skip to main | skip to sidebar

Erdélyi Polgárok

Közéleti lap - kiadja a HANGYA Egyesület. Felelős kiadó Horváth Zoltán

2016. január 17., vasárnap

Kolozs megye: Verseny, ahol lehetséges

http://www.polgaripart.ro/belfoldi-hirek/kolozs-megye-verseny-ahol-lehetseges.html
2016 január 16., 
Együttműködés, ahol szükséges

Már tavaly nyáron, a Kolozsvári Magyar Napok idején elkezdtek tárgyalni az MPP képviselői a Kolozs megyei RMDSZ-szel a 2016-os választási együttműködésről, ám végső döntés még nem született – közölte csütörtöki sajtótájékoztatóján Keizer Róbert, a Magyar Polgári Párt Kolozs megyei szervezetének elnöke.
Elmondása szerint a közös indulás és a verseny is elképzelhető az önkormányzati választásokon – utóbbi azon az öt Kolozs megyei településen, ahol a magyar közösség többségben van.
Mint részletezte, alakulata hétpontos javaslatcsomaggal rukkolt elő, ezeket tárgyalták meg a szövetség Kolozs megyei vezetőivel, olyan közéleti témákat, kérdéseket beszéltek meg, amelyek jelenleg megoldatlanok. Kiderült, ilyen például a hulladékgazdálkodás, amely megoldására az MPP-nek konkrét javaslata van, és amelyet Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere már továbbított is az illetékeseknek.
Továbbá megoldatlan a városban a közfürdők problémája: miközben a kommunista rendszerben öt-hat üzemelt, most jó, ha egy strand működik – magyarázta Keizer. Hozzáfűzte: az RMDSZ – mivel önkormányzati képviselői vannak, és így könnyebben hozzáférnek a várost érintő információkhoz – megígérte, utánanéz, mi a helyzet ez ügyben, és találtak is önkormányzati tulajdonú telket, ahol közfürdőt lehetne kialakítani.
Keizer elmondta: jelentős sikerként könyvelik el, hogy Magyarkapuson, ahol az MPP-nek alpolgármestere van, jelentősen javult a közbiztonság. Az MPP Kolozs megyei szervezete ugyanakkor a diaszpórában élő erdélyi magyarokkal is felvette a kapcsolatot, és helyi fiókszervezetet hozott létre Németországban Münchenben, Kölnben és Berlinben, valamint Svájcban Zürichben, továbbá Kaliforniában, illetve Angliában Liverpoolban. Itt a magyar identitás megőrzését segítő kulturális rendezvényeket szerveznek a helyi magyaroknak. „Ezen az emberek 95 százalékának a jó szó is elég” – magyarázta Keizer Róbert.
Krónika - Kiss Előd-Gergely
— MPP Sajtóiroda






Bejegyezte: admin.blogspot.com dátum: 17:02
Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal

Olvasóink leveleire válaszolunk

Olvasóink közül többen is jelezték, hogy "egy jó ideje sokszor érthetetlen szöveg jelenik meg és sokszor hemzseg a helyesirási hibáktól"

Nos. köszönjük a visszajelzést. Valóban a Google fordító programja nem mindig fordítja a magyar helyesírásnak megfelelően az orosz cikkek szövegeit... Sajnálnánk, azt, hogy nem még fogják lapjainkat olvasni, de addig amig nem tudunk egy olvasószerkesztőt találni egyelőre igy is lesz.

Az orosz cikkeket illetően, sajnos ezután is a Google fordítóprogram segitségére vagyunk utalva. Azaz a gépi program fogja nekünk fordítani ezután is cikkeket. HZoltán

