Hollai Hehs Ottó
A müncheni baloldali napilap, a Süddetsche Zeitung, március 16- iki számában „A populizmus hangtompítása bátorítja Európát” („Dämpfer für Populisten ermutigt Europa”.) című cikke kommentálja a hollandiai választásokat, és elégtétellel közli, hogy a „populista” Geert Wilders Szabadságpártja, „csak” a második helyet szerezte meg, tehát megtört a populizmus előretörése. Különben az egész európai liberális baloldal „örömkönnyeket hullajtott” a holland választás eredménye után. A lelkendezés természetesen indokolatlan, mert komoly elemzők nem várták Wilders győzelmét, és ő maga is tudta, hogy kormányalakításra nincs esélye.
A hisztéria a populizmus körül, már jó ideje tart, és bizonyítja, hogy a húszadik század második felének uralkodó eszméje, az ún. neoliberalizmus, tömegekre ható szuggesztív és manipuláló társadalomformáló ereje már nem a régi.. A balliberális oldal érzi, hogy nép- szerűsége csökken, hatalmát már nehezen tudja megtartani, ezért az erősödő ellenfelet, konkrét vádak hiányában, egyszerűen a „populizmus”, általuk értelmezett és megfogalmazott vádjaival illetik. A jelenleg „divatos” és feltörő populizmus ugyanis ellenzi a globalizációt, a pénz-elit uralmát támogató törekvéseket., és mindenekelőtt nemzetállamban gondolkodik, tehát nem úgy beszél és cselekszik, hogy a fennálló hatalmi rendszer ezt elvárja, ezért ellenségnek számít.
Európa „ modern” ideológiái, a francia forradalom eszmevilágából, a XIX. században születtek, különböző elnevezésekkel és szellemi feltöltéssel, mint nacionalizmus, liberalizmus, konzervativizmus, szocializmus , kommunizmus, majd szociáldemokrácia, keresztényszocializmus. Aztán, már a XX. században, két, végeredményben hasonló, hamis és torz ideológia, mint a kommunizmus, és a nemzetiszocializmus diktatúrái, eddig még nem tapasztalt világkatasztrófát zúdítottak a világra, sok száz millió áldozattal.
A II. nagy háború után, kb. az ötvenes évektől, egy mélyreható változás állt be, a hagyományos európai eszmevilágban. A család jelentősége, a szülők és gyermekek kapcsolata, az ifjúság erkölcsi nevelése, a nemzeti hovatartozás és nem utolsó sorban a keresztény értékekhez való ragaszkodás, lassan elvesztették a társadalomformáló erejüket, és helyettük egy teljesen új, a régit mindenben tagadó világszemlélet kezdett hódítani, és – sajnos – azóta is kézben tartja a társadalom, gazdasági, de a kulturális és politikai fejlődését is. A folyamat elsősorban Európa nyugati országaira volt jellemző, Kelet-Európát, negyven évig, a kommunista diktatúra ideológiája tartotta gúzsban, „agymosás” alatt. A kilencvenes évek politikai változásai után, ide is betört az új ideológia.
Ma, évtizedek távlatából, már állíthatjuk, hogy Európa kétezer éves eszméi teljesen kifordultak önmaguk- ból. Hol, mikor született és volt a bölcsője, ennek az eszmei folyamatnak, mely teljesen dekadens, erőszakos, és a Nyugat mai válságának a valószínű okozója?
Az egyik legelfogadottabb nézet, hogy az új eszme, a múlt század húszas éveiben, a Frankfurti Egyetem Társadalomkutatási Intézete köré csoportosult neomarxista értelmiségiek szüleménye, mely mint filozófiai néző- pont, „kritikai elmélet” néven vált ismertté, és az eszme hirdetőit, mint Frankfurti Iskola ismerjük. A kritikai elmélet arra a kérdésre keresett választ, hogy miért nem következett be a kapitalista társadalom felbomlása, vagy átalakulása, ahogyan azt Marx megjósolta. A megoldást, „jó fejű” baloldali gondolkodók, abban látták, hogy nem forradalmak, és tüntetések, vagy osztály- harc, hanem a burzsoá társadalom kulturális fensőbbségét, vezető uralmát kell meg- törni, és akkor győzhet az új eszme. Magyarán; az emberek mentalitását, a szemléletmódot, a világnézetet kell átalakítani. Ennek alapján fogalmazták meg bírálatukat, mely a nyugati társa- dalom hagyományos gondolkodásmódja, kultúrája, és társadalmi alapja ellen irányult, és destruktív módszerekkel igyekezett a Nyugat kétezer éves keresztény Világrendjét aláásni.
