2017. 04. 15. forrás: MTI
Vona Gábor mostani politikájával a baloldal szavazóbázisát szeretné megnyerni, ezzel viszont szembekerül a Jobbik és a szimpatizánsok magjával - erről beszélt az M1-nek Borbély Zsolt Attila, a párt egykori nemzetpolitikai kabinetvezetője. A közíró és politológus szerint a Jobbik azzal, hogy nem szavazta meg a kvóták elutasításáról szóló alkotmánymódosítást, nemzetárulást követett el.
Családi indíttatásból nemzetben gondolkodó ember vagyok, az elején még nagyon radikálisnak sem tűntek – válaszolta az M1-nek Borbély Zsolt Attila közíró és politológus, a Jobbik korábbi európai parlamenti képviselőjelöltje arra a kérdésre, hogy korábban miért szimpatizált a Jobbikkal.
Hozzátette: a kezdetekkor még úgy tűnt, hogy át tudják menteni a szalonképes oldalra a Magyar Igazság és Élet Pártjának (MIÉP) a mondanivalóját, ez a dogmamentes nemzetépítést jelenti, amit egyébként Orbán Viktor is képvisel. Tehát, hogy az alapján hoznak döntést, hogy mi jó a nemzetnek
Már korábban voltak nézeteltérések
Borbély Zsolt Attila elmesélte azt is, hogy még a 2010-es évek elején „volt egy kis csörtéjük” Vona Gáborral, a Jobbik elnökével. E szerint a korábbi európai parlamenti képviselőjelölt azt kérdezte jobbikos pólóban a pártvezértől egy rendezvényen, hogy miért állítja, hogy a 2010-es kormányváltás után nem volt cezúra a nemzetpolitikában, miközben a Fidesz törvénybe iktatta a határon túli magyarok állampolgárságát, Trianon emléknapot intézményesítettek, nagyon megváltozott a kormányzati kommunikáció, valamint a határon túli szervezetekhez fűződő viszony is. Vona Gábor erre csak annyit felelt, hogy ezeket a kérdéseket inkább fideszes pólóban kellett volna feltennie, érdemben pedig mellébeszélt.
Kiemelte: az nem tetszett neki, hogy már akkor igazságtalanok voltak a kormánnyal szemben.
Mint mondta, nagyjából 2016 ősze volt már az az időpont, amikor már vállalhatatlan volt, amit a népszavazással kapcsolatban képviselt a Jobbik. Addig is egyet nem értéssel hallgatta azokat a jobbikos fordulatokat, mint például Orbán=Gyurcsány, de ezt be tudta a politikai adok-kapoknak, a pártpolitikába ez belefért – gondolta.
A népszavazásnál a kormány mellé kellett volna állni
Borbély Zsolt szerint a tavaly őszi bevándorlási népszavazásnál egy nemzeti pártnak igenis a kormány mellé kellett volna állnia, ugyanis az az egész kontinens jövőjét meghatározó referendum volt. Szerinte itt nem kellett volna taktikázni, ellenzéki politizálást folytatni, ki kellett volna mondani, hogy mindenki menjen el szavazni.
Emlékeztetett: Vona Gábor ezt elmondta korábban, a kampányban azonban már nem. Szerinte az is nonszensz volt, hogy a Jobbik elnöke lemondásra szólította fel Orbán Viktor miniszterelnököt. Hozzátette: a népszavazásra azért volt szükség, hogy ország-világ lássa, hogy a magyar nép nem akar egy vegyes Magyarországot, magyar Magyarországot akar. Nem akarunk multikultit, illetve hogy az unokáinknak vagy akár már nekünk félnünk kelljen, ha az utcára lépünk. Magyarország magyar akar maradni – felhívta a figyelmet, hogy ez korábban a Jobbik egyik jelmondata is volt.
Szerinte a fenti a taktikázás egy rendkívül súlyos vétek volt a nemzeti értékek ellen, amit Vona Gábor még azzal is tetézett, hogy az érvénytelen népszavazás után, – amiben 98 százalék szavazott nemmel a migrációra -, hogy nem ezt emelték ki, hanem „hisztiztek” és Orbán Viktort szólították fel lemondásra.
Személyes példaként említette, hogy a jobbikkal szimpatizáló baráti körének szinte teljes egésze megütközéssel fogadta ezt a megnyilvánulást.