Összes oldalmegjelenítés

Blogarchívum

  • ►  2026 (4063)
    • ►  augusztus (336)
    • ►  július (986)
    • ►  június (643)
    • ►  május (259)
    • ►  április (98)
    • ►  március (266)
    • ►  február (568)
    • ►  január (907)
  • ►  2025 (13107)
    • ►  december (1202)
    • ►  november (1100)
    • ►  október (1350)
    • ►  szeptember (1001)
    • ►  augusztus (1175)
    • ►  július (970)
    • ►  június (1077)
    • ►  május (983)
    • ►  április (1014)
    • ►  március (1088)
    • ►  február (815)
    • ►  január (1332)
  • ►  2024 (3272)
    • ►  december (950)
    • ►  november (733)
    • ►  október (602)
    • ►  szeptember (635)
    • ►  augusztus (21)
    • ►  július (36)
    • ►  június (18)
    • ►  május (36)
    • ►  április (14)
    • ►  március (60)
    • ►  február (65)
    • ►  január (102)
  • ►  2023 (1938)
    • ►  december (73)
    • ►  november (39)
    • ►  október (41)
    • ►  szeptember (163)
    • ►  augusztus (165)
    • ►  július (202)
    • ►  június (301)
    • ►  május (126)
    • ►  április (240)
    • ►  március (215)
    • ►  február (201)
    • ►  január (172)
  • ►  2022 (2220)
    • ►  december (269)
    • ►  november (157)
    • ►  október (155)
    • ►  augusztus (135)
    • ►  július (89)
    • ►  június (152)
    • ►  május (280)
    • ►  április (301)
    • ►  március (345)
    • ►  február (244)
    • ►  január (93)
  • ►  2021 (747)
    • ►  december (45)
    • ►  november (30)
    • ►  október (33)
    • ►  szeptember (47)
    • ►  augusztus (50)
    • ►  július (52)
    • ►  június (48)
    • ►  május (71)
    • ►  április (124)
    • ►  március (110)
    • ►  február (44)
    • ►  január (93)
  • ►  2020 (1523)
    • ►  december (107)
    • ►  november (99)
    • ►  október (201)
    • ►  szeptember (82)
    • ►  augusztus (127)
    • ►  július (94)
    • ►  június (40)
    • ►  május (72)
    • ►  április (85)
    • ►  március (72)
    • ►  február (305)
    • ►  január (239)
  • ►  2019 (2739)
    • ►  december (181)
    • ►  november (178)
    • ►  október (144)
    • ►  szeptember (176)
    • ►  augusztus (208)
    • ►  július (334)
    • ►  június (326)
    • ►  május (342)
    • ►  április (312)
    • ►  március (327)
    • ►  február (134)
    • ►  január (77)
  • ►  2018 (1364)
    • ►  december (114)
    • ►  november (45)
    • ►  október (36)
    • ►  szeptember (160)
    • ►  augusztus (224)
    • ►  július (216)
    • ►  június (126)
    • ►  május (121)
    • ►  április (122)
    • ►  március (42)
    • ►  február (63)
    • ►  január (95)
  • ►  2017 (675)
    • ►  december (111)
    • ►  november (67)
    • ►  október (51)
    • ►  szeptember (36)
    • ►  augusztus (35)
    • ►  július (59)
    • ►  június (78)
    • ►  május (46)
    • ►  április (51)
    • ►  március (19)
    • ►  február (82)
    • ►  január (40)
  • ▼  2016 (1231)
    • ►  december (18)
    • ►  november (60)
    • ►  október (161)
    • ►  szeptember (125)
    • ►  augusztus (156)
    • ►  július (114)
    • ►  június (140)
    • ►  május (70)
    • ►  április (67)
    • ►  március (88)
    • ►  február (80)
    • ▼  január (152)
      • Szijjártó: új lendületet kell adni a magyar-román ...
      • Orbán szerint haldoklik Schengen
      • Elküldené Merkelt a németek negyven százaléka
      • Merkel sürgeti a menekültválsággal kapcsolatos meg...
      • Végre kimondták: Görögország súlyosan elhanyagolta...
      • Szemet szúrt a többnyelvűséget számon kérő óriáspl...
      • Felmérés: Románia a legellenszenvesebb szomszédja ...
      • A pénzen innen és túl Pénzügyi konferencia az erkö...
      • Kinti magyaroknak
      • Vidékfejlesztés
      • Kanadában a muszlimok a sertés beszüntetését követ...
      • Homlokzat-felújítás Kolozsváron: nem tartják kénys...
      • A Lázár-Kövér ellentét áldozata lehet Szász Jenő?
      • Magyarellenes román gárda alakult, Drakulával a cí...
      • Hosszú Katinka négy arannyal nyitott Nizzában, Ver...
