Az 1918-ban tett ígéretekkel a mai napig adós Románia, akárcsak az autonómia és a kisebbségi törvény elfogadásával, hívtam fel a figyelmet a FUEN kongresszuson. Ha Románia elutasítja a többsebességes Európát, akkor a kettős mércét is el kellene felejtenie, ezzel szemben ma kettős mércével mérnek. Európa nyugati felén természetes dolgok, mint az autonómia, idehaza elképzelhetetlen a többség számára. A marosvásárhelyi római-katolikus iskola helyzete pedig végképp igazolja: az aki modellértékű jogérvényesítésről beszél, hazudik! Ezekről beszéltem ma Kolozsváron. Alább a beszéd teljes szövege olvasható.
Tisztelt Kongresszus!
Romániában a helyben topogás vagy sok esetben éppen a visszafejlődés szemtanúi vagy éppen elszenvedői vagyunk. Emlékeztetni szeretnék arra, hogy a FUEN korábban, még 2005-ben Bukarestben megtartott kongresszusán mutattuk be a hazai nemzeti kisebbségi közösségek jogállásáról szóló törvénytervezetet, amelyet akkor a FUEN üdvözölt, de a hazai politikum annak elfogadásával a mai napig adós.
2007 után, Romániának az Európai Unióhoz való csatlakozását követően számos tekintetben történt visszalépés. Ez egyértelműen azt mutatja, hogy amint megszűnik az európai nyomás a kisebbségi jogérvényesítésére vonatkozóan, teljesen leáll ez a folyamat, ezért is fontos számunkra, hogy most ez a kongresszus itt Erdélyben zajlik. Nem csak arról szól ez számunkra, hogy megmutatjuk magunkat, hanem arról is, hogy elmondjuk, mi minden fáj nekünk. Elmondjuk, hogy miért érezzük másodrendű állampolgárnak magunkat szülőföldünkön, Mos önök is tapasztalhatják, itt a helyszínen, hogy Románia kettős mércét alkalmaz. Románia kettős beszédet alkalmaz. A diplomáciában próbálja elhitetni a nagyvilággal, hogy kisebbségi kérdés megoldódott, hogy Romániában ezt az ügyet modellértékűen kezelik, miközben a száz évvel ezelőtt megígért jogokat sem tartják be idehaza.
Az erdélyi magyar közösség tagjaként ennek a kijelentésének valóságtartalmával nem tudunk egyetérteni. Mi, erdélyi magyarok a becsülettel végzett munka, a tisztesség és a nemzeti tisztelet Romániájában akarunk élni. Ezzel szemben nap, mint nap ennek ellenkezőjét tapasztaljuk. Azt tapasztaljuk, hogy nemzeti jelképeink használatában akadályoznak és megaláznak. Azt tapasztaljuk, hogy egyházaink 27 esztendő alatt a harmadát sem kapták vissza annak a közösségi vagyonnak, amelyet annak idején a kommunista román politika néhány év alatt ellopott tőlük. Azt tapasztaljuk, hogy a Székely Mikó Kollégium visszaállamosítása után a Marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium működését is ellehetetlenítik. Ameddig az emlegetett modellértékűség megvalósul, kénytelenek vagyunk minden lehetőséget kihasználni a tiltakozásra.
Ma divatos többsebességes Európáról beszélni és Románia számtalan esetben felemelte hangját ez ellen. Nem akarunk kétsebességes Európát, mondják Bukarestben, miközben megfeledkeznek arról, hogy az egységes Európa egységes jogérvényesítést is jelent. Nem lehet kettős mércét alkalmazni, ami Európa nyugati részén természetes, gondolok elsősorban az autonómiaformákra, az itt keleten is érvényes kell legyen! Itthon, Romániában az autonómia emlegetése szitokszó, a titkosszolgálatok nemzetbiztonsági kockázatként tekintenek a kisebbségben élő magyar közösség tagjaira és törvénytelennek tartják az autonómia puszta emlegetését is, miközben ez a civilizált világ velejárója. Ha egységes unióról beszélünk itt is természetes kell legyen az ami például Dél Tirolban természetes. Ha elutasítjuk a többsebességes Európát el kell utasítanunk a kettős mércét is!
Említettem, az európai nyomást, említettem, hogy annak kényszerítő hatása némileg előrevitte ügyeinket, azonban mihelyt ez a nyomás szűnt egy kicsit is elkezdődött a visszafejlődés. Ezért is bír különös jelentőséggel számunkra, hogy Minority Safepackot sikerült bejegyezni és útjára indíthatjuk az európai uniós szintű polgári kezdeményezést. Fontos számunkra, hogy az őshonos nemzeti közösségek helyzetét uniós szinten szabályozzák, mert az kapaszkodó lehet számunkra a jogérvényesítés terén. Ehhez az első lépést az egymillió aláírás összegyűjtésével megtehetjük, és ennek érdekében megtesszük az első szimbolikus lépést is holnap a kongresszus keretében.
Örülök, hogy erre itt Erdélyben keríthetünk sort, Isten hozta Önöket Erdélybe! Érezzék jól magukat, tartalmas itt tartózkodást és tartalmas tanácskozást kívánok!