Kimeríti a nemzetárulás fogalmát
Borbély Zsolt szerint ezeken felül viszont az már simán kimeríti a nemzetárulás fogalmát, hogy a Jobbik előbb feltételhez kötötte a népszavazáson való részvételét, majd amikor a kormány részben ezt teljesítette a letelepedési kötvények kivezetésének kilátásba helyezésével, akkor egy teljesen demagóg retorikával „legazdagmigránsozta” és „legazdagterroristázza” azokat az embereket, akik komoly összegekért állampapírokat vásárolnak és azt állították, hogy Orbán Viktor meggyengülve megy Brüsszelbe, miután a Jobbik meggyengítette.
Borbély szerint ilyet eddig csak a „magát baloldalnak nevező bűnszövetség” követett el. Mint mondta, ez volt az a pont, amikor szembekerült a Jobbikkal és a barátaival is.
Ugyanez történik most a CEU kapcsán
Hozzátette: ezt a vonalat követi most a Jobbik a CEU-ügy kapcsán is, miután a párt nem szavazta meg a felsőoktatási törvény módosítását, majd pedig beállt az „álbaloldal”, valamint a „globális világhatalom helyi adminisztrációja” mellé. Véleménye szerint teljesen nyilvánvaló, hogy a CEU egy „liberális agymosoda”, miután egészen biztos, hogy Soros György nem fog komoly összegek áldozni arra, hogy ne az ő világnézeteit terjesszék, amit gyakran hangoztat is: mindenkit be kell fogadni, a migráció Európa számára egy nagy lehetőség. Miközben nap mint nap lehet látni, hogy van egy baltás támadás, egy gázolásos merénylet, az illegális bevándorlók „még meg se melegedtek Európa területén”, máris dzsihádot üvöltenek.
Felhívta a figyelmet, hogy azok az emberek nem menekültek, akik az anyaországukba mennek vissza nyaralni, hódító szándékkal érkeztek, hogy a kontinens a saját képükre formálják. Soros Györgynek a tevékenységét ezen a szemüvegen keresztül kell figyelni – tette hozzá. A Jobbik pedig szerinte az Orbán-Soros harc során a rossz oldalra állt, a pártnak Toroczkai László álláspontját kellett volna képviselni, ami a CEU bezárását jelenti. Egy nemzeti pártnak cselekedeteit ilyen esetben nem az ellenzéki pozíciónak kell diktálnia, hanem a nemzetérdek.
MA MÁR NEM AZ MSZP A KOMMUNISTA UTÓDPÁRT, HANEM A FIDESZ - SZÁVAY VÁLASZA BORBÉLY ZSOLT ATTILÁNAK
Borbély Zsolt Attila számára
Zsolt, nagyon sajnálom, hogy ide jutottál, hadd szögezzem le az elején. Hazaárulónak nevezel engem (és a képviselőtársaimat) csak azért, mert szerinted választani kell Orbán Viktor és Soros György között, szerintem/szerintünk pedig nem. Csakhogy ebben a történetben nem mi kapunk júdáspénzt, nem árultuk el sem „pénzért sem számításból” a nemzeti ügyet.
Téged kap fel hirtelen a fideszes média, és körbehordoz mindenütt, csak azért, hogy nekünk árthass. Eddig miért nem készültek veled "exkluzív interjúk"? Mert ma egész nap az este fél kilences szereplésedet reklámozza a M1.
Csak azért csinál veled most egy beszélgetést a közszolgálatinak csúfolt csatorna, hogy minket gyalázhass meg hazaárulózhass, megvédve azt a Fideszt, amelynek a legtöbb vezetőjét Soros taníttatta ki, és amely Fidesznek mellesleg eszébe sem volt több mint 20 éven át bezáratni a CEU-t, és most sincs, megmondták már világosan, csak a szavazóikat hülyítik ezzel.
De szerinted ez „nemzeti ügy”. És tolod azt a baromságot, amit Habonyék, hogy ez most a Jobbikon múlik. (És mindezt Nagyszombat estéjén teszed majd. Sajnálom, hogy ma kell egy ilyen reakciót írjak, de kénytelen vagyok rá.) Miért, mi múlik rajtunk? De egy mondatot le nem írtál arról, hogy miért is baj, ha egy vitatott ügyben az Alkotmánybíróság dönt. Mi ugyanis csak ennyit mondtunk, nem többet. Az a baj a CEU-val, hogy nem tartja be a törvényeket, ugye? Akkor miért gond, ha az AB ezt a kérdést értelmezi? Miért?
