Tavaly épp ebben az időben tartották meg a Szabolcs Szatmár - Bereg megyei Gacsályon a azt a dr. Nagy Bálint halálának egy éves megemlékezését, amely egy emléktáblát is felavattak. Csak kevesen tudják , hogy Nagy Bálint, Kenderesen ismerte meg az élettársát amikor is itt élt egy rövíd ideig. Talán ott ismerik ezt a dolgot és találóan oda is lehetne egy emléktáblával emlékezni rá. (lásd a mellékelt cikkét is)
Felavatták Dr. Nagy Bálint emléktábláját
2016. május 24., 10:21|Agroinform.hu
https://www.agroinform.hu/gazdaelet/felavattak-dr-nagy-balint-emlektablajat-28051-001
Dr. Nagy Bálint tiszteletére – aki a hazai növényvédelmi intézményrendszert 25 éven keresztül vezette – a gacsályi iskola falán avattak emléktáblát.
Dr. Nagy Bálint halálának első évfordulóján szülőfalujában márványtáblával emlékezett meg a Magyar Növényvédelmi Társaság, a NÉBIH Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság, a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara, az Agrárkemizálási Társaság, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal, és a Gacsályi Önkormányzat.
Dr. Nagy Bálint a háború utáni magyar növényvédelmi intézményrendszer megteremtője – fotó: Agroinform.hu
Az emléktábla avatásán részt vettek családja tagjai és az ismertetett szervezetek képviselőin kívül az ország távolabbi részeiből érkezett tisztelői is.
Petra András Gacsály polgármestere röviden köszöntötte az résztvevőket és a család egyik tagjával közösen leplezték le a táblát. Ezt követően Jordán László, a NÉBIH Növény-, Talaj- és Erdővédelmi elnökhelyettese emlékezett meg Dr. Nagy Bálintról, a háború utáni Magyarország növényvédelmi intézményrendszerének megteremtőjéről és vezetőjéről.
Emlékeztetőjében kihangsúlyozta, hogy Nagy Bálint olyan vezető volt, aki egy bimbójában haldokló intézményt átvéve nem csupán felvirágoztatta, de példaértékű világszínvonalra emelte azt. Mi sem tükrözi jobban munkájának sikerét, hogy ma, igazán kedvezőtlen körülmények között és a szükséges források töredékéből még mindig létezik ez az intézményrendszer.
Felidézte az intézmény mai helyzetéről alkotott véleményét is, jelesül, amit 2010-ben, az 56. Növényvédelmi Tudományos Napokon az Életfa emlékplakett átvétele alkalmával fogalmazott meg, magát ahhoz az építészhez hasonlítva, akit az általa tervezett épületért annak romjain tüntetnek ki. Feltette a kérdést, hogy vajon most hogyan döntene, mit tenne napjaink megváltozott helyzetében.Úgy vélte, hogy az azóta megváltozott körülmények között is menne előre, hiszen életútján végigtekintve mindig is ez jellemezte. Fejleszteni, építeni tudományos alapokon és nagyon is gyakorlatiasan. A táblaavató programja Mező Gábor a Bács-Kiskun megyei NTA nyugalmazott osztályvezetője az alkalomhoz jól megválasztott Bódás János, „Ki van jelölve a helyed” című versével ért véget, majd a koszorúk elhelyezésével fejeződött be a megemlékezés.
DDT-ről. Egy növényvédelmi rendszer fénykora – és ami utána következett
DDT-ről. Egy növényvédelmi rendszer fénykora – és ami utána következett
A magyar növényvédelem megyei állomási hálózatra alapozott, EPPO és FAO modellé fejlődött rendszere az 1950-es évek közepén sajátos hazai és nemzetközi hatásokra jött létre. A második világháború és következményei szükség uralta világában határtalanná vált mindenféle emberi, állati és növényi károsítók kontinensek közötti terjedése. Közöttük a burgonyabogár és amerikai szövőlepke.