A nácik uralomra jutása után a frankfurti iskola baloldali, részben zsidó tagjai, elhagyták Németországot, nagyobb részük az Egyesült Államokban telepedett le. Az új eszme termékeny talajra talált az Államokban, és nemsokára, felhígítva, és megerősítve az amerikanizmus tanaival,része lett egy globális kulturális (marxista) imperalizmusnak.
A Frankfurti Iskola eszméinek egy része, a baloldal révén már régen jelen vannak az egész európai, elsősorban nyugati kultúrkörben, és a médián keresztül hosszú évtizedeken keresztül uralták az egész politikai mezőnyt is. A nyugati kultúrát, civilizációt megtámadó eszmei erők, a társadalom széles rétegeinek a gondolkodásmódját igyekeztek megváltoztatni, sajnos elég sikeresen, A módszer, a metapoltika nevet viseli és lényege, hogy a tömeg szokásait, értékrendszerét és mentalitását meg- változtatva, hosszabb távon politika sikerre, és hatalomátvételre számíthatsz. A baloldal sikerrel alkalmazta a metapoltika fegyverét, ezt a mai krízishelyzet, és Európa gyarmatosításának előkészületei igazolják.
Európa a gödör mélyén, egy hosszúnak ígérkező krízisben vergődik, hiszen egy ideje már olyan földrészen találjuk magunkat, ahol a keresztény alapértékek egyszerűen kimentek a divatból, a család már nem feltétlenül a társadalom alappillére, a fiatalokat nem viselkedésre, erkölcsre, hanem kizárólag pénzszerzésre nevelik. A korlátlan szabadság szellemében, az egyén az egyet- len ideál s az amerikai fogyasztói kultúra, és szórakoztatóipar pedig egy olyan új fogyasztói társadalmat exportált Európába, ahol mindent meg kell venni, amit termelnek, még ha nincs is szükség rá, az egyetlen cél, a profit növelése. A társadalom lassan elveszti a történelmi hagyományok iránti érdeklődését, a múlt nem érdekli, csak a ma, a most számit, a jövő építése már nem cél.
A legnagyobb veszély abban mutatkozik, hogy ez a liberális baloldal egy olyan multikulturális, nyitott társadalmat képzel el, ahol a hagyományos nemzet fogalma már nem létezik, totális szexuális szabadságot hirdet, a régi beidegződött társadalmi normákat megtagadja, egy szóval, minden ami régi, ami már bevált és normálisnak tekinthető, az ellenségkép, amit el kell pusztítani.
Semmiféle elnézés, türelem nem tapasztalható a nem liberálisok irányába, aki másképpen gondolkodik, vagy beszél, az legjobb esetben populista, de gyakran neonáci, rasszista, idegengyűlölő. Nem látják be, hogy legnagyobb ellentmondása gondolkodásmódjuknak, éppen saját jelszavuk a tolerancia megtagadása.
A nyugati világ, elsősorban Európa, az Unió, az új század első harmadára, egzisztenciális zsákutcába került. Az emberek látják ugyan a veszélyt, de bizonytalanok, és nem mindenki érti, hogy mi is történik valójában. A németség pl., akik a világ egyik legbiztosabb társadalmában, és magas élet- színvonalban élnek, nem akarják elhinni, hogy ez másképp is mehetne. De lassan mégis visszajön, előre tőr, az a bizonyos régi nemzeti betegség, a „German Angst”( Germán félelem). Tanulmányok, könyvek születtek a témáról, van aki hiszi, van aki nevet rajta. Lényege, hogy a németek, mondhatni az egész nemzet, egy nehezen megmagyarázható, specifikus félelemben élnek. Az okot sokan a Második Világháború szörnyűségeinek leülepedett, de nem eléggé feldolgozott emlékeiben keresik. A német baloldal itt is a populistákat okolja, akik, kvázi politikai előnyszerzésből felesleges félelmeket gerjesztenek. De mi lesz, ha a félelem beigazolódik, és a németek, pár évtized múltán, lassan eltűnnek Európa színpadáról? A statisztika bizonyítja, hogy hosszú távon elkerülhetetlen az országban a népességfogyás, mert min- den évben kb. 3 százalékkal kevesebb német gyermek születik. A felemelt 67 éves nyugdíjkorhatár, már nem lesz elegendő, a német melósok életük végéig dolgozhatnak. Csak két megoldás van, az egyik, hogy beengednek pár millió idegent, akkor – talán – lesz ki dolgoz- zon, de a század végére Németország iszlám állam lesz. Vagy a német anya ismét gyermeket, gyermekeket fog szülni! Harmadik megoldás nincs. Nos, a fenti német példa – sajnos – egész Európára vonatkozik.