      • Cseh és Jakabos is győzött 200 pillangón Genfben
      • FIDESZES POLGÁRMESTER VÁLASZTOTTAK NYÍRCSAHOLYBAN
      • A JOBBOLDALI JELÖLT NYERTE A PORTUGÁL ELNÖKVÁLASZTÁST
      • Migráció: felértékelődhetnek a balkáni országok
      • Miklós Edit ismét remekelt
      • Nehéz idők jöhetnek az „androidosokra”
      • Fricz Tamás: Angela Merkel lehet Európa sírásója
      • Neoliberalizmus
      • HAJÓKAT KÉR GÖRÖGORSZÁG AZ EU-TÓL, HOGY VISSZAKÜLD...
      • Kiállítás és bemutató előadás Marosvásárhelyen a m...
      • AZ MPP Udvarhelyen független polgármestert állít
      • Az „egykézés” témájában hirdet filmpályázatot az Á...
      • Az MPP jelöltjét támogatja az RMDSZ Zabolán
      • Gyergyószentmiklóson közel százan tüntettek a magy...
      • Megtámadták az Udvarhelyi Híradó főszerkesztőjét
      • 20 ezer rózsát ültetne, és fehérre festetné a falu...
      • A bajorok szerint Görögország kizárható Schengből
      • Madéfalván is le kell szedni a Községháza feliratot
      • Kolozsváron nyitott irodát a Magyar Nemzeti Keresk...
      • Orbán Viktor is elbúcsúzott a „példamutató tanútól...
      • Központosít az adóhivatal
      • A 62 leggazdagabb ember vagyona akkora, mint a vil...
      • Elnöki nyilatkozatok – Magára maradt az EMNP Három...
      • Megalakult az Erdélyi Magyar Gazdák Egyesületeinek...
      • In memoriam Tőkés István
      • Felmérés a Fidesz és az RMDSZ nevében
      • Elvándorlást hozhat a magyar otthonteremtési támog...
      • Berlini agrárminiszteri találkozó: miként lehet a ...
      • Új fegyvert vetnek be az Iszlám Állam ellen: a kib...
      • Másfélmillió utas a kolozsvári repülőtéren
      • Húsevő parazitákat uszított az emberekre az Iszlám...
      • Gyűlölöm őket, amiért manipuláltak – és magamat is...
      • Blokád alatt a Krím
      • Virág nyílt a világűrben
      • DK: áruló az LMP, ha alkotmánybírát jelöl
      • „Sorra végeztek a földön fekvőkkel”
      • Navracsics adta át Wroclawnak az Európa Kulturális...
      • Hóviharok tombolnak Bulgáriában
      • Egyáltalán nincs még weblapja? Így lehet nagyon eg...
      • Ezért legyen minden kisvállalkozónak weblapja
      • Határsértőket küld vissza Románia Szerbiának
      • 118 ezer éves eszközökre bukkantak Celebesz szigetén
      • Gyárfás Tamás megvédte Hosszú Katinkát
      • Annyira gyűlöli az iszlámot, hogy sztár lett belőle
      • Nemzetközi védelmet kérnek a műemlékeknek
      • Bakk Miklós szerint Budapest elfogadta a létező er...
      • Feldühítette a magyar pártokat Dorin Florea
      • Elhunyt Tőkés István teológiai professzor
      • Bukarestben tanítási szünetet rendeltek el a hóhel...
      • MPP Közlemény
      • "Lehet együtt és együtt is kell"
      • Közös listát állít az RMDSZ és az MPP Szatmáron
      • Kolozs megye: Verseny, ahol lehetséges
      • Érdekes és ritka fényjelenség
      • Idén újrakezdődik a globális recesszió?
      • Megismétlődik 2000: ez lehet az idei év legnagyobb...
      • Nem a Volkswagen a legnagyobb bűnös? Titkolták a t...
      • Az Európai Unió végét jelenti a schengeni övezet f...
      • Gáz van a Ladánál: nem kell többé az oroszoknak?
      • Tudásunk legújabb csodái
      • Lezárhatja a határokat Horvátország is
      • HA NINCS PÉNZED JÓ HÁZAT ÉPÍTENI, ÉPÍTSD FEL A JÓ ...
      • A TUDOMÁNY SZÁMÁRA ISMERETLEN, ÚJ, ŐSHONOS HALFAJT...
      • Romániában támad a hó
      • Orbán reagált Kövér László vihart kavaró kijelenté...
      • Tudományos szenzáció Új halfajt azonosítottak a Kö...
      • Klaus Johannis: képzett Románia az idei jelszó
      • Ausztria döntött: hatályon kívül helyezik Schengent
      • Már Schäuble is Európa határait félti
      • Gazdasági szereplők tartják fenn Schengent?
      • Merkel beadta a derekát: indul a kitoloncolás
      • Erkölcs és ökológia
      • Egyedül a viharban: Németországnak befellegzett?
      • Egyesek már eltemetnék – Meghalt a király? Éljen a...