Modell és minta lett a világban
Ezek közül az első, a burgonyavész – már megtapasztalt következményeivel fenyegetve – a nélkülöző tömegek táplálásában létfontosságú, északnyugat- és kelet-európai országok burgonyaellátását veszélyeztette.
A háború utáni Szovjetunió élelmezésében kiszámíthatatlan következményekkel járt volna a kártevő térnyerése. Ezért a szovjet vezetés ellentmondást nem tűrő felügyelet mellett, sokirányú nyomást gyakorolt a népi demokratikus országok vezetésére a kártevő terjedésének megakadályozására.
Az amerikai fehér szövőlepke viszont a nélkülözhetetlen „keményvaluta” bevételt jelentő kertészetitermék-exportot veszélyeztette. Mindezt olyan belső gazdasági helyzetben, amikor a mezőgazdaság nagyüzemi átszervezése miatt kialakult, és arányosan járványveszélyes koncentrált termelés gépi ellátását is kívülről, állami gépállomások útján próbálták megoldani.
Történelmi szerencsénkre Hollósi Mihály, az FM Növényvédelmi Szolgálat igazgatója és akkori főnöke, dr. Soós Gábor növénytermesztési főigazgató fejében született egy korszakos ötlet: az újonnan szervezett „szocialista nagyüzemek” hiányzó növényvédelmi felszerelésének pótlására megyénként egy speciális növényvédelmi gépállomást kell létrehozni. Ez a hálózat valódi ágazati rendszerré fejlesztve a mai napig kiiktathatatlan alapja az 1973-ban FAO modellé minősített magyar növényvédelmi rendszernek.
Egy életpálya elkezdődött…
Néhány hónappal az állomások alakulása után kezdődő szakmai életem elválaszthatatlan ettől a szervezettől. Egyetemi növényvédelmi fakultáson szerzett diplomával 1955-ben Kenderesen, a Szolnok Megyei Növényvédő Állomáson központi agronómusként kezdtem dolgozni. Innen 1955. május elsején a Szabolcs-Szatmár megyei állomás igazgatójává neveztek ki, Kállósemjén székhellyel. Száz traktorral és 220 fővel, egy romos kastély udvarán, embertelen körülmények között kezdtünk dolgozni.
Órák alatt „kioktatott” személyi állománnyal, kerékmeghajtású dugattyús szivattyúval működő szovjet OKSZ permetezőgépekkel, és mindössze nyolcféle rovar- és gombaölővel, amelyekből azonban tömeges használatra csak a kén, a réz és a háború alatt tömeggyártásra került klórozott szénhidrogén (DDT, HCH, később Aldrin és Dieldrin) voltak alkalmasak. Gyümölcsösökben azonban elsősorban réz, kén, arzén és nikotin hatóanyagú szerekkel dolgoztunk.
1959. május elsejével a magyar növényvédelmi szervezet vezetője lettem. Egy rövid időre magam is a technika bűvöletébe estem. A természetemből eredően állandó elemzésem és szemléletem azonban az 1960-as évek közepére ijesztő megállapításokkal magamhoz térített.
A koncepció, amely megalapozta a jövőt
Első dolgomnak tekintettem tanulmányaim, de főleg az állomási munka során szerzett következtetéseim felhasználásával egy hosszútávra szóló koncepció kidolgozását, és dr. Soós Gáboron keresztül, a minisztérium vezetésével való elfogadtatását. Az öt megállapításra épülő koncepció részletes ismertetésétől el kell tekintenünk. A kiinduló megállapítások közül azonban hármat érintenünk kell.
1. A mezőgazdaságban a leggyorsabb fejlődés a genetikában és kemizálásban várható. Ezért a kemizálást – a gépészethez hasonló komplexitással – szakember lépcsővel és szervizzel működő technológiai ágazattá kell fejleszteni.