Hol a megoldás, mit lehet, vagy mit kell tenni?
Először is fel kell végre ébredni, meg kell érteni, hogy az ami ma történik, az egy abnormális, lehetetlen állapot. Hiába a sok tanácskozás, a különböző „csúcstalálkozók”, a brüsszeli politika dicsérete, a fogadkozások, hogy mindent rendbe teszünk, és egy fejlődő, gazdag, boldog Európát építünk. Ez mind félre- beszélés, handabanda.
Tény, hogy az Európába menekülő tömegeket, Európa népei nagy általánosságban nem szeretik, nem azért mert rossz keresztények, vagy antihumanisták, hanem mert itt nem csupán a ténylegesen bajban lévő, háború, üldöztetés és nyomor ellen menekülőkről van szó, hanem egy szisztematikus, jól megtervezett hódító szándékú invázióról.
Teljesen mindegy, hogy melyik “elméletnek” hiszünk, vagy melyiket tartjuk túlzásnak, valóság, hogy Európa veszélyben van. Lehet, hogy nem terveznek Eurábiát, lehet, hogy az arab világ nem akar milliós tömegeket exportálni Európába, az se biztos, hogy az Iszlám, mint vallás „bekebelezné” a kereszténységet. Egy dolog azonban biztos, és ez tényként kezelhető. A téma nagy szakértőjét, S.P. Huntingtont idézem: “Amikor az egyik kultúra lassan vagy egyáltalán nem növekvő népe és egy másik- nak a gyorsan szaporodó népcsoportja egy- más mellé kerülnek, az mindkét érintett társadalomban gazdasági és/vagy politikai természetű alkalmazkodást kényszerít ki.” Ebből a megállapításból mindent meg lehet érteni. De Huntington után már szociológusok, és politológusok tucatjai leírták, hogy Európa, az iszlámmal való keveredés révén, minden különösebb politikai irányítás nélkül, kimondottam demográfiai folyamatként, menthetet- lenül iszlamizálódik, a kereszténység, ami már úgy is veszélyben van, még erősebben visszaszorul, és végül beleolvad az Iszlámba.
A nézet, hogy a bal és jobboldal, mint a politikai „paletta” ábrázolása, már nem időszerű, az nem új. Még a múlt század húszas éveiben, José Ortega, a világhírű spanyol filozófus ezt írta: “A baloldaliság, akárcsak a jobboldaliság csupán az emberi ostobaság végtelen formáinak egyike… –De Ortega már akkor jelezte –, hogy Európa szürke zónában van, .. és hűtlen lesz önmagához, a művelt Európához. Sokan viszont mégis ragaszkodnak két ellentétes politikai oldalhoz. Buta elavult taktika!
A szörnyűséges, második világháborús katasztrófa után, a győzteseknek maradt a „dicsőséges” baloldal, minden jobboldali megmozdulást viszont az olasz fasizmussal, és német nácizmussal azonosították. Azóta a helyzet nem sokat változott, a nemzeties megmozdulásoknak neonáci színezetet adnak, és aki, nem úgy beszél, ahogy azt a balliberális oldal elvárná, az „populista”.
Igaz, új mozgalomra volna szükség, amit ha szükséges nevezhetünk Új jobboldalnak, de ne legyen túlságosan radikális, vagy a végletekig nacionalista, se nem idegengyűlölő, vagy antiszemita. Az Unióból való kilépés állandó ismételgetése sem népszerű, Európa népei nem tiltakoznak Európa egysége ellen,és nem akarnak senkivel sem ellenséges viszonyban élni. Többé nem akarnak egymással hadakozni, hanem békében, közösen rendezni, gazdasági, társadalmi és politikai ügyeiket, de nemzeti szuverenitásuk megtartásával. Nem akarnak „felsőbb” érdekek kiszolgáltatottja sem lenni, és állandó utasításokat kapni idegenektől. A nemzeti érdekeket nem akarják a nemzetközi pénz-elit érdekeinek alárendelni, és nem hajlandók multikulturális társadalomban élni, hanem megtartani és megbecsülni két- ezer éves keresztény kultúrájukat, mert csak ebben a közegben tudnak szellemi- leg zavartalanul kibontakozni. A Popper-, Soros féle nyílt társadalom a Világ mai zűrzavarában utópisztikus, nem elképzelhető, ezt erőltetni, és pénzzel támogatni a muszlim bevándorlók beözönlését, nagyon veszélyes és aljas vállalkozás, mert polgárháborús hangulatot teremt. A nagyon sokszínű, különböző társadalmak, egymás szomszédságában, de nem összekeverve, eredményesen tudnak élni, mindegyik a maga elképzeléseivel, és saját igazával, anélkül, hogy a másikat zavarja, vagy bántsa.
