2017. április 21.
„Mindenkitől bocsánatot és elnézést kérek, akiket megbántottam ezzel a Facebook-bejegyzésemmel” – így kért elnézést Apáti Istvánnal, a Jobbik szóvivőjével közösen tartott budapesti sajtótájékoztatóján Szotyori-Lázár Zoltán, a Jobbik szolnoki elnöke és önkormányzati képviselője, akinek internetes véleménynyilvánításán napok óta rugózott a kormánypárti sajtó – írja az Alfahír.
A tájékoztató elején Apáti István, a Jobbik szóvivője leszögezte, hogy a Jobbik más hozzáállást tanúsít, mint az elmúlt 30 év pártjai, akik sosem kértek bocsánatot a hibáikért és ahol a ballépéseknek sosem volt következménye: „Mi azonnal beismerjük, ha hibát követtünk el, nem próbáljuk magyarázni a magyarázhatatlant. (...) Tisztában vagyunk vele, hogy a szavaknak súlya, a tetteknek pedig következménye van.”
Apáti István meglátása szerint éppen ezért az internetes viták hevében tett helytelen kijelentéseket is bocsánatkérésnek és tettekben megnyilvánuló következményeknek kell követnie. Hozzátette azonban, hogy senki sem kérdőjelezheti meg a Jobbik határon túli magyarok iránti elkötelezettségét, hiszen a legerősebb ellenzéki erő az egyetlen a magyar politikában, amely következetesen kiáll területi és kulturális autonómia ügyéért, és amely jóval a Fidesz előtt követelte a kettős állampolgárság megadását.
A Jobbik szóvivője kiemelte: az Erdélyi Néppárt kongresszusán személyesen fogja tolmácsolni a bocsánatkérést az ottani politikusok és a székelység felé. „Tisztába fogjuk tenni ezt a súlyos, de mégis helyrehozható hibát” – fogalmazott Apáti.
Szotyori-Lázár Zoltán mindenkitől többször is bocsánatot kért „nem kellő körültekintéssel megfogalmazott" Facebook-kommentje miatt. Ugyanakkor hozzátette: „székely leszármazottként” és közéleti munkájának tükrében „vitán felül áll”, hogy ő maga is támogatja a határon túli autonómiatörekvéseket, a megjegyzéséért pedig vállalja a felelősséget.
Kijelentette, hamarosan maga is ellátogat majd Erdélybe, ahol személyesen fogja tolmácsolni bocsánatkérését az ottani civil és politikai szférának, és továbbra is az elszakított magyarság és az anyaország közötti szakadék mérséklésén dolgozik majd.
[Forrás: Alfahír]
Ime a szóbanforgó FB bejegyzés ami annyira elhíresült, hogy fenti bocsánatkérést kellett eszközölni:
Elhülyülésre hajlamos masszának nevezte az erdélyi magyarokat Szotyori-Lázár Zoltán
Az elmúlt évtizedekben csak a balliberális pártokra, megmondóemberekre voltak jellemzőek a magyarságot kollektíve megbélyegző, gyűlölködő kijelentések. Úgy tűnik, most már a balra fordult, Soros György egyeteméért kiálló Jobbik is betagozódott a magyargyalázók kórusába: Szotyori-Lázár Zoltán, a párt szolnoki elnöke kollektíve lehülyézte az erdélyi magyarságot; szerinte a magyar állampolgárságot is hiba volt megadni nekik. Botrányos kijelentéseiért nem kért elnézést. Ámokfutását egyébként Szávay István jobbikos országgyűlési képviselő még lájkolta is.
Szotyori-Lázár Zoltán, a Jobbik szolnoki elnöke Szávay István Facebook-oldalán fejtette ki véleményét az erdélyi magyarokról – írta szerdai Magyar Idők. Szotyori-Lázár azután rontott neki az erdélyi magyaroknak, hogy Borbély Zsolt Attila politológus, a Jobbik egykori nemzetpolitikai kabinetvezetője nemzetárulásnak minősítette a párt kiállását a Soros-féle CEU mellett. Szotyori-Lázár azt írta:
"Az erdélyi magyarság nagyobb része – az észak-amerikai indiánokhoz hasonlóan – megvehető egy marék üveggyönggyel. Ez a marék üveggyöngy a kettős állampolgárság volt."
A szolnoki Jobbik-elnök „nagyívű” gondolatmenetét úgy folytatta:
"kezdem azt hinni – bármennyire is keserű kimondani – hogy nem érdemelték meg a kettős állampolgárságot. Köreikben ugyanis még a magyarországinál is nagyobb mértékű az elhülyülésre hajlamosság."
Nemsokára érkezett egy hozzászóló, aki szerint Szotyorinak szégyellnie kellene magát. Ő viszont ezt nem így gondolta:
"maguk odaát nem szent tehenek, akiket nem lehet kritizálni, hanem sajnos egy elbutulásra fokozottan hajlamos massza. Tisztelet a kivételnek."
Majd vitapartnerének címezve „irodalmi” stílusban hozzátette:
"húzza ki a fejét Orbán se..éből, mert nála nagyobb hazaáruló nem nagyon van."
A Magyar Idők megkereste Szotyori-Lázár Zoltánt, aki úgy nyilatkozott, véleménye azoknak a az erdélyi magyaroknak szólt, akik az Orbán-féle politikát fenntartás nélkül elfogadják.
Szotyori közölte: véleményét, melyet bevallása szerint magánszemélyként fogalmazott meg, fenntartja.
Szávay István, akinek közösségi oldalán esett neki a szolnoki jobbikos a határon túliaknak, azt mondta, nem olvasta párttársa szavait. Ezt azonban cáfolja az a tény, hogy tetszését fejezte ki a közösségi oldalon Szotyori megjegyzéseire. Persze, az is lehet, hogy Szávay olvasás nélkül lájkolgatja a hozzászólásokat…
EZ EDDIG A BALOLDAL SAJÁTJA VOLT
Forrás: Magyar Idők.