Orbán Viktor azt mondta még ellenzéki vezetőként, hogy Magyarország olyan ország, ahol az Alkotmánybíróság döntései mindenkire kötelezőek. Nincs kibúvó, kiskapu, ez a magyar demokrácia egyik vastörvénye. Igen, ő maga mondta mindezt még 2007-ben.
Miért jelenti ez azt, hogy a Jobbik eladta magát, hogy hazaárulók vagyunk, meg hogy Gyurcsányék mellé álltunk, satöbbi?
De arról sem hallottam tőled, hogy milyen precedenst jelent ez a törvény meg a „külföldről pénzelt civilekről” szóló ott, Erdélyben például.
Sokkal jobban ismered a románokat nálam, remélem, nem akarod te is megmagyarázni, hogy a kettőnek semmi köze egymáshoz, mert „más a jogi helyzet”. Persze, hogyne, ez aztán baromira szokta érdekelni a románokat, a jogi helyzet, ha valami magyarellenes lépésre szánják magukat. És ehhez most Magyarország szolgál jó példával.
Igen, ez ma a közszolgálatiság, hogy egy műsor csak azért készül el, hogy lejárathasson egy ellenzéki pártot. Semmi másért, csak hogy az uralmon lévők érdekét szolgálja. Zsolt, Te meg ehhez asszisztálsz erkölcsbajnokként és független értelmiségiként.
Független értelmiségi, jut eszembe. Évekig hallgattam ezt tőled, erre tessék, ez lett belőle. Mondjuk neked legalább akkor nincs félnivalód a következő évektől, mert az, amit Bayer Zsolt pár napja leírt, az téged egyáltalán nem zavart. Megfélemlítéssel és üldöztetéssel fenyegetni a másként gondolkodókat. Így, szó szerint. De abba egyébként nemcsak a liberálisok értendőek bele, hanem mi jobbikosok is, és mindenki más, aki szemben áll ezzel a mocskos, hazug és bűnöző rendszerrel. Bayer ezt tette. Fenyegetett, és ezt a hatalom nevében tette, tőle a mai napig senki nem határolódott el a Fidesz részéről. De te sem, sehol le nem írtad, hogy normális országban ilyet nem lehet.
Hogy a kormánypárt egyik alapítója, fő megmondóembere és a békemenetek (!) egyik szervezője polgárháborút vizionál. Többes szám első személyben beszélve nyíltan és durván megfenyeget mindenkit, aki nem ért egyet a kormány politikájával – most éppen egy egyetem egy nap alatti ellehetetlenítésével. És számodra ez „nemzeti ügy”.
Nem, Zsolt, ennek semmi köze a nemzeti ügyekhez, ez csak egy eszköz és egy ürügy, amelynek kapcsán egy terebélyesedő diktatúra egyrészről átmozgatja a saját táborát, másrészről pedig már erőszakos fellépéssel fenyegeti a másként gondolkodókat.
Én nem akarok ilyen országban élni, Zsolt, ahol ezt lehet! Nem akarok! Ahol engem üldözhetnek és megfenyegethetnek a véleményem miatt. Az én családom megszenvedte ezt már pár évtizeden át, elég keményen, hogy mást gondolt a világról, mint amit a hatalom elvárt volna.
Meg még sok százezer másik magyar család is. Elég volt annyi!
Ma Magyarországon ugyani egy ideje már nem az MSZP a kommunista utódpárt, hanem a Fidesz. Nem a baloldali erők folytatnak bolsevik hatalomgyakorlást, hanem a kormánypártok. A magyar nemzet szabadságának legnagyobb ellensége ma már nem Gyurcsány Ferenc, de még csak nem is Soros György, hanem maga Orbán Viktor és az általa működtetett maffiaállam.
De nem, nem fogunk össze baloldallal, eszünkben sincs. Kár, hogy még mindig nem akarod megérteni, hogy a magyar politikai élet nem két-, hanem háromosztatú. Hogy nem csak ezek meg azok vannak; hogy nem csak egy kisebbik meg egy nagyobbik rossz közül lehet választanihogy az egyikkel való szembeszegülés nem a másikkal való szövetkezést jelenti, hogy a Fidesz politikáját nem csak annyiban kell mérni, amennyiben te méred, hogy jobb-e annál, ahogyan az MSZP kormányzott.
