van értelme az anyanyelvi oktatásnak! Mindannyiunk érdeke, hogy fiataljaink a magyar iskolákban magukba szívják a magyar kultúra és a magyar művelődés alapjait, ezáltal felvértezvén magukat a magyar identitástudat védjegyével.
Magyar kultúránk, hagyományaink ápolása nem magyarkodás!
Amikor megemlékezünk dicső nagyjainkról vagy egy-egy történelmi eseményről, akkor tiszteletből cselekszünk. Amikor népszokásainkat elevenítjük fel, amikor népviseletet öltünk, népdalt énekelünk, táncainkat járjuk, farsangi mulatozást tartunk, olyankor egyazon időben tudunk kikapcsolódni, szórakozni és tisztelegni őseink előtt. És tudunk egyben példát mutatni a jövendő generációknak, gyermekeinknek, unokáinknak.
Rajtunk áll tehát, hogy kötelességnek tekintjük-e mindezt, fontosnak tartjuk, hogy a jövő nemzedékek is magyarként éljenek, magyar környezetben.
Ha fontos ez számunkra, akkor teljes mellszélességgel kell kiállnunk mindamellett, ami alapfeltétele a magyarságunknak.
Ma így teszünk, mi, akik itt vagyunk, és ez rendjén van, de sokkal inkább el kell gondolkodnunk azon, hogy gyakran, szinte ugyanazon arcokat látjuk. A feladat tehát az, hogy mi, hogy Önök, vigyék az üzenetet. Ha továbbvisszük, továbbadjuk az üzenetet, akkor egyre több új arcot látunk majd, és akkor egyre több alkalmunk lesz az ünneplésre Marosvásárhelyen, Székelyföldön, Erdélyszerte.
Tisztelt ünneplő közösség!
Ma Kárpát-medence szerte tízezrek olvasták egyszerre a himnusz sorait.
Minden olyan alkalommal, amikor a Himnuszt elénekeljük, elszavaljuk, felolvassuk, vagy csak úgy magunknak elolvassuk, újra és újra hitet teszünk a Kárpát-medencei magyarság lelki, szellemi és kulturális összetartozása, a magyar kultúra egysége és oszthatatlansága mellett.
Énekeljük hát mindig bátran, énekeljük büszkén Kölcsei sorait, mert ha ezt megtesszük, akkor lesz magyar jövő a Kárpát-medencében, akkor valóság lehet a ma sokak szemében csupán álom kategóriában létező Kárpát-haza.
Ha elhisszük, hogy erre képesek vagyunk, akkor Marosvásárhelyt is visszaszerezzük!
Köszönöm, hogy meghallgattak.
Marosvásárhely, 2016. január 22.
— MPP Sajtóiroda
