2018. DECEMBER 10. Fűrész Gábor
ELKÖTELEZETT UNIÓS BEVÁNDORLÁSPÁRTI DOKUMENTUM VÁR MIELŐBBI HATÁLYBALÉPÉSRE
Bajnai Gordon volt magyar miniszterelnök mutatta be néhány nappal ezelőtt itthon azt a tervet, amit a New Pact for Europe nevű projekt részeként, a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítvány, a német Bertelsmann Alapítvány és néhány hazánkban kevésbé ismert nemzetközi szervezet készített 2017 novemberében, a brüsszeli bürokrácia és az európai politikai elit kiválasztott képviselőivel együttműködésben.
A projekt, ahogy a nevében is szerepel, új paktumot kínál az uniós elitnek és a tagállamoknak az elmúlt évtizedek válságainak (2008-as nagy gazdasági válság, migrációs válság, terrorizmus), azok következményeinek kezelésében, különös tekintettel az „autoriter populizmus politikai kockázataira”.
A terv elképzelései négy pilléren állnak:
1. az EU gazdasági integrációjának folytatása,
2. a migráció szabályozása,
3. Európa védelmi képességeinek fejlesztése és végül a már hivatkozott,
4. „populista veszély” elleni fellépés.
Ha az első három megállapítást tekintjük, akár egy jobboldali programról is lehetne szó.
Ez a hasonlóság azonban csak addig tart, amíg át nem olvassuk az egyes témakörök részleteit. A gazdasági javaslatok tehát a megkezdett uniós gazdasági integráció folytatásáról szólnak, így az eurózóna erősítéséről, a közös piac, benne a tőke szabad mozgásának fokozott biztosításáról, a bankrendszer védelméről, a nemzetállamok költségvetési folyamatainak szigorúbb ellenőrzéséről és néhány nemzetek feletti javaslatról (a jövőben nagy eséllyel visszatérő, ciklikus világgazdasági válságra tekintettel).
Ezek a javaslatok észszerűek, ha az unió gazdasági jövőjét a globalizáció uralkodó (nevezzük neoliberális) elveinek és folyamatainak keretei között képzeljük el, még kevesebb nemzetállami kontrollal, még több nemzetek feletti szabályzóval, plusz némi kompenzációval a „vesztesek” irányába. Ennek a (még több integrációt javasló) modellnek azonban léteznek észszerű, nemzetállami központú gazdasági alternatívái, amelyeket gyakorlatilag nem tárgyal a dokumentum, pontosabban egy könnyed mozdulattal protekcionistának és nacionalistának minősíti azokat.
A dokumentum igazán izgalmas része azonban a migrációval kapcsolatos. Ebben a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítvány, illetve az általa felkért szakértők és partnerek lényegében továbbgondolják mindazt, amit eddig képviseltek a bevándorlás kezelésének kérdésében. A következő javaslatokkal állnak elő a „kiegyensúlyozott humán mobilitási stratégiának” keresztelt fejezetben:
Az unió hozzon létre állandó betelepítési mechanizmust Afrikából és a Közel-Keletről.
Teremtse meg a gazdasági bevándorlók számára is a szabályzott belépés feltételeit, például egy „kék kártya” rendszerrel (hasonlóan az amerikai zöld kártyához).
Hozzon létre az unión belül állandó áttelepítési mechanizmust (korábban kötelező kvótának nevezett program).
Egyenlítse ki a menekültstátus megadásának arányait a tagállamok között, azaz minden tagállam körülbelül azonos arányban legyen kénytelen elismerni a kérelmezők menekültstátusát.
Ösztönözze az önkormányzatokat a migránsok befogadására és ellátására.
Hozzon létre uniós migránsbefogadó központokat a közép- és kelet-európai országokban.
Tájékoztassa a bevándorlókat a befogadás uniós lehetőségeiről.
Kérjen szolidaritási hozzájárulást azon országoktól, akik nem akarnak bevándorlókat befogadni.
A bevándorlás miatt aggódók számára a terv mindössze annyit javasol, hogy a nemzetállamok gyorsítsák fel a például bűnelkövetés miatt elutasított menedékkérelemmel rendelkezők kitoloncolását, illetve tegyenek többet a terrorizmus elleni harcban (védelmi erőfeszítések fejezet). A terv sokat hangsúlyozza, hogy az Európai Uniónak az általuk „védelmező Európának” nevezett koncepció mellett kell elköteleznie magát többek között a bevándorlók emberi jogai kérdésében, és elkerülnie Európa „zárt erőddé válásának” csapdáját.
A dokumentum a migrációt nemcsak elkerülhetetlen folyamatnak, de lehetőségnek is látja. Úgy vélik, az európai népesség öregedése csak ezzel az eszközzel mérsékelhető. Megismétlik azt a sehol nem igazolt állítást, hogy a bevándorlás gazdasági növekedést eredményez a befogadó országban.
Maga a terv sem tesz kísérletet az állítás bármiféle közgazdasági igazolására. A dokumentum ezért a migráció támogatása mellett leginkább morális érveket sorakoztat fel, különösen sokat emlegeti a szolidaritást. Az egyes államok adófizető polgárai irányába mutatott bármiféle morális, jogi, alkotmányos kötelességről azonban nem esik szó.