      • Rendhagyó történelemórák Torockón - Tolerancia a s...
      • Európa legnagyobb termálvizes wellness-központja n...
      • Elkezdődött ? Romániába is vannak már illegális ha...
      • "A környezeti problémákat komplex módon kell kezelni"
      • Az LMP üdvözli Verespatak megmenekülését
      • Doni megemlékezések
      • Ő az a polgármester, aki szembemegy a széllel: nem...
      • Az újévi erőszak után irányt válthat a német migrá...
      • Úszó­le­gen­dánk ál­lítja, el­kez­dő­dött Hosszú K...
      • Mire megy egy migráns Németországban?( vagy mire m...
      • Jozef Banáš levelét megírta – levél a német kancel...
      • A politika nem hagyja békén már a sportot sem: Két...
      • Döbbenet Németországban: hordákban vadásztak a nőkre
      • Leállíttatta a szakminiszter a kolozsvári épületro...
      • Hosszú 15 ezerszer erősebb nálunk
      • Turi szerint: Felháborító, Katinka elfelejtette, h...
      • Magyarok leszármazottai egy török faluban?
      • Megmaradunk?
      • "Bánt a dolog és keserűvé tesz" Gyárfás Tamás nem ...
      • Jó híreket hozott Varga
      • Idén a székelyek számíthatnak a legalacsonyabb ker...
      • Cameron országa reformigényeivel érkezik Merkelhez
      • Semjén: az együttműködés „nemzeti parancs”
      • Összefogás vagy új egység?
      • Orbán–Cameron-találkozó csütörtökön Budapesten
      • Arabok nagy csoportja erőszakoskodott Köln belváro...
      • Hargita és Kovászna megyékben a legalacsonyabb a f...
      • A 2016-os sportnaptár
      • Tizenkét munkaszüneti nap lesz 2016-ban
      • A 2016-os év kezdetén - Keizer Róbert elnök úrral ...
      • Hogyan válik termékből Hungarikum?
      • A Szentszék hivatalosan is elismerte a palesztin á...
      • Nézünk, mint a moziban: 2015 legnagyobb magyar buk...
      • Különös adat derült ki Ákos cégéről
      • 70 ezer forint a nyugdíja, mégis luxusban él Lászl...
      • Még brutálisabb lehűlés jön: erre készülj a héten
      • Újévi kívánságok az Európai Parlamentből
      • Képek, rövid videók, hangulatjelek: Az EP hírei a ...
      • Erdogan olyant szeretne, amilyen Hitlernek volt Má...
  • ►  2015 (1498)
    • ►  december (239)
    • ►  november (79)
    • ►  október (167)
    • ►  szeptember (171)
    • ►  augusztus (189)
    • ►  július (141)
    • ►  június (28)
    • ►  május (117)
    • ►  április (63)
    • ►  március (128)
    • ►  február (74)
    • ►  január (102)
  • ►  2014 (1407)
    • ►  december (129)
    • ►  november (102)
    • ►  október (83)
    • ►  szeptember (132)
    • ►  augusztus (111)
    • ►  július (72)
    • ►  június (66)
    • ►  május (102)
    • ►  április (144)
    • ►  március (78)
    • ►  február (131)
    • ►  január (257)
  • ►  2013 (3347)
    • ►  december (241)
    • ►  november (206)
    • ►  október (255)
    • ►  szeptember (266)
    • ►  augusztus (145)
    • ►  július (118)
    • ►  június (152)
    • ►  május (358)
    • ►  április (403)
    • ►  március (536)
    • ►  február (329)
    • ►  január (338)
  • ►  2012 (3248)
    • ►  december (166)
    • ►  november (129)
    • ►  október (194)
    • ►  szeptember (186)
    • ►  augusztus (365)
    • ►  július (270)
    • ►  június (310)
    • ►  május (303)
    • ►  április (177)
    • ►  március (282)
    • ►  február (396)
    • ►  január (470)
  • ►  2011 (3042)
    • ►  december (381)
    • ►  november (233)
    • ►  október (183)
    • ►  szeptember (226)
    • ►  augusztus (342)
    • ►  július (228)
    • ►  június (154)
    • ►  május (200)
    • ►  április (221)
    • ►  március (406)
    • ►  február (203)
    • ►  január (265)
  • ►  2010 (2023)
    • ►  december (176)
    • ►  november (299)
    • ►  október (194)
    • ►  szeptember (254)
    • ►  augusztus (158)
    • ►  július (190)
    • ►  június (354)
    • ►  május (286)
    • ►  április (51)
    • ►  március (28)
    • ►  február (21)
    • ►  január (12)
  • ►  2009 (7)
    • ►  december (7)