2. A vegyi eszközök sajátossága a sokirányú hatásuk, veszélyességük, és megjelenési formájuk közötti ellentmondás. Tömeges felületi használatuk, valamint környezeti hatásuk miatt a növényvédelem és kemizálás társadalmi jelentőségű tevékenység, ezért kézbentartásához és okszerűségének biztosításához független szaktanácsadásra, és ellenőrző laborhálózatra van szükség.
3. Az ágazattá válás leghalaszthatatlanabb feladata a szakemberképzés beindítása a tevékenység minden szintjén.
A cél, mindezek mellett, hogy a kialakuló növényvédelmi hálózatnak a többhasznúság elve alapján a leghatékonyabb elemző, adaptáló technológiai fejlesztő és transzfer szervezetté kell válnia. A megyei állomásoknak a megye növényvédelmi szakmai központjává kell fejlődniük. Ennek megfelelően terveztük meg szabályozási és törvényalkotási tevékenységünket. Az 1963-ban felderített, országosan több mint 200 munkavédelmi baleset ismét meggyőzött bennünket arról, hogy a szabályozásnak csak a felelősségtudatot alátámasztó szaktudással együtt van hatása.
Áldás vagy átok a Nobel-díjas találmány?
Aztán jött a Carson-könyvvel azonos időben (1964) beütő balatoni halpusztulás és vele kijózanodásom kora. Ma nyugodtan kijelenthetem, hogy a halpusztulás nem a DDT, hanem a Balaton-környék komplex környezeti szennyeződésének következménye volt. Arra azonban keményen figyelmeztetett, hogy a kémiával nem lehet játszani.
Figyelmünk az első laborok birtokában a szennyezettség felé fordult. Felrobbant a kemizálás technokrata felfogásából eredően, törvényszerűen keletkező klórozott szénhidrogén bomba, DDT-probléma néven. A világ mindmáig nem döntötte el, hogy a feltalálóját Nobel-díjig emelő vegyi anyag áldás volt-e a világnak, vagy átok.
Áldás volt, mert nélküle a világháború hatvanmillió halottja helyett, csak a tífusz és malária miatt legalább kétszer, ha nem többször annyi halottja lett volna.
Az átok nem a szer, hanem a felhasználók bugyuta szellemi színvonala, és a gyártók határtalan kapzsisága volt.
Meg a világ orvosi karának haszontalansága, akik szó nélkül engedték, hogy ez a vegyületcsoport határtalanul kerüljön felhasználásra az élet minden területén. Mire megállapítottuk, hogy zsírban oldódva a táplálék lépcsőben felhalmozódik, az indiai ember zsírjában 11 mg DDT jelent meg. Egyes esetekben nálunk is elérte a 7-et.
Kételyek között a megoldásig
A magyar növényvédelmi rendszer ekkorra már volt annyira erős, hogy a kemizálás további fejlődésével számolva egy ilyen szervezetbe beépült állandó testidegen kémiai anyag jelenlétét megállítsa; és először a világon előírta, hogy a növényvédő szerek mely toxikológiai szintjének felhasználását milyen képzettségű szakember vezetése mellett engedélyezi. Bennem pedig meghonosodott a kétség, hogy amit teszek, a társadalom-gazdaságra és a fajtámra káros-e, vagy hasznos. E szünet nélküli aggodalom eredményeként lett a magyar növényvédelmi szervezet szintjéhez viszonyítva a legnagyobb biztonságot garantáló modell. Ennek alappillére a rendszeres mozaikszerű mintavétel alapján végzett mérés, amely önellenőrzéssel korrigáltatta magát, ha csalni akartak benne. (Lásd INT.) Másrészt a mérések eredményét alternatív módon elemezve jutottunk az iparszerű termelés energia transzformációjának fenntarthatatlanságot jelző mutatóihoz. Egyben a járványtan, de főleg a növényi táplálkozásfiziológia olyan felismeréseihez, ameddig a kortárs agrokémia döntő része a mai napig nem jutott el.