Nehezen érthető, hogy miközben úgy vélik, az aggódó állampolgárokat a jelenleginél nagyobb mértékben kellene „bevonni az unió döntéshozó folyamataiba”, mégsem javasolják, hogy népszavazásokkal döntsünk ezekben a súlyos, generációk életét hosszú távon meghatározó kérdésekben. Ennél demokratikusabb megoldást pedig nehéz lenne elképzelni. A migráció és terrorizmus miatti aggodalom a terv álláspontja szerint elsősorban az „autoriter populisták” kezére játszik.
A New Pact végig szívesen beszél metaforákban. A válságokat (a gazdasági válságot, a migrációs krízist) viharokhoz hasonlítja, amelyek „járulékos károkat” okoznak. A collateral damage fogalma az 1990-es években lett népszerű az Egyesült Államok humanitárius katonai beavatkozásai kapcsán, ott azokra a helyzetekre értették, amikor egy bombázásnak civil áldozatai is voltak. Ha így fogjuk fel, valóban semmit sem tehetünk, csak várhatjuk a következő krízis pusztítását, esetleg készülhetünk a kármentésre.
A populizmus nemcsak zárt határokat, de „zárt gondolkodást” is eredményez. E gondolatmenet regresszív természetét éppen a „populizmus” az európai elitben és a főáramú médiában közkedvelt fogalma igazolja. A populizmus, nem véletlenül, lazán definiált, pejoratív fogalom. Politológiai, leíró eszközként nem is használható, sokkal inkább része a mindennapos politikai minősítgetéseknek. A Soros-dokumentum populistaként nevezi meg az olasz Matteo Salvinit, a francia Le Pent, Orbán Viktort, Erdogant, a holland Geert Wilderst stb. Mindenkit, aki a nemzetállamok önrendelkezésének kiterjesztése mellett érvel, különösen a bevándorlás vonatkozásában.
Miközben a dokumentum a populistákat azzal vádolja, hogy egyszerű szembenálló fogalompárokra redukálják az amúgy komplex világot (elitek versus a nép), a New Pact terv maga is ezt teszi, hiszen a „populisták” a szöveg szerint egy egységes nacionalista, protekcionista, intoleráns, xenofób, globalizációellenes csoportot alkotnak, akik nem támogatják a migrációt, a kulturális diverzitást, a nyitott határokat és a nyílt társadalmat. A populisták „komplex kérdésekre szimpla válaszokat adnak” – akárcsak maga a dokumentum.
Nehéz nem észrevenni, hogy a populizmus fogalma nem más, mint a politika természetes, de nyíltan soha be nem vallott retorikai jellemzőinek (például az ellenségképzés megszokott nyelvi folyamatainak) egyfajta projekciója, szimbolikus kihelyezése. A populistákban minden megvan, ami rossz a politikában és amit saját esetünkben mindig letagadunk.
A populizmus veszélyében még egy fontos toposz van jelen: a néptől, azaz lényegében a demokráciától való félelem. A populisták „kihasználják” az emberek félelmeit, szorongásait, gazdasági frusztrációját stb. A nép pedig követi őket, mert így kiélheti saját „alantas” ösztöneit. Ez az a helyzet, amikor a „demokrácia félresiklik”. Ezért nem találunk a látszólag több demokráciát javasló szövegben konkrét utalást a népszavazásokra. A népszavazás az „ostoba, zárt gondolkodású” nép kezében veszélyes eszköz.
Nem arról van szó, hogy ne lennének Európában (is) olyan radikális pártok, amelyek valóban rasszisták, antiszemiták stb. A populista veszély fogalmát azonban sokkal inkább arra használják, hogy diszkreditálják vele mindazokat, akik egyszerűen a józan ész és az erkölcsi elköteleződés talaján állva javasolják a nemzeti önrendelkezés erősítését vagy a migráció szigorúbb szabályozását /korlátozását.
A New Pact for Europe terve a brüsszeli elit macronizációjának jele. Szatirikusan fogalmazva: mindez a megszokott neoliberális gyakorlat folytatását jelenti, a gendersemleges vécék politikájával kiegészítve. Ez az az emberarcú berendezkedés, amely a megszorítások mellé csomagol némi empátiát is. A néppel szemben a pszichiáter szerepét veszi fel: értem a félelmeidet, megértem a kétségbeesésed, bár ennél többet nem tehetek, hiszen a csapások elkerülhetetlenek, a válságok viharai a járulékos károk révén növelik a jövedelmi egyenlőtlenségeket, a társadalmi feszültségeket vagy a terrorizmust.
A macronizmus szerint az igazi veszélyt azok a populisták jelentik Európára, akik a nemzetállamokat erősítenék meg, akik védenék a határokat vagy szigorúan szabályoznák a bevándorlást.
Nos, hogy a macronizmus vagy a patrióta nemzetek jelentik-e az igazi veszélyt Európára, döntse el mindenki maga.