Áldás

Legyen előttetek mindig út,
fújjon mindig a hátatok mögül a szél,
az eső puhán essen földjeitekre,
a nap melegen süsse arcotokat,
s egész életetekben hordjon tenyerén a Jóisten.

Mindent a népért

Mindent a népért

Saját bloglista

  • Flightradar24 Blog
    Iberia planning special eclipse flight for 12 August

UV sugárzás

UV térkép Forrás: www.idokep.hu

Helyes-e

  • https://helyesiras.mta.hu/helyesiras/default/suggest#

EUROPAI PARLAMENT

http://www.europarl.europa.eu/news/hu
Akkor vagy igazán szabad, ha azt, amit vállaltál, meg tudod tenni, és a kudarcok, sérelmek után sem a gyűlölet, a harag uralkodik a szívedben, hanem az újrakezdés lelkülete, a szeretet és a jóság.(Böjte Csaba OFM)

„Ennyi kövér ember, megműveletlen föld, leszüreteletlen almafa, megkapálatlan szőlőtőke soha nem volt itt a Kárpát-medencében!”

(Böjte Csaba OFM)

Tamási Áron mondta:

Az ember a szíve mélyén örökké oda való, ahol született.


Motto helyett

"Minden közösségnek olyan vezetése van, aminőt érdemel. Ha valami oknál fogva ostoba vagy komisz emberek ülnek egy bölcs és becsületes nép nyakára, akkor a nép azokat a silány fickókat minél hamarabb a pokol fenekére küldi. De ha egy hitvány vezetés huzamosan megmarad a helyén, akkor bizonyos, hogy a közösségben van a hiba …"

Széchenyi István után - szabadon -

Gyertek Kalotaszegre magyar testvéreink!

  • Kalotaszegi Központi Agroturisztikai Hivatal
    Egy francia férfi szalót (disznózsírt) evett egy krasznodari piacon, és öt másodpercre elhallgatott. Aztán azt mondta: „Oroszok, ti ​​mások vagytok!”
    5 hónapja

Kolozsvári látkép

Kolozsvári látkép
forrás: Transindex

Mátyás az igazságos

Mátyás az igazságos
Forrás: Transindex

Szerkesztőség

Felelős szerkesztő Horváth Zoltán
Szerkesztőségi bizottság Zöld Sára,
elérhetőségeink:
tel: 0040- 740-639384
email: okofalu@yahoo.com
postafiók: CP 2023 Ag 1 Cluj

Szerkesztőségi álláspont

A lapban megjelent cikkekben, anyagokban megfogalmazottak, nem minden esetben egyeznek a szerkesztőség véleményével. A cikkek tartalma, a megfogalmazott vélemények az aláírok felelősége, amiért csak aláírt anyagok kerülnek közlésre

Vendég blog

  • HelloVidék - Összes hír
  • Ér hangja
  • Vidék íze
  • Székely Hírmondó
  • A kellemetlen polgár
  • AgrárHírek
  • Sabin Gherman is creating Jurnalism, Live Show, Online Podcast | Patreon