Én tovább küzdök ez ellen az aljas rendszer ellen egészen addig, amíg csak lehetőségem lesz rá! Hiszek benne, hogy mi, jobbikosok tudunk majd ezen változtatni, hogy 2018-tól más jövőt szabhatunk a Hazánknak. Mi jobbak akarunk lenni ezeknél. Mi nem úgy akarunk majd jól kormányozni, hogy megfenyegetünk, elnyomunk és eltaposunk másokat.
Számunkra a nemzeti ügyek nem a politikai ellenfeleink megbélyegzését és a velük való leszámolást fogják jelenteni.
Tőlünk neked nem lesz félnivalód és nem fogunk téged meg a barátaidat hazaárulónak nevezni, ha nem értesz majd velünk valamiben egyet. Győzni akarunk, győzni fogunk! De ha véletlenül mégsem lesz így, küzdünk tovább. Amíg tudunk. De akkor aztán egyszer lehet, hogy engem is elvisznek majd. Meg a többieket is. Biztos lesz rá valamilyen indok. És te majd valószínűleg helyeselni fogod. És meg fogod magyarázni, hogy ez a „nemzeti érdek”.
Na, erről szól valójában az egész CEU-ügy, hogy ezt hagyjuk-e. Hogy ráléphet-e a hatalom erre az útra? A te válaszod az igen, mert „azokkal” szemben szerinted minden eszköz megengedett. Az én válaszom viszont a nem
Pócspetriben vagyunk most, Zsolt, 1948 júniusában, és szépen haladunk tovább. Te pedig korunk Vásárhelyi Miklósává lettél. Nem ez ellen küzdöttél világ életedben?
Egy hazug, elnyomó, autoriter és önérdekű politikai rendszer ellen ott, Erdélyben? És most ugyan ehhez csatlakozol itt Magyarországon. Nem csak hogy csatlakozol, hanem ki is szolgálod azt.
Őszintén sajnálom, hogy téged annyira elvakít az ellenoldal iránti gyűlölet, annyira nem tudsz (soha nem is tudtál) kimászni a szellemi lövészárkodból, hogy ezt nem vagy képes megérteni.
Csak igen vagy nem, csak fekete vagy fehér. Csak mi vagy ők. De a „mieinknek” mindent lehet, minden elnézhető, minden megmagyarázható, mert az a nemzeti érdek?
Lelked rajta, remélem, legalább megéri. A Magyar idők című bolsevik mocsok is biztos jó flekkpénzt ad. Most már legalább lesz elég megjelenési felületed a hazai sajtóban, úgyis erre panaszkodtál még nemrégiben. Csak hát amíg az RMDSZ-t szidtad, azzal itthon nem lehettél népszerű, mióta a Fidesz kiegyezett velük. De persze ezen is könnyedén felülemelkedtél, pedig hányszor hazaárulóztad már le az RMDSZ-t is. Így végre most már megvan a saját témád, ami már a Fidesznek is tetszik: a nemzeti radikális – ráadásul erdélyi magyar, két legyet egy csapásra –, aki jól megmondja, milyen szemét és hazug is valójában a Jobbik. És persze nemzetáruló is. „Ezekre bízni az ország és a nemzet jövőjét? Soha!” Írod az FB-oldaladon. Akkor már inkább maradjon a Fidesz, ugye? Folytatódjon csak az ország totális kifosztása és nemzetközi elszigetelése, az egészségügy és az oktatás agóniája, a szabadságjogok szűkítése, a jogállam felszámolása, a másként gondolkodók megfélemlítése, a fiatalok nyugatra menekülése, valamint a megalkuvó, stratégia partnerségről papoló, de a külhoni magyarokat naponta eláruló kül- és nemzetpolitika.
Te most már világossá tetted, hogy ezt támogatod. Aztán majd jönnek a további tévés szereplések is, Bencsikkel, ifjú Lomnicival meg a többi lakájjal mehetsz majd megbeszélni az ország és a világ dolgait és megvédeni a kiépülő diktatúra minden mocskát és aljasságát.
A nemzeti ügyeket. Független értelmiségiként persze.
Zsolt, ismerjük egymást régóta, barátok voltunk egykor. Sajnálom, hogy ilyen utat választottál. De legyen bármennyire is elfogadhatatlan számomra valamely álláspontodakkor sem fogom soha azt mondani rád, soha és senki kedvéért, hogy nemzetáruló vagy.
Mert jól tudom, hogy ez nem igaz.