A fenti elképzelések, a ma még uralkodó liberális baloldal számára idegenek, sőt veszélyesek. Ez számukra semmi más, mint populizmus!
Ha már a bal és jobbnál maradunk, Európában nincs hiány új, egészséges eszméjű ún. jobboldali társadalmi mozgalmakban. Az egység azonban még hiányzik, az eszmei, és taktikai különb- ségek még jelentősek. A holland válasz- tások is sokatmondóak, hiába a taps, és Wilders gúnyolása, hiszen a parlament első három pártja jobboldali. A néme- tek nagy koalíciója bizonytalan, de a vezető kereszténydemokrata párt, a jobboldali keresztényszocialisták (CSU) nélkül nem sokat ér. A Német Alternatíva, nagyobb támogatást kap- hatna, ha mérsékelné Unió-ellenes hangját, mert a németek nagyon jól érzik magukat az Unióban. Sajnos az őszi választások csak arról döntenek, marad e a „gyengélkedés”, a bizonytalanság, az ide-oda kapkodás, ( Merkel) vagy jön egy még rosszabb „kóros álla- pot”, melyből nehéz lesz kilábolni. (Schulz).
Az erős skandináv, főleg svéd baloldali véleményformálás, már sokat vesz- tett erejéből, az új svéd jobboldal rövid időn belül példamutató lehet Európa számára. A francia választások sorsdöntő jelentőségűek az Unió jövőjét illetően, mert ha tényleg Le Pen nyeri a küzdelmet, akkor bizonyára szóba jöhet a Frexit, és az Euró-övezet elhagyása, ami már nagy zavarokat okozhat az Unió életében. A Nemzeti Front különben karizmatikus elnök asszonya, Marine Le Pen, sokkal esélyesebb lehetne, ha visszafogottabb hangot ütne meg, az Unió bírálását illetően. A hölgy nagyon népszerű, de a franciák nagy része is jól érzi magát az Unió berkeiben, legfeljebb a német gazdasági hegemónia miatt húzza az órát, amire viszont az újdonsült elnökjelölt, Emanuel Macron, már keresi az orvoslást, és ez növeli esélyeit.
Nos, ha itthon maradunk, akkor minden „hazabeszélés” nélkül mondhatjuk, hogy Magyarországon egy majdnem minden téren ideális, konzervatív, közép-jobb pártszövetség vezeti az országot. Orbán Viktort, a mai magyar baloldal, képtelen megingatni a következő évi választásokon. A híres magyar baloldal egyszerűen felfalta saját magát. Erről egy sornyit sem írok, ezt mindenki látja. Partnerre azonban még így is szükség volna, de partner nincs. A Jobbik, kezdetben erősen radikális párt, akik pontosan tudták mit akarnak, és sokak számára szimpatikus hangvételével, az ország második legerősebb pártjává nőtt fel, de ma teljesen hitelét vesztett poli- tikai tömörülés, akik nem találják helyüket a magyar politikai palettán.
A politikai akarat Európa, és az ország jövőjét illetően, magyar honban ma egysé- gesnek mondható, mert nem akarunk erős globalizációt, nem támogatjuk a multikulturalizmust, a bevándorlókat egyszerűen nem engedjük be, és a nemzeti identitást ma a többség komolyan veszi. De vigyázat, még sok az ellenség. itthon és egész Európában is. Az óriási különbség, az ún. bal és jobboldal mentalitása között, nem csökken, inkább növekszik, sőt, mióta a balliberálisok külföldi támogatást élveznek, nő a konfrontáció veszélye.
Hiszünk, vagy nem az „összeesküvés- elméletben”, valakik, valahol egészen mást akarnak, mint az emberek nagy része és – sajnos- a pénz, mint korlátlan hatalom, az Ő kezükben van. Nem marad más hátra, mint a határozott szemléletváltás, hinni kell igazunkban, és akkor miénk a Jövő.
A cikk a Kapu április számában jelent meg