Népszerű bejegyzések

  • „Ukrajna összeomlása elkerülhetetlen”: Hogyan erősítette meg egyiptomi újság Putyin szavait és hozott ítéletet Kijevről
    https://www.facebook.com/profile.php?id=100075414032090 Karoly Kuti 2026.08.03 Az egyiptomi Almasry Alyoum újság, amelynek semmi oka sincs s...
  • FPV drónkezelők megsemmisítettek egy csoport lengyel zsoldost a Donyecki Népköztársaságban.
    https://dzen.ru/a/anNETNhFcWJJJ3hn A Központi Erőcsoport FPV drónkezelői megsemmisítettek egy lengyel zsoldoscsoportot Krasznojarszkoje falu...
  • Autopotok: A Moskvich 3 crossover értékesítése 360 ​​000 rubeles kedvezménnyel kezdődött.
     https://dzen.ru/news/story/b5babad6-4d1d-57f5-b70e-3bc107afe512?lang=ru&opertop=1&page=1&persistent_id=3396979027&rubric=pe...
  • Elfoglalhatták volna az ukrán fegyveres erők Kurszkot? Miért nem történt ez meg két évvel ezelőtt? Lebegyev földalatti aktivista: Az ukrán fegyveres erők 2024 augusztusában elérhették volna Kurszkot
    Nem szeretnénk a Lebegyev úrral vitatkozni, de e témával már többször is foglalkoztunk és mindvégig az volt az állaspontunk, hogy NEM tudták...
  • Odessza lángokban: Oroszország reagált Gelendzhik esetére – az „atomgombafelhő” megrémítette a lakosokat
    Kuti Karolyhttps://www.facebook.com/carol.cuti.5 2026.08.04 2026. augusztus 3-án este lett a háború legfélelmetesebb estéje Odesszában. Egy...
  • „Merz bajban lesz”: Hogyan hiúsította meg Lavrov Németország ambícióit, és hogyan figyelmeztette Európát a történelem megismétlődésére
    https://www.facebook.com/profile.php?id=100075414032090 Kuti Karoly 2026.08.03 Képzeljük el: a német kancellár kinyilvánítja a „vezetést”, ...
  • Pusilin: Az orosz fegyveres erők Sztenki ellenőrzése veszélyt jelent a Druzskovkában lévő ukrán fegyveres erőkre
    https://voennoedelo.com/posts/id88112-ot-konstantinovki-k-druzhkovke-vs-rf-naschupali-slaboe-mesto-oborony Sergey Komarin, 2026. augusztus 3...
  • Az orosz külügyminisztérium felhívást intézett az EU-hoz Grusko: Európának le kell állítania a fegyverek Kijevbe juttatását
    https://lenta.ru/news/2026/08/06/v-mid-rossii-vystupili-s-obrascheniem-k-es/ Victoria Kondratieva  Európának abba kell hagynia a fegyverek K...
  • Olhivka felszabadítása, harcok Kupyanszk-Uzlovyban. Főbb változások az SzVO övezetében augusztus 2-ig. Az orosz fegyveres erők kiterjesztik ellenőrzési övezetüket Kupyanszk-Uzloviban Harkiv irányába.
    https://voennoedelo.com/posts/id88087-osvobozhdenie-olgovki-boi-v-kupjanske-uzlovom-kljuchevye-izmenenija-v-zone-svo-k-2-avgust a Sergey Kom...
  • Na már csak ez hiányzott... …
    https://www.facebook.com/berkenyeskert Soproni Egyetem Erdészeti Tudományos Intézet Csak idő kérdése volt – a kőrisrontó-karcsúdíszbogár meg...

Rovásírás

ROVÁSÍRÁS
ROVÁSÍRÁS

Rovásírás II.

Rovásírás II.

Kedvenc

  • Kalotaszegi Hangya fiók
  • Hangya Egyesület-Facebook
  • Szövetkezet.hu
  • Hangya Egyesület

Rendszeres olvasók

Előfizetés

Blogok

  • https://foter.ro
  • japanese-gallery
  • Civicul Ardelean
  • Polgárnő

Az Erdélyi Polgárok-ról

A HANGYA egyesület kiadásában jelenik meg az "Erdélyi Polgárok" A kiadásért felelős HORVÁTH ZOLTÁN

Magyar lapok

  • Központ
  • NyugatiJelen.com
  • Erdélyi Napló
  • Friss Újság, Szatmári független napilap

A magyar ember szereti a bort

  • Bor, Hírek - Online
    Sorra nyerik a díjakat a magyar borok