2017. május 9., kedd

Kézzelfogható bizonyítékok Soros migránstervére

A Kuruc.info itt és most atombombát dob George Sorosra. Szerkesztőségünk birtokába jutott egy 2016. május 12-i keltezésű dokumentum. Ez nem bizonyít kevesebbet, mint két dolgot: 1. Soros Nyílt Társadalom Alapítványai befolyást akarnak és tudnak gyakorolni a migrációval kapcsolatos nemzeti es nemzetközi dönteshozókra az NGO-k anyagi támogatása révén, valamint 2. a Nyílt Társadalom Alapítványok politikai célra hasznalják fel a budapesti CEU-t, azaz a Soros-egyetemet. A dokumentumot a DC Leaks oldalakon találtuk. A kormányt most komoly dilemma elé állítottuk. Vagy, mivel a Kuruc.info fedezte fel, gyáván úgy tesz, mintha nem is venné észre, vagy a saját érdekében lecsap rá, mert ilyen bizonyítékot eddigi állításai sziklaszilárd alátámasztására még egyet nem fog találni. Nézzük tehát! 
A dokumentum címoldalán ez olvasható: 
NYÍLT TÁRSADALOM ALAPÍTVÁNYOK – NEMZETKÖZI MIGRÁCIÓS KEZDEMÉNYEZÉS Portfólió áttekintés 
Készítette: Anna Crowley és Kate Rosin 2016. május 12. Nyílt Társadalom Alapítványok 
A dokumentum első oldala a bevezetés, amely arról ír, hogy az IMI (Nemzetközi Migrációs Kezdeményezés – International Migration Intitiative) 2010 óta fokozatosan építette ki a portfólióit a migrációs folyosók körül, kezdve Ázsiával/Közel-Kelettel és Közép-Amerikával/Mexikóval, mielőtt hozzáadta volna Oroszországot/Közép-Ázsiát 2013 közepén. Ugyanakkor az IMI több támogatást nyújtott globális működésű projekteknek vagy szervezeteknek. Az áttekintési időszak (2014-2016) idején az IMI 40 adományt adott 22 szervezetnek. 
A szöveg pontosan részletezi az összegeket, amelyek meghaladják a 7 millió dollárt. 
A következő alfejezet címe: 
Törekvéseink
Az első bekezdés: 
Az IMI 2014-2017-es kormányzati stratégiájának célja, hogy erősítse a normamegszabást regionális és nemzetközi szinteken, hogy hatékonyabban lehessen védeni a migránsok jogait. Támogatásunk célja: (1) erősíteni a civil társadalom beavatkozását a nemzetközi politikai vitákba, és (2) kiépíteni a politikacsinálók azon képességét, hogy jobban intézzék a migráció kihívásait. 
Második bekezdés
A végrehajtás tekintetében célunk az, hogy megakadályozzuk a migránsok jogainak megsértését úgy, hogy minimumra lehessen csökkenteni a határellenőrzéseket, a fogvatartás és deportálás széleskörű használatát. Ezután ennek a részleteinek ismertetése következik, majd a politikai befolyásolás módjai. Majd ismerteti a következő, 2016-2019-es stratégiát, amely keretében bemutatja a kapcsolatot a végrehajtás és kormányzás között. 
A következő alfejezet címe: 
Helyünk
A 2014-2017-es stratégiát illetően a szöveg panaszkodik arról, hogy kevés kormány van, amely előmozdítja a migránsok jogait regionális és globális szinteken. Az ezutáni fejezet („Munkánk”) azt ismerteti, hogy miként támogatnak és támogattak vezetőket, agytrösztöket, politikai központokat, civil társadalmi hálózatokat azért, hogy a migrációs politikákat alakítsák és befolyásolják azon regionális és globális folyamatokat, amelyek befolyásolják a migráció irányítását és végrehajtását. A részletes kifejtésben olyan csemegéket is találunk, mint a Columbia Globális Politika Kezdeményezés (CGPI), amelynek résztvevője az ENSZ nemzetközi migrációjáért felelős külön képviselője. Aminek olvastán természetesen megértjük, hogy a világszervezet miért pécézte ki jó párszor hazánkat, amely entitást - Magyarországot - Soros közismerten szereti. A szöveg egyébként teljesen nyíltan írja, hogy a CGPI elit-szintű munkája háttérben zajlik, a nyilvánosságtól elzárva. 
És most egy bekezdés, amely egyet jelent a Nagaszakira dobott atombombával: 
Kormányzati munkánk része az, hogy elkötelezettségünket fenntartottuk amellett is, hogy növeljük a politikacsinálók képességét, támogatva a Közép-európai Egyetem Közpolitikai Iskoláját (School of Public Policy – SPP), hogy képzést lehessen kialakítani és biztosítani migrációs politika területén, európai szövegösszefüggésben. 
A projektet az áttekintés sikeresnek tekinti, mivel segített hidat építeni az egyetemi, kormányzati és pártfogó közösségek között. Az SPP-t pedig „horgonyhelyként” használták a migrációs politikához és a migrációs válsághoz kapcsolódó számos más tevékenység esetében is. 
A szöveg hozzáteszi, hogy az onnan kikerülők politikaalakítókként valósítják meg az ott tanultakat. Majd pedig ismerteti, mely szervezetek kaptak pénzt migránsügyben, és hogy ezek több mint 70 országban tevékenykednek. Annyi biztos: aki elejétől végig elolvassa az „áttekintést”, tökéletesen megérti, hogy a hazánkban üzemelő Soros-féle szervezetek és persze a Soros-egyetem ebből a kottából játszik, legyen az a magyar-szerb határon történő „internálás” miatt történő feljelentések nemzetközi szervezeteknél, illetve bíróságoknál, vagy a budapesti Nádor utca szerepe mindebben. 
//...//. 
Szalonna János
Forrás: https://kuruc.info/r/2/172391/