A szabad világ a csodájára járt, de…
Vajon ismer-e a világ olyan országot, amelyet talaj genetikailag, talajtanilag és hidrológiailag, növénytermesztési fonológiai lépcsőnkét, négyhektáros sűrűséggel, olyan pontossággal, olyan megtervezett és integrált egységes rendszerben végigmértek volna, mint amit mi 1977–85 között e haza mezőgazdasági területein elvégeztünk? A szabad világ, Amerikával együtt, csodájára járt. Csak a hazai technológiaitranszfer-központok és az anyagi és karrierérdekből akkor már a szolgálatukba szegődött, ezzel magát is technológiai transzfer szintjére degradáló honi agrokémiai és agrárgazdasági tudomány gyűlölte, mint a leprát. Mert az energetikailag meztelenre vetkőztetett műveleti összefüggések egyértelműen bizonyították, hogy az USA-tól 10% többlettermék-részesedéssel, 10 éves futamidejű royalty-vel, világbanki hitelből vásárolt technológia- és eszközrendszerrel, 50–70% kiemelt zártkörű állami támogatással beerőszakolt technológia, pláne hatékonyságellenes munkaegység-bérezési móddal üzemeltetve, az ágazatot oda kényszeríti, ahova 1989-re jutott.
Öntanító módszert terveztek
A magyar növényvédelmi és talajerő-gazdálkodási szervezet nem szállt be ebbe a folyamatba. Mi a hálózatfejlesztést is, a mérő- és adatfeldolgozó rendszert is, néhány különleges műszer és gép kivételével, a hazai műszer-, gép-, vegyiparral és nemesítéssel együttműködve, vagy egészen, vagy legalább nullszaldós céllal, magunk fejlesztettük, dolgoztuk, vagy adaptáltuk és szerveztük meg. A fenti eredményeket folyamatosan számításokkal ellenőrizve olyan „öntanító rendszert” terveztünk, amely a megrendelt kutatások eredményeinek bevonásával új alapokra helyezte volna a növényápolást, ellenőrizte volna a táblákon beálló vagy elmaradó változásokat, és önellenőrző és öntanító módon számon kérte volna az eredményeket. Tette volna is ezt 1985-ig, ha a nemzetközi tőke napjainkig ható adósságcsapdába vezető folyamatait nem zavarta volna.
Ezért lemondásom után utódaimnak első feladata a mérő és adatfeldolgozó részleg szétszedése volt. Aztán leállították és kiürítették a meliorációs kereteket és folyamatokat – nem is értették a rendszert. Aztán sorra leváltották az innovatív izgága vezetőket és szakembereket.
Újra hatékonnyá kell tenni a rendszert
1990 után végleg eldőlt a rendszer sorsa. A felbuggyant középhivatalnok vezetés, nem tudván mi a teendő, a felelősség lerázását választotta. A szétvert FAO EPPO modell növényvédelem romjaival tekintélyét veszítve, mint egy gyarmat növényvédelme kerültünk be az EU-ba, amely globális felfogása miatt mindent megtesz, hogy az erős nemzeti hatósági szervezeteket lerombolja.
Az új kormányzatnak megvizsgálásra javaslom, mi történt a Leader keretből akkreditált laborokkal és üvegházakkal, az elkótyavetyélt telephelyekkel, és mi lett a határállomási kirendeltségekkel. Miközben új, sokszor mediterrán származású növényi károsítók behurcolása történt, jelentős részben az Európai Unión belülről.
Megszűnt a belső karantén, az importált szaporítóanyagok termőhelyi elővizsgálata, a felderítés, a járványmegelőzés, a szaktanácsadás pedig a szergyártó cégek kezébe került, a marketing és reklám szintjére süllyedve. Nagy veszteségek árán sikerült létrehoznunk a történelem legdrágább, egyben leginkább közjó- és gazdaellenes növény- és talajvédelmi adminisztratív szervezeti, tanácsadó rendszerét. A kormánynak az eredeti alapelvek szerint ismét hatékony rendszerré kell alakítania e hivatallá silányult szervezet-romot.
Dr. Nagy Bálint
