Temes 2016. február 08.,
Egy magyarországi ismerősöm mondta: szánni való a diákvadászat szerinte. Mármint az, hogy például az egyetemek eljárnak a középiskolákba szakot, egyetemet népszerűsíteni, hallgatókat toborozni.
És igaza is van: nagyon megalázó iskolától iskoláig járni és elmondani, miért lenne jó, ha a fiatal végzős nálunk folytatná tanulmányait. Esetleg azért menne néhányszáz kilométerrel arrébb egyetemre, mert ott magyarul tanulhatna. Mint ahogyan a romániai magyar pedagógusok nagy részének is kellemetlen, fárasztó és elkeserítő házalni. Mert ezt tesszük azért, hogy elinduljanak az első vagy az ötödik, esetleg a kilencedik osztályok, netalántán az elsőéves csoportok az egyetemeinken.
Én több mint húsz éve vállalom ezt a szánni való toborzást és velem együtt még jó néhányan. Tanítónőként falun is, városon is háztól házig jártam, hogy meggyőzzem a szülőket: adják magyar iskolába a gyereket. Volt, ahol kedvesen fogadtak és meghallgattak, volt, ahonnan a forró olajos serpenyővel kergettek el. Tizenkilenc éves voltam és egy fának dőlve zokogtam, hogy nem akarok többet kunyerálni, hisz nem ezért tanultam. Aztán szüleim helyre tették a büszkeségemet: mi erre születtünk. Nem baj, ha kidobnak, majd a másik családnál – talán.
Magyartanárként már a városban zaklattam a családokat: volt, ahol részeg ember nyitott ajtót, volt, ahol mindennek leüvöltöttek. De nem csak engem. Sorolhatnám a kollégáim nevét.
Egyetemi oktatóként – talán elegánsabb formában, de most is ezt tesszük: középiskolától középiskoláig megyünk. Én a pedagógusképzést és a magyar szakot népszerűsítem, reklámozom. Hiszek benne, hogy akkor is, ha szánni valónak tűnök, jó ügy érdekében teszem, hiszen diákjaim visszamennek eldugott falvakba tanítani – magyarul, vagy eljönnek a szórványba magyartanárnak, miközben haza is mehettek volna a családi fészekbe.
Megalázó, fárasztó és igen, szánni való is, de így fennmaradnak iskolák, egyetemek; még nyerünk néhány évet, mielőtt beolvadnánk, eltűnnénk. Ez a kisebbségi helyzet, ez a magyar tanítók, tanárok itteni sorsa. Tudom, hogy szánni valók vagyunk, de lehet, néha jólesne, ha valaki büszke is lenne ránk...
Magyari Sára